Vászka elment

 

 

Megint elment egy barát, Vaszilíj. 

Barát nevén csak Vászka volt, Jung Zseni ismeretlen múltból, a kerten át betoppant, és már akkor is igen öreg, de felemelően különös macskája. Mintha általa egy fennkölt lélek vándorolt volna közénk az ezotérián túlról. Elfogadta nyomban, hogy itt és mostantól ő Vászka, és hogy a ház, a kert minden szeglete az ő otthona. Ha rendre kellett inteni, azt csak oroszul kapta, mint Vaszilíj, de lassan mások számára is sejthető lett, hogy nincs tévedés,Vászka ért oroszul.

Bár minden arra látogatónak nagy bizalommal közelítő, szerényen örvendező barátja volt, érte nem szól most a harang. Csak a fogékony lélek duruzsol érte, még sokáig Vászka néven nevezve az ember mértékűnek tűnő veszteséget.

Elő-karácsonyi vers

 No Christmas bábu!

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy emberhez nem beszélő

cím-hordó rang-robot,

amit félig legyártva

ide toltak, s most 

toldozzák, terelik

nekünk, fölénk,

az okos-mohó

Orbánhegy fölé

a Nemország szomjas

cinikusok.

Sehol a jó nyáj,

sehol egy jó pásztor,

a csillagokra

új, közös szemmel

rácsodálkoztató.

 

Végtelen Dűne

 Fejét a Végtelen Dűne homokjába dugó strucc félalakos képe. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ma még megtekinthető és kipróbálható a pesti Szépművészeti Múzeum előtt a Prágai Quadriennálén 2019-ben a legjobb kiállításért járó díjat elnyert installáció Balázs Juli, Kálmán Eszter és Nagy Fruzsina díszlet- és jelmeztervezők valamint Juhász András videoművész és Keresztes Gábor hangtervező munkája.

A külvilág szörnyűségeiről mit sem sejtő strucc a Dűne belsejében.

JELENTEM

 Kedves Látogató! Blogom Kedves Hívei (ha egyáltalán maradt még ilyen)!

Elnézést kérek, hogy mind inkább elhanyagolom a BLOGDOG posztolást. Úgy tűnik, hogy elpártol a nem hírértékű, nem elég informatív, közéleti pletykában szegény, lájkolhatatlan posztok olvasásától a világ. Ha kínálkozik jobb, helyes!

A pandémia eltelt másfél éve alatt, karanténba szorulva egyébként is másfelé fordítottam figyelmemet.

Évtizedek óta gyülekező írásaim, illetve fotóim felhasználásával írtam, illetve alkottam e másfél év alatt négy könyvet. A kormányzat művészeknek felkínált, a Covid elszigeteltség veszteség érzetét enyhíteni igyekvő támogatásával módomban állt kinyomtatni e könyveket, csekély 2-3 példányban. Bár akad még csiszolgatni való, rám megnyugtatóan hat a savanykás emberi viszonyok között, de hasznosan töltött másfél év.

A folytatás nem túl egyszerű, mert a kiadók nem igazán tudnak/szeretnek mit kezdeni a kész könyvekkel. Sokszorosítás és terjesztés nélkül pedig a könyv halódó érték. De ne kiabáljam el! Majd meglátjuk, mit tehetek magamért a továbbiakban.

Most rápillantás céljából ide citálom a négy könyv kinézetét. (Terjedelmük együtt csaknem 1000 oldal)

EMBERKOZMOSZ -  HAIKUFÉLÉK DAGUERRE SÍRJÁRA 

A LÉNYEG NAIV KISSZÓTÁRA - LÖKÖTT SZIGET

 

Foci és eredet-tudat

A focidrukkerek nemzeti identitástudata zsigeri összecsapás alapú és pallérozhatatlan. Berzenkedve nézem - leginkább a tv-híradókban - az efféle megnyilatkozásokat, mert semmiféle átfogó kulturális arculatot nem támogat, tevőlegesen nem karol fel, nem épít társadalmat. Nem kizárólagosan, de leginkább a fociból táplálkozik a lelátók népe magas lánggal lobogó haza-tudata.

