Bermuda háromszög

Még újságíró volnék, ha pályaszéli obsitosként tengődöm is, füstölgök hát kicsit blogmagamban.

Pásztor Albert volt miskolci rendőrkapitány polgármesternek jelölését tárgyalja a sajtó.

Nem tudom, ostoba, gyáva vagy arcátlan csúsztatások azok, amiket a sajtószereplők fogalmazásából kihallok.

Állítólag olyan országban élünk, ahol a hír szent, a vélemény szabad. Csak hát pontosabban miben különbözik e kettő?

A sajtó fogalmazásaiban összekeveredni tűnik a tény, a vélemény és a politikai körmönfontság.

Olyan Bermuda háromszög-féle ez, ahol eltűnik a logika és az értelem.

Tisztába kéne tenni bizonyos, közéletileg létfontosságú fogalmakat. Az alkotmány persze fütyül az ilyesmire.

Pásztor Albert - többször bejátszott összegző szavai szerint - egy bizonyos esztendő rendőrség által birtokolt tényeit közölte. Befejezett jelenként, adatként hangzott.

A sajtó azonban gátlástalanul átírja most ezt a fogalmazást: körülbelül úgy, mintha Pásztor Albert mindenkorra érvényesnek szánt (rasszizmus-gyanús) véleményét hangoztatta volna, amihez természetesen mi is elvitatnánk a jogát, ha úgy lett volna, de nem úgy volt.

Ne lovagoljunk nem létező lovon!

Politikailag kendőzetlen volt ugyan, ahogy Pásztor Albert egy bizonyos, történetesen cigányokat érintő tényről szólott, de csak a jövő döntheti el, hogy hiba volt-e ez, mert a bűnözés elleni sürgető és egyelőre tehetetlen fellépés terepén szólott, ahol sajnos kevés etnikailag álszentkedni vagy politikailag szépelegni.

Másrészt azért is értelem nélküli dolog cáfolni, hogy közügy-e itt ama politikailag kényesnek minősülő miskolci tény, mert a beteg jelen remélt, egészséges jövője felette kell hogy álljon az önmaga belső feszültségeitől beteg napi politikának, ami itt így-úgy pecsenyét remél sütögetni.

De országunk rendképes jövője felette kell hogy álljon az országrend bontó, parttalan életterepben gondolkodó liberális maszatolásnak is.

Leginkább bosszant, hogy bizonyos újságírók, egyre többen, kiknek - bár már csak virtuálisan - kollégájuk volnék, nem csupán a helyes beszéd dolgában, hanem morálisan is nap mint nap lejáratják magukat.

Jön

 Tulajdonképpen már itt is van.
Nyári fesztivál Budapesten az Erzsébet téren és a Szabadság téren.

Hemzseg, kajál, piál, telefonál, zsibong az ifjúság a Szabadság téren.

Az én ifjúságom  sötét tömbként  kísért e vigalom fölött.

a D válasz

Kérdőívvel leptem meg magamat mérhetetlen kíváncsiságomtól hajtva. Egyetlen pontból állt:

Vannak, akik úgy érzik, vakon kell hinni a kormányban, de nem feltétlenül engedelmeskednek. Mások meg nem hisznek, viszont vakon engedelmeskednek.

Ön mit gondol?

A. Én vakon hiszek a kormányban

B. Én vakon engedelmeskedem a kormánynak

C. Nem tudom megítélni a kérdést.

Mikor olvastam, hogy mit - és különösen hogyan - kérdezek magamtól, furcsa érzéseim támadtak:

Tehát aki sem A, sem B, vagyis nem lojális a kormányhoz, az nem tudja megítélni a kérdést.

Íme egy lehetséges szillogisztikai játék, hogyan taszíthatom ki magamat az illetéktelenségbe, ha nem tetszik magamnak a véleményem. Úgy szólok magamhoz, mintha magam személyében a Kockafejű Pistikével lenne dolgom.

Már pedig én jobb perceimben, bár esetleg éppen sem A-t sem B-t nem mondanék,  nagyon is meg tudom ítélni a kérdést.

Igen: ez egy hülye kirekesztő kérdés. Kellett volna egy D. pont - mondjuk: Én másképp gondolkodom e kérdésben - ahol saját tudomásomra hozhatnám - mert az is releváns információ ám! - hogy becsapom-e magamat, amikor kérdezősködöm, vagy sem.

Na, majd legközelebb!...

12 savanyú nyalóka

(csak erős idegzetűeknek!)

Megjött! Végre megismerhettem! Illetve, végre tudom, hogy sajnos miről szól!

KÉRDÉSEK AZ ÚJ ALKOTMÁNYRÓL

Látszólag 12 kérdés, de nem:

12 beugrató kérdés, illetve nem is kérdés: 12 beugrató információ és egyetlen beugrató kérdés. Majd további 42 beugrató válasz!

De hát Uraim!... bocs, Hölgyem és Uraim! az Alkotmányról van szó, a legeslegfontosabb alaptörvényről; a szerződésről az állampolgárok és az állam... helyesebben a kollektíven vallott és deklarált értékek definiálásáról, továbbá a puszta preambólikus hitvallásnak gyakorlati értelmet adó jogosítványok definiálásáról és elosztásáról, sőt, még inkább alá-fölé rendeléséről a nép és az általuk delegáltakkal működtetett hatalmi struktúra között!

A hatalommal nem bírók számára alapvetően életbevágó kérdésekről szól az alkotmány. Lehet, persze, hogy csupán a reménykedés jogáról szól (hiszen a hatalmon lévők az ő jogi csűrcsavaró szerszámaikkal úgyis kijátsszák azt, ha akarják,) de mégis, az alaptörvény a törvény betűivel van tele!

Így hát kénytelen vagyok beugrani.

Lehangoló, hogy az egyetlen beugrató kérdés így szól: ÖN MIT GONDOL? Miközben láthatóan senkit nem érdekel odafent, hogy én mit gondolok.

A 42 beugrató válaszból 12 a leghülyébbeknek szól: "NEM TUDOM MEGÍTÉLNI A KÉRDÉST". Vajon, tudván, hogy erre a válaszra ikszelni az inautentitásunk nyílt vállalása lesz, hányan ikszelik be inkább akármelyik másik választ, azt a látszatot keltve odafent, mintha tudnák, mivel is jobbíthatnák sorsukat?

Olyan választható válasz, hogy ÉN EGÉSZEN MÁST GONDOLOG, mint amiről ezek a fentről diktált információk és kényszerpályás válaszok szólnak, vagy hogy: ÉN EGÉSZ MÁST TARTOK FONTOSNAK!, ilyen válasz lehetőség persze nincs! Aki másképp gondolkodik, az csak zavarná a hivatal-érdekű sematikus alkotmány-képet. Pedig egy ilyen lehetséges válasz beikszelése rávilágítana arra, hogy relevánsak-e, mennyire relevánsak ezek a kérdőíves felvetések és alternatívák a megszólított magyar társadalom szemében!

Komoly hiányosságokról árulkodik ez a - szabadjon mondanom - ügyefogyott kérdezősködés!
....

Bocs, Kedves Olvasók...!
Most ocsudtam rá, hogy ez az egész alkotmányos kérdezősködés a FÜRDŐSZOBÁba való (jobbra fent! :-)
hiszen ennél nagyobb befürdést aligha ígérnek a tavaszi hónapok.
Így hát lamentációim imént még itt olvasható zömét (alkotmányos jogaimmal élve :-)  áttettem a Fürdőszobába.

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Időközben elküldtem dörgedelmes nyafogásomat az igencsak illetékes Szájer Józsefnek.

A postmaster azonnal aszonta:

Your message cannot be delivered to the following recipients:
  Recipient address: jszajer@europarl.eu.int
  Reason: Remote SMTP server has rejected address
  Diagnostic code: smtp;554 5.1.2 <jszajer@europarl.eu.int>: Recipient address rejected: Domain not found
  Remote system: dns;relay.invitel.net (TCP|10.4.0.200|39534|62.77.203.3|25) (Invitel a-Relay SMTP Server)

Nem tudja valamelyikőtök, hogy ilyen esetben mit kell gondolnom?

helybenfutás körbe - KOMMUNIKÁCIÓ

Hír-TV kerekasztal a WestBalkán tragédia apropóján.

Nem is lehet beszélgetni ilyen helyeken, mondja egyikük. Csak inni lehet (már hogy olyan nagy a zaj)

Úgy mondja, mintha a kommunikáció egyéb formái szóra sem lennének érdemesek. A metakommunikáció például. Mintha csak a fogalmi pályán zajló gondolatcsere adna értelmet az emberi együttlétnek. A többiek persze kerekasztal vonalasítóan bólogatnak.

És akkor mit érnek a fizikai kapcsolat olyan nüanszai, mint az érzékleteink által előszelektált érdeklődés az emberi formák, az emberi dinamizmusok, a másság és egyéb érzéki kül- és belbecsek iránt, az ismerkedés, az identitás megnyilvánítása külsőségeinkkel, ruházkodással, beszédmodorral, kedélyállapotaink kisugárzása, az ifjonti "lökdösődés", az érzéki karakter üzeneteinek hallatása, a viselkedési minták begyűjtése, a közös tér aurájának kóstolgatása, az azonosság jelei után tapogató pszichés szondázás és így tovább?

Mi az ember mindezek nélkül?

Annyi, vagy még annál is kevesebb, amennyi a virtuális valóságba belefér.

Lassan előtetszik nekem, hogy az emberi közösségeket a virtualitás örök trükkjei védelmezik - és csorbítják, persze - időtlen idők óta. Hogy az illem és a diktált közösségi morál nem egyéb, mint az embert eredendő valóságától lecsupaszító virtuális porond.

Csak nem holmi e-falanszter felé terelnének most meg már legszívesebben bennünket?

És csak nem megvan erre minden jó okuk?

Mert hiszen az újonnan annyi irányból ócsárolt virtuális tér, az internet cseppet sem kevésbé a gazemberek és önrontók rontásának terepe, mint az a fizikai valós tér, amiben időtlen idők óta élünk, és amelyben a bölcsebbek próbálnak védelmezni bennünket egymástól, vagy ha tetszik, sajátmagunktól, anélkül persze, hogy az emberi közösséget valaha is az idealizmus álomterepévé tehetné bármiféle regula, ideologikum, tapasztalat, óvatosság és bölcsesség.

Médiatörvény

Olvasmánynak borzasztó hosszú,
de íme két ködösen gyönyörű dolog a törvény szövegéből:

 "...társadalmi és kulturális értelemben átfogó..."
"...az egyes eltérő vélemények ütköztetése..."

remélem, a készülő alkotmány is tele lesz ilyenekkel
legalább a preambulum...
 

Ja, a nyílt kártyákkal való játékban pedig az a lexebb, amikor fényes nappal átteszek valamit az egyik üvegzsebemből a másik üvegzsebembe.

Bogár a fülbe

Ma kaptam e-mailben Bogár László neves közgazdász felvetését, ebből idézek:

"A néhány millió magyar autós több mint 100 milliárd forintot fizet be a kötelező felelősségbiztosítási rendszerbe, de a megtérítendő kár általában nem haladja meg az 50 milliárd forintot.
Mindez éves viszonylatban értendő.
A maradék, "jelentéktelen" 50 milliárdból nagyjából 20 milliárd megy el a
rendszer üzemeltetésére, és kb. 30 milliárdnyi a profit, amelyet a derék jó
üzemeltetők pedánsan ki is visznek az országból...
... Ha a magyar autó­sok felfognák végre, hogy egységes nemzeti
kockázatközösