Lazítani törekszenek világszerte a karantén szigoróságon.
NOCSAK!
Érték-e
még a természetes, azaz, a születéssel szerzett fizikai adottságaink szépsége?
Felülírhat-e
ez a külsőség bármiféle belső szépséget?
Oszthatatlan
egy-e még az emberi méltóság?
?
De
kérdezzünk tovább:
Felülírhatja-e
társadalmi érték dolgában a bárminemű, külső vagy belső emberi szépség a
közhasznúságot?
Mi
köze ma, van-e köze még a 21. századi embernek az ú.n. természetes jogaihoz?
Létezik-e
még a felelős cselekvés elsőbbsége a felelőtlen dumálással szemben?
Mi
köze az ember szóhasználatában folyvást felbukkanó "természetesen"
szónak a természethez, vagy akár csak az ebből származtatni kívánt "evidenshez"?
Vajon nem csupán ismeretlen, meg nem konstruált érvek placeholdere, kiváltó
szava ez, vagy még annyi sem, hanem csupán szófordulati töltelékszó, ami az
értelmes akarás lendítőszavaként épp úgy szolgál, mint a sunyi hátsóérdekek oktrojálásának
fárasztószavaként?
Fejre
áll-e járványok idején a társadalmunkban kialakult magától értetődések kánonja?
Társadalomban,
ugyebár, tudati konszenzusok, felsőbb észszerűségek kontrollálnak bennünket. És ha ez
így van, akkor a humanitárius és gazdasági katasztrófát le lehet győzni (felsőbb)
szemléletváltással is!
Humán
gondolataikkal szinte észrevétlenül sodródtak az ATV szombati civil krízis-beszélgetői
e lehetőség felé.
Elegendő
a kormányzat fáradozása vagy kevés? Helyes irányba hatnak az erőfeszítések? Nem
a társadalom u.n. felsőbb érdekeit, a társadalmi élettér egészének működőképességét
és fennmaradását kell-e képviselnie a hatalmi- és még inkább a köz-gondolkodásnak?
Szavaik
hátteréből a figyelmes nézőnek előkínálja magát egy, a magát demokratikusnak
gondoló társadalmi tudat mélyén lappangó utilitárius elv.
Mert
miféle értékrend az, hogy a társadalmi tudat az egyéni élet feltétel nélküli védelmében
hajlandó megbénítani a gazdasági és társadalmi létfeltételek mechanizmusait?
Társadalomtudati
logikával most észbe kellene kapni, s be kellene áldozni mindent, ami/aki a felsőbb - és egyben jövő-érdekű
- prosperitás képességét gyengíti. Az élet a maga esszenciális értelmében majd
úgyis megy tovább.
A
társadalom hadra fogható erőit nem inkább a társadalom akadozó működési mechanizmusainak
fenntartására kell tartalékolni?
Politikusi
ésszel könnyű kilyukadni oda, mi szerint hagyni kell, hogy a népesség átfertőződjön,
s így szelektálódjon természetes, biológiai életerő alapon. Vagyis, krízis időkben
természetes, azaz, biológiai elhullás
alapú humán politikát kéne folytatni talán.
Az
erős léterejével szolgálja a társadalmi mechanizmusokat, mindenek előtt az akadozó gazdaságot, ne pedig, hagyva azt, a gyengék, sőt, a már haszontalanok megmentésén
fáradozzon!
A
humanitárius kirakatunk már úgy-ahogy mutatós: ott az új krízis kórház, a
rengeteg lélegeztető gép, a milliónyi szájmaszk, meg fertőtlenítőszer.
Nem volna okosabb lazítanunk az izoláltságon?
Mintha ilyen gondolatok készülnének előkavarodni valahonnan, hogy belopják magukat a civil fejekbe.
De
ha így, akkor mi lesz itt megint hamarosan - a bulinegyedben?
Oly
békés most az utcakép, most, hogy önkormányzati elöljáróink az üzleti világ törtetőivel való permanens bratyizás helyett karantén elrendelésére kényszerültek. Oly
kedvesek, oly reményt keltőek ismét az éjszakák az alkohollal, droggal
bebaszottak bömbölése, a visítva nyihorászók reggel fél hatig áradó környezetszennye
nélkül.
Hm...
Mi volna jobb?
Helyesbítek:
Kinek
mi volna jobb?
