2011. június 30., csütörtök

GELF

Itt az ideje, hogy nyissak egy új rovatot GÖ ELEVEN LEGÚJABB FELSÜLÉSEI címmel, még mielőtt rám ragasztja a tisztelt olvasó a dilettáns címkét.
Érdekes élethelyzetre lettem figyelmes a Király utcában. Régóta gyarapítom Olvasó Ember témájú fotógyűjteményemet különleges esetekkel, hát ez pont olyan volt. Nyitom a gépet, oda somfordulok, GÖ ELEVEN pedig nekiáll az élességről tanultakat tépelődve újragondolni. Jobb módú türelmetlenek GÖELEVENJÉN ilyenkor már rég áthajtott a trolibusz, de én csak könyörgök neki magamban.
Aztán végre kegyeskedik elzöldülni és lövünk.
Az eredmény, amit szemléltetés céljából kissé megdolgoztam, itt látható.
Az anya az 1-es pozícióban tartotta az újságot, amikor exponálni akartam. Tökéletesek a tárgyi öszefüggések: az újság takarja a nő arcát. Direkt így jó, ő éppen egy másik világban van, az újság világába temetkezik, a személyiségi jogi konfliktus ezzel kioltva. Alul csüng a gyermek, aki viszont itt van, e világban.
Mire GÖELEVEN méltóztatott lőni, a nő már leengedte az újságot (2-es pozíció), és meglátta azt, amiről tudnia sem kellett volna, hogy fényképezik. A személyiségi jogain esett sérelem tudatában, sértetten odább viharzott, mi pedig ott álltunk ezzel a kis szerencsétlennel egy ábrázoló erejétől megfosztott, lényegében használhatatlan képpel.

     

2011. június 29., szerda

REPÜLJ HAJÓM!

Ma van a Duna napja.
Tudhatnám a híradásokból, de én történetesen onnan tudom, hogy Vajda János barátom felkért egy megtisztelő szerepre. Ezen a napon ért fele útjához Baján élő barátjával közös, egész éves játékuk: minden héten feltesznek egy-egy frissen készült fotót a Dunáról, e célra gründolt internetes albumukba. Budapest-Baja távolságból kapcsolódnak tehát egymáshoz a Picasa virtuális találkahelyén, ám ezen a témájuk szempontjából jeles napon, reggel fél kilenckor Vajda János valós kapcsolat felvételre ragadtatta magát, elindított egy kicsi, maga hajtogatta papírhajót Baja felé. Én rögtönöztem rövid, romantikától mentes indító beszédet, így eresztettük útjára a kis színes alkotmányt a Fehér Ház alatti rakodópart hullámtörő kövei közül.

 Rossz szelekkel és vad hullámokkal küzd a virtuális hajóskapitány









A kedvezőtlen szél miatt a Margit hídra vonultunk, ahol egyszerre apelláltunk Szent Margit és Schmitt Pál áldására a hajózásilag nyaktörő vállalkozáshoz. És lám, a kis hajó húsz méter bukfencezés után pont a tal... bocs, fenékre esett! 

  Megnyugtató volt látni, hogyan, míly kedélyesen és gyanútlanul evickél a hullámok hátán tovább, hogy az ország állapotai dacára van esély, mert bő kézből zuhog itt az áldás, van esély, hogy ez a kis vacak elérje Baját, ahol meg Miskolczi Gábor integet - reméljük, hasonló szerencsével - a maga hajója után.

Igenis ott van! Nagyíccs, ha nem hiszed!

Terveik szerint a Tisza Titelnél ömlik a Dunába, s a két kicsi lélekvesztő befut a szent nagy ó... dehogy! Befut a Fekete te... teringettét, dehogy is! Befut a hit fehér vitorláinak szárnyán a barátság magasztos tengerébe.
Én pedig azt tervezem, hogy bár most kivételt tettem, soha többé nem kelek fel senki ember fiának nyolc óra előtt.

Bár nem panaszkodhatom: 
Az eksön után Vajda János közeledik épp a cappuccinoval, sőt, bedobtunk egy-egy konyakot is.
(Pedig már-már kezdtem azt hinni, hogy hátra lévő életemben senki nem fog meghívni soha semmire :-)))

2011. június 28., kedd

Barátkozási kísérletek

Túrják az utcánkat.




 

- Maga itt? Micsoda találkozás!

- Harmadik tipusú, ahogy magát elnézem.

- Bocs, összetéveszthettem valakivel.

- Sejtettem, ... csak mert szép időnk van.

- Az téveszthetett meg, igen. Elvakított a Nap.

- Tudok erről: Éjsötétségre nagyon sokkolóan hat a világosság.

- Ejnye, hogy felvágták a nyelvét!

- Maga se megy a szomszédba egy szép közhelyért.

