2017. július 20., csütörtök

Egry József a keszthelyi alkonyatban

























Barázdált arca vízre néz,
de szeme egyre érzi, látja,
ahogy körötte tündököl,
csodákat ír a fény, a pára.
És tudja: nincs szilárd világ,
a föld, a hegy se mozdulatlan,
valami lelkes lendület
feszeng a sok nehéz anyagban.

(Fodor András: A vízrenéző - részlet)

2017. július 14., péntek

Mosómedve világtalálkozó



Mosómedve világtalálkozó volt a Margitszigeten. Sok egyéb mellett azért ideális ez a helyszín, mert a homokos sávot nyáridőben magas sziklatorlasz választja el a víztől, így kizárt, hogy a folyóban felúszó tengeri ragadozók elragadhassák a békés mosómedvéket.
Magyarországon 1111 évvel ezelőtt, ami a mosómedvéknél kerek szám, "szúrták ki" az első mosómedve példányt a Vereckei szorosban, s jóllehet az akkor még visszaszaladt oda, ahonnan jött, hamarosan mégis megjelent a magyar erdőkben az első populáció. Szemük alatt az Árpádsáv kezdetleges jelét viselték.
A kormány e dicső tények okán most kiemelt projektként támogatta a világtalálkozót. Nem tartották azonban szerencsésnek tudatni a néppel, mire költik azt a rengeteg pénzt, ezért megrendezték párhuzamosan a vizi világbajnokságot is, szinte a semmiből.
A mosómedve világtalálkozó nyitó rendezvényén se szeri se száma nem volt a díszvendégnek. Különjáraton hozták a világ minden tájáról a mindenféle háborúk veszélyes éveiben bárhonnan bárhová távolba szakadtakat, különösen azokat, akik aztán valamilyen leleményes mosási szabadalom nyomán világhírnévre tettek szert.
Bár a találkozó békésnek ígérkezett, a Margithíd felőli bejáratnál nagy táblákkal tébláboltak a globamosáció, azaz, a mosómedve kultúrák közötti különbségek összemosásának ellenzői. A táblákon névelőtlen vörös betűk és számok motyogták, hogy mibe kerül ez az egész, miközben az Afrikában őshonos állatok éheznek.
A magyar összemosók sem vesztegették az időt. Röpcéduláik már szétterültek, ott virítottak a nagyobb folyóparti köveken. Az ügyes tipográfiának köszönhetően messziről is jól olvasható volt, hogy "Le a mosóhatárokkal!" -
Az EE, azaz Etnikai Elmosók eközben, mint általában mindig, próbálták elmosni a mosó- és egyéb medvék közötti különbségeket.
Mivel a magyar politikai hatalmasságok részéről senki nem vállalta a fővédnök szerepét, hosszú viták után bizonyos Mr.Grizlyre esett a választás, őt, mint a világ legnagyobbikát kértek fel a védnöki cím betöltésére. Mr. Grizly azonban a nyitó mosásra nem érkezett meg. Várták, várták, míg nem híre jött, hogy véletlenül épp lelőtték, mert nyalókát próbált lopni az egyik alaszkai céllövöldében.
Akkor viszont ki nyissa meg a találkozót? - égető lett a kérdés, de babonából medvét már senki nem akart. Így került a nyitó ünnepség kellős közepébe ismét csak az állatvilág történéseire nagy verbális rálátással bíró szajkómadár, aki eddig még minden találkozón képes volt állati jó megvilágításba helyezni az állati jólét kérdéseit. Mostani beszédében a veszélyes szétmosást szajkózta. Kezdetben óriási tömeg állta körül.
Szajkózása nem volt azonban zavarmentes. A kissé késve megérkezett közép-amerikai delegáció tagjai váratlanul felnyomakodtak a színpadra, jellegzetes banditamaszkot viseltek, lövöldöztek kicsit, Procyon lotorként mutatkoztak be, ami aztán  botor proc bandaként hangzott el a kellőképpen felbosszantott szajkó köszöntőjében.
