2015. június 28., vasárnap

Keresésrül



avagy adalékok a művészetelmélet mibenlétének megítéléséhez


Hát te mit keresel itt = nem helyeslem, hogy itt vagy.
Mennyit keresel = mennyi a heti/havi fizetésed?
Valamely dolog milyenségét érintő magasztalásként hat, mikor hasonlót keresve sem találsz.
Hol lehet? Efféle motívummal keresni tárgyi dolgokat, néha a leghiábavalóbb kimenetelű, időrabló tennivaló. Ám ha sürgősen, bármi áron meg kéne találni azt a valamit, akkor mi mást tehetsz, keresel. Ekként keresni nyomasztó dolog.
Hol nincs, ott ne keress: a földhöz ragadtság bölcseleti szintje ez.
Keresni tetteink, helyzetünk, életünk értelmét, gyakorta szokás. Ez a keresés néha kényszeres, néha csak póz, s néha, bár őszinte, hiábavaló mégis, mert amit keresünk, nem egyetlen pontja, módja, bírható hozadéka a világhoz való viszonyunknak.
A turkálókban már közelítünk egy újfajta lényeghez. Itt a talált dolog elfogadásában nyeri értelmét a keresés.
Az élet értelme, a kérdéses helyzeteinkre adott válasz is gyakorta maga a keresés volna.
Jobb fajta költők, művészek tudják ezt.
Ám a kultúra beavatatlan „fogyasztói” legtöbben a tuttit várják tőlük, és csakis tetszetősre csomagolva. A garantált élményt, vagy minimum annak biztos receptjét. Nem jó, ha az ilyenek, a beavatatlanok belelátnak a művészi alkotás gyakorta tétova folyamataiba. 
Keres az ürge (értsd: a művész) valamit? Valamit?! Hát nem tudja, mit akar?
Direkt ezt akarja, keresni.
Ezt akarja? És ha semmit sem talál?
Aki keres, talál. Na, ezt itt ne válaszoljuk, ha nem látszunk eléggé föld közelbe hajoltnak.
Ha a szellem embere várakozva tekint a világra, akkor bizonyára nincs elképzelése.
A keresésnek bizonyos magasában ilyen persze nincs. Csak hogy a beavatatlanok ezt nem tudhatják. Nem tudhatják, hogy némely kivételesek micsoda kereső erővel vannak megáldva, és hogy a találás nem holmi véletlen szembetalálkozás az élet turkálójában, hanem a még rejtett, gyarlósággal álcázott alakzat felismerésének pillanata, a sejtéstől nekibátorodott emberi szellem önmaga hasára ütésének agyafúrt kalandja.
Nem is ott a hangsúly tehát, nem a keresésen, hanem a talált dolog ihletett útra bocsátásán (lásd Balzac tehetetlenségét regényhősei viselkedését illetően vagy Jackson Pollock várakozását a festék lecsordulására). Mert ez adja meg aztán a keresés, az alkotó kérdésfeltevés helyénvalóságának és hitelességének benyomását.
A valósághoz való különleges viszony magasában keresgélni tehát nem szerencsétlen helyzet, hanem célirányos mozzanat. Sorsdöntő vállalás egy Salgado életében. Ma is, talán a jövőben is életet lehet építeni rá.
Hogy aztán az az élet, a többi mindenféle élethez képest, a siker azokra illő mércéivel mérve és az ő osztozkodási feltételei között milyennek lesz mondható, más kérdés.
Néha csak szenvedés a neve.
Szerencsés esetben boldogító szenvedés.
Még szerencsésebb esetben: karrier.
Világra szóló akár.

entrée en vigueur

2015. június 27., szombat

Fény éve

2015 a Fény éve

A kor változásával a látvány képi megörökítéséről átterelődött a hangsúly a fotográfusi magatartásra.