- Hát nem! Tudja, mit mondtam éppen? Éppen mondtam, haragszik maga tán, hogy sosem jön a mi utcánkba?

- Tudja, hogy van ez... 

- Tudom, persze, én is nehezen mozdulok ki.

- De akkor aztán bátor dolgokat visz végbe a maga utcájában, nem igaz?

- Hát, nem ijedek meg a maga árnyékától!

- De hol is van a maga utcája, mert ez most az enyém.

- Csak hiszi! Itt állt a Gobbi Hilda, ahol maga most ás, itt állt vagy hatvan évvel ezelőtt. Mondtam is neki, kezicsókolom, művésznő, adna egy autogramot? Aszongya, magának? Hát persze, magának kettőt is! Itt mondta, ahol maga most ásít.

- Nem ásítok, hanem ások. Csak maga untat.

- Kinek ássa ezt a szép vermet, ha már így szóba hozta?

- Ha gondolja, lehet a magáé...

- Nem, nem, nem szeretném zavarni...

- De csak bátran, próbálja ki!

- Nekem azért kicsit keskeny.

- Ó, ezt később már maga is tovább tudja szélesíteni. Na, jöjjön!

- Most, ahogy kiszállt, látom, hogy maga nem is az, akire gondoltam.

- Pedig én vagyok az.

- Igen, csak összetévesztettem valakivel.

- Nem, nem, nekem is ismerősnek tűnik maga.

- Hol találkoztunk mi már?

- Mittudom én... Vereckei szors?

- Ne öregítsen már! Az nem én lehettem.

- Muhi csata?

- Dehogy! Sokkal később, és egész máshol!

- Három részre szakadt Magyarország?

- Több!

- Csak nem Trianon?

- Nem, inkább a Viharsarok.

- Igen, az lehet..  Már tudom: itt szokott délelőtt kenyérért elviharzani.

- Kávéért. Kér egy kávét?

- Mért, van magánál?

- Nem, dehogy! Pont nincs!

- Akkor hogy kérjek?

- Mit tudom én... de ha kér, akkor kérjen nekem is! Hehe!

- Aha! Inkább a jobbikat választom: ások tovább.

Meddig  áskálódik nekem még itt? Ha abba hagyja és megígéri, hogy a Jobbikra szavaz, akkor megígérem, hogy én meg az MSzP-re.

- Magának megígérem, de másnak aztán nem!

- Maga szerint merre haladunk tovább?

- Én még így lefelé, ha érti mire célzok
.
- Na, ki vele, hová akar kilukadni!

- Magának ahhoz semmi köze.

- Nana, én itt lakom!

- És nem jó otthon?

- Már hogy ne lenne jó!

- Akkor mért erre ugrál, ahol a madár se jár?

- Érdekelt, ki ás itt nekem micsodát.

- Ezek szerint mégis kell a gödör. Hát akkor én megyek is.

- A lapátot elviszi?

- Csak a verem a magáé.

- Ez magának verem? Derékig se ásta!

                        - Verem, és örüljön, hogy nem verem.

-Örvendek.

- Akkor a harmadik típusú viszont nem látásra!

- Önnel se Isten!

2011. június 26., vasárnap

MAOE fotográfusok kiállítása Veszprémben

Veszprémben, a Dubniczay palota Magtárában nyílt meg 2011. június 25-én a MAOE fotótagozatának kiállítása, mely a hódmezővásárhelyi tégla építészet szépségeit vonultatja fel.
Kiküldött munkatársunk, mint szívesen fogadott vendég, volt jelen, lévén, hogy egyike a tucatnyi fotóművésznek, aki e tárlat anyagát összehozta.
Az otthon félbemaradt lekvárfőzés okán munkatársunk gyorsan távozni kényszerült, de feledhetetlen élmény marad számára a veszprémi vár barokk ékességei közt honoló háborítatlan nyári délután.













Elnézést kell kérnünk GÖ ELEVEN nevében a tördösésért, a Magtárnak szűkös a belső tere, s ő halszem optikáról kukkot sem tud.




Felbukkant a megnyitón egy régi barát, hajdan bozontos ifjú, a magával ragadó Nagy Károly, ki most a polgármester kulturális tanácsadója és bejáratos az érsekségre is, hová hipp-hopp munkatársunkat  is magával ragadta.


Míg Nagy Károly az érsekség egyik Vár utcai refektóriumában bonyolított valamit, lencsevégre kaptuk a századokon át koptatott lépcsők egyik fordulóját.












Ezek szerint nem tévedtünk a korábbi esetekben!
Ím, Veszprémben is felbukkantak az új KRESz szabályokra intő táblák:
Behajlítani tilos!














