kisült

Kisült legújabb kenyerünk. Ilyet eddig csak körtében láttam: RONDA, DE FINOM!

BORONGOK

Csak nem vírus talált rám? Ma a szokottnál is jobban nyomja valami a begyemet. :-)

A társadalmi harmónia egyik legnagyobb akadálya az ember a maga hiúságával, mohó becsvágyával, úrhatnámságával.

Hiúság, becsvágy, úrhatnámság, önmagukban véve életképes adottságok. Ráadásul, az ilyen vonásaiban kiteljesedni képes ember megnyerő aurát sugároz, szórakoztató, adakozó, kollektív javakat előteremtő, gyakorta még bölcs is tud lenni – persze mindaddig csupán, amíg nem sérti valami a hiúságát, nem keresztezi mások becsvágya az övét, vagy nem kíván nála is nagyobb úr lenni valaki. Milyen kár, hogy társadalmi közösségben ez könnyen bekövetkezik!

Hiúság, mohó becsvágy, úrhatnámság gyakorta árt, mert oly hatalmasra képes dagadni, hogy még felismert önnön tudatlansága sem képes megtorpanásra bírni az embert.

Na de mi az, hogy tudatlanság? Végül is, aki tud jól álcázottan csalni vagy hazudni, például, tud húsos fazekak körül ügyesen tülekedni, vagy szociális antagonizmusoktól szorongattatva képes megkaparintani túlélése feltételeit, az már tud valamit, ugye, amit mások meg egyáltalán nem tudnak.

Az élet eredendően nem a nemek kollektív létéről szól. A születetten falánk disznó is – bár egy az ól - lerágja annak fülét, aki nem törekszik eléggé arra, hogy az ő fülét lerágja.

Így festek ma, na, csak a szaros kis GÖELEVEN szerint.

Ennél akad persze rosszabb is:

Dolmányos varjú galamb tetemén

bal szemmel kelni

Bár a tudományom mai állása szerint mindenért felelőssé tehető meteorológusok nem ezt ígérték, reggelig tombolt a hőség lakomban. Amikor kilenc felé kitántorogtam a konyhába, Ákos már a barátnőjétől hozott friss tejberizsát kanalazta, és a legfrissebb Metro újságot lapozta.
Nekem bezzeg... - morogtam magamban, és igen bánatos voltam. Valahogy bal szemmel kelhettem, mert a csésze pereme alatt sorjázó motívumot egytől egyig halálfejnek láttam. Ha hunyorítok kicsit, még most, utólag is annak látom, pedig már tudom, hogy tehenecskék.

Felkínálom a képet tesztelésre. Aki halálfejeket lát, pokoli helyzetben van. Vagy kedvére rizsázó barátnője nincsen vagy légkondija. Ha egyik sem, az a legsajnálatosabb.

ZEBEGÉNYI ANZIX

avagy az otthon nem lehetséges élmények összefoglalása

egy végkövetkeztetéssel:

esküvő-fotó

Másodunokahúgom vagy kicsodám (sosem voltam nagy híve a rokonkodásnak) fia esküdött szombaton. Ott voltam persze, nem is egyedül, lévén, hogy valami fotósféle volnék; ott voltunk a hatalmas fehér ablakokon beeső délutáni fényben GÖELEVENnel. Volt sok hosszú, prédikációval kibélelt mozdulatlan perc, amikor GÖ elemében, sőt, elevenében érzi magát, és kapkodtunk, persze, kapkodtunk az elkaphatatlan után is, mert mi már csak ilyenek vagyunk.

Ez a kedves rokonom (öregedő csatrogánynak mondaná a pártatlan szemlélő) tűkön ült, alig hogy kiheverte az esküvői vacsorát, alig hogy rácsukta a szekrényajtót csipkerózsika álmába visszaszenderített mesés angol kalapjára (az utolsó gyerek is elkelt végre) eljött méretes külső pufferével a képekért.

Nem haza ment azonban vele, hanem beállított az én önmaga iránt ugyancsak mérhetetlen mód kíváncsi feleségemhez, a zeneiskolába, és kitárgyalták a dolgokat.

