Lábra

Rövid fotósétát tettünk a minap, csak hogy lássuk, mennyire múlik a tél.
Természetesen lábra mentünk.

Hirtelen támadt magánigazságunk, hogy rossz festményből is lehet rossz fotó, de talán még jó fotó is. Fordítva viszont soha. Rossz fotóból jó festmény még sose lett, jó fotóból jó festmény meg minek!

Sétánk során szembetalálkoztunk a rozzant, de makacs életakarással, ami két lábbal önmagáért beszélt.

Lábra mentünk

Ma ismét gyönyörű vizuális kifejezését pillantottuk meg annak - ezúttal az orvosi rendelő recepciós ablaka előtt - hogy hosszan kell várnunk.

A híres Pesövé Ofszi féle hosszankellvárnunk jelenség

A hülyeség mint költészet

 

Ah, talpa veszett ember, merre fagyongasz? Lábaveszett lépésed fehér szellemként kísért. Ott jártod emlékét keringve rágja a mozgólépcső.

Még csak próba

Pezsgős, zenés Világvége főpróbára került sor a minap az ERöMűvházban. A pezsgő miatt kiküldött munkatársunk emlékei kissé összemosódtak :-))

Nem sokkal előtte kis feminin csapat gyakorolta a Király utcában a Világvége utáni feltámadást, ahol munkatársunk viszont egy kortyot sem ivott.

lábra mentem

Egy ember pigment térképe

Barátnők a patikában avagy egy összeillő pár

Talpalávló

lábra mentem

Közismert az a szex-irányba célzó tréfás mondás, hogy kis ember nagy bottal jár.
Ez, természetesen, férfiakról szól.
Most kiterjeszteném azonban ezt a mondást a nőkre is. Tegnap láttam ugyanis egy aprócska nőt,  a metrón utazott velem szemben. Ülni még csak tudott (lásd az ábrát) , de aztán, amikor felkelt, bizony tántorgott: ekkora botokkal nagyon be volt indulva :-)))

h'ommage

A kép azt a pillanatszövevényt ábrázolja, midőn D-Vektor, Pesövé Ofszi, GÖELEVEN és ÉN mély tisztelettel le(fel)borulunk a hódmezővásárhelyi 112 éves fa - na, és persze, önmagunk - nagysága előtt.

Lábra mentem

Első szárnypróbálgatásomat feltoltam a YOUTUBEra. Asszem, itt tágas tér nyílik előttem, mert zenében aztán tényleg mindenki fejre megy, vagy esetleg kézre.
Urbán Ádám megírta múltkorában, hogy megy a video beágyazás, de oktató levele a múlt heti nagy kataklizmában elveszett. Ezt azonban - állítólag - ma már a csecsemő is be tudja másolni: 

http://youtu.be/i5jJoAc04eI

Női olvasóimnak kárpótlásul
fejre is mentem:
Szabadi Vilmos

kostelefon

 Előszilveszteri bulin voltam tegnap. Sok holland keveredett oda, ezek mind fotózással próbálták áthidalni a nyelvi nehézségeket. Sok-sok kostelefon nyújtogatta szarvát egymás felé, a legkülönfélébb alsó kaliberűek. A házigazda lekapcsolt minden helyi világítást, hogy hulljon a férgese. De ezek akkor meg gátlástalanul vakumódra váltottak.
GÖELEVENNEL csak néztünk, micsoda forradalom bontakozik ki a társasági életben! Az embernek még meg sem jött az esze, mikor már rég megjött az okostelefonja.

Közben kicsit lábra is mentünk.
Két láb rossz! - mondta és kifeküdt a házigazda kopója.

kacsalábra mentem

Még nem is meséltem a kacslábon forgó csecsemőről, aki dönthető, csűrcsavarható, racsnisan süllyeszthető, hidraulikusan emelkedik. A Combinon találkoztam vele. Anyukája már bekódolta a zúdulási együtthatót, amikor vakon rájuk küldtem GÖELEVENT, s ahogy a Széna téren nyílt az ajtó, huss, már ott sem voltak. Többet tehát én sem tudok.

Aki olyan fiatal, hogy nem értené, miért beszélek erről, annak szemléltetésül pillantsunk pár generációval hátrébb:

Egyébként a kacsaláb csak egy a sok közül, amibe ma belebotlottam:

Négy láb jó

Két láb rossz

Egy láb jó

ortopélda

Akinek mond valamit az MBT, annak a Scholl is mond legalább annyit. Én csak a gyógygördülés újkeletű divatja okán lettem figyelmes e nevekre. Különösen megragadott a páros lábbal való gyógygördülők ára 40-től 80 ezerig. A Metro-ban is hallhattak valamit, ott most a cucc - feltehetőleg pusztán a cipőtalpak divatos íve - 9 ezerért már magunkévá tehető.
A szombathelyi gyógycipőboltban, ahová Tünde feleségem magnetikus erővel betévedt véletlenül, lóg a falon egy monitor, és az áraktól meghátráló D-Vektorokat felterelik egy nyomásra érzékenyített fekete gumiszőnyegre, ahol elképesztő dolgok derülnek ki.