Fény uszítása árnyékra

2015. június 21., vasárnap

Esti nekifutás

Rossz a nappal mérlege, ha folyton csak ültél.
Kell kis esti nekifutás. Az irány mindegy, csak emelkedjen a mellkas, mozogjon a láb.
Másra is jó ez: elmédet szellőzteted át a megpillantás friss impulzusai által. Pillanat értékű, ártatlan adok-kapok. Megpillantható vagy, benyomást keltesz te is, szerencsés esetben anélkül, hogy elköteleznéd magad bárkinek, bárminek.
Szellőtől dülöngélő kartonfagyi.
Fontos, hogy ne akaszkodjon rád lassító személy, épp elég, hogy elmédre csimpaszkodik a test. Ne akarja folyvást megosztani magát valaki személyes hallásteredben. Az ember ilyen: pofázni, leginkább ő magáról pofázni akar, ha nincs egyedül. Magát akarja őröltetni más elmék malmaiban.
Legjobb tehát meglógni mindenki elől, a képzelet kis seprűjével szétzilálni lépteid nyomát.
Íly szerencsés körülmények között, míg az ember a zebránál zöldre vár, képes ellebegni a tárgyias valóság közeléből. Rálátása támad mindarra, ami élete s a körötte rajzó dolgok közt feszül.
A lényegre.
A lényeglátás indikátora az elégedetlenség.
Az emberélet szerteágazó gyakorlatának értelme nagyon sok szálon méretik.
Távol tartani a hiányérzeteket, csak egy apróság a sok közül. Elmédre csimpaszkodik, követelőzik a test. Békére bírni a testet, sok-sok manővert igényel ez, és szakadatlanul.
Ha növeled sebességedet, növekszik az idegen áramlás körötted.
Egymást láncszemező ifjú kisujjak.
Csendes futtában hirtelen érezni kezdi így az ember, ki nincsen jelen. Társad, szerelmed, barátod, bizalmasod, fontos riválisod, kinek mije van. Valójában kicsodád van, kicsodáid vannak, mit halásztál ki a társulások sargasso tengeréből?
Ha nincs ilyesmid, a kérdés az esti valóságon messze túlról rád mutató kérdéssé lesz.
Ha egyedül kódorogsz, s ha üres is a zsebed, de lóg egy fényképezőgép a nyakadban, talán nem vagy magányos. Talán... már ha olyan vagy.
Beágyazva egy Bankomat a Húspalota kirakatába.
A szürkülő alkonyatban minden azt mondja: állj! Elegendő sok pénzzel megvásárolhatod a vendégszeretetet. Bizonyos illatok, bizonyos figyelem auráját. Bírások kellető-birkái bégetnek rád a kirakatokból. A pénz fontos, és ha nincs, nem terem a kényszerű pillanat nyomása alatt. A vendégszeretet veled van, míg az asztaltól fel nem állsz. Na igen, jó, ha van miért felállnod.
Csikkek befőttes üvegben.
Ha nincsenek kitűzött céljaid a cselekvő időben, az később megbosszulja magát. Idegen érdekű feláldozások zsákutcáiba tévedhetsz. A legfontosabból veszíthetsz el, mire kikeveredsz onnan: életidődből.
Nem árt, ha ma kicsivel többet tudsz, mint amennyit tegnap tudtál. Az is megteszi, ha ma kicsivel kevesebbet tudsz, mint amennyit holnap fogsz :-)
Csapzott, ápolatlan fej a lottózó lépcsőjén.
Szabadság. Sokféleképp értődik. Az egyéni szabadságnak gyakorta vet korlátot a kollektív lét. Érthető: egyéni tetteid nem korlátozhatják mások szabadságát - legalább is egy szimmetrikus morál vezérelte emberi világban.
Szabadság dolgában az ember gyakorta önmaga által korlátolt. Jóvátehetetlen hiba, ha későn veszed észre, hogy a cselekvés szabadsága helyett csupán a menekülés szabadságával bírtál.
A korlátok formális eltávolítása azonban nem adhat választ arra, hogy mi is volna a szabadság. A legfontosabb, hogy érezned kell, van vagy nincs neked.
De csitt! Nem szabadegyetem ez, csupán a mit sem sejtő estében pörgetjük járóizmainkat!
18 monográfia, 18 napszítta borító-kunkor a galéria kirakatában.
Ha már nem vagy kerék a társadalom tengernyi mechanizmusának valamelyikében, vannak-e legalább napra készen ápolt ismeretségeid, s vannak-e az ismerőseid körében tehetősek? Akik mozdító erővel bírnak a közéleti mechanizmusokban, ha utadat állja ellenérdek, apparátusi közöny, a bürokrácia.
Cserjék - „Kérjük, vigyázzon rá Ön is!”
Vannak-e elveid, s olyasmik-e ezek neked, amikért érdemes odaáldozni magad? Az elvek a hűség kaparófái. Macska nem ismer ilyet. Kutyák talán igen.
Van-e kutyád? Sőt, vannak-e olyanok, kikért a felelősség nemessé edző terhét viszed?
Kádár aszonta: Te csak csináld, amit mondunk, a felelősség a miénk. Mintha a gerincünket olvasztották volna ki. Az ember természetes joga, hogy hordozhasson éltető felelősséget valamiért, de leginkább valakikért.
Zsírbontó szalon.
Légy becsületes! Ezt is fikázzák már sokan: deffenzív attitűd, és kifejezetten hátrányos a becstelenséggel szemben. Már rég nem a morális kölcsönösség tartja össze az emberi közösségeket. Törvény mit kezdjen íratlan szabályokkal? Betör a fegyver mindenhová. Törvény mit kezdhet a fegyverekkel?
Elmásul az értékrend - Prokop Péter szóhasználatával.
Tarts lépést, de őrizz meg valamit! Legyen kulturális identitásod!
Légy érdeklődő! Tégy úgy, mintha osztoznál a divatos eszmékben!
Pénzért nem lehet boldogságot venni, de fröccsöt igen!
Nem tudni semmit arról, amit nem becsülünk vagy netán megvetünk, ez rossz struccpolitika. Ez, még ha érted is a világot, nem jár kompetenciával. Tudni milliárd haszontalan, önmagáért való dolgot, úgy, hogy nem kavar össze, és közben szemfülesen adni-venni az információkat, így volnál az órák ketyegéséhez láncolt nyugati civilizációnak fényben fürdetett haszonállata.
Az emberi világ forgása: okostojás helyet cserél okostojással.
Sziklányi kerámia som elárvult kultúrszalonban.
Érték lehet a saját út is. Lehetsz csodabogár, csak ne nézz ki annak. A csodabogár a konvenciók, a nivellálhatnékosok zaklatásának van kitéve. A csodabogárság lemondással jár. Mélázhatsz, csak tégy úgy, mintha pörögnél! Nézz ki művésznek!
Polónyomás.
Légy toleráns a másság iránt! Na igen, légy, de ne tűrd a másság intoleráns támadásait! Ez a legnehezebb feladvány.
Légy szelíd, lakozzék béke benned, de légy erőteljes, hogy megőrizd territóriumodat! Ez is ellentmondás.
Kék ing alól bank falára csorduló vizelet.
Légy valamilyen, minimum karakteresen semmilyen!
Légy légy!
Légy szemtelen!
Ikszben társalgó fekete harisnyák.
Légy szemes, napi siker orientált. Ne restelld hajhászni is, ha bujkál előled.
Légy világpolgár, ne tartozz sehová, ne rombolhassák le a hazád!

