Egyenesen onnan

Kóstoltátok már
a selected
wasabi
púdert?
Még én sem.
Ez valami
körítés-féle
lehet.

mert önmagában
túl szárazak
volnának
a korall-falatok,
melyekkel
az új ízekre
vadászgató
asszony
épp most
érkezett meg
Indonéziából. 

Vasárnapi sárkányos mesénk

Élt egyszer egy felettébb gonosz celeb a hetedhét tévécsatornán is túl, akit még valamikor, tizennyolc éves, szűz korában királynővé választottak. A királynővé lett celebnek, ki az évek során szépen megöregedett, volt egy szenvedélye: rengeteg sárkánya volt láncra verve, s minden születésnapjára újabb sárkányt követelt és kapott a fővárostól, hogy nagy gonoszságában kicsit engesztelődjék, s az ország lakóit békében élni és közönséges tévéhíreket nézni hagyja.

Még első médiabotránya idején kapta ez a királynő az első sárkányt, amikor hangja hisztérikus erejével akkora bulvárhullámot kavart a fővárost ölelő hírtengerben, hogy az áradat a tenger partján veszteglő hajléktalanokat mind elsodorta. Már akkor is felettébb úrhatnám volt ez a királynő, s a rendes éves szüreti bálon oly fertelmesen tudott civódni, hogy kérői  mind véres-bús fejjel menekültek szerteszéjjel. 

Dúlt-fúlt, öregedett a királynő, s mert népszerűsége csak kopott és kopott, kastélyát - ahogy az egyszerű nép mondta: bulvárát - már csak hitelekből volt képes fenntartani. Mindenkire haragudott, de legfőképp az átszakadt árfolyamgátra, s valahányszor elérkezett a születésnapja, csak egy újabb láncra vert sárkánnyal hagyta magát engesztelni.

Hogy a láncra vert sárkányok a kastély pincéjében nyugton maradjanak, egész nap bámulhatták a tévét, ahol leginkább láncgyártók reklámjai (lám, nincs menekvés!) és a gonosz királynő által forgalmazott, az ő szépséges éveiről szóló archív filmek peregtek, ami egy sárkánynak nem igazán vonzó téma. A trükk a dologban az volt, hogy a reklámok és a celeb mesék gyakori megszakításával be-bejátszottak egy-egy nyúlfarknyi részletet a régről híres Süsü, a sárkány című mesefilmből.

E sok tévézéstől éjszaka aludt aztán mélyen a sárkány, nem mondhatni, hogy szomjazta a bajt.

Történt aztán egy napon, hogy az állami főtanácsos jajgatását legkisebb fia véletlenül kihallgatta, s megtudta abból, hogy nagy baj közelg, mert szabad sárkányt már sehol nem találni, s várható ismét a királynő bulvárhír-tenger rengető haragja.

Gondolkodván a hallottakon kicsit, odaugrott ez a legkisebb fiú a főtanácsos színe elé, s szólt:

- Egyet se bénázzon, édesapám, mert nekem, mint mindig, most is nagy ötletem van. Ellopom én a királynőtől az egyik sárkányát, és azt szépen kicsinosítva odaadjuk neki újból.

Úgy is lett. A legkisebb fiú - mivel a MédiaMicsoda és Szemfényvesztés szakot végezte épp az egyetemen - ügyesen megpiszkálta a parabola hálózatot, s miután az adás döglődni kezdett, tévészerelőnek adva ki magát, bejutott a láncon raboskodó sárkányok barlangjába. Kiválasztotta a legszebb sárkány lányt, és baj nélkül kiosont vele a kastély mögötti susnyásra néző kiskapun.

Vonulhattak hát a város elöljárói a régi-új sárkánnyal a királyné elébe. Igen ám, csak hogy a gonosz királynőt sem ejtették - még kellő időben - a fejére, s fene nagy gonoszságában nyomban észrevette, hogy a születésnapi sárkány nyakán felettébb kopott a bőr, mintha valahol már hosszú raboskodásba lett volna vetve. Ment, gyorsan megszámolta sárkányait, ám isten segedelmével tévedett egyet, hiszen sosem volt ez a gonosz királynő a tudományoknak barátja.

- Ezer szerencsétek, hogy gyanúm eloszlott, de mi akkor hát a magyarázat e nyomorult sárkány nyakán látható nyomokra? - kérdezte a kivénhedt celeb, szemöldökét viharosra vonva.

- Az történt felséges királynő - ugrott elő a legkisebb fiú, - hogy ez a sárkány a legújabb, gyémántokkal kivert, virtuális 4D lánccal volt ékesítve, de leszedtük róla, hogy ez a modern divat-kütyü kegyelmedet fel ne bosszantsa.

- Csak nem azt mondjátok itten, hogy a legmodernebb ékességek hozzám már nem valók, s engem nem is érdekelnek? - dörögte a gonosz királynő az ő vészjóslóra könnyen emelkedő hangján.  

Ettől megijedni látszott a legkisebb fiú, s máris a legalázatosabb hízelkedéseket hallatta, de amilyen tanult és ravasz volt, vigyázott arra, hogy mindig akkor képezze a szavakat, amikor a levegőt épp befelé szívja. Ettől olyan lett a beszéde, mint a halálhörgés, és azt a királynő hallgatni nem sokáig bírta.