 

Álló helyzetben (GÖELEVEN tengelyszimetrikusan középen!) kétszer akkora nyomással tehénkedem a jobb lábamra, mint a balra. Bizonyos vetületből még szörnyűbb volt a helyzet: 82,4 % aránylott a 17,6 %-hoz.
Fektehető, hogy a sok évtizedes fotótáska cipelés juttatott ide, de...
... de megfordult a fejembe, hogy trükk is lehet a dologban: érkeztemkor egy hölgy adatai virítottak a monitoron, és ő is ugyancsak erősen jobbra terhelt járásúnak látszott. Lehet, hogy csavarásztak kicsit a mérőszerkezet potméterein, hogy kellőképpen motiválva a látványos ortopéldától, már egy gyógycsodába dugja vissza a kuncsaft félelemtől remegő csülkeit?
Hogy lehetne megtudni a tuttit, valóban mi a helyzet velem? Ezen még gondolkodom, mielőtt túlzott spórolásba kezdek vagy meghunyászkodó leveleket irkálok a Jézuskának :-)))

esküvő-fotó

Másodunokahúgom vagy kicsodám (sosem voltam nagy híve a rokonkodásnak) fia esküdött szombaton. Ott voltam persze, nem is egyedül, lévén, hogy valami fotósféle volnék; ott voltunk a hatalmas fehér ablakokon beeső délutáni fényben GÖELEVENnel. Volt sok hosszú, prédikációval kibélelt mozdulatlan perc, amikor GÖ elemében, sőt, elevenében érzi magát, és kapkodtunk, persze, kapkodtunk az elkaphatatlan után is, mert mi már csak ilyenek vagyunk.

Ez a kedves rokonom (öregedő csatrogánynak mondaná a pártatlan szemlélő) tűkön ült, alig hogy kiheverte az esküvői vacsorát, alig hogy rácsukta a szekrényajtót csipkerózsika álmába visszaszenderített mesés angol kalapjára (az utolsó gyerek is elkelt végre) eljött méretes külső pufferével a képekért.

Nem haza ment azonban vele, hanem beállított az én önmaga iránt ugyancsak mérhetetlen mód kíváncsi feleségemhez, a zeneiskolába, és kitárgyalták a dolgokat.

Hogy ilyen szörnyű képeket őróluk még életükben nem csináltak. Puff.

Ez már a reggeli krónika, amikor a kávézásnál vetélkedünk, hogy ki hányig dolgozott az éjszakában, egyéni rekordját döntögetve.

Tévedés ne essék, az ifjú párról nagyon aranyosak a képek, hangulatos a templom is, kifejező az örömapa videózó figurája, sőt még a templom előtt ismeretlen kórtól éppen lépcsőre sújtott elsőlányról is micsoda jó közelik készültek (!), de róluk, kettőjükről csakis borzalmak.

Hallgatván ezt az elfogulatlannak alig nevezhető ócsárolást, ismét igazat kellett adnunk magunknak abban, hogy egy ideje mind inkább lábra megyünk.

Úgy hogy most egyetlen képet teszünk közzé az esküvői eseményről:

ismeretlen - és ezért elfogulatlan - résztvevőt ábrázol a kép, félrehúzódva szerényen a tágas református templom tizenvalahanyadik padsorában.

Ez van. Lesse a násznépek kegyeit a Herbstrudi, őt legalább megfizetik érte! 

Lábra mentem

Meglátogattam öreg tesómat, akinek két lábát is megoperálták nemrégiben.

Pontosabb, ha azt mondom, kísérletet tettem a meglátogatásra. Nem jelentkeztem be előre. Ebben a játszmában az a szép, hogy ha nem találom otthon - mert ravasz ám: miközben sajnáltatja magát, térden csúszva is képes szomszédolni vagy a ház mögötti kertben bogarászni - akkor nyomban megeszem az illatozó, sajtos oriás-pogácsát, amit direkt neki vettem.

Amikor e sorokat írom, még félúton vagyok, nem tudhatom, otthon találom-e.

Otthon volt. Addig ugrált a kertben, míg bedagadt a lábközép csontja, panaszkodva mutatta, tényleg szörnyű látvány.

Gondoltam, csak-csak mosolyra derül, amikor...

- Fúj, de ronda! Mint egy gomba! Edd meg te! - felém taszította a pogácsát.

Visszafeküdt a kanapéra. Később kicsit korrigálta magát:

- Megeszed?

Olyan mithisztériázolitt teszegénynyomorult tekintettel néztem rá.

- Tizenegyedik hete vagyok szobafogságon - mentegetőzött. - Meg kell bolondulni!