JA...! és majdnem elfelejtettem:
Akkor ez is egy slideshow! Útban Veszprém felé.
Forgatókönyvíró a plakátragasztó, fővilágosító a Nap, operatőr GÖ ELEVEN és én volnék a rendező :-))))






2011. június 25., szombat

SLIDESHOW avagy

Slideshowt időzített a múzeumok éjszakájára a Magyar Fotográfusok Háza, a Nagymező utca Broadwaynek csúfolt részén, a Mai Manó előtti széles korzó felületen.
A slideshow valaha a multivízió és a diaporáma angol neve volt, hovatovább már réges-réget kell mondani, akkor volt az, amikor még diapozitíveket vetítettünk, szóval, a vetített állóképek forrása csakis slide vagyis diapozitív volt.
A slideshow legnemesebb felvonulásában dramaturgiai természetű audiovizuális látványosság volt, melynek komponált formája a minősített időből bontakozott elő (Végvári Lajos kifejezésével), vagyis volt kezdete és vége, és e kettő között olyan érzelmek és gondolatok bontakoztak ki, melyek a fotóban nem fellelhetők, s a filmben - bár ez elvileg lehetséges volt - úgyszintén nem fordultak elő, bár ezt nem a film, mint audiovizuális médium természete zárta ki.
Hogy mi ma a slideshow a fotográfiában autentikusnak mondott körökben, ezen az estén látható volt: valami nagy büdös szellemi semmi. Na jó, nem csak állóképek: itt-ott kis zoom, svenk, aztán fehérvágás hét másodpercenként, unásig, de a látványfolyam értelmét illetően nullán áll minden képi és kép-hang reláció.
A slideshow valaha fotó-audiovizuális mű volt, specifikus esztétikai üzenet közvetítője. A szellemi főcsapástól távol semmitmondók dagonyáztak akkor is, persze, mert mindenki mutogatni akarta orrba-szájba termelt diáit, de a fotóval és hanggal körülhatárolt kifejezési terepen az idő tájt esztétikai lehetőségek feltárása folyt, zsúfolásig tömött fesztiválok és nemzetközi kiállítások pavilonjainak emlékezetes látványosságai fémjelezték a kifejezési nyelvben rejlő szellemi lehetőségeket.
A slideshow múltját eltemette a digitális korszak, a video. A slideshow ma, itt, a Magymező utcai korzón és mindenütt fotók orrba-szájba vetítése, kifogyásos alapon alájuk töltögetett mindenféle zenével - kortárs klasszikusoktól a Yelloig, valójában nem egyéb, mint alkalom egy szakmailag zárt kör magamutogatására, holmi belterjes esti purparléra.



Zömében a MOME tanárai és diákjai töltötték meg a nézőteret. Na jó, a Dunapack karton ülőkéken felbukkantak itt-ott révedező csavargók is, némelyik az aprópénzét számolta a vászonról kivetülő fényben, hogy futja-e már/még egy felesre, másik meg ügyefogyottan próbált lejmolni egy szál cigit. Kábult vércseként körözött a vászon előtt hemzsegő elöl fotógépes, hátul hátitáskás ifjúság között néhány tehetetlen zsebtolvaj.



Futja-e egy felesre?















 
A háromszor négy métert közelítő vásznon mind e közben képek néződtek. Mindenek előtt Barakonyi Szabolcs  erőlködött össze valamit az idei sajtófotó kiállítás képanyagából, valami dramatikus látszatra törekvő vizuális szamárságot, ami a sajtófotó kiállítás kiváló alkotásainak egyáltalán nem tett jót. A fotók ilyen utcai körülmények közt - a vizuálisan igényesebbek nevében mondhatom - nézhetők, de megnézhetetlenek. A képek egészséges brillanciájából kiöli a feketéket a tér lámpáinak fénye, elszínezi a színeket a Dance Club harsány neoncégére, s mert nem tárgyként határolódnak el hátterüktől, műtárgyként szóba sem jönnek. Egyik kép leugatja, kimossa memóriánkból a másikat.


Apa és gyermeke figyelmét a Dabce Club vörös fényei kötik le a vetítővászon előtt.











 Ismertek már, persze! Itt és most tulajdonképpen az összeröffenésre lefoglalt placc határait szagjelölik - hogy én is hozzájáruljak a képzavarhoz. Közben szól valami térhatároló hang, mert ez így logikus és így szokás, amit aztán a környező presszókból kicsorgó zene meg az operett színházból özönlő tömeg fecsegése hallgathatatlanná zsibbaszt.
A vásznon felderengő fotókat a fotográfusok ismerik jól: Sajtófotó, Folyamatos Jelen, FFS termése java. Igazából audiovizuális kulissza ez a vászon, mely előtt önmaguk összességének jelentőségére ébrednek az egymást és tanáraikat jelen lenni látó fotó-süvölvények. Nézik saját képeiket. Mutatkozásuk lapozódik. Kinyomják nekik őket nagyra. Gyönyörködve nézik.
Órák telnek el. A vászon körül válogatás nélkül szól a digitális szajkó, lokális lármánk magunk között marad. Kulturálisan vakarózik egy autentikusnak mondott közeg.
A civil járókelők, kik erre vonulnak, nézik egy pillanatig, mit néznek ezek, aztán tovább vonulnak.
Fotóktól tarkálló digitális lámpion világlik, aminek fénye egy estére szakmai otthonosságot kölcsönöz a mindenki korzójának. Az áramot, az eszköz bérletet fizeti valaki. Akár a Mai Manó Ház pályázott a költségekre, akár a MOME, a projekt mindannyiunk zsebére céloz.