- Szegény, nyomorult ifjú, mi ez a tiszteletlen hang? Vagy tán beteg vagy?! - kérdezte gúnyosan, és hívatta is nyomban egyetlen hóhérját, hogy a beteg ifjút nyakban operálja meg. Jött FoFa, a hóhér, kezében kenyérrel és kolozsvári szalonnával, mert ez a hóhér a nevét is úgy kapta, hogy olyasféle, szabad idejében Folyton Falatozó típus volt. FoFa gondosan letette a hivatásbéli cselekvését akadályozó elemózsiát, vette frissen fent pallosát, ám amikor rátette az ifjú torkára, a bőr alá ültetett, legújabb halandzsatűrő vanádium-karbon ötvözeten annak - már a pallosnak - nyomban kiment az éle.

- Hagyd azt a szar pallost! - rivallt rá a királynő. - Hát leégetsz itt engem? Nem parancsoltam-e világosan, hogy a minap erdélyből importált, világmetszőre élezett és csorbíthatatlan kerámia szalonnázó késedet használd, ha dolgodra szólítalak? Ti pedig takarodjatok most szemem elől! - borította haragját a sárkányos delegációra, - és ha nem azzal a gyémántokkal kivert nyaklánccal állítjátok elébem ezt a sárkánynémbert, rátok zúdítom a bulvárhír-tengert.

Szaladt a küldöttség fejvesztetten, hogy most aztán mi lesz, mert az országban senki nem hallott még ilyesféle láncról. Csak hogy a legkisebb fiú fejében jó előre így volt ez elgondolva. 4D nyomtatóval elkészítette már előző nap azt a virtuális gyémántokkal ékesített, bluetooth parancsra szoruló láncot, amit a sárkány lány boldogan magára is vett.

Fényes média felhajtás közepette hozták másnap a sárkányt, a gyémántokkal vártnál is kivertebb láncon, ami a királynőnek annyira megtetszett, hogy azt nyomban saját nyakába követelte. Meg is kapta, már csak szorítani kellett rajta picit, olyan bluetoothosan, s ment a gonosz királynő láncostól, mindenestől a média-lecsóba, ahogy az a mesében lenni szokott.

Mi? Nem szokott? Na, akkor kezdjen az olvasó gyorsan hozzászokni a dologhoz, mert ez most már mindig így lesz, ha nem még sokkal inkább így.

És azon se járassák az eszüket, hogy talán a legkisebb fiú vette feleségül a szép sárkánylányt, mert nincs az a legkisebb fiú, legalább is a mesékben, aki ennyire hülye volna.

Azt bezzeg nem kérdezi a sok akadékoskodó, hogy a láncra vert sárkányokkal ugyan mi lett. Pedig azok most már a főváros hontalan sárkányoknak emelt menhelyén bámulják tovább a tévét, már amelyik oda befért, a többiek meg a bulvár hírektől ím már háborítatlanul hullámzó tengerparton heverésznek szabadon.

Óbuda itt és most

Korunk kiváló és okos fotótechnikájának, és a képlátás iránti tehetségnek sokat köszönhetünk. Az, hogy a fotózás demokratikus közkinccsé válik, szorosan összefügg eme új és örök háttérfeltételekkel. A jó tendenciáknak köszönhetően az óbudai Itt és most fotópályázat megnyitó kiállításán 64 igen jó kvalitású kép került az Esernyős Galéria versenyfalaira.

Szomorkás irigységgel néztem, mert a mi erzsébetvárosi önkormányzatunk fütyül az efféle lehetőségekre. Kétségtelen, hogy polgármesterünk - leszegett fejjel bár - szépen elpenget ezt-azt a gitárján, de körülbelül ennyi, amivel a kerületben lappangó alkotó tehetség megmutatkozását ösztönözni képes.

Az óbudai fotópályázat eredményhirdető kiállításának apropóján külön termet kapott 5 életvitel szerint elhivatott, Óbudát látott fotográfus. Kettő közülük az emberábrázolás kiválósága. Ez a legnehezebb terep az amatőr fotográfusok számára, ezért igen csak figyelemre érdemes lehet a látogatóknak Stalter György azon adottságának megcsillanása, ahogyan elkapni  képes az emberek fényképezőgépnek szóló, őszinte és spontán megnyilvánulásait, ami ma már szinte nem is létezik. Az egyén ma már, sajnos, nem sajnos,  mind inkább személyiségi jogi függöny mögé húzódik a fényképezőgép láttán. Ám ha odasétál Stalter, valahogy mégis minden másképp lesz.

Mi tagadás, a riporteri felkészültséggel ide invitált sajtófotográfus nem mutat ezen a külön tárlaton többet, mint a falra került amatőrök amott: rutinos és szerencsés mazsolázás a Mindenfélék - történetesen az óbudai élet által kínált találatok - között.

Az egyetlen, hangszerelten megszólaló vizuális Óbuda-concerto itt és most Vajda János tíz képből álló kollekciója. Vajda János életvitel szerinti, nem hivatásos, de mondhatni szenvedélyes (vizuálisan már-már szenvedélyesen szerteszéledni hajlamos) fotográfus. Óbuda kollekciója a formaesztétikai egységesség valamint a vizuális dinamizmus teremtés kiváló példája. Olyan Óbudát képes mutatni nekünk, ami valójában - nélküle legalább is - nem létezik. Kincses Károly kurátor sas-körültekintésére vall, hogy őt e tárlatra kiszemelte. 

Vajda János kollekciója.

Nono! Nem itt nézzük meg!

Odamegyünk!

Kérdeztem
végül a 
téren
ácsorgó
esernyős 
nőt,
hogy mi 
a véleménye
a látottakról,
de mélyen
hallgatott.