A heves odatartozási vonzalomnak a 21. századi jóléti idomultságtól lanyhuló magyar szívek elé például állítható színtere volt a szerdai foci Európa bajnokság német-magyar összecsapása, ahol a kiesés ellen és a továbbjutásért küzdő magyar válogatott játékából csodálatos mitikus erő tört elő. Legendásan kalandozó őseink tetteit juttatta eszünkbe, ahogy hirtelen kirohantak németek által szorongatott térfelükből, lecsaptak és úgyszólván szempillantás alatt gólt vittek be az ellenfél kapujába. Tetteiket egész Németország rettegte.

Igen, ez volt méltó a magyar névhez, még ha nem is vezetett végső győzelemre.

Szép volt e mítoszainkat megidéző, meglepő és heroikus megnyilatkozás. Hirtelen én is érezni kezdtem magamban valami atavisztikus erőt, amihez nevem és világlátásom szerint csak félig-meddig feltételezhető a genetikai jogosultságom. De tegnap este, még ha csak kis időre is, visszaköltözött szívembe a magyar mítoszokban tovább élő, a kollektív identitást erősítő eredet-tudat. Ugyan mi ehhez képest a körénk épített és jól manipulálható történelem?

 

Elemi filmnovella

Mostanában leginkább csak alszom és alszom, mialatt pihenni tért elmém úgynevezett álmokat kotor össze nekem-magának a memóriámból, amik rendre illannak is semmivé. Néha azonban valami megragad, nem tágít, és egyszer csak azon kapom magam, hogy gondolkodom.

Nos, mivel már rég kínáltam valami költőien hasznavehetetlent, most közreadom legutóbbi álmom ilyesféle hozadékát.

 

Elemi filmnovella

 

A totális, de éjnek is mondható sötétségben ott egy (a frame-en/filmkockán belül tetszőlegesen pozícionálható) négyszög formájú fényfolt (ablaknyílás), amiben/ami mögött a néző számára kézenfekvő okkal és tematizálható sebességgel kialszik a fény.

Ha hirtelen aludna ki, amivel telis-tele a formát kereső képzelet szellemi padlása, e mozzanat nem volna érzelmileg gazdagon lereagálható, képzeletet gyújtó, nem tűnne történésből kiragadott mozzanatnak. Csak volt és nincs váltaná egymást, ami a virtuális omnipotenciához szokott embernek ma már nem sokat mond.

Tehát - látok csukott szemhájam mögött úgy, ahogyan a lélek értelmezési sejtése az értelem éjszakára bezárt ablaktáblái előtt átsuhanva derengeti, egy, az éj sötétet és a fény kialvását tematizálni képes nyílást, ami mögött később jól érzékelhető sebességgel, amiképpen kialudt, újra felerősödik a fény. A rendezőileg jól piszkált nézői képzelet ehhez majd hozzá teheti a magáét.

A dráma kibontakoztatásaként hamarosan ismét kialszik az a fény, épp oly nyugodt tempóban, miként a történet kezdetén, de ez, mivel hosszan nem követi semmi, már bolydítón kell hasson a nézői képzeletre, már nem ugyanazt jelenti mint kezdetben.

És vége. Igen, erre kell a nézőnek katartikus érzelmi erővel ráébrednie!

E filmnovellára egy valamire való, bocs, az ilyesmire szakosodott forgatókönyv író és rendező együtt már képes építkezni. Ha él bennük idevágó alkotói képzelet, kikanyaríthatnak belőle többféle, a modern elme számára fragmentált filmtörténetet, lerántva akár e fennkölt látomásomat a napi aktualitások ingoványosába is.

Fúj! De hát mit tegyünk?!

A filmnovella, legyen bármíly omnipotens, fellegeken túlra szárnyalón elemi is, mindig csak a pragmatikus, mondanivalós sürgésforgások martaléka.

 

Nemet az igenre!

