A valószínűség, a véletlen meg a szükségszerűség

Az étkező asztalunkhoz közel van a bejárati ajtó. Épp reggeliztem, amikor meghallottam azt a szeles motoszkálást. Mint mikor az őszi avar bekavarog a kertből. Csak most nyár van, rezzenetlen, dög meleg a levegő. Talán ettől képzelődik az ember, aki történetesen én vagyok.
A nesz ismétlődött. Olyan mosdmegszerű sustorgásnak tűnt, meg pont a fordítottjának is.
Nyitom az ajtót, s valami ködlik előtte. Valószínűleg rosszul látok a melegtől, gondoltam.
- Nem, nem, ez én vagyok!
- Istenem, már hallucinálok is...!
- Nem, nem, én beszélek hozzád, a valószínűség.
- Nem ismerem!
- Nana! Csak tegezzél bátran, már találkoztunk. Igaz, fél évszázaddal ezelőtt volt, amikor Ágival megtettétek a lóversenyen a hét kettőt oda-vissza.
- Harmincszoros pénz! Azt te voltál? Kár, hogy csak egy tizesünk volt.
- Az is én voltam, meg ez is én vagyok.
- Akkor van szerencsém!
- Nana! Mit eszel? Pont úgy haraptad ki a közepét annak a spanyol uborkának, ahogy a tévé híradóban láttad attól a kérkedő bugristól.
- Spanyol? Én csak magyar árut veszek.
- Mindenki magyart mond, amikor csak a magyart veszik.
- A mutált Coli baktériumra gondolsz? Annak igen kicsi a valószínűsége.
- Engem te ne kicsizzél, amikor meg se mostad!
- Na jó, megmosom...
- Már a szádban van.
- Kiköpöm, látod? Nem tudnál felszívódni?
- Nem én intézem a dolgokat.
- Hanem én - toppant elő a valószínűség mögül a véletlen maga.
- Elég a népbutításból, te semmirekellő! - Csak most láttam, hogy a szükségszerűség is ott settenkedik a valószínűség mögött.
- Tudod kit, anyádat semmirekellőzzed, te nagyokos! - így a véletlen. - Nem hallottál még a dialektikáról, a konstruktív véletlenről? Neumann János játékelmélete... nincs meg neked?
A szükségszerűség igen felbőszült ettől.
- Nem látod, vaksi, hogy mi itt a helyzet? Hogy milyen nagy valószínűségre tettem szert?
- Tettél ám...! A valószínűség csakis a véletlen által teljesül be. De te mindig itt settenkedsz, amikor hirtelen csinálok végre valamit.
- Ez van, látod? - hajolt közelebb a valószínűség enyhén keseregve. - Perc nyugtom sincs ezektől. Amit a véletlen egyetlen pillanat alatt elront, azt a szükségszerűség évszázadok alatt megpróbálja helyrepofozni. Kinek van itt igaza? Ez lenne az alapkoncepció? A teremtő csak hallgat. Hosszú távon talán neki van igaza. Te most bezabálod mosatlanul a spanyol uborkát, a coli mutáns, aki véletlenül az uborkán téblábolt, keserves hasmenések közepette végez veled, de a fiad, tanulván az esetből, tisztaságra neveli az unokádat, aztán az is ezt adja majd tovább, és az ő leszármazottai már genetikusan fognak irtózni a mosatlan uborkától.
- Ez a dolgok gargarizálása - károgott közbe a véletlen.
- Vulgarizálása, te szerencsétlen! Vul-ga-ri-zá-lá-sa. - A szükségszerűség gúnyosan nevetett.
- Én szerencsétlen? De hiszen én vagyok a szerencse, a boldogság, te emberszomorító!
- Népbutítás, ez vagy te! Egy bunkó! - dühöngött tehetetlen mérgében a szükségszerűség.
A bunkó lecsapott. Egymás torkának estek.
Most már láttam, mi itt a helyzet, mitől örvénylik oly ködösen a valószínűség
Visszatértem reggelimhez, megettem az egész uborkát mosatlanul. Intézzék el egymás között.
Mire lenyeltem az utolsó falatot, a sustorgásnak is vége szakadt ajtónk előtt.
Lám, így kell ezt! Kezembe vettem sorsomat. Ezek ott hárman nyomban béna kacsák lettek.