A nagy kütyü képe Kudász Gábor Arion kis kütyüjén.











A szegények mozija - mondták régen a diaporámára. Hát ez a mai, ez a slideshow nem annyira a szegényeké, talán inkább az ügyes tehetősebbeké, akik másokkal fizettetik meg az üres magamutogatást. Szegények - mert szegények, persze - alig tudják, lenne-e, mi lenne az értelmes hozama annak, hogy a drága eszközök rendelkezésre állnak.
2011. Újra konfigurálja magát az elevenség és a tudatlanság. Köztük téblábol, a tehetség is, ha nem áll két lábon, el-eltemetődik a semmitmondásban. Tehetsége varázsa elenyészik a szerepvágyók semmitvetítésében.




2011. június 22., szerda

a Zene napja

Kicsit elkésve beágyazom ide a zene ünnepe alkalmából tegnap alkotott s a YouTube-on hallható művemet. A kép csak afféle placeholder, majd készül egy audiovizuális mű, ha meglesz, kicserélem.




annnyira izgulok, hogy milyen volt... P.O.

Tiszta dilis ez a Pesövé Ofszi, hát mi csináltuk. Ma is olyan, amikor akkor volt :-))   D-Vektor

egyébként nem tett jót az mp3 lebutítás ennek a kozmikus szövetnek (D-Vektor)
...de legalább nem lopják el. Hehe... (P.O.:-)

2011. június 21., kedd

esküvő-fotó

Másodunokahúgom vagy kicsodám (sosem voltam nagy híve a rokonkodásnak) fia esküdött szombaton. Ott voltam persze, nem is egyedül, lévén, hogy valami fotósféle volnék; ott voltunk a hatalmas fehér ablakokon beeső délutáni fényben GÖELEVENnel. Volt sok hosszú, prédikációval kibélelt mozdulatlan perc, amikor GÖ elemében, sőt, elevenében érzi magát, és kapkodtunk, persze, kapkodtunk az elkaphatatlan után is, mert mi már csak ilyenek vagyunk.
Ez a kedves rokonom (öregedő csatrogánynak mondaná a pártatlan szemlélő) tűkön ült, alig hogy kiheverte az esküvői vacsorát, alig hogy rácsukta a szekrényajtót csipkerózsika álmába visszaszenderített mesés angol kalapjára (az utolsó gyerek is elkelt végre) eljött méretes külső pufferével a képekért.
Nem haza ment azonban vele, hanem beállított az én önmaga iránt ugyancsak mérhetetlen mód kíváncsi feleségemhez, a zeneiskolába, és kitárgyalták a dolgokat.
Hogy ilyen szörnyű képeket őróluk még életükben nem csináltak. Puff.
Ez már a reggeli krónika, amikor a kávézásnál vetélkedünk, hogy ki hányig dolgozott az éjszakában, egyéni rekordját döntögetve.
Tévedés ne essék, az ifjú párról nagyon aranyosak a képek, hangulatos a templom is, kifejező az örömapa videózó figurája, sőt még a templom előtt ismeretlen kórtól éppen lépcsőre sújtott elsőlányról is micsoda jó közelik készültek (!), de róluk, kettőjükről csakis borzalmak.
Hallgatván ezt az elfogulatlannak alig nevezhető ócsárolást, ismét igazat kellett adnunk magunknak abban, hogy egy ideje mind inkább lábra megyünk.
Úgy hogy most egyetlen képet teszünk közzé az esküvői eseményről:
ismeretlen - és ezért elfogulatlan - résztvevőt ábrázol a kép, félrehúzódva szerényen a tágas református templom tizenvalahanyadik padsorában.
Ez van. Lesse a násznépek kegyeit a Herbstrudi, őt legalább megfizetik érte! 


