Kedves Egészségem

A XIV. Váci Nemzetközi Diaporáma Fesztiválon,1992-ben nyert trófeám így szolgálja e nehéz időkben Kedves Egészségemet.

Wish you were there

Vásárlók zsúfolt kiránduló vonata a régi szép idők Klauzál téri csarnokában

Most rendelet írja elő, hogy 9 és 12 óra között csak a veszélyeztetett korúak vásárolhatnak. 





Járvány idején kockázatos minden szabály, aminek ellenállás esetén csak testközelből lehet érvényt szerezni. Elég egy aprócska ja,nemtudtam, ami aztán ragad mint a vírus, és már az áru gondolák közti sűrűségben kéne kideríteni, hogy a szabályozás szerint kinek ottléte jogtalan.

A rettegő embernek legtöbb érzéke a káoszhoz van.

Járványtudati attitűdök

Jajajj! Itt ennyien vannak?

(Arra gondol, hogy bárki megfertőzheti, aki a közelébe kerül.)

Jajajj! Itt ennyien vannak?

(Arra gondol, hogy bárkit megfertőzhet, akinek a közelébe kerül.)

Istenem! Ennyien itt?

(Ezt gondolja: Mit vétettem! Miért büntetsz engem!)

A sok pánikló itt van és kész.

(Arra gondol, hogy ezek folyton rettegnek valamitől.)

Mind most, na persze!

(Ezt gondolja: "Sok bunkó proli! De aki a közelembe jön, agyonvágom.")

Ah, mennyi olvasó!

(és arra gondol: "Csak az fertőzhet engemet, ki olvasta összes versemet.")

Jajj, megint ennyien?!

(arra gondol, hogy akkor inkább ma sem eszik.)

Kik ezek itt?

(Azt dörgi a bevásárló kocsit toló feleségének: "Látod? Nem megmondtam, hogy ezeknek nem lesz elég világos, hogy hánytól hányig ki jöhet?!")

Jajj! Ennyi ember a vírusos pénzével!

(Rettegve azt gondolja, hogy nincs kitalálva, hogyan lehet valós időben fertőtleníteni.)

Na persze, hogy itt hemzseg mind!

(Arra gondol, hogy Aristotelész mit gondolna most a dianoetikus erényekről, és ha az axiológusok e helyzetet most nem szociológiai jelenségként vizsgálnák, akkor hogyan.)

Kedveskéim! Kicsit sokan vagyunk!

(Arra gondol, hogy aki most macskaeledelt keres, az csakis jó ember lehet.)

Mi lehet ott!?!

(Arra gondol, hogy inkább látni kéne, mi van ott, de az túl veszélyes.

A szóba jött karakterek:

Az önzetlen, a beszari, az önző, a magányosan élő, az alanyi, a közönyös, az égbe révedő, az élhetetlen, a rend-fertőzött, az éppen dolgozni kénytelen, a filozofikus, az erőszakos, az ügyeskedő.

Közülük az egyik én vagyok :-) P.O.

Egyelőre ennyi. A változatok lajstroma szinte végtelen.

Vers magam főzte kávéval

Maradj otthon, igen,

de elméddel indulj el egy jövőbeli, okosabb hazába!

Ma van a költészet napja, ami most innen, karanténomból gondolatok közvetítésére sarkall.

Kölcsey Himnusza nekem egy önvereséges szép sopánkodás, most már ugyancsak ideje múlt irányultsággal. De remek erkeli foglalatban, és tudjuk, ilyesmi kell a népnek!

Viszont a legcsodálatosabb hozzánk szóló, nemzetmegtartó verset, amit valaha olvastam, szintén ő  írta, KÖLCSEY FERENC

mert úgy látom, hogy a HUSZT , amikor olvassuk, nem annyira a romantikus és időmértékében is veretes költészeti hagyományainkat idézi, hanem máig hatóan mind inkább az értelmes jövő lehetőségéről szól.

Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!

1831

A legtöbb hazafiasan buzgó ész mindebből az utolsó sort vési be, és zengeti irányadóan. De mi az irány? Érdekes mód, a legtöbb hazafiasan buzgó ész átugorja az irányadó lényeget, ami az utolsó előtti sorban olvasható. A bölcs Kölcsey szerint a jelenkort nem a magyar múlttal kell összevetni, hogy a "hass, alkoss, gyarapíts" buzgalma értelmes mederbe ömöljék, hanem a jövővel.

Hogy mik volnának jövőképes erőforrásaink a mában, hogy miként fessen az a jövő, hogyan foglaljon közös és szorosan összetartó identitásba minket, hát azon e napon és mostanában adódjék idő filózni!

Ébresztő, Magatokban Magyarként Hívő Emberek!

Kik azok a szikek?

Fél kilenc sem lehet. 

Védett kor felé tendáló feleségem a számtalan Sherlock Holmes novella egyikét  hallgatja mobilján, önkényesen kijelölt sarki karanténjában, a hárfa és a tévékészülék között.

- Irtó jó! - mondja.

Tudok róla. Most töltötték fel a vírus helyzet miatt, hogy kioltsák az öreglányok mászkálhatnékját.

- Te tudod, kik azok a szikek? - kérdi tőlem hirtelen, a novella egyik mondatára célozva.

- Hát persze! - mondom nyeglén. - Megmutatom. Gyere ki az erkélyre!

Kíváncsian felugrik, pongyolát kerít, és már ott is van.

Alattunk a tágas Blaha Lujza tér. Mindenütt hemzsegnek az emberek, mintha a koronavírusról mit sem hallottak volna. Mintha ott, lent a legártalmatlanabb békeidő honolna.

- Na, látod? Az a sok ember, aki innen egyszerre látszik, mind-mind szik. Kérte Orbán Viktor a tévében, hogy maradjanak otthon, de egytől egyig baszik rá, mind igyekszik valahová, és addig nem nyugszik, míg egy marék vírust be nem kap. Igen, a sziknek szikrányit sem számít, hogy az idő hidegszik vagy melegszik, mindig azt csinálja, ami neki tetszik.

Befut a térre a tömött villamos.

- Látod, hogy mindegyik mekkora hévvel tolakszik? Pedig ez nem is a HÉV, hanem csak a villamos. Na, ezek mind szikek. Azt a dagadt ürgét, aki a villanyoszlopot támasztja, minden nap látom. Bizonyára folyton eszik, mert napról napra csak vastagszik. Ha nem szik volna, soványodna. Ott távolabb, a sárga padon, az az ürge, akiről innen is látszik, hogy sosem mosakszik, minden reggel oda telepszik, és egész délelőtt ott alszik, míg nem az élete lassan elenyészik.

Na és, látod a parkolóban azt az ürgét, aki kézi fúróval igyekszik lefejteni a kerékbilincset a kerekéről? Otthagyta az autóját két parkolóhelyen keresztbe, mert szik, és nincs tekintettel másokra. De most jól rába...farag. A közterületes, aki egész nap itt bóklászik, pont az  ilyenekre vadászik. Már jön is, most mászik elő a fenntartó autójából. Fenyegetőzve hadonászik. Tehát ez is szik meg az is szik. Lássuk, egymással mire viszik!

- És tényleg, jó nagy darab - sikkant élvezettel felségem -  egy grizlivel vetekszik. Látod, tollért kotorászik, és már írja is a csekket.  Emez meg most kinyitotta a nagy pofáját, és úgy látszik, halandzsászik.

- Halandzsázik!

- Nem baj! Nekem ez kifejezetten tetszik - mondja felségem.

- Na látod, mert szeretnéd, ha te is szik volnál.

- Te meg szel.

- Hogyhogy?

- Szemlátomást öregszel.

- Lehet, de a tudásom napról napra gyarapszik.      

- Ez nincs benne a versbe.

- Hogyhogy?

- Csak az, hogy eszik, iszik, öregszik, alszik.

- Ja, tudom! De az öregszik kakukktojás.

- Tudom, mindig is rossz volt a memóriám.

- Menjünk vissza a szobába, mert a vírus láthatatlan, hozza a szél, és ezrével a hajunkba lopakszik. Neked sem ártana lezuhanyozni. Tovább él, aki mosakszik.

- Attól én nagyon ódzkoszom.

- Lebuktál! Ilyen nincs, hogy ódzkoszik! Tehát te csak szeretnél szik lenni. Az ódzkoszom simán hülyeség. Nem tudsz rendesen magyarul.

Harmonikás

A hatos villamoson utaztam, egészen elöl. Hallottam, hogy közelg a tangóharmonikás fiú, akinek vékony figuráját már korábbról ismerem. Zsebemre tapintottam, mint többször már, s ezúttal nem csalódtam, kéznél volt a kétszázasom.

Hamarosan odaért. Gyűrött műanyag pohár volt harmonikája jobb oldali hangdobozára ragasztva. Ahogy nyújtottam felé a pénzt, a zenével fel nem hagyva, harmonikástól felém fordította poharát. Hallva a koppanást, egyetlen pillanatra hideg közönnyel felém nézett. Mintha megvillant volna valamiféle megkeseredett "naazémá!" féle a tekintetében, mint kinek már az össze Combino összes utasa adósa. Örültem, hogy a kontaktus felvétel csak egyetlen villanásig tartott.

Mivel mellettem véget is ért a Combino lassan kígyózó, hosszú folyosója, a fiú máris felhagyott a zenével, összecsatolta a két hangdobozt, lekapott válláról egy fekete esernyővel szimbiózisban tengődő hátizsákot, tenyere felé döntötte a gyűrött poharat, s pár pillanat múlva már el is tűnt a harmonika.

Most kiszáll, irányt vált a szemközti járattal. Így rója útját, míg szomja vagy kedve nem támad kétszázasomat túlélésre költeni. Ő volt momentán a feltűnésre érdemes egyetlen a körúti harmonikások közül, én meg talán az arctalan sokaságból kinyúló egyetlen kéz.

A kétszázast tulajdonképpen a zenének adtam, most éppen a fülbemászónak, ami aztán majd, ahogy az egyiken be, a másikon ki.

Hétvégi képregényünk

az akasztófahumor jegyében

Szombat reggel volt.
Kint magasan állt
a nap vírusos koronája.

Bent szépen maszatolt az egér,
s a grund fája hamarosan már csak
önmaga árnyéka volt.