2018. június 21., csütörtök

Képek és hangok

Aligha hallunk csikorgást, amikor két kép, útban valamiféle luk/lencse felé, egymásba akad a levegőben. Egyáltalán,lehetséges ilyesmi? Ez volna tudományos felvetésünk más tudósoknak.
Egyszerűbben: VAN-E KÉP A LEVEGŐBEN ?
Bezzeg a hangok!
Megzavart a fenti hypotézis felvetésében, hogy telefonált valami ürge.
- Hallasz? - kérdezte. Érdekes mód, telefonkészülék nélkül érkezett a hangja. Éppen mondtam is, hogy mi van má', fel se hagyják venni a kagylót, amikor még egyszer megkérdezte, hogy hallom-e.
- Hallak, persze! - De ő, mintha nem hallotta volna az én hallakozásomat, csak kérdezgetett.
Épp a konyhában előállt geometriai helyzetet fényképeztük Pesövé Ofszival, amikor megszólalt ez az alak. Lehet, hogy az utcáról jönnek fel a hangok? És nem is nekem szól ez?
Kirivalltam tehát a nyitott ablakon: Kuss legyen!
- Jóvan má'! - hallatszott egy fátyolos női hang.
- Teljesen összezavartok, miközben dolgozom.

Erre még nem jött válasz, de azért fenti tudományos felvetésem áll.


A kép: Élet és geometria találkozás a photoshopban.
(Kicsit összecsaptuk, mert megzavartak q a harmadikon.)

2018. június 13., szerda

Beugrottam

Nem rég feltépkedték a Fészek Művészklub Herman termének bundás padlószőnyegét, hogy korszerűbb műgyanta burkolatot öntsenek a helyére.  Már kész is. Jó kis kuckó lett belőle.
Bocs, kucskó. Pontosabban KUCSKO.  Egy ilyen nevű bécsi konceptuális művésznek nyílt kiállítása ott a mai napon. A Fészek műsorfüzetben: megnyitó június 13-án, szerda este 6 órakor. Beugrottam, hogy lássak valamit. Illendőnyinél kicsivel több késéssel érkeztem. A lépcsőn szembe jövő igazgatót kérdeztem, megnyílt-e már. Nem, még nem, mondta.
A Herman teremben kellemesen illatozott az új műgyanta padló. Középtájt a fehér falon érdekesen átvilágított a lemenő nap, kirajzolva egy radiátor sötét körvonalát. Nagyon újszerű!
Ott volt már a falon a kiállítás is, de az egyetlen lélek én voltam, a többiek sehol. Ha ezt KUCSKO tudná! Annyira ciki volt, hogy nem maradhattam tétlen. Magam nyitottam meg a kiállítást. Valaki vagy valami aztán rámoltotta a villanyt.Még meg sem szólaltam, máris elég lett belőlem?
A mellékelt videót szándékomban áll elküldeni  KUCSKOnak, nehogy érdektelenség hírét keltse.

2018. június 9., szombat

MOBILART

Tegnap megnyílt a MobilArt csoportosulás absztrakt megközelítéseket felvonultató kiállítása a Rózsa utcai Novák Stúdióban. Képünk a nézői absztrahálás egy sajátos lehetőségét ábrázolja.


2018. június 3., vasárnap

camera ókuláré


Ma reggel - még nyolc óra sem lehetett - végre megvilágosodott. 
Nekem valami.
Egy rejtély, aminek lényegét most kalandos ösztönzések hatására közzéteszem.
A kalandosság háttérkörülményeként tudni kell, hogy Juhász Árpád neves geológus barátom születésnapja egybe esik Pesövé Ofsziéval (június 1.) A motiváció másik körülménye, hogy több mint ötven éve már, hogy feljárunk sokan, közöttük ő is, én is, tűz mellett gitározni a budai Kecskehegyre, ahol nekem is sok bohó dalocskám talált sikerre a dalos hagyományt megalapozó geológusok között.
Most, hogy közelgett a tűzgyújtás napja, elhatároztam, hogy megajándékozom Árpádot a Nagykatlanban - semmi Dante! hegymászók gyakorlóterepéről van szó a Szépvölgyi út járhatatlanságig lezüllött magasában!
Az ajándék elkészült. Lelke két kávéfőzőgépbe való szűrőbetét. Ezeket egyik rég meghaladott dioptriájú szemüvegem lencséi helyére varázsoltam.
Ha e kévéfőző ókuláré számtalan lukacskáján átpillant az ember, szoruljon bármilyen magas dioptriájú korrekcióra is a látása, csaknem hibátlan élességgel pillantja meg az előtte látványló tárgyi valóságot.