Vérszemet kapván attól, hogy itt elég nagy felfordulás van, az ortodoxok is felküldték a színpadra vezérszónokukat, a papagájt - facebookos nevén pofázómedvét, mert úgy látták, nincs elég határozottan képviselve, hogy az ősmosómedve még egyáltalán nem mosott. A papagáj mihelyt a szajkó rövid lélegzetet vett, rögtön elszólta magát:
- Szerre szert tett Barrátaim!
A facebook, amibe Angela Merkel elszólásfigyelő plugint rakatott bele, kiszúrta az esetet. Tény, hogy azok a távol-keleti medvék, akik hozták magukkal a cikisfüvet, illetve a füves cikit, ekkorra már rózsaszínben látták a Margitszigetet.
Kiszállt az illiberális rendőrség, hosszas vizsgálódás után találtak is ezt-azt, de csak annyit tudtak a történtekhez hozzátenni, hogy aki másnak vermet ás, oda dugja bele, és ha még egyszer ilyen bejelentés érkezik, elzárják a Dunát.
Ez csupán csekély riadalmat váltott ki, mert a mosómedvék őseredetileg - az ortodoxok vélekedésével megegyezően- valóban nem vízparti lények, nagyon jól megvoltak mindig folyó nélkül, csak az ember félreértett pár mozdulatot, így rájuk ragadt ez a mosó jelző, és elődeik - eléggé hibáztathatóan - igyekeztek az emberiség kedvében járni, és úgy csinálni, mintha mosnának. Bizonygatták most a kiérkező tévéseknek, hogy a mosótársadalom törvénytisztelő, jogkövető, nem drogos, nem mos össze dolgokat, vizek partján csak zenei hangokat hallat, ezért fütyülnek ők a Dunára.
A riporter kicsit vitatkozott, tagadhatatlannak gondolta, hogy ősi konfliktus van a mosómedvék különféle kultúrái között, ami csak mélyült azáltal, hogy az ortodoxok elhallgatnak valamit, például, hogy az utóbbi évtizedben a kézi mosók mellett elszaporodtak, a gépi mosómedvék.
Az ortodoxok próbáltak a riporter torkának esni. Orra előtt mosónak tetsző, veszélyes mozdulatokkal hangoztatták, hogy bár a társadalmosódásba torkolló elszaporodás kezdetekor még az sem tetszett ki világosan, hogy összeférhetetlenség volna a különféle földrészeken élő mosómedvék hitvilága között, az emberiség ártó befolyása nyomán mind inkább kitetszővé lett, hogy a spontán nagymosás erejébe vetett ősi hit ideológiai háttértartalmak okán kezdi megosztani a medvéket. Az utolsó évtizedben pedig már zöld utat kaptak az Európa-szétmosó szekták is. Ezek ellen aknamosnak az afrikai fundamentalisták, és ez a rengeteg probléma most mind itt gyűrűzik, és lám, e jelenség ártó hatása okán most valakik mosópornak látszó mérget szórtak szét az ausztráliai delegáció sátrai körül.
A látszatok alapján mindez igaznak tűnt. Később azonban híre ment, hogy a rendőröktől megijedt ausztráliai mosómedvék így szabadultak meg veszélyes, mindenki tudja milyen készleteiktől.
Miközben a díszemelvényen hadovázó szajkómadár és a papagáj egyre magasabbra emelte a hangját, a háttérben már bontakozott a találkozó baráti arca. A francia mosómedvék azzal szédítették a hollandokat, hogy a szökőkút vizének magasba szökését az ő mosásuk váltja ki. A skót mosómedvék meg azt híresztelték, hogy ezt az egész tovahömpölygő víztömeget ők csinálták whiskyből.
Bokrok alatt, fák tetején zajlott az ismerkedés. A mexikóiak csilis szappana pillanatok alatt sláger lett a szigeten. Sikernek örvendtek a Szilícium Völgy hatodik generációs mosópadjai és más korszerű divateszközök, a mobilba letölthető, mángorlófára hajazó simíccska meg dögönyöcske applikációk.
Magasan állt már a nap, amikor a világtalálkozó legtétovább vendégei is megelégelték a szajkómadár mind zengzetesebb mondatait, s kezdtek szétszéledni, hogy a találkozó terepét felmérjék.