 

Az igenem ébresztett reggel, hogy ő mától nemet akar nemet

változtatni változtatni és változtatni mert újabban ez a fontos

és !!!! felkiáltó jel is ide hogy pontos legyek, tette még hozzá

hisz csak a régi kor mondatja mert így hitették el veled hogy

ige és n de nem ismersz Hiszekegykettőt Hiszektöbbet meg..

Mindezt honnét is veszed? - próbálkoztam úgy félálmomban.

A kisujjadból szoptam amíg szundikáltál hogy ti még valami

Hiszekegyet tanultatok a suliban de mi ímmár a Hiszektöbbet

és le az igekötőkkel mondásfékekkel vesszőkkel idézgetéssel

pontokkal jelekkel alanyi egókkal és eszmei mondanivalókkal

minden kérdőjelre rögtön felkiáltójel ! mert lendület lendület

beszélni csak szabadon érdemes semmi igenes egyirányú utca

nem engedhetem, hogy igenes állító mondatokká deformálják

valóságom eredendő szabadságát ezért én mától nemet akarok

nemet akarok s változtatni változtatni változtatni de na szóval

a legfontosabbak a nyitott forráskódú akaró szavak például a

nemakarok a majdmegláttyuk meg idevele típusúak így egybe

hogy mindenki szabadon akarhassa majd ezeket szerteolvasni

olvasni igenemre való tekintet nélkül márpedig a szabad bele

élésnek elég a nyitott forráskódú nyikkanás hogy többet sőt

nemet értsen igenre való tekintet nélkül! igen ezt és felkiáltójel

tehát ébresztő köcsög! felkiáltójel - tette még hozzá kedvesen.

Ez nem az én stílusom, morogtam.

Ma már szabad áramköri lapkák - becenevükön a liber-nyákok

irányítják a korszemléletet és a stílust vágod a lasztit köcsög ?

kérdőjel felkiáltójel kérdőjel persze hogy még észhez térhess..

Nem akarom változtatni magamat, makacskodtam, persze csak

gondolatban, hol máshol! E hátra lévő időre igent mondanék...

Nem igen akarok hallani az igenekről. Le az igenkötőkkel is le!

minden egybeírással mondatnyomorral és csak felkiáltójel fel ki

be áló jel. Nyílt forráskódú süketelést akarok a vakoknak és a...

Megbúbollak!

Próbáltam fejen állni, hátha kevesli csakrám a reggeli véráramot.

Nem csakra hanem simán felkiátójel ez itt nem otthonod hanem

meg bú bol lakod alom s ha kötöd itt NE kema ze be takaró hoz...

 

Na és ez így ment, míg fel nem keltem.

Most küldök kevés esszenciát ebből a locsogásból kifelé is.

Egy haikut, igen, ami nemcsupán 17 szótagból, de 17 szóból is áll.

 

te hűs ég nem ért

már kor se társ hőt szít a

nyák és forr a dal

aláírás egyelőre még D-Vektor

éljenáprilisnégy!

 Ama emlékezetes nap évfordulóján Velencére látogattunk. Kezdetben felhőben és napsütés ígéretében gazdag volt az ég. Kerestük a hirtelen jött hidegben a tóparti élet nyomait. Egészen Gárdonyig kellett bandukolni, ott készül most egy vízzel párhuzamos járdasávval felszerelt, mint hírlik, mostantól fizetéses homokpart. Letelepedtünk az egyik családi méretű faasztalnál, elővettük az elemózsiát, és ekkor viharos szél, valószínűleg a régi idők szele csapott le ránk a tó felől. Kikapta kezünkből az ünneplésre emelt műanyag poharakat. A három évtizede távozott szovjet csapatok pedig elkezdték visszafoglalni a tavat.

Kontrasztként érzékletes képpel be kell mutatnunk a valóságos meteorológiai helyzetet, hogy érzékeljék olvasóink ama két előre tolt orosz katona hősiességét.

Jobb oldalon, a háttérben jól kivehető a két hősiesen fürdő orosz hazafi.