Amikor Juhász Árpád szemüvegét félre téve gyermeki kíváncsisággal fülére akasztá kreálmányomat, látván, hogy lát, kérdezte, hogyan lehetséges ez, mi ennek a csodálatra méltó szerkezetnek az elve. A közelben gitározó másik kedves barátom, Mindszenty Andrea, ugyancsak geológus tudós máris közbekottyantott, miszerint ez a jelenség azon alapul, hogy a fény a lukacskák szélét érintve ismét gömbsugár irányú terjeszkedésbe kezd.
Fotográfus múltam és fénytani megfigyeléseim okán rögtön bevillant nekem, hogy ekkora szamárságot nem hagyhatok lábra kapni tudományos körökben, hiszen, ha az említett jelenség önmagában helyénvaló is, az éles látásnak ez semmiképp nem lehet oka, nyilvánvaló ugyanis, hogy a materiális struktúrákról visszaverődő fény gömbirányú továbbhaladása, pontosabban az ekként tovaterjedő fényinformáció a gömb kiinduló pontjáért "felelős" tárgyi pontról referál, ami a tudós nő által említett esetben a szűrő luk peremét képező alumíniumról szállítja a gömb irányba igyekvő információt.
Ahogy mindeközben nyeltem a kortynyi bort lefelé, azon kaptam képzeletemet, hogy bambán tűri, hogy átgördüljön felette a tudománytalanság gőzhengere.
Éjjel aztán úgy tértem nyugovóra, mintha tartoznék az ókulárém iránt tisztelettel érdeklődőknek azzal, hogy én magam világítom meg a titokzatosnak tűnő jelenség lényegét, hiszen egész életemben a lényegek kérdése izgatott.
Nos, rátérek a lényegre:
A szóban forgó holmi - szemüveg semmiképpen - bámulatos viselkedésében a camera obscura valamint a nyomdai raszter-eljárás elvének (és gyakorlatának) egyféle keveredése mutatkozik.




Először a kávéfőző szűrőbetét egyetlen lukacskáját kell szemügyre venni. Ezen - jócskán elnagyolt megfeleléssel ugyan, de mégis - a tárgypontról gömbsugár irányban szétszéledő fényinformáció egyetlen, viszonylag párhuzamosnak vehető nyalábja képes áthaladni, azaz, az optikailag (szemlencse, fényképező objektív) egy pontba visszatört, s ott az oda helyezett képsíkban, mint fókuszpontban találkozó összes többi információ ezúttal nem játszik, vagyis a hibás fókuszálásból következő életlen szóródás nem állhat elő.
Ezután következik, mint szemügyre veendő, a kávéfőző szűrő számos-számtalan lukacskájának összjátéka. Minden lukacska - a látvány síkfelületi szertetagoltságának megfelelően, geometriailag következetesen közvetít egy hozzávetőlegesen pontnyi képfelületet a látványból, ami - életlenséget okozó információ keveredés nem lévén - más-más hozzávetőleges pontnyi valóságfelületről enged retinánkra alig több mint pontnyi fényinformációt.
A szem gyakorlatilag "látja" a lukak közötti alumínium felületet is, de azt, nem kapván megvilágítást, könnyű elménkkel leválasztani a raszterképről.
Ennyi.
A történeti igazsághoz hozzátartozik, hogy tizenegy évvel ezelőtt találkoztam egy iparművész fiatalemberrel a nagyharsányi szoborbányában, (ha eszembe jut a neve, ide írom :-) aki előrehaladott kísérleteket folytatott egy ilyen rejtélyes ókuláré megalkotása dolgában, s felgyújtotta az én kíváncsiságomat is. Nyomban vásároltam két kávéfőző szűrőbetétet, de csak mostanra, tizenegy év múltával váltam éretté arra, hogy a megvalósításnak nekivágjak.

