2018. december 6., csütörtök

Lábra mentünk

B21  GALÉRIA
EGYENESEK
GÖRBÉK MEG-
NYÍLT  DEC 6
zzzzzz.....

stb.

:-)
































Na jó, gyengébbek kedviért megismétlem







(bár ami az öregebbeket illeti, nagyon is rájuk fér a fej ide-oda döntögetése.)

Mindezen túl ama vizuál-kommunikációs felismerésemről is referálni kívántam, hogy a blogtér horizontálisan nagyon beszűkült, míg vertikálisan szinte határtalan.
(csak el ne kiabáljam! :-)

2018. december 2., vasárnap

A TEACom és az Isten




Ha az úgynevezett Isten maga nincs is, időnkint erős jeleit veszi az ember, hogy Teremtő igenis létezik, s mintha figyelme embercentrikus (is) volna. Ám nem zárható ki az sem, hogy csupán arról van szó, hogy időnkint maga az omnipotens Véletlen teremtői képességhez méltókat produkál.

A nyolcvanas évek végén lehetett, hogy audiovizuális munkáimhoz megszereztem a TEAC A-3440 orsós deket. Igen magas, SIMA elemekből szerelt hifi-torony szekrényembe új polcot helyeztem, és arra állítottam a TEACot. Alsó kategóriás szalagos magnóim után, melyeket szűkös kereteim közt megvehettem vagy fesztiválokon nyertem, elképesztő élmény volt egy rézollós hangszerkesztő munkára termett magnódekkel megismerkedni. Még álmaim is teli voltak e csodálatosan kezes berendezéssel való munkálkodással.
Egy éjszaka azonban hatalmas dördülésre ébredtem, s a TEAComat pofára esve találtam a másik szobában. Először hozzá nyúlni sem mertem. A hatvan centiméter magasban lévő polc egyik tartó csapja valahogy elszabadult. Az igazán érdekes, sőt, katartikus élményt nyújtó az volt a dologban, hogy a deck fejhallgató csatlakozásában benne volt a hathármas dzsekdugó, ez továbította a padlóba a kizuhanó hatalmas test műszereit fenyegető mozgásenergiákat. Felső díszszegélyével pedig rávágódott a magnó a zongoraszék hajlított fémlábára, úgy, hogy sem a fej rész, sem az orsók felfogó tüskéi nem érték el a padlót.
A díszléc begörbült, és a dzsek foglalat pereme kicsit megtört, de ez volt minden. Elképesztő felfedezés volt, hogy a magnó működik, hibátlanul.
Ott s akkor, a visszaállt éji csöndben újravizsgáltam a Gondviselővel kapcsolatos korábbi állásfoglalásomat, s eljutottam a hit egy új, személyes magaslatára: úgy döntöttem, hogy a magyarul Isten néven fölém rendelt Valaki valóban létezik, és én most már egész hátra lévő életemen át hálával adózóm neki.
Akkori megállapításaim az eltelt idő során a bevezetőben írtakká szelídültek.
A TEAC ma is megvan, az idő, rivalizálván a teremtői jósággal, másképp bánt el vele.

2018. november 25., vasárnap

Harminc éves lett Szerencsejáték egyik gyereke, a Hatosl Ottó. Ebből az alkalomból ingyen Sting koncertet kaptunk a Hősök terén.
A Hírtévé úgy tudja, megtelt a Hősök tere, a HVG szerint hatalmas bulit csapott Sting. A Blikk egyenesen  őrületesnek minősítette. Megpróbáltak leejteni egy tűt, de állítólag nem esett le. Aztán persze, mikor az eső mind jobban  nekiszemtelenedett, és iszkolni kezdtek a családanyák, már a százas szög is pottyant. Az Index szerint viszont ebben a buliban egy remek Sting koncert veszett el.
Mi azt tapasztaltuk, hogy a kép hamarabb jött a kivetítőkre, mint a hang - fél másodperc is lehetett az elcsúszás. Először lehetetlennek találtuk ezt a hightech korában, aztán ez is leesett: hát persze, a fény gyorsabban terjed mint a hang!