2011. június 18., szombat

GÖ keszthelyi kalandjai

Kedden úgy döntöttem, nem halogatom tovább a vélhetően UFOk hátrahagyta dunántúli temető feltérképezését. Nagy reményekre jogosítottak G 11 fedőnevű fáradhatatlan cserkésztársam (időben beszereztem pótakkumulátort :-) sajátos képességei. (Ezeket, sajnos, messze felülmúlják képtelenségei, de azokat jó stratégiai érzékkel kezdem beépíteni szemléletembe.)
Visszatértem tehát egy hajdani kudarcba fulladt invázió tavaly fellelt színhelyére.
Csak gyalog közelíthető meg a tájvédelmi körzet mélyén fekvő terület, ahol huszonnégy, egyenként 12 méter átmérőjű körben megkeményedett a talaj, mintha betonból volna. Ez a húsz szabályos kör felület az idők során lesüllyedt, és most kielemezhetetlen összetételű víz-féle áll benne. E rejtélyes rendeltetésű köröktől északra, négyszer hat sorban emelkednek a sírépítmények, melyekről felfedezésük idején már hírt adtam e hasábon. A kataklizma, mely az ismeretlenek tömeges pusztulásához vezethetett, összedöntött egy hatalmas építményt, aminek feltehetőleg az volt a rendeltetése, hogy az ismeretlenek eltájolták magukat.
A világ minderről semmit sem tud, a turisták a közeli gyógyvízben poshadnak, mintha nem is hazánk egyik legkülönösebb titka bizsergetné tőlük pár száz méterre a láp fölött tenyésző elvadult bozótot.
Engem rendkívüli mértékben felvillanyoz az ilyesmi. Úgy tűnt azonban, hogy GÖ ELEVENnek inkább a turisztika  a kedvelt területe, ilyesmire van idomítva.
Rögtön lecsapott a tóparti városban uralkodó - az idegenforgalmi szezon kezdetét tekintve vakmerő - körülményekre.

Megvallom, engem is lenyűgözött a vendéglátó vállalkozó hihetetlen optimizmusa, ahogy kirakta vendégcsalogató bútorait a térdig feltúrt főtéren.


Nem, ezek még nem a marslakók.
Ez csupán egy városlakó szelektív érdeklődésének szép példája.














Te, ez az igazi téma! - próbál eltéríteni GÖELEVEN. - Ötven év múlva már senki sem fogja tudni, hogy mi az a tüzifa, és akkor Te majd...










Ezt én, magamtól vettem észre.
Láthatóan Keszthelyen is érvényre léptek holmi új KRESz szabályok.
Ez például egy behajlítani tilos tábla.














GÖELEVEN sikeres kísérlete, hogy eltereljen a nagy témától - egy pillanatra. Döglött vakond a kerékpár út mentén. Halála oka, láthatóan : fűbe harapott.













Tulajdonképpen az UFO sírokat akartam fotografálni, csak ez a komisz GÖELEVEN folyton eltereli a figyelmemet. Végül aztán mégis sikerült odajutni.


A titokzatos körök










Az űrből is jól látszik, de senkit nem érdekel, mert azt hiszik, hogy elhagyott haltenyésztő telep.














GÖELEVENben egyebek mellett azt szeretem, hogy képes alulról szagolni az ibolyát, úgy, hogy közben nincs is semmi baja. De veszélyek rá is leselkednek, nekem már sokat köszönhet.


Egy apró bizonyossága annak, hogy életem kockáztatásával is megvédem GÖELEVENt.












Kezemben tartva futok vele az UFO romok tetejére, hogy lássam, amott nem lopták-e még el a biciklimet, amikor előre lendülő lábam beakad valamiféle fémtekercsbe.
Zúdultam a kökemény épületgerendák közé, és kézfejemet GÖELEVEN vacogó testével magasba tartva szereztem ezt a csúnya horzsolást.

2011. június 14., kedd

ezen a napon

GÖ megELEVENedik a teáskannában,
amit me reggel nekem kellett tisztára súrolnom


Tévedésből ezen a napon, június 14-én rombolta le a feldühödött párizsi nép a zsarnokság és önkényuralom jelképét, a Bastille-t. Aztán a nép, ahogy a kannasúrolás fáradalmait kiheverte, rájött, hogy nem is ezen a napon, nem júni, hanem júli, július 14-én fogja csak lerombolni.
Na, mindegy, a zsarnokság akkor is zsarnokság :-)))