esküszöm, látlak benneteket


2018. május 28., hétfő

Haikufélék

A Fészekben bemutatott Haikufélék Daguerre sírjára című kiállításomat az előírtaknak megfelelően bezártam. Igen érzékletes videó összeállítást alkotott róla azonban örökös munkatársam, Hajdú Gabriella. Videója megtekinthető a YouTube-on:

https://www.youtube.com/watch?v=8dWwuIM9QSU






2018. május 25., péntek

Voltam a búsban

Újabb egy hetet pergettem el életemből a hőn szeretett Hódmezővásárhelyen a MAOE fotóművészeti tagozatának a várossal kötött, és már15 éve tartó, szakadatlan együttműködése keretében. Ezúttal  a város tornyait vettem szemügyre. Közelítésem nonkonvencionális. Cipőm orrán a szép zöld folt az optika tréfálkozása
 Megfordultam a főtér félig elherdált bankintézeti épületének bús kupolájában, ahol most a galamb az úr.
 Az unásig nézett bús magyar táj után figyelmemre serkentően hatott a bús magyar kút megpillantása.
Tegnapelőtt a bús galambokban gazdag banki kupolában - midőn alulról szagoltam Vajda János lukkameráját - ehhez volt szerencsém, csak nem ennyire elegáns kiszerelésben. Nyugi! Rögvest vettem egy zuhanyt!

2018. május 13., vasárnap

Haikufélék

Május 10.-én megnyílt a kiállításom a Fészek Klub Herman termében.


Molnár Évával, a Fészek galériák tiszteletbeli és örökös kurátorával Erős Péter e-tévé kamerája előtt megnyitjuk a kiállítást.


Leborulok a camera obscura nagysága előtt, melyben 1959 őszén fordultunk meg először Molnár Évával

Kisebb részlet a Herman terem köríve mentén mélységben elrendezett haikufélék sorából

Herbst Rudolf fotóművész felvételeiből készült kollázs, melyen megmutatom a haikuírás végtelen messzeségéből vissza vezető kiutat.
A fotókat Herbst Rudolf készítette, szíves engedelmével bátorkodtam közzétenni blogomban

Még egy kis játék kínálkozik a kiállítással kapcsolatban:




Melyik a helyes válasz?
A képen
1. Macesz gombócok, 2. vulkáni tufagöröngyök vagy 3. képkeretek
láthatóak.
Aki figyelt a kiállításomra, tudja nyomban. :-)

2018. május 1., kedd

Éjjen májuselseje


De most komolyan: ÉLJEN!

A politikai jelszavak gyorsan rottyanó szellemi sűrítmények, sematikus pozitívumokkal vagy negatívumokkal fűszerezett kollektív-akarati pirulák, amit ideológiailag fontos alkalmakkor a nép bevesz. Lévén, hogy a tömegek terelgetése és butítása időnként nélkülözhetetlen a hatalom birtoklásához, a jelszó karrierje örök.
A motorikus óbégatás-gerjesztők egyik formai sajátja a sémákkal való fogalmazás. Éljen és virágozzék...! Le a...! Előre a... úton! E jelszó-nyalókáknak megvannak a jelentéstani sajátságaik. Előre...! = menj kedvünkre, ne törődj vele hová, akárhová!, Éljen...! = ne hagyjuk kimúlni!...(és itt - az egyetlen május elsejét kivéve - valami életképtelen dolog megnevezése következik.)



A jelszó-dömping kisebb-nagyobb politikai kétségbeesés megnyilatkozása. Lehet ez egyféle fentről sugalmazott, a nép szájából elhangzani hiába is remélt hűségnyilatkozat. Lehet felhívás egyfajta cselekvésértékű de minden kellemetlen konkrétumot nélkülöző eszmei sürgésforgásra.
A politikailag hatékony jelszóban tetszőlegesen irányítható energiák rejlenek. Úgy mozgósít, hogy nem derül ki belőle, pontosan mit kell csinálni, úgy parancsol, hogy nem tudni pontosan, kire mutat, így egyrészt kialakul egy bizonyos mentális pantomim, egyfajta, "nagy dolgok készülnek" féle közérzet, egyfajta "húdekurvajóhangosakvagyunkbameg" féle ősöröm, egyfajta "hamieccerelkezdünkakarni" féle kollektivizáló öntudat, melyet a karmesterek kegyes mosolya és a nagy hangerő hitelesít, másrészt az efféle jelszavak elhintenek a tudat hátsó traktusában egyfajta rettegést, éreztetvén: van valami tennivalód, amivel valakinek, tán egyenesen a hazádnak tartozol. Mi lenne az? Találj választ magadnak, az a fontos, hogy buzogj, s a kívánt irányba: buzdítóidért és ne ellenük. Az efféle jelszó állandó tevékenységre sarkall, mert nem lévén világos, hogy konkrétan mire szólít fel, sosem tudhatod, eleget tettél-e már neki.
A május elsejei szocialista jelszavaknak létezett egy kicsiny csoportja, ezek elkerülhetetlenül szóltak valamiről, ugyanis taktikai okokból elvileg meglévőnek igyekeztek feltüntetni olyasmit, amit a politika egész konkrétan megígért, de igazából sosem váltott valóra (pl. jólétben való egyenlőség.)
Lesz ez valaha is másképp? 