Áll a híd szigeti lejárója alatt egy hatalmas toportyánfa, arról kapta a nevét, hogy télen, a farkasordító hidegben sem hullatja leveleit. Ennek vízszintes ágait foglalták le maguknak a röptében mosók, akik utálják a földönmosókat, különösen a szlovák erdőkből érkezett tótágast mosókat, mert szerintük minden közösség, ami más, mint ők, az tulajdonképpen szekta.
A sziget legnagyobb platánfája fenn volt tartva a Pénzmosómedvék kasztjának, akik mások előtt angolul beszélnek, ám az of course helyett következetesen off-shore-t mondanak. Tudott volt, hogy a pénzmosómedvék, eltelve vagyonosságuktól, altatólövedékkel elejtik a gyepmestereket, miközben azt hangoztatják, hogy ők igenis tiszteletben tartják az emberi jogokat, s ennek bizonygatása céljából - mert ugye, ez rettenetesen nem igaz - pénzelnek jogtudós medvéket.
Az orosz mosómedvék befészkelték magukat a víztoronyba, s váltig remélték a szigetet hatalmi szférákra bontani. Továbbá a világtalálkozó alkalmából a nemzetközi jogban kívánták érvényre emelni, hogy a mindenkori hatalmon lévőknek joguk van bárkivel felmosni a padlót. Számítván az ellenirányú aknamunkára, szép számmal vegyültek a nagyvilág tarkaságát képviselő mosómedvék közé medvének álcázott digitális gyezsurnaják, akik különféle kódolt jelentéseket eregettek hátsójukból az éteren át, keleti irányba.
Lebuktak ugyan, de igen nagy tapsot kaptak. Még nagyobb tetszést váltott ki, amikor a kanadai delegáció vezérmedvéje arról nyilatkozott a tévének, hogy az alacsony ph értékű lányvíz meg a kemény ph értékű víz mekkora blöff, hogy csak víz van, és a medve gender-tudata dönti el, hogy nőstényként vagy hímként mos, meg hogy joga van minden mosómedvének szabadon eldönteni, kimosottnak tekinthető már valami vagy sem.
A Hollandiából érkezett Fridrich Mosing a második esti szeminárium során csatlakozott e lázító nézetekhez: hosszan idézett Megmosójog című tanulmányából, s kiállt a mosás önmagáért boldogító volta mellett, vagyis, hogy az mos, aki utoljára mos.
A második napon megjelentek az első sajtó-híradások. Nem keltett túl jó visszhangot a HetiBazár szösszenése arról, hogy mi zajlik a szigeten, mert a rövid hír pofátlan álarcos csöppségeket említett, pedig nem mindegy, hogy a mosómedve pofátlan vagy csak szemtelen, mint ahogyan a lexikonban áll. Kénytelenek voltak helyreigazítást közzétenni, ami egy egész sorral hosszabb volt, mint a hír maga.
A világtalálkozó arra kijelölt felületein a magyar költők küzdöttek a mosómedvék figyelméért. Dalnokok próbálkoztak feltűnést kelteni archaikus ódáikkal a híd szigeti lejárójának betonlábazatán. A magyar posztmodern, bár kezdetben hallgatott, az éj leple alatt igyekezett kimutatni a foga fehérjét.
"Járda szélen túr a medve
mos vagy soha,
körme még nincs rímbe szedve
szappan koppan."
meg ilyesmik voltak odaszprézve a vendégek sátraira.
A világtalálkozó második napján már gyakoriak voltak a tettlegességek.
A japán szétmosók egyik anarchista szektáját képviselő csoport vadonatúj mosógépeket vásárolt a közeli plázában. Ezeket aztán a nagy nyilvánosság előtt szaggatták alkatrész halmazzá, és végül befészkelték magukat az üres mosódobba, ahonnan hangzatos szellentéseket eregettek a szigeti fák lombja alá. A mosógépet használók az éj leple alatt megtámadták őket. Nem volt nehéz kiszagolni, hova vackoltak be. Foszlott a bunda, folyt a vér. Reggelre hosszú sorban feküdtek a sérültek az elsősegély nyújtó sátor előtt.
Tetézte a bajt, hogy a szigeti domonkos kolostor szépen rendbe hozott falain bemutatkozott a híres magyar Bemosok Egyoly ART csoportosulás.