Amikor hazaértél, azért majd tekints körül, miről szól az eddigi életed! Gyökeres fordulatot egy esti séta aligha hoz!


2015. június 12., péntek

plecsni



Valahogy eszünkbe jutott a plecsnis doboz, amit évtizedek óta nem láttunk. Kíváncsiak voltunk, a sok bronzot, ezüstöt és még több aranyat nem rágta-e meg az idő vasfoga.
Úgy tűnik, néhány súlyos darabot leszámítva, amit szerteszét deponáltunk hajdani, világot átfogó kalandozásaink színterein, megvan minden.
FIAP aranyakból jó párat találtunk. Ezek állítólag beválthatóak lettek volna betűmozaik szavakra.
Hát erről jól megfeledkeztünk! Így tehát most csak simán D-Vektor és Pesövé Ofszi vagyunk :-)


Ahogy homályosan visszaemlékszünk, lehetett volna ezekből több is, ünnepek alkalmával mellünkön hordhattuk volna, de igazából ennyihez sem volt elég nagy mellényünk.

2015. június 9., kedd

Fordítva a lovon



Olvasóm mind gyakrabban tapasztalhatja: költők is volnánk valahol.
Ezért feltesszük most a költői kérdést:
Miért szaporodnak a buta fotósok a Magyar Művészeti Akadémia soraiban?
Vagy ez csak látszat?
Reménykedjünk!