Szombaton 6 órától a Kisföldalattin csak Sting járatok voltak. A kocsivezető az ajtókat csak azért nyitotta ki a megállókban, hogy kis levegő jusson a kabinokban szorongó Sting-heringeknek.


A videókép baloldalon fátylat kapott. A mobil fedőlapja valahogy betakart. Ezt így már egyik tévétársaság sem veszi meg. De most aztán kivágtuk végre ollóval a fedőlapot - a fenébe :-)

2018. november 24., szombat

Áááá lom

Mindennél nagyobb hulladék áradattal eljött a bulinegyedbe és környékébe a lomtalanítás.

















turisták örömködése a lomkanapén
 
lomnap
-ernyő
a
Király
utcában










á'lom szívküldi











önarc kavicságyra vetett lomtükörben




















balra még lom, jobbra már kincs
Óriási népréteg szakosodott a lom újrahasznosítására






 extra, kb.56-os méretű jobb időket látott balpapucs








az év lomja a Klauzál tér sarkán:









kis teherautónyi
üvegtörmelék
boldog gyerkőcöket
ábrázoló
papírdobozokban





Pompás nyelű döglött esernyő









Házunk bejárata...















...ahol utolsót rúgok

2018. november 17., szombat

Büféavatón

Megnyílt ma délután baráti eszemiszommal a Klauzál téri csarnokban a Nemsüti Vega Büfé. A menülapról naponta két fő és két mellékfogást kínáló ebédeltető vállalkozás talán a Hold utcában bukkant fel először, s nagy sikert aratott nyomban a fiatalok körében. Ma már több üzletük is van, és miután kifigyelték, hogy a távoli Dob utcából áldozatot nem kímélve én is oda járok, nyitottak most tőlem ugrásnyira is egy újabb büfét.


Természetesen nem jóllakottan érkeztem. Miután a kopogó szem miatt kissé életlen lövésekkel vizuálisan felvázoltam az alaphelyzetet, pompás turmixot ragadva én is belevágtam a kalandba.

































E vega fasírozottal máris leszaladtam a csarnok kulináris kalandokra nyitott éjjeli őréhez, aki egyet harapott, és örökre szívébe véste a nevemet (természetesen Soul Iccsontsak Nemsütineknek mondtam magamat :-)


Ez az ismeretlen összetételű, látványos csemege annyira finom volt, hogy ezt már sajnáltam volna bárkivel megosztani, egyet kivéve, de az nem az éjjeliőr.


Tésztaféle a világ minden tájáról érkezett egzotikus fűszerekkel.






Valahogy úgy készül ez az egész, hogy a szakács hölgyek hatalmasra turbózzák a képzeletüket, és így íztársításaikkal pillanatok alatt civilizációs szakadékokat képesek áthidalni.


Fontos szerepet játszik a formábaöntés művészete. Ez például sütőtök fasírozott.







Aki e délutánon itt felbukkant, az vagy éhes volt vagy happy. Én természetesen ez utóbbi, még tán egy kicsit boldog is :-)




 

 
Búcsúkortyintás: mangó, szőlő, avokádó, narancs

















A sütidiszkót még nem is említettem.


2018. november 12., hétfő

Visszafejlődésem rövid története


Tegnap megpillantottam az égen holmi naplementés felhőrojtosságot, s eszembe jutott, mennyire szereti ezeket a kis semmiségeket az én kedves druszám, V. J. fotóművész, és máris kaptam zsebemből a mobilomat, azt a jpeg káoszost, és próbáltam fényt állítani, de mihelyst elmozdítottam a kütyüt a decens képkivágás végett, a kütyü-agy nyomban megváltoztatta a fényértéket bizonyos kisültre. Bánatosan klikkeltem azért egyet-kettőt, alá-fölé stb.
és most jön a szörnyű: közben eszembe sem jutott, hogy ott van lábamnál a fotótáskám, benne a Nikonommal.
Hát, tudjátok, az aggkori demencia ehhez képest parnasszusi hegymenet.


Még szerencse, hogy a photoshop 5.5-öm nem bírta nézni azt a sz@épet, ami kijött a kütyüből.