Kevéssel később fedeztük fel, hogy a szovjet hadsereg másik szárnya a helyi lepukkant nyaralóházban ütötte fel főhadiszállását.

A győzelem tudatában igen barátságosan mosolyogtak ránk.  Elbeszélgettünk a kellemes tavaszi időről. Óhatatlanul megfordult az ember fejében, hogy ha a q... Hitler nem kaparintotta volna a markába a németeket, akik lerohanták neki a Szovjetúniót, akkor ma a legbarátságosabb érzelmeket táplálhatnák egymás iránt az oroszokkal, mert úgy egyébként jó lelkű, klasszikus, még el nem idegenedett emberfajta volnának (pfúj hollandok svédek, pfúj egyébként csodákra képes egyesültállamiak!) nemes kulturális háttérrel.

Barátunk pedig úgy döntött, kinek felesége máris ügyesen frissítgette orsz szókincsét, hogy az első kedvesen rámosolygó hölgyet csomagtartójába tuszkolva távozik e pandémiás árnyékvilágból.

A továbbiakról semmit nem tudunk, mert figyelmünket teljesen elvonta a zimankót hozó komisz velencei felhőn tátongó, csodálatosan tavaszias luk. 

Covid séta

 március idusán

Én-Armageddon

 

Én - de Rád is érvényes, gondolom - az életet, ami, ugye, mindig megy tovább, őszintén tisztelem, de nem ilyen értelmű absztraktumként szeretem, hanem a magam érzékelési, interaktív, egyedi foglalatában.

Ezt nem tisztelik - pontosabban: társadalmi egészet érintő, statisztikai mutatóktól motivált teendőik magaslatán ezzel nem tudnak mit kezdeni a funkcionális területek feletti hatalom gyakorlói, legfőképp az államhatalom gyakorlói, akik az egészet mint fontos elvontságot képviselik, ahol az életnek mindig mennie kell tovább. Vagy az én életemmel együtt vagy anélkül. Az egyéni élettel nem tudnak mit kezdeni a biomassza fölött rendelkezők, a statisztikai járulékos veszteségekben gondolkozók.

Na jó, álcául kéznél vannak a szólamok az "emberekről" meg a "mindenkiről", amik azt sugallják, hogy ím, látnak ám ők, persze, látnak engem is. Lehet, hogy látnak, de az állam létének nehéz pillanataiban, egyénként, ahogy éppen élném a saját életemet, nem számítok, hanem csak amúgy számítok, mint aki beletartozik az állam életének nélkülözhetetlen televényébe.

Két statisztikai adat uralja most a társadalmi aurát: a napi új fertőzöttek száma meg a napi halottak száma. Ez a két rettegtető adat valóban intő, mert az én éppen nagyon ki van szolgáltatva a többi énnek. Nagy baj most az, ha a másik én tesz erre az egész mutációkban viruló Covid (Sars-CoV-2) helyzetre. Márpedig, láthatóan, dugig van az életterünk ilyenekkel, kiknek a halálos veszély mintha nem is létezne.

Jó részt emiatt, manapság már nem engem oltanak be, hanem mindenkit. Kikből lesz a hatékonysági tört számokban megvallott járulékos veszteség? Csak egy biztos, ők a mindenki részei.

Ilyesmit jól, kevésbé világosan bárki végig tud futtatni a fejében, de legyinteni rá, az már érdes lélekre vall. Mondják, a világ eddigi legnagyobb üzleti modellje mutatkozik be most, amin csak a hadiipar tesz túl.

Ezek a hónapok, évek most az Én-Armageddon hónapjai és évei, amikor a hatalomszomjas Gono... na nem! csak a Szuper Életrevaló világméretekben gyakorol. Tudjuk, máskor, más felállásban, más határok között volt már ilyen, de mennyi! És az élet ment tovább. Csak nehéz beletörődni, hogy ez miattunk, értünk, velünk, épp az emberi civilizáltság velejárójaként már így fog menni, sejthetően örökké.

Na, talán nem örökké, hanem csak az utolsó szálig, ami engem, téged meg őket, mind illeti.