2013. május 26., vasárnap

Hétvégi pillanatok



Péntek esti random találkozásunk alkalmából megkérdeztük a mindig öltönyösen elegáns Tóth György fotográfustól a Ráday utcában, hogy klasszikus kiválóságként hogyan került be az újévezredes perspektívával megtisztelt huszonkettőbe, az MNG zárt körben megnyitott (évezred puccsa!) fotókiállításán. Megtudtuk tőle, hogy részéről ez azért van, mert még él, még nem halt meg, teljes erővel alkot, és szemünkbe mélyedve hozzá tette, hogy ő más részről meg kortárs fotográfus, ugyebár.
Udvarias jelenkori mosollyal könyveltük el válaszát.
Beugrottunk ezután egy festőhöz/nek, aki az őt tisztelő szakmai krém előtt ünnepelte, hogy a maga köré rakott szűz vásznakon többször sikeresen körbe ért széles sárga ecsetjével.
Sárga vonalakról ennyit vagy semmit.
Kellemes élmény volt viszont Csurka Eszter installációs meglepetésekkel tűzdelt festői bemutatkozása az Ernst Múzeumban. Csurka Eszter fotó szakon indította felsőbb szintű stúdiumait az Iparművészeti Főiskolán (ma MOME Egyetem.) Tanulmányait a Képzőművészeti Egyetemen folytatva diplomázott.
Jellegzetes nyomot hagyott stílusán a fotográfiai szemlélet.
A bevezető szöveg szerint műveinek „legfőbb témája a szüntelen mozgásban lévő emberi test”. Hozzá lehet tenni, hogy következetesen üríti ki a dinamizmusukban megtorpant emberi testek környezetét. Magukba veszett posztmodern mozdulatokat és elidegenült embereket merevít ki. Festői eszközökkel valamiképp ugyanazt a sejtést keltik képei, mint Benkő Imre emberi sűrűkből kiragadott pillanatai: magára maradottság, céltalan létezés. Hozzá kell tennünk: Benkő megragadásai nagyobb teljesítménynek tűnnek, mint Csurka Eszteré, na persze ne mérjünk egy pályája delén álló festőt egy érett óriáshoz!
Amit az elidegenedésről itt is ott is megjegyeztünk depresszív ránézet, ha tetszik, hiszen a bevezető rizsa szerint itt most másról van szó: Csurka Eszter felszámolja „az anatómia banális határait.” 
Kimazsoláztunk még a főrizsából efféle vidító szamárságokat, hogy: a szív ugyanúgy árnyékot vet, mint a Nap, meg hogy e képek „új perspektívát adnak a fizika törvényeinek” Kicsit ráismertünk ezekben a kurátor Gulyás Gáborra, aki az ominózus múlt évi Mi a magyar kiállítás kapcsán már sok felettébb érdekes dolgot megengedett magának.
Na, ez csak olcsó acsarkodás, afeletti bánatunkban, hogy csak az ökör iszik egyedül. Ugyanis jóféle borokat locsoltak a nagyszabású zenés megnyitó apropóján. Sajnálatos, hogy fotográfusok – egyetlen kivétellel - nem tisztelték meg e gazdag képzelőerőről tanúskodó tárlatot.


Csak az ökör iszik egyedül

Látogatók a tonnányi rizsában  Csurka Eszter grafikái között












Az egyetlen fotós, Tóth Béla, Csurka Eszter volt tanárainak egyike a Csurka kisplasztika zegzugain keresztül gyönyörködve néz bennünket.

2013. május 23., csütörtök

Nagy nehezen

Míg tegnap délután Gáti Gyuri barátom egy félszemű koldussal perelt a Bartók Béla úton, sikerült bedugnom ezt a felhős eget négy ház közé, természetesen  Lucien Hervé tiszteletére. Most ilyen időket élünk.


2013. május 20., hétfő

Elmém lencsémen át

Egy hét blogdog ottlét után megjöttünk Hódmezővásárhelyről. L. Hervé iránti tiszteletből egész héten így néztünk ki.


Elmém lencsémen át - ez volt az idei MAOE fotográfiai workshop hívószólama.

2013. május 9., csütörtök

Magyar fotó a CLA magasában





ANALÓG címmel a 20. századi magyar fotográfiából merít (Kincses Károly kurátorkodása mentén) a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány tegnap megnyílt kiállítása.
21 olyan magyar fotográfust vonultat fel a tárlat, akik a fotó analóg korszakában hellyel-közzel számottevők voltak (még ha ma már - úgy, egészében - nem feltétlenül azok is).
Nagyjából fotótörténetünk kikristályosodott hangsúlyai igazolják e válogatást. Csak nagyjából. A meghívó a Körmendi-Csák Gyüjteményről szól, más infók szerint az alkotók archívumából történt a válogatás. Mindenesetre a Gyűjtemény kiadásában  könyv formában is megjelent most a kiállítás anyaga.
Van itt mindenféle hajdani attitűd: romlásba tartó bujaság, agyalás, botorkálások, cincogás, vágyakozás, kemény és lágyabb dokumentaritás, játszadozás, pancsolás, hajdan könnyelműen hátra hagyott szertelenkedések.
Colin Ford (nem a 96-ban született sztárocska, hanem a tudós öreg) megnyitó beszédében úgy ahogy egészében mennyekbe menesztette a magyar fotográfiát, aminek tiszteletére André Kertész londoni kiállításával való foglalatosságai idején jutott.
Colin Ford némi sajnálattal említi a most megjelent könyv előszavában, hogy a mai magyar fotográfia már nem annyira érdekes, mint a rendszerváltás előtt volt, mivel elvesztette csak rá jellemző arculatát.
Magasztaló szavakat mondott még a kecskeméti Mercedes gyár fontos embere, aki egyenesen a legújabb CLA modell magasába helyezte a magyar fotográfiát.

A Fotóklikk munkatársa keresi a rést a tömegben, hogy lencsevégre kaphassa Colin Fordot
Szösszenéseink közepette elsiklottunk egy nem lényeges körülmény mellett. Ennek az lehet az oka, hogy akkora volt a kiállítás körüli felhajtás, mintha a nemzeti égisz lebegne fölöttünk. Holott, végül is ez egy magángyűjtemény akciója. A történeti relevancia látszata csak látszat. Nem tudjuk, milyen szempont szerint gyűjt a Körmendi-Csák vállalkozás. Így hát illetlen akadékoskodás hiányolnunk bárkit is az analóg kor jeles magyar fotográfusainak sorából.

2013. május 8., szerda

Hírtelen

Képnovella 1 képben elmesélve



A
hírtelen
felindulásból
elhagyott
bőrönd

2013. május 5., vasárnap

2013. május 3., péntek

mostanában

Ha Kosztolányi álmodhatott színes tintárol - az idő tájt... na, mikor is már? -
akkor talán én is álmodhatnék, mondjuk, egy színtelen fotóról, valami ilyesmiről, de olyanról, aminek van valami emelkedettebb értelme.



egyébként is itt a tavasz, amikor a természet meggöelevenedik, úgyhogy nem adom fel :-)

(ha eszembe jutott valami, és kész, itt jelentkezem vele)