2018. november 6., kedd

Mi van a stubbládában




Alexander Stubb volt finn miniszterelnök, aki az Európai Néppárt listavezetői helyére, sőt, ezen túl a bizottsági elnökségre pályázik, a szövetség értékeivel összecsengő hitvalláshoz kötné Orbán Viktor és a Fidesz maradását. Ennek megnyilvánítása során Stubb úr intoleránsnak bélyegezte Orbán Viktort. Az egyik hírportál szerint Stubb úr egyáltalán nem tolerálja az intoleranciát, és elfogadhatatlannak nevezte a szólás-, a gyülekezési és a tudományos szabadság Orbán Viktor általi korlátozását.
Nos, a szerintem hatalmi ízléstelenségnek minősülő túlzott hegemóniára törekvés nem feltétlenül a mások szabadságának diktatórikus korlátozása, de ne merüljünk ennek részletkérdéseibe, mert itt nagyobb bajokról van (illetve nincs) szó.
Orbán Viktornak adresszált minősítése szerint Stubb úr is, mint a politikusok általában, szereti pillanatnyi politikai érdek szerint értelmezni a fogalmakat, vagy nem is érdekli a fogalmak konszenzusos definiálása. Az intolerancia - tartós tudomásom szerint - azt jelenti, hogy valaki nem tűri meg, nem tűri el a másságot véleményben, világnézetben vagy a civilizációs értékek - csak például: a vallási hovatartozás vagy akár puszta külsőségek - kérdéseiben, akkor sem, ha a figyelemkörébe vont másságbéli megnyilvánulások nem társulnak hódító ambíciókkal. Vagyis az intoleráns ember elvárja, sőt, lehetőségei szerint forszírozza, hogy a másság neki tetsző hasonlósággá legyen. Nem emlékszem, hogy Orbán Viktor Európa más kulturális fertályai irányába ilyen elvárásokat nyilvánított volna meg.
A mi nyugatinak nevezett civilizációnk egyik nagy érdeme, hogy az elmúlt századok során feltárta az efféle konfrontációk természetét: legjobb elméi és kollektív értékei szintjén meghaladta a népek össze nem férésének kérdéseit, és toleráns elveket vall, erre neveli utódjait - különféle sikerrel, persze. Az embert zsigerileg leginkább magához bilincselő vallási beállítottság kérdését illetően, például, a mi civilizációnkban jelen van az ökumenikus szemlélet, ami a tolerancia egyik legtisztább példája.
A magyarok is - Orbán Viktorral együtt - e civilizációs fejlemények és értékek örökösei.
Ilyenformán azonban, sajnos, érzékeljük mi is - a földi távolságok zsugorodásával párhuzamosan növekvő mértékben - a toleráns társadalmak veszélyeztetettségét a passzívvá tevő toleráns eszmék és törvényi berendezkedettség dolgában, a nyugati civilizációnál kevésbé toleráns megnyilvánulásokra nevelő társadalmakkal szemben.
Van, ki nem lát egyebet a civilizációk közötti, mostani invazív áramlásban, mint fajták (biológiailag jótékony) keveredését. Holott a pillanatnyilag ránk irányuló népvándorlási nyomás természetéből és háttér-jellemzőiből következően az európai kultúra előbb-utóbb ki lesz téve az irántunk intoleráns kollektív önazonossági ösztönök kénye-kedvének.
Veszélyes tehát Stubb úr ideológiailag motivált - akár elvakultnak is mondható - játéka a szavakkal épp a nyugati civilizációs körön belül. Stubb úr (egyeseknek nyilván elvtárs - brrr...) szitokszavakkal bombáz, hogy megrettentse azt, aki más önazonosság-értékeket vall, s hogy aztán előhozakodhasson egy jövőjét tekintve zavaros irányultságú (lásd például: migránsok integrálásának csődje stb.) birodalmi diktatúrával.
Ha Stubb úr eme fent pedzett, közös történelmünkbe vésett pozitív örökségből kíván kilépni, sőt, kiléptetni bennünket valahogyan, akkor nagyon ügyelnünk kéne minden szavára, és esetleg még jókor közbevágni, amikor szólal, mielőtt bennünket is magával ránt.
Orbán Viktornak persze akadnak hibái, talán nem is kevés, de ahogy mondani szokás, az mind-mind más tészta, és orvoslása vagy kivédése mindenek előtt a magyar társadalomra tartozik.

