2011. szeptember 29., csütörtök

talált tárgyak






Családi autónk csomagtartójából került elő nem rég ez a kulcsköteg. Aki felismeri, igazolásképpen valamelyik hozzá tartozó zárral keressen fel! Aki a kulcsokat kerülő úton, feleségemnél kezdi keresni, ne reménykedjen! P.O.

2011. szeptember 27., kedd

Féner él


avagy egy kudarcba fulladt haldoklás 27 stációja



Fegyelmezett tárlattá kerekedett Féner Tamás citátumokkal egyensúlyozó, költőien morbid tárlata, amelyről a békásmegyeri evangélikus templomban történt felvonultatás alkalmából már írtunk ezt-azt.
Akkor Confessio fehéren-feketén volt a cím, most bővebb képi tálalásban: Latiatuc feleym zumtuchel.
Célszerű áthangszerelés, mert a helyszín ezúttal a Széchenyi Könyvtár a maga fosszilis titkokat sejtető, tekintélyes falaival. A könyvtár miliő kifejezetten jól cseng össze a féneri olvasmányos megmutatkozással.
(Mindkét részről a megtiszteltetés :-)
Rituális benyomást kölcsönöznek a hajlított plexi konzolok, melyeken az irodalmi idézetek és egyéb halálba pistult okkultikumok "lebegnek."
Féner az elmúlás és pusztulás igen következetes világát jeleníti meg ösztövér fekete-fehér képein, mint ki a halálközelség miatt letargiában él. Reméljük, nem teng túl lelkében az önsajnálat motívuma, mert mások is meghalnak előbb-utóbb, nem csak ő egyedül.
Nemcsak a fekete-fehérségben lakozó ösztövér komolyság és a dominánsan 80x80 centiméterre saccolt (colostokot nem hordunk magunkkal :-) impozáns képméret ragad bennünket a szerző haldoklásának érzéki közelségébe, hanem a túlnyomóan négyzetes képformátum is, mely a maga tökéletesen kiegyensúlyozott alakzatával ideális kihívás egy kellően feszült képi szerkezet meglelésére. Kár, hogy néhányszor kibicsaklott Féner ezirányú fegyelme.
Amiket a képek ábrázolnak, igen érett, lényeglátón komponált szimbólumai a természeti elmúlásnak, és az ember vesztésbe torkolló élnivágyásának.
Az installálás javára változott, eltűnt a kapcarongyos, loboncos lógatás, most puritán, vékony dobozkartonra kasírozva, üveg alatt feszülnek a kézmíves laborálással készült kópiák.
A képek fölött életkedvünket próbára tevő bibliai idézetek vonulata kíséri a látványt, amire alant, a plexi konzolokon leginkább a költők mélységes bölcselete és pesszimizmusa kontráz.
Ami a citátumokat illeti, a biblia az a biblia, ugye, az önkényesen kiragadott irodalmi és más idézeteket pedig hajlik a nem annyira nagyon művelt ember holmi túlművelődöttségről árulkodó lexikális zagyvátumoknak venni, melyeket, aki műveltséggel győzi, szabadon csereberélhet, kombinálhat a végtelenségig, mert poétikusan emelkedett dekadenciából van éppen elég (lásd: hogy eltűntek mostanra Babits Esti kérdésének Békásmegyeren idézett sorai az elszáradt fű alól!)
Az idézetektől a pór nép sejtő tiszteletbe merevedik.
Huszonhét képen át megy ez a játék, ám a haldoklás nem fejlődik sehová. Érdekes, hogy az utolsó képnél még mindig nincs megoldás. A végén Féner enerváltságba fordult bölcsként távozik - élve, miként a legtöbb látogató is!
Sőt! Lelkes, életkedvet kölcsönző beírásokat olvashatunk a vendégkönyvben.




Az egyetlen, akinek híres életkedvét mégis csak megviselhette a tárlat, Tóth József, aki az alábbi, rá nem jellemző sótlan bejegyzést tette a vendégkönyvben:


Barátaim! Csak nem dőltünk be?! Hát nem akart itt senki sem meghalni!

2011. szeptember 25., vasárnap

Pécs és miegyebek

A pécsi Civil Közösségek Házának sziklába vájt alagsorában (Szent István tér 17), ahol egyebek között a Mecseki Fotóklub is tartja heti bús összejöveteleit, illetve rendezvényeit, ott tekinthető meg az Aesthetical Recycling kiállítás a következő néhány hétben.
Bizakodással vegyes aggodalom ül a szerzőn az enyhén kondicionálatlan légtér miatt. Ilyen helyen szeretnek a kópiák meghullámosodni, ami megrontja a fotó lényegét adó virtualitás felhőtlen élvezetét.
Kevéssel odébb, a Széchenyi tér sarkán, a Művészetek és Irodalom Háza kicsi de barátságos kiállító termében látható ugyancsak jó néhány hétig a ReneMonaSzeánsz kiállítás, a szerző és jó néhány neves s még inkább bájos magyar hölgy közreműködésével készült, reneszánsz évünk (2008) alkalmából fogant fotósorozat.
Pécs egyébként legszebb őszi arcát mutatta a megnyitók napjain.
Kiküldött munkatársunk és persze GÖELEVEN is jelen volt és elszalasztott néhány nagyszerű pillanatot a pécsi kulturális forgatagban.
A pécsi sör azonban meg a sült kolbász, sőt, még a megátalkodottan imádott Cola is a becses trófeák közé soroltatott.
Macskát fotóztunk volna kora reggel, a fellelt egyetlent itthoni betegeskedő, macskaimádó öreg barátunk majdani örömére ott, a dóm alatti lacikonyhás korzó Barbakán felőli végében, ahol este zajos mediterrán forgatagban hömpölyög pécs ifjú népe, megszórva korosodó turistákkal, szóval, ott ült és reggelizett a macska a vacak ablakban, s már-már kattintottunk volna, mikor kitolult az ablakon a szakadatlan, boldog éji lármákba belezakkant banya, elmész a k... anyádba, mer rögtön leszprézlek, s már tolta is szemünkbe a hatalmas légyölő palackot.
Szegény GÖELEVEN köpni-nyelni-lőni sem tudott, úgy hogy a jelenet rögzítetlen maradt olvasóim legnagyobb sajnálatára :-)


Ízlésszakértő főmunkatársunk és egyben KissTündénk egyetlen erőteljes fogással betörte a Mánfai György mecénásunk által már előzőleg összeroppantott becses műtárgy oldalát, a műtárgyét, amivel az esztétikum születésének bonyodalmas körülményeit szemléltettük a kiállítás megnyitó alkalmával.

 Képünkön a frissen támadt nyílás mögött látható Kiss Tünde elégedett mosolya.






Büntetésből kinéztük megátalkodott főmunkatársunknak ezt a kirakatban árválkodó habos retikült, az esztétikaiság másik pompás szemléltető darabját, és képzelje az olvasó, megátalkodott főmunkatársunk örült.
Pénz szerencsére nem volt nálunk.







GÖELEVENnel megerősített Drogkommandónk többször is lecsapott pécsi tartózkodásunk során. A kép a dómot körbeölelő püspökség nagyközönség elől elzárt teraszainak egyikén készült, ám mire GÖELEVEN előkotorta használható meglátásait az erős ellenfényben, a cigikből már egy sem volt látható az addig vígan füstölgő teenager közösségben.
Jóval szívélyesebb fogadtatásban volt részünk a Kistermelők Boltjában, a Jókai téren, ahol Kósik Diána büszkén mutatta meg ehető virágból készített, bájosan felcímkézett lekvárcsodáit.
Az igazi kalandos megpróbáltatás, amin sikerült győzedelmeskednünk, a villánykövesdi és villányi gyérfényű borpincékben minden szeptemberben kivirágzó BORDAL FESZTIVÁL.
Képünkön a dalolva kóstoló híres pécsi Bartók Férfikórus a Szemes Pincében (szeptember 23)