Az elsősegély sátorban az örvösmedve rendezkedett be, aki ügyesen élve az internet karakterkészlet korlátaival, magát névjegyén csak per orvosmedve.hu propagálta. A sebek ellátásához viszont nem értett, fertőtlenítésül mindenhová csak pálinkát próbált locsolni. Kétségtelen, hogy elért valamennyi részlegesnek, de részegesnek is mondható sikert.
A harmadik délutáni szemináriumon a frissen szerveződött PFM, a Magyar Pálinkafőzőmosás Párt felszólaló medvéje a szent fazék örökségéről beszélt, miszerint a szent grál egy bizonyos pálinkafőző edény volt, meg hogy IV Béla magyar király lánya itt élt a szigeten, és azért lett szent, mert egész életén át hitt a mosódióban, mosott a szegényekre, amíg el nem jött a kalanderezések kora, amikor mindenki Mosóvárakban élt, ahonnan kisebb-nagyobb csapatokban ki-kirohantak, hogy portyázzanak egyet és prémbundában térjenek vissza.
A Demokratikus Koalamackó nevében felszólaló pedig azt szorgalmazta, hogy ideje lenne közel-keleti mosómedvékkel megfrissíteni a fogyatkozó magyar állatkerti populációt.
A Déli Kárpátok díszvendége, a hargitai barnamedve is szót kapott. Felpanaszolta, hogy a legjobb emberi koponyák, melyek régebben, az erdők mélyén kóborolván megfelelő összefogással könnyen letéphetőek voltak, most otthon maradnak, interneten koppintják egymás ötleteit, ahová a medvék nem jutnak be, mert mancsuk túl nagy a billentyűzethez.
A tágabb kulturális kitekintés érdekében meghívott egyéb állatfajú vendégek népes sorából szót kapott egy öreg ló, aki röviden beszámolt az azzal kapcsolatos kutatások előrehaladásáról, hogy milyen szerepet játszhat a lóság előtti va előtag az ember filozófiai gondolkodásában, s hogy honnan eredhet a lócitrom kifejezés, meg az ember ama nyilvánvalóan a ló felsőbbrendűségére célzó ősi ambíciója, a lóvá tevés.
Ez idő alatt a neo-orthodoxok közös imádkozást szerveztek a szökőkútnál a mindenhatóhoz, aki bemos a gonoszoknak és az öröklét vizének (partján pihenő tenyere) szélére ülteti a jólmosókat.
Az önmosók szektája éppen ott mosott, nem szívesen hallgatták mindezt. Róluk olyan hír járta, hogy szétszaggatott fiatal medvék vérében mossák magukat. A szappangók terjesztették ezt leginkább, de az is egy perverz banda, amint az utolsó éj leple alatt szétszórt mosócédulákon olvasható volt.
E szerteágazó események alatt a Hajós Alfréd uszodában próbáltak úszni a világ különféle úszónagyságai. A hosszú nyelű lapátokkal felszerelt személyzet igyekezett a medencében pancsoló mosómedvéket elkotorni a világrekordra törő magyar úszók sávjából.
A világtalálkozó szervezői az első napon még azt remélték, hogy a találkozó egy nyilatkozattal zárul, melyben hitet tesznek az új mosásrend mellett, ám a záró nap reggelén már világosan látszott, hogy ebből aligha lesz valami.
A záróesemény vezérszónoka a medveiség fennmaradás iránti felelősségét és a szakadatlan léért folyó harcnak a szükségességét taglalta, s elrettentő példának hozta, hogy az emberiség túlszaporodott, és mérgezi a vizeket, minek okán a mosómedvéknek, akik most már körömszakadtáig ragaszkodnak a mosáshoz, mind gyorsabban szakad a körmük, és rövidül az életük is, mondhatni, már egyenesen kérészéletűek.
A szónok szemére hányta a világnak, hogy bár a füstös kapitalizmusnak ahol nagyon elharapózott a légszennyezés, hál'medvének vége, most viszont csípi a jó érzésű mosómedvék szemét a beültetett chip. Megemlítette még, hogy a világtalálkozó résztvevői egyetértenek abban, hogy a kínaiak által gyártott XLL méretű mackó nadrág valójában csak az S méretnek felel meg.