2018. november 5., hétfő

fekvőtámaszok


November eleje. A fűtés leállt, nyári 23 fok van a szobában.
Csak mintha ama boldog, reggeli fekvőtámaszok ideje már nem térne vissza.
A huszonegy az, amit még kivágok, a huszonkettő meg már a csapda. 
Na persze!


2018. november 2., péntek

Korai hívás


Iramodom kenyérért a Klauzál téren át. Fél nyolc lehet. Ahogy befordulok a ruhakonténer mellett, csöng a mobil. Nem az enyém, és csak csöng, csöng, csöng.
Borzas ember kászálódik elő pokróca alól, mérgesen mered rám, aztán ráébred, hogy nála szól, hosszan kotor a pokróc alatt, a konténerből visszahorgászott rongyok között.
- Ki a f* az már hajnalba'? - indítja a beszélgetést. Aztán megszelídül kicsit. - Csókolom, asszonyom, nem az Imre beszél. Ez most nem az ő mobilja. Volt, volt, de most az enyém. Imrét? Ha itt volna sem adnám. Nem vagyunk már jóba. Ez itt? Ez nem lakás, hanem a Klauzál tér, kezét csókolom, és úgyszólván hajnalban. Aludnék, asszonyom, igen, itt a kutyasétáltató és a használt ruha konténer között, ha képbe' tetszik lenni. Ez van. Hajléktalan szálló? Hol él maga, asszonyom? Ott lopták el a mobilomat. Huawei P20. Sejtettem, hogy nem érdekli, csak mondom. Ezért van most ez a régi szar nálam, Imre súlyos tartozásai fejében.
Köszönöm figyelemre méltó érdeklődését. Bár nem tartozom magának beszámolással, nos, én az Astoria szálló egyik férfi vécéjében töltöm. Szerencsére a töltőmet nem lopták el. Igen, persze, ez van nekünk, a lelemény. A bejárás nem könnyű, minimum fésülködni kell, meg egy zakó. Igen, ma készülök éppen oda, és a kialvatlanság is elég feltűnő tud lenni, úgyhogy így kora reggel, ha nem haragszik, még aludni szeretnék. Képzelje, későn. Az operában voltam. Nem, nem vele, ő nem jár oda. De asszonyom, hagyjon már engem az Imrével. Fél nyolc sincs. Asszonyom, állj, nem érti?! Alszom! Hanyadszor mondjam még? Igen, így, ahogy a számon kifér. Miért, miért, mert maga felzavart. És most már egy hülye alak is bámulja itt, hogy maga szétcsöngette az életemet.
Lecsapja. Még mielőtt engem is, loholok tovább. Sejtem, szerinte hova, de nem, csak kenyérért, betevőért.

Negyed óra sem telik el, jövök a kajával visszafelé. A hajléktalan már sehol. (Hurrá, nincs leküzdendő személyiségi jog!)  
Talán elment zakót szerezni. Úgy látszik, az a telefon hívás mégis jó volt valamire. Igen, ez tart bennünket életben, a hozzánk szólás, a kapcsolat.


2018. november 1., csütörtök

Őszi akkord

Meglegyintette szépérzékemet az elmúlás útburkolati jeleinek akkordja.
Na persze, ma bárki összerakhat ilyet (ágyban, párnák közt), ám én örvendek, mint a gyermek, mert így találtam. De tényleg, esküszöm!
Ja igen, ezt is bárki mondhatja, pláne, ha már nincs kinek az életére esküdnie.
Hát, ha így van, akkor meg minek találni ilyet?
Ez itt a költői kérdés.


Tegnapelőtt volt. lehet, hogy visszamegyek valami bizonyosságért. Mert nyugtalanít, ahogy gyanakodva néztek.

-------------------------------------

Visszamentem. Az a levél már nem volt ott, és minden nedvesség felszáradt. Viszont ott cincogott egy mások kis felkunkorodott szerencsétlen.  Lefotóztam a cipőim között szorongva. Most ne a cipőmet nézzétek, az olyan, amilyen, hanem a bizonyosságokat! Ez van. Esztétikailag szinte nulla, de többet már, ha beledöglötök, se tehetek értetek.
:-)