2011. június 11., szombat

A valószínűség, a véletlen meg a szükségszerűség

Az étkező asztalunkhoz közel van a bejárati ajtó. Épp reggeliztem, amikor meghallottam azt a szeles motoszkálást. Mint mikor az őszi avar bekavarog a kertből. Csak most nyár van, rezzenetlen, dög meleg a levegő. Talán ettől képzelődik az ember, aki történetesen én vagyok.
A nesz ismétlődött. Olyan mosdmegszerű sustorgásnak tűnt, meg pont a fordítottjának is.
Nyitom az ajtót, s valami ködlik előtte. Valószínűleg rosszul látok a melegtől, gondoltam.
- Nem, nem, ez én vagyok!
- Istenem, már hallucinálok is...!
- Nem, nem, én beszélek hozzád, a valószínűség.
- Nem ismerem!
- Nana! Csak tegezzél bátran, már találkoztunk. Igaz, fél évszázaddal ezelőtt volt, amikor Ágival megtettétek a lóversenyen a hét kettőt oda-vissza.
- Harmincszoros pénz! Azt te voltál? Kár, hogy csak egy tizesünk volt.
- Az is én voltam, meg ez is én vagyok.
- Akkor van szerencsém!
- Nana! Mit eszel? Pont úgy haraptad ki a közepét annak a spanyol uborkának, ahogy a tévé híradóban láttad attól a kérkedő bugristól.
- Spanyol? Én csak magyar árut veszek.
- Mindenki magyart mond, amikor csak a magyart veszik.
- A mutált Coli baktériumra gondolsz? Annak igen kicsi a valószínűsége.
- Engem te ne kicsizzél, amikor meg se mostad!
- Na jó, megmosom...
- Már a szádban van.
- Kiköpöm, látod? Nem tudnál felszívódni?
- Nem én intézem a dolgokat.
- Hanem én - toppant elő a valószínűség mögül a véletlen maga.
- Elég a népbutításból, te semmirekellő! - Csak most láttam, hogy a szükségszerűség is ott settenkedik a valószínűség mögött.
- Tudod kit, anyádat semmirekellőzzed, te nagyokos! - így a véletlen. - Nem hallottál még a dialektikáról, a konstruktív véletlenről? Neumann János játékelmélete... nincs meg neked?
A szükségszerűség igen felbőszült ettől.
- Nem látod, vaksi, hogy mi itt a helyzet? Hogy milyen nagy valószínűségre tettem szert?
- Tettél ám...! A valószínűség csakis a véletlen által teljesül be. De te mindig itt settenkedsz, amikor hirtelen csinálok végre valamit.
- Ez van, látod? - hajolt közelebb a valószínűség enyhén keseregve. - Perc nyugtom sincs ezektől. Amit a véletlen egyetlen pillanat alatt elront, azt a szükségszerűség évszázadok alatt megpróbálja helyrepofozni. Kinek van itt igaza? Ez lenne az alapkoncepció? A teremtő csak hallgat. Hosszú távon talán neki van igaza. Te most bezabálod mosatlanul a spanyol uborkát, a coli mutáns, aki véletlenül az uborkán téblábolt, keserves hasmenések közepette végez veled, de a fiad, tanulván az esetből, tisztaságra neveli az unokádat, aztán az is ezt adja majd tovább, és az ő leszármazottai már genetikusan fognak irtózni a mosatlan uborkától.
- Ez a dolgok gargarizálása - károgott közbe a véletlen.
- Vulgarizálása, te szerencsétlen! Vul-ga-ri-zá-lá-sa. - A szükségszerűség gúnyosan nevetett.
- Én szerencsétlen? De hiszen én vagyok a szerencse, a boldogság, te emberszomorító!
- Népbutítás, ez vagy te! Egy bunkó! - dühöngött tehetetlen mérgében a szükségszerűség.
A bunkó lecsapott. Egymás torkának estek.
Most már láttam, mi itt a helyzet, mitől örvénylik oly ködösen a valószínűség
Visszatértem reggelimhez, megettem az egész uborkát mosatlanul. Intézzék el egymás között.
Mire lenyeltem az utolsó falatot, a sustorgásnak is vége szakadt ajtónk előtt.
Lám, így kell ezt! Kezembe vettem sorsomat. Ezek ott hárman nyomban béna kacsák lettek.

2011. június 10., péntek

Leves semmi

Iskolai menzáról hordom az ebédet. Pár nap múlva vége a tanévnek. Az etetők elsütötték takarékossági petárdáikat, (betűtésztás karalábékockák répareszelékkel kontra betűtésztás répakockák karalábéreszelékkel stb.) ilyenkor már nincs sok ötletük.
Gyanúsan súlytalan ételhordóval kocogtam haza. Látom aztán, leves semmi. Erről bekattant, hogy a reggeli kávé óta nem ittam folyadékot. Szent isten, kiszáradok! Leves gyanánt bedobtam egy pohár vértesi forrásvizet.
Rizsben gazdag egytálétel, ez következett. És még valamit találtam az egyik üresnek tűnő hengerben: szájharmonika. Nyilván, hogy összezavarják a felháborodásomat.


Megmondom, ronda hangja volt, akár szívtam, akár fújtam. 
Mérgemben találtam egy sört a frizsiderben. Viszont mérgemben elfelejtettem kinyitni. 
Aztán eszembe jutott, hogy régen sem volt sokkal jobb sorom, csak fütyültem rá. 
Erről eszembe jutott az egyik régi fotóm.