Hogy ilyen szörnyű képeket őróluk még életükben nem csináltak. Puff.

Ez már a reggeli krónika, amikor a kávézásnál vetélkedünk, hogy ki hányig dolgozott az éjszakában, egyéni rekordját döntögetve.

Tévedés ne essék, az ifjú párról nagyon aranyosak a képek, hangulatos a templom is, kifejező az örömapa videózó figurája, sőt még a templom előtt ismeretlen kórtól éppen lépcsőre sújtott elsőlányról is micsoda jó közelik készültek (!), de róluk, kettőjükről csakis borzalmak.

Hallgatván ezt az elfogulatlannak alig nevezhető ócsárolást, ismét igazat kellett adnunk magunknak abban, hogy egy ideje mind inkább lábra megyünk.

Úgy hogy most egyetlen képet teszünk közzé az esküvői eseményről:

ismeretlen - és ezért elfogulatlan - résztvevőt ábrázol a kép, félrehúzódva szerényen a tágas református templom tizenvalahanyadik padsorában.

Ez van. Lesse a násznépek kegyeit a Herbstrudi, őt legalább megfizetik érte! 

Leves semmi

Iskolai menzáról hordom az ebédet. Pár nap múlva vége a tanévnek. Az etetők elsütötték takarékossági petárdáikat, (betűtésztás karalábékockák répareszelékkel kontra betűtésztás répakockák karalábéreszelékkel stb.) ilyenkor már nincs sok ötletük.

Gyanúsan súlytalan ételhordóval kocogtam haza. Látom aztán, leves semmi. Erről bekattant, hogy a reggeli kávé óta nem ittam folyadékot. Szent isten, kiszáradok! Leves gyanánt bedobtam egy pohár vértesi forrásvizet.

Rizsben gazdag egytálétel, ez következett. És még valamit találtam az egyik üresnek tűnő hengerben: szájharmonika. Nyilván, hogy összezavarják a felháborodásomat.

Megmondom, ronda hangja volt, akár szívtam, akár fújtam. 
Mérgemben találtam egy sört a frizsiderben. Viszont mérgemben elfelejtettem kinyitni. 
Aztán eszembe jutott, hogy régen sem volt sokkal jobb sorom, csak fütyültem rá. 
Erről eszembe jutott az egyik régi fotóm.

Haraszty István ebédel.
Az idő tájt, amikor még nem volt Édeske, csak mindenki más volt édeske, s amikor kormánykörökből még nem igen kerültek barátai. 
Ám ami igaz, igaz: ma sem csinál nagy ügyet a leveséből.





  

 Azé' mondom, maradjunk szerények, akkor esetleg még én is vihetem valamire! :-))) 

maffinózók

December 24-én vártuk a Jézuskát. Csak vártunk és vártunk. Aztán este későn, úgy kilenc tájban mozgást észleltünk a konyhában.

Ákos kettőt is odalőtt, mire világosság támadt.

Később, ahogy az ünnepi vacsora közben kezdett szemünk hozzászokni a nagy fényességhez, kiderült, hogy a vakító világosság leple alatt, a szokás szerinti halászlé helyett...

ketten is az Ákos által sütött muffinokat eszik, mert ezen a Karácsonyon még a korábbiaknál is finomabbra sikerültek.

Ákos felvétele a muffinokról. (E sorok olvastakor morzsányi sincs már belőle!)

DRÁMA AZ ELŐSZOBÁBAN

Ma reggel, midőn átvánszorogtam sötét előszobánkon,
megütközve konstatáltam, hogy egy kitárt szárnyú döglött
ing hever a padlón. Alighanem a hideg végezhetett vele.
Már nem volt ereje elrepülni a forró mosógépig.
A mindennapok apró drámái ezek, melyek valahányszor
újra és újra nagyot facsarnak érző szívemen.

kényszerhinta

Mai bólyi élményem.
Ezt gyorsan nézzétek meg, míg ki nem kell cserélnem egy igazságnak megfelelőbbre!
(egy aggódó férj :-)

Na, megnéztétek?

Festünk

A család összezsúfolódott a műteremben.
E heti találós kérdésem:
Vajon hol alszik feleségem a nagy felfordulásban?