Meséltem neki, mi van az életben odakint, hogy francia sajtok kaphatók a közeli piacon.

Szívesen vette, ha kicsomagolom.

- Ez márványsajt - mondta lesújtva.

- Kékpenészes francia sajt.

- Márvány...

De aztán mégis megkóstolta. Szép szeleteket vágott hozzá a sajtos pogácsából.

Kérdezte, vettem-e még más valamit.

Hehe. Nem mentem lépre.

Én csak lábra megyek, tudjátok

.

Ezt csak erős idegzetűek nézzék meg közelről!

Közben persze telt megint az idő. A francia sajtból nincs már egy falat sem.

De arról majd még mesélek.

Új kibontakozás

Most, hogy áll a kiállításom, és közelg a tavasz, kezdődhet az új kibontakozás!

(Még hogy én lúdtalpas... ! és hogy nincs előttem perspektíva...!)

Új kiállítás a Tripont Galériában

Máté Gábor, a MOME egyik tanára nyitotta meg Szombat Éva kiállítását.
A megnyitó veleje nagyjából e szavakkal foglalható össze: 
- Demokratizálódott a fotográfia. Nagyon sokan ezt a folyamatot negatívumként élik meg, elveszítünk egy privilégiumot, elveszítünk egy olyan tudást, ami elzárt tudás volt. Most egyfajta ízlésválságot élünk meg... Az emberek nem igénylik, hogy igazán jó fotográfiákat használjanak fel, illetve inkább kérdés, nem kijelentés, hogy igénylik-e? Szerintem igénylik, és nagyon köszönöm, hogy ebben a dologban Vica is közreműködik... Szombat Éva keresi a humort, minden komoly dolog mögött megpróbálja meglátni azt a csavart, azt az ellenpontot, amitől az egész dolog átértelmeződik, egyfajta képi izgalom alakul ki. Egyszerre nevetni is tudunk és sírni is tudunk a képein... Ez az egész keveredés arról szól, hogy az emberek valami másban élnek, mint amiben Szombat Éva látja őket.

Sok-sok fiatal diák vett részt a megnyitón, nyilván
annak köszönhetően, hogy Szombat Éva maga is 
a MOME fotó szakos hallgatója. 
Én persze váltig lábra mentem.

A legszebb láb a Tripont Galériát határoló egyik
vitrinben volt látható. Manfrotto Carbon.
Az ára is magáért beszél.
Lehet, hogy elfogult vagyok?

szemet szúrt

Németh József MTI fotográfus születésének 100. évfordulóján aktfotó kiállítással tisztelgett a MAOE fotótagozata.
A kiállítás megnyitó február 2-án volt, ahová számos aktmodell is ellátogatott, sajnos - talán a  nagy hideg miatt - valamennyi állig felöltözve :-))

Szemet szúrt nekünk ez a sok akt tűsarkú cipőben

Haraszty István galéria avatója

Január utolsó hétvégi napjain fogadta Haraszty István Édeske új kispesti galériájában művészbarátait, és prominens ismerőseit. A galériában Édeske művei láthatók.

Mindig is lábra mentem

Ahogy az archívumomban turkálok,
egyre nyilvánvalóbbnak látom,
hogy mindig is lábra mentem,
illetve hogy mentem én lábra,
naná, hogy mentem, régen is,
csak csiga lassú lehettem,
vagy én vagy a gépem.
Íme, elkésett lábramenéseimnek két szép példája :-))

kis blogfotózás magam módján

avagy Békéscsa lábra mentem

Az a divat, hogy az igazi blogfotósok minden sz... ép dolgot lekattintanak és feltesznek netre. Vizuálisan turbózzák a semmit, nem firkálnak annyit, mint én.
Most megpróbáltam magam is valami ilyet, fületlen-farkatlan spontán kis bloggintást. Persze átvezetésképp csak muszáj volt keveset rizsáznom :-))

Bulvárhírek a II. Szegedi Nemzetközi Hárfaversenyről

A verseny helyszíne a Móra Ferenc Múzeum volt 2010. november 8-tól 13-ig


A harmadik napon kiesett a versenyből a legnagyobb, fordítva sem elég jól hárfázó magyar versenyző.


Esti program. Maria Papadopoulous saját készítésű istránggal meglovagolja a Camac gyár elektronikus hárfáját.


A terrárium falán felfelé mászó óriásteknős feltehetőleg érdeklődve figyel a beszűrődő hárfazenére.


Kiss Tünde az egyetlen magyar díjazott (Szabó Anna, 13 év alatti mezőny) felkészítő tanára elégedetten hátra dől a Széchenyi téren


A walesi csodagyerek, Benjamin Griffiths legkényelmesebb lábtartásával (many thanks Tóth Zs. ügynökség - gépünk aksija ekkorra már lemerült))


A szép szerb Milica korcsoportja első helyéért pedálozott, de csak második lett.