Haraszty István ebédel.
Az idő tájt, amikor még nem volt Édeske, csak mindenki más volt édeske, s amikor kormánykörökből még nem igen kerültek barátai. 
Ám ami igaz, igaz: ma sem csinál nagy ügyet a leveséből.





  

 Azé' mondom, maradjunk szerények, akkor esetleg még én is vihetem valamire! :-))) 

2011. június 6., hétfő

GÖELEVEN avagy a fej meg a nyak

Kedvelem tömör fekete testét, ám mindamellett, hogy sok kedves percet szerzett nekem, és néha-néha fontos pillanatokban is hagyta jó irányba megvezetni okos, ám őrületesen tohonya agyát, GÖELEVEN sokat árt a fényképezésemnek.
Lassan megtanulok nem fényképezni. A kiforgatható displaynek fontos előnye, hogy padlószintről is lehet keresőzni a világot, s mert a fotós maga fényképezéskor nem a téma irányába pillant, úgy, mintha távcsöves puskával le akarna szedni valakit, hanem lefelé tekint, a keresőre, az áldozatok nem szúrják ki olyan könnyen, mi történik. Ez jó.
Nagyon jó az is, hogy az exponálásnak nincs hangja, mert a tükör felcsapódására mindenki odakapja a fejét, így még a süket is látja, hogy történik valami. Zajt nem tűrő eseményeket - koncertet például - lehet GÖELEVENnel diszkréten fotózni.
Jónak találom azt is, hogy gyenge világításban, 1600 ISO magasába állítva megfoghatók vele a történések. A szín már kicsit gyanús, de a történések megvannak
GÖELEVEN fixoptikás - nincs szenzort elkoszoló csere-bere. Főleg az élmény megörökítésére konstruálták. Nagy a mélységélesség. Ez jó, amikor nem a vizuális szöveten van a hangsúly, viszont ha azon volna, hát GÖELEVEN nemcsak makacskodik, nemcsak hasra ütve választ értékeket, de tehetetlen is.
A fénymérést úgy tekinti, mint valósidejű helytállást az átlagolás frontján. Fogalma sincs, éppen miről van szó, de állítgat bőszen, ahogy a gyárban tanulta. 
Sajnos, a displayen nincs optikai korrekció. Szemüveges embernek elég vaktában kell komponálni. Elbillen a vízszintes, le-lemaradnak dolgok a képszéleken, szóval a legtöbb felvételt utólag újra kell komponálni - már a képkivágás értelmében.
GÖELEVEN az ő tohonya agya miatt (cégünk gonosz leckéje legdrágább gépeinkre tojó ügyfeleinknek) nem alkalmas az esszenciális pillanatok megragadására. Egyesek előre felkészülést, élesség előzetes megragadását, illetve előre exponálást javasolnak megoldásként, ám az élet telis-tele van olyan pillanatokkal, amelyekből nem következik, hogy mit hoz a következő pillanat (például, hogy egy megnyitó beszédét tartó ürge mikor pillant majd fel huszadmásodpercre abból a kurva papírból.)
Gö eleven, ha benyelt egy képet, hosszan csócsálja, "busy", s mutatja is, mi sikerült, és ezalatt, persze, nista fényképezés.
Ha változtatni látom szükségesnek a látószöget (zoom), akkor GÖELEVEN olyan lesz rögtön, mint a nagycsarnoki zöldségkereskedők. "Majd én adok...!" Könyörögni kell neki.  Majd ő zoomol, csak kérjem meg egy félreérthetetlen, neki tetsző hosszúságú gombnyomással, és akkor ő némi gondolkodás után nekiveselkedik, és előre kiismerhetetlen szűkig lódul a látószöggel. Ha kicsit visszavennék ebből, akkor megint gombnyomásos felkérőlevelet kell írnom, hogy méltóztassék nyitni kicsit a látószögön. Ezalatt már a csiga is lemászott a sündisznóról. Semmi hirtelen odacsavarás és puff! Csak nem képzelem?
Fekete teste telis-tele van különféle rendeltetésű gombokkal, melyekhez ha hozzáérsz kicsit, őfelsége már nem csinál semmit, csak hallgat, mint a kukas, s várja, hogy feloldódjék az ellentmondás. És így tovább, és így tovább.
GÖELEVEN egyik legnagyobb disznósága, hogy a felvétel belső struktúráját megcsócsálja. Akkor is, ha raw fájlt fényképezünk. A kép szövete mélyén mindenféle dobozolt tömörítés-handabandákat hoz létre, ami miatt utólag alig hangolható a képminőség. A raw-ban értendő árnyaltabb tónusskála ellenére a fényekben, fent könyörtelenül kilukad, ha ő úgy gondolja, és hangolhatatlan vak felületeket hagy hátra.