1988 május elseje. Egy jelszó visszaköp a dísztribünről integetők szemébe.
Két év múlva a dísztribün
és a dísztribün alatti bunker
1991-ben a nép elindult a baloldali kiúton
2014 május 1-én. Semmi éljen. Civil jelszavak születőben.
2017 május 1. Forma 1 bemutató okán úttorlasz a jobboldali kiúton.
A szocializmusba visszaküldött munkatársunk a következő érdekes adalékot hozta témánkhoz:


2018. április 22., vasárnap

kis kavics


Már hónapok óta gondolom, hogy félre kéne rúgnom azt a kis fehér kavicsot, amit séta közben mindig ott látok az ösvény mellett. Csak úgy, könnyedén, játékosan, esetleg sasszézva picit, ahogy a lendülő lábat követve csusszan a másik talp is előre.
Múlt hónap közepén megint szemembe ötlött a kis kavics, talán most még fehérebb volt a hosszú esőzésektől ázott napok után. Gondoltam is, na, most kéne félre rúgni, amikor a legfehérebb, de persze csak könnyedén, játékosan, ahogy már rég óta tervezem.
Még múlt hét végén is azon tűnődtem, hogy egyszer már tényleg elrúghatnám az ösvény mellől, csak úgy, spontán mód, be a fűbe. Esetleg hozzá tenném, hogy tatamm, vagy valami ilyesmit. Még mondtam is, na, majd visszafelé jövet, de aztán, ahogy sétáltam visszafelé, azt súgta egy hang: minek? Mert ugye, ott van és kész. Bár maga a mozdulat is kedves tud lenni, de ha eddig megvoltam nélküle...
Múlt hét elején aztán tényleg félrerúgtam volna, csak színes műanyag szalaggal el volt zárva az ösvény. Építkezés van, mondta az ott ácsorgó ember. Rendes út lesz itt hamarosan, egészen a téeszig.
Hát igen, előző nap kellett volna odébb pöccintenem azt a kis szarost, ahogy akartam is. Ezért mondom, ha gondolsz valamit, csináld meg nyomban!
Ma aztán megint arra sétáltam, gondoltam, nézzük meg, mi lett kedvenc útvonalamból. És tessék, már betonjárda van! Nézegetem, milyen sima, és az egyik ponton látok ám benne egy kis kavicsot. Csak nem? Fehér és pont akkora. Teremtőm, ez lesz az! Már beépült, tessék! Ott lesz még kétszáz év múlva is, hacsak nem jön egy háború. Ott fog virítani félrerúghatatlanul, én meg majd megyek a lecsóba.
Azért mondom, csináljuk meg, amit szeretnénk, csináljuk, amíg nem késő! Egyszer élünk. Nehogy már egyszer se!

2018. április 5., csütörtök

Éljen április 5!


Ma reggel megint magamra szavaztam.
De sokáig ez így már nem mehet.
Mint hazámon a szél, fülemen átjár a logosz, amelyik csak akar.
Hogy is lesz ez?
Április ötről szóljon az ének!...
Eleddig szépen nyomomban voltam,
de hű társam, ÉN lassacskán elmarad
tam tam dobszóra dobok egy hátast.
Nézem a lábat:
nagyon magam alatt vagyok.
Még intek, aztán már csak legyintek.
Április ötről szóljon az ének,
ki mentét elszaba, dúlva zengje a nép,
férctorkán harsogva zúg-zág a szélnek
elszabadítónk hő sinevét.
Eredj csak, én már nem tudlak követni.
Hazámon átjár a szél.
Felkent királyom
velem a padlót,
századok könnyét így mosta le.
S most jönnek még ezek is.
Menő lesz ez jövőnek.
A sinevét majd még ki kell találni...
Na és szov dzset...
majd csinálni kell egy olyat is.
De hát itt vannak a mi világra szóló mérnökeink.

pártpolitikai életfa