2011. szeptember 17., szombat

királyi művelődés

Nagy divatja volt minap a Királyi (Erzsébetváros Király utca) Vásáron a lemosható keresztrejtvénynek.
Szomorú látni, mekkora méretet öltött a népművelésben a visszaesés.
Régen úgy tartották, hogy a keresztrejtvény fejtés nem üres időtöltés, hanem a művelődés egyik útja. Lexikális ismeretek szerzésére ösztönöz. A baj csak az volt vele, hogy  a deduktív szótárazás, amikor a nép éppen egy új ismeretre szeretne szert tenni, sok bogarászással jár, és nem is biztos, hogy sikerre vezet, ezért a nép hamar lefárad tőle. Akik bíztak magukban, inkább arra használták a keresztrejtvényt, hogy megbizonyosodjanak felőle, elég műveltek-e.
A népművelőileg helyes megoldás az, amikor a (még éppen) alacsonyan művelt pór nép egy már megfejtett keresztrejtvényt kap a kezébe, mert a kérdést és a megoldást összevetve onnan legkönnyebb és leggyorsabb a tudást megszerezni.


 Szociális közmunkás egy már megfejtett keresztrejtvényt olvasgat.













Most meg itt ez az önző, lemosható keresztrejtvény.

Első lépésben a legnagyobb pór is lemossa a mások királyi megfejtését. Aztán találgat, persze, mert szótár nincs nála.



Így festett a pór nép léha szóra-
kozása a Királyi Vásárban.

2011. szeptember 11., vasárnap

genetika esztétikailag

Felkerült a YouTubera az ATV beszélgetés Kertész Ákos íróval, aki egyebek közt azt publikálta egy rossz visszhangot kiváltó írásában, hogy a magyar genetikailag alattvaló. A tv interjúban úgy gründolta jogát eme kijelentésre, hogy ez nem tudományos megállapítás, hanem úgyszólván esztétikai fogás (mellyel egyébként, mint utólag kiderült, a zsidóságot vette védelmébe).
Nos, a genetikus célozgatás verte ki igazán a biztosítékot, az elmúlt század történéseinek ismeretében talán érthetően.
Szerencsésebb, talán igazabb is lett volna a magyarság történeti sorsfejleményeként bedobni efféle stigmát, ha az ember a genetikához nem konyít (annál is inkább, mert lepárolható-e egyáltalán a tiszta magyarság a szó etnikai értelmében, a Magyarországon ma élők ezer éven át keveredett sokaságából?), mert az esztétikai genetikázás elég homályos terület.
Más is felléphetne itt esztétikailag, és mondhatná, például, hogy Kertész egy bődületes botor biboldó barom, mert az aztán tiszta alliteráció, az esztétikai eszközök egyik elismert legszebbike,
mégsem mondja, mert talán éppen genetikailag nem viszi rá a lélek.
Akikről beszélhetnénk egyszer már körültekintőbben, esztétikailag magasan emelkedett nézőpontból akár, azok azok a botor barmok, akik etnikai jellemzőktől függetlenül vérszemet kapnak minden történelmi felfordulásban, akik kárt okoznak genetikai renoméjuknak intoleráns, ostobán sarkított gondolkodásukkal, és a mások számlájára bevállalt véres randalírozásaikkal, s akikhez nem illik pusztán genetikai alapon hozzákeverni a jellem szempontjából teljesen másneműeket.
Mert végül is csak kétféle karakterre bomlik az emberi világ: a másság iránt értő és megértő toleránsokra és az intoleráns, összeférhetetlen kártevőkre.

2011. szeptember 10., szombat

Ikerpöcök

Hogy eltelt ez a nap, és alig jutottam előbbre! Na, talán majd holnap...