Azért jutott eszünkbe ez, mert ez év június 8-án Balla András MMA-székes fotográfus nyitotta meg Hódmezővásárhelyen a bennünket is érintő beszámoló kiállítást, ami az elmúlt évi fotó-szimpózium alkalmával készült termés javát vonultatja fel.
Balla András megnyitó rögtönzésében ezúttal egy kifejezetten buta ember benyomását keltette, olyanét, aki nem csupán felkészületlenül érkezik (elkésve esik be) az elvállalt feladatra, de egyáltalán nincs képben. Fordítva ül a lovon, ami persze ősmagyar figurájához kifejezetten passzolni látszik.
Na persze nem hátrafelé nyilazott, mint honfoglaló eleink, hanem csupán a kiállítóterem oszlopait próbálta rádönteni a jelenlévőkre.
Amikor a kiállítást elsőként köszöntő Kószó Péter alpolgármester Balla András nyitó (csukó?) szösszenése után szükségesnek érezte néhány lamentáló mondat erejéig visszavenni a szót, Balla András akként reflektált, hogy az ő dolga a kritizálás, neki ez a szakmája.
Hát, nem tudjuk, a kritikai értést honnét próbálta megszerezni, de hogy birtokába jutott volna csakugyan, annak halvány foltja sem mutatkozik szellemi köpönyegén. Balla András alkotói viselkedésén valóban megfigyelhető a klasszikus képzőművészeti kultúra iránti érdeklődés, ám kommunikációs megnyilatkozásaiban már van némi beszűkült kulturális duvadság, ami nem méltó az általa oly nagyra tisztelt nagyok, például Ingres (ejtsd: ENGR!) művészetéhez.
Balla mostani, kissé sántító csípőből lövésének hátteréül meg kell említeni, hogy az elmúlt évi MAOE fotó workshop vivő gondolatául ez a három szó szolgált: ELMÉM LENCSÉMEN KERESZTÜL, és hozzásimult még egy fontos motívum: tisztelgés Lucien Hervé emléke előtt.
Ez a szlogen a mai kor fotográfiai alkotóit arra kívánja buzdítani, hogy ne csak lefényképezzenek valamit, hanem próbálják valahogyan megmutatni fotóikon, hogy gondolkodnak is, és hogy miként gondolkodnak, szellemileg miként próbálnak jelen lenni a maguk korának sajátos valóságában.
Ennek az irányvételnek - mivel a ma fotográfusai kicsit más világban élnek már, mint amiben a Hódmezővásárhely szülötteként világgá ment s magas művész-rangra szert tett Elkán László - művész nevén Lucien Hervé - élt és alkotott, nem az a célja, hogy Lucien Hervé szemléletébe igyekezzünk beágyazódni. A tisztelgő kötődés, a hommage akkor is az ami, ha a ma alkotójának szemlélete szöges ellentétben áll a megtiszteltével.
Aszisszük legalábbis :-)

Balla András készül ránk dönteni az oszlopokat

2015. június 7., vasárnap

A 86. Ünnepi Könyvhét forgatagától megih... részegülve, elmélyült munkával sikerült rögtönöznünk egy Könyvhetet köszöntő verset, amit itt és most közzé is teszünk:



Zsákmány




















































A Könyvhét díszvendége, a Fedél Nélkül

2015. június 4., csütörtök

A lélek kérge



Minden egyes nap vékony réteget hagy hátra a történések nyomán. Így kérgesedik lassan a lélek, miképp a fák. Jól felszerelt értők számára kiolvasható, mi minden játszódott le a kéreg alatt, épp úgy, mint a fossziliák, a kagylók meg a korallváz esetében.
Aztán majd - már ha létezik valóban lélekvándorlás - az emberi lélek régészei elcsípik egy napon a vándorlás útvesztőiben azt a lelket, és megtisztelőn bogarásszák a lehelet vékony rétegek elszíneződéseiből, mi minden történt vele.
Persze akkor már ugyan minek? Mert hol lesznek már akkor az érdekelt tanúk, szeretteink és kárörvendő riválisaink, mind, kik kortársként körénk születtek, s mert belénk botlottak folyvást, egy életen át, így-úgy, akarva, nem akarva lelkünket ostromolták?


SZLAUKÓ LÁSZLÓ szobra nyomán