 Kezdetben próbáltam beállításokkal idomítani, de körülbelül az volt a válasz: "Ja, maga fényképezni szeretne? Hát akkor miért nem vesz egy rendes gépet?"  Ezt kérdezi tőlem ez a kis hülye százhúszezerért.

Az egyetlen igazi előnye, hogy nem nagy a váz. (Maga biztos könyvet csinál vagy az újságtól van, csak nem képzeli..., engem ugyan ne fényképezzen! Fizet maga nekem?) Az emberek GÖELEVENRE kevésbé hederítenek.
Mostanában sétálni viszem, mert látom, azt szereti.
Vasárnap kimentünk a Soroksári útra. Ráküldtem a maradandóságra, úgy általában. Városszociográfia. Fény volt elég, nem kellett az érzékenységgel küszködnie. Hagytam, csináljon, amit tud. Ilyenkor kellemes meglepetéseket szerezni nekem.
Persze, amilyen gyagya, képes azt hinni, hogy az a sok jó kép csakis az ő érdeme. Kétségtelen, technikailag ő a fej, ha lassú is. Viszont én vagyok a nyak. Már Haraszty Édeske is megmondta, hogy a nyak nélkül az az okos fej sosem jönne rá, hol a lényeg, hogy hogyan kell áttérni a szezonról a fazonra. 

A négyszög négyszögesítése.

GÖELEVEN nagyon oda volt ettől a felvételtől, de elárulom, utólag én vettem ki belőle a hordót.
Fellövés előtt.


Na, ilyen varázslásokra GÖELEVEN nagyon alkalmas, mert nem megy bele por, nem kell folyton retusálni a képfelületet.






Konditerem erkélye.

Hehe... GÖELEVEN ilyen témát magától soha észre nem venne.

Ott áll egy faszent.

Itt is én voltam a nyak, mert a széles és forgalmas úttest közepéről esett jó nézőpont, és a beszari GÖELEVEN folyton a hátulról ránk rontó autókkal akarta elfoglalni magát.



No-drog futárok

Ha az esemény hemzsegés, akkor GÖELEVEN persze elemében van, mert a hemzsegés az ötödmásodperccel később is hemzsegés.


Édes és hamvas kettes

Bár GÖELEVEN a diszkrét finomságokat magától sosem veszi észre, becsületére legyen mondva, megcsípi, ha a jó fényben nő a mélységélesség.

2011. június 5., vasárnap

Csillagokat láttam

Na, főleg a melegtől! Lehetett vagy 28 fok a műteremben, és fűtött még a tévé is, amikor vasárnap kora hajnalban hozta a közjegyző a csillagos borítékot.
Ekkor már tudtuk, hogy a zsűri az Appril együttest tekinti a Csillag Születik győztesének. Be kellett látnunk, joggal.
Ám feltámadott a tenger és lesújtott az ő szeretetével, rádióhullámai hátára emelve László Attilát, s korrigálva jelentősen a lényegi képet, amit a fiatal dalnok festett, amikor elénekelte döntős dalát: "Zene nélkül mit érek én."
E népítélet által egyben Szabó Ádám is megtudta, zenével együtt mit ér ő, és az Appril Peroject is csak bámult, mint ki minden akrobatikus ügyessége ellenére jól pofára esett  (ezt Krizbai Tecáról természetesen nem mondanánk, ő azonnal megértéssel fogadta a hírt, de hiszen már dalával megmondta: I will survive... :- )


Képünk azt a pillanatot ábrázolja, amikor megtudtuk, hogy László Attila visz mindent.
Az Opel is csak bámult az ő milliókat érő két szemével

2011. június 3., péntek

Jön

 Tulajdonképpen már itt is van.
Nyári fesztivál Budapesten az Erzsébet téren és a Szabadság téren.


























Hemzseg, kajál, piál, telefonál, zsibong az ifjúság a Szabadság téren.

Az én ifjúságom  sötét tömbként  kísért e vigalom fölött.

Kivágták a rezet

Molnár Antal zenetudós bronzszobra mindent kibír.
Méltósággal tűri a róla elnevezett zeneiskola évvégi vizsgáit.
Kéregriportunkban az énekvizsga néhány kedves figuráját ábrázoltuk*, amint a komor bronztömeg színe előtt kivágják a rezet.


*A kis kütyüvel elkapni bizonyos fontos pillanatokat, hát, mindketten nyögtünk bele, én is meg a Götizenegy. 

(Csak úgy zárójelben említem meg, hogy miközben a villamosmérnöknek készülő Dozvald Ákos félállásban a Molnár Antal Zeneiskola eseményeiről készít video- és hangfelvételeket, a nyitott ablak párkányán tanulmányozza a közelgő vizsgáján aktuális matematikai függvényeket. Mérges pillantással nyugtázza, hogy a fater milyen jól elvan. :-)