Egyetlen kommünikét mégis sikerült végül elfogadtatni:
Minden medvének joga van a mosásra. A mosómedvék elítélik a mosás módja alapján való megkülönböztetést. Végül, udvariassági megfontolásból odabiggyesztettek még egy összetett mondatot, miszerint a mosómedve legjobb barátja az ember, akinek persze még prémesednie kell, és ha csak lehet, vissza kell térnie a természetbe, aminek a találkozó vendégei a három nap során szép példáit látták.
Az Egyesült Államoknak egyetlen delegáltja volt, egy, a magyar erdőkből ötvenhatban világgá ment mosómedve unokája, aki az utolsó szónoki fordulatok alatt felmászott a Hajós Alfréd uszodában felállított égbeiramodó-karó csúcsára, és kijelentette, hogy addig nem jön le, se nem eszik, se nem iszik, se nem mos, amíg a budapesti állatkertben raboskodó mosómedvét, Banditát nem engedik szabadon.
Később aztán mégis lejött, és maga is repatriált az állatkertben.
































égbeiramodó-karó mosómedvével

2017. július 10., hétfő

Micsinál a szél



Ha valamit nem ért az ember, képes akörül hetet-havat összehordani. Nem lapáttal, na persze, hanem szája kényszeres jártatásával, csak azért, hogy a szintén nem értők fölé kerekedjék, s mire megjön a fejlődés gyümölcse, a módszer és a figyelmes ész, az érthetetlen dolgok rossz megközelítésének gyakorlata már hagyományt teremtett.
Leginkább így van ez a láthatatlannal, például az energiákkal. Az energia jelenségeit hajlamos az ember, miként a titokzatos dolgok kozmikus összességének képzelt forrását is, személyességgel felruházni. Következésképpen, például tegezni. Kezdetben ösztönösen, talán csak azért, hogy a tegezés megalázó gesztusával fogást találjunk, később meg a vereségektől visszarettent megalázkodás kinyilvánításaként, a képzeletben megszemélyesített hatalomnak kijáró tiszteletként, mert ugye, személytelen dolgoknak nincs lábuk, s akkor nem lehet kegyet kunyerálva elébük borulni.
Az energiák roppant áradatai meg csak rajzanak köröttünk. A meteorológusok tőlünk kapott kiváló műszereikkel és egyéb eszközeikkel rendre elhencegnek nekünk, hogy mi mindent tudnak a légköri történésekről. Kétségtelen, érdekes tudni nekünk is, hogy a folyvást körbe járó szoláris energia behatása nyomán mi történik a forgásban lévő Föld légkörével, hogy a különféle hőmérsékletű légtömegek egymás körül miként örvénylenek, mintha a Föld éltető gázköpenye egyetlen bonyolult és képlékeny fogaskerék rendszer volna.
Na de személytelen jelenségként mit kezdhetnénk ilyesmivel? Mi tehát a sok OMSz jelentésből azt szűrjük le, hogy a földi légkör fészkelődik, mint a bolhás eb, mintha egy hatalmas, helyzetével elégedetlen élőlénnyel volna dolgunk, akár egy hatalmas Valakivel.
A láthatatlan energiák egyik jelenségével, a széllel is így vagyunk. Minap is, például, fontos személyként érkezett a szél Miskolcra, ahol nem csupán fákat döntött ki, hanem "gallyakat szaggatott le". Mivel szaggathat bármely megbokrosodott szaggató? A kezével. E látszattal borzolja tehát idegeinket a tévé tudósító, mert ezt értjük, bizony, és tehetetlen szabadságszeretőként mellre szívjuk nagyon, hogy a szél mit csinál velünk. Így már lehet félni a széltől, vagy ha tetszik, így már lehet jókat vádaskodni.
Azt még nem merte kimondani senki, hogy a szél eszementen haragszik, de szerintem nagyon is ez a helyzet. És kimondom azt is bátran, igazságtalan, amit itt végbevisz. Mi nem csináltunk semmit. Mi az anyja izéje nem tetszik neki? Csak azért mondom a háta mögött mindezt, mert már tovaviharzott, de tessék, forduljon csak vissza, ha van pofája, és tépjen csak szét, mert igazat mondok.
De nem teszi, mert a meteorológiai eszközök magasságos képein látszik, hogy tehetetlen, hogy nem egyenes úton jár, hanem valahogy úgy, mint aki megkergült. Igen, valahol minden szél nagyobb erők igájában nyög, ráadásul olyanokéban, melyek úgyszintén be vannak csavarodva.
Kétségtelen, hogy ha a szél haragszik, nehéz belőle kiszedni, miért. Talán mert élete tavaszát, legszebb éveit nyamvadt kis szellőként unalmas sivatagi dűnék fölött fecsérelte el, vagy talán mert félreértett valamit, hogy ez az egész szél lét mire való. De lehet az is, hogy amit folyvást mondogatunk, hogy fúj, félrehallotta, mintha fujjt mondtunk volna rá.
Na de nekünk nem is ez a fontos, hogy haragszik vagy sem, hanem csak hogy azt a rengeteg kárt, ami bennünket naponta ér, tehetetlenségünkben, csekély vigaszként ráolvashassuk a fejére. Mert különben csak nyeljük és nyeljük a szégyent. Hányszor és hányszor próbáltunk már széllel szembe pisálni, és kijött-e ebből bármelyikünk is győzedelmesen?
Tudásunk mai magasában a legsajnálatosabb talán, hogy a szeleket nem lehet meggyűrűzni, hogy aztán kiderüljön, hol, merre jártak, hogy: nézd csak, ez már kétszer is megfordult az Emirátusban! És akkor legalább csúfolni lehessen, leafrikaizni, leszibériaizni, leóceánizni.
Ez se véletlenül jön szóba. Afrikai eredetű légtömegek - mondja a meteorológus, mintha a levegő születne és halna. És hozzá teszi: közelednek, aztán meg: érkeznek. A légtömeg bezzeg kap ezen, idejön, és nem tágít azután. Én óvatosabban fogalmaznék e hőtartalmaik okán ártani képes légtömegekről: erre tartanak, mondanám óvatosan, majd nyomban: de mennek is a büdös búsba, hogy forrófejűsködésüket lehűtse az a jó öreg szibériai zimankó! - és kárörvendőn dörzsölném kezemet.
Persze félő, hogy ha kitanulnék én is meteorológusnak, a felszedett tengernyi tudástól rólam is lekopna e bátor szókimondás.



2017. július 8., szombat

hasonlítás és fényképezőgép



A fényképezőgép mágiátlanítja a legősibb emberi tettet, a hasonlítást célzó ábrázolást.
Már senki sem szomorú emiatt. Megnyomunk egy gombot, és ezzel letudtuk a hasonlítás követelményével járó nehézségeket. A fényképen az arcok automatikusan hasonlatosak lesznek a valóságban felleltekhez.
Ám itt csak a fénygeometria és a tárgyfelszínekben adott fényelnyelési képesség szerint előálló "automatikus", fotometrikusnak is mondott fényreferencia áll a hasonlítás hátterében, nem pedig a kivételes emberi tehetség.
Igazából az tűnik rossznak ebben, hogy a fényképezés demokratizálja a tehetségként kapott kiváltságot, vagyis a tehetséges ember bravúros tette értékét veszti. Mindegy, ki nyomja meg a gombot.
Az így előállt probléma száznál több évre visszanyúló kerülgetésével kezd azonban mind többünk számára világossá válni, hogy a hasonlítás, a hajdan csak keveseknek megadott képesség csillogtatása szellemi tettnek mindig is olcsó mutatvány volt. Az igazi mágia mindig is máshol rejlett:
ráérezni és ráéreztetni a hétköznapiságában leledző embert a környező valóság különös voltára, érzékenyíteni a közönyt s a tompaságot az érzéki hatások befogadása iránt, ráébreszteni az embert valóságba vetettsége antagonizmusaira, és ennek nyomán felemelő, katartikusan nemesítő pszichés élményforrásokkal ajándékozni meg a jövő emberiségét.
Az alkotó ember szellemi ereje éppen hogy nem azonosságok felmutatására, hanem a valóságról érvényesnek hitt igazságok felülvizsgálására irányult, ami a test ösztönösen vezérelt mozdulatai nyomán, az esztétikai megformálás által fontos érzéki felismerésekhez vezetett. Na de hogyan lehet ezt érvényre juttatni a fotografálás ábrázoló automatizmusai közepette?
A fényképezés története megmutatta, hogy lehetséges ez, nagyon is, csak ez másféle adottságok kiválasztódása, másféle szellemi játéktér felrajzolása és másféle eszközök birtoklása által válhat valóra. A korábban sosem gondolt új és új, ím már digitális megformáló eszközök birtokában megkezdődött a ráció által eddig el nem érhetőnek mutatkozó valóság új ostroma. Más utak, más üdvök, más áldozatok, más győzelmek és más vereségek várnak a művészre a fotografálásban.


2017. július 2., vasárnap

Love is in the air

Tegnap.
A tegnap - csak így: tegnap - szétszéled az időben


de én is csak hall- gassak: folyton csalok
:-)












persze lényegében soha...




















ha csak lehet...














csak aztán...
















...na igen...














illetve...
















de azt már...


persze, csak ha hülye lenne az ember, de nem az