Addig is itt ez a óriás ikerpöcök a József nádor térről :-))

2011. szeptember 9., péntek

pöcök és Parlament


Ma megint nagyon sok dolgom van, úgy hogy itt ez az újabb pöcök olvasóim türelmetlenségének féken tartására :-)))

2011. szeptember 8., csütörtök

2011. szeptember 6., kedd

esti pöcök

Ilyen az ember!
Megdicsérte a barátom azt a kis kék vackot, amit szombaton lőttem a Dessewffy utcában, és lám, már előkaptam egy másik vackot, ezt az esti pöcköt, amit Horváth Péter kiállításáról jövet lőttem a Kossuth Lajos utcában. Horváth fotóiról persze egy kukk se, de a pöcök már itt van, közszemlére téve. Ilyen hiú az ember! Úgy hogy gondoljátok meg olvasók, mi végről dicsértek! :-)))

2011. szeptember 3., szombat

KOCSIS HANEM HOPP


Egész jól indult a napunk ezzel a kis kék izével a Dessewffy utcában

















A Brass Monkey-t azonban lekéstük a Madách téren, ahol az Örkény István színház és az Erzsébetvárosi Önkormányzat évadnyitó rendezvénye zajlott szeptember 3-án.
A teret teljesen kitakarították erre a napra. Fácskákat és kis álgyepeket telepítettek a fetrengeni akaróknak.
15 különféle programmal ajándékozták meg a népes közönséget. Nem meglepő mód a közönség fele fotós vagy videós volt.

Egy vérprofi a sok közül, akinek tegnapelőtt még füstölt a szeme.
















Fellépett Kocsis Zoltán a Liszt év jegyében. A MŰPÁból hoztak neki zongorát.
Kocsis Zoltán egyetlen rövid ám súlyos Liszt darabbal nehezedett a Steinway zongorára. A közönség sajnálatára nem várt mód rövid volt a fellépése.













Aztán máris jöttek a profik, akik megmutatták a Steinwaynek, hogy az élet milyen prózai tud lenni.











A környező presszókban zajlott a háttérélet.
Két rézangyal a Rézangyal bisztróban.










A HANEM tangó-lányok sok kellemes tangó után (nyilván nem véletlenül) Verdire váltottak. Megidézték Ricardo Muti emlékezetes tettét az ez év tavaszi, római Verdi opera estről, ahol az opera társulat a közönséget bevonva tiltakozott a kormányzat kultúrát szorongató intézkedései ellen.







Újabb siker volt a HOPP art énekegyüttes jazz műsora









Húsz óra harminckor az addig választékosan magas színvonal erősen visszaesett, ezért a tudósítást befejeztük.

Lapzárta után érkezett Sehr Miklós kitűnő riportképe
Sharing the bright rice with Kocsis
____________________________________________

Ím már késő éjjel, egész eddigi életem mai rezüméjeként jegyzem itt még meg:
igaz, hogy a hódolat keresztbe tesz a gondolkodásnak, de azoknak, akik esetleg gondolkodni nem igazán tudnak, mégis csak egy lehetőség, hogy elméjüket a minimálisan szükséges üzemhőfokon tartsák.




2011. szeptember 2., péntek

recycling


Haldokló kábelköteg az erzsébetvárosi Kazinczy utcában.
(Felőlem) száz éves is lehet. Tegnap még az aszfalt alatt lapult, és futkosott hátán a delej. Aztán megkezdődtek a sétálóutca kialakításával járó munkálatok. A markológép időnként rátalál és felszaggatja a már kiiktatott kábelköteget. A hidegvágó keresztbe hasítja. Akkor - megcsillantva nemesfém keresztmetszetét - így mered felfelé belőle egy-egy méter, mígnem leszáll az este. Másnap már nincs ott.
Egy méter - a közeli MÉH átvevő közbeiktatásával - megér egy üveg sört.
Recycling! A sört visszapisálva mindenki jól jár: kevésbé porzik a széttúrt Kazinczy utca. 






____________________________________________

Most, hogy már eljött az este, eddigi életem mai rezüméjeként kijelenthetem:
A hódolat keresztbe tesz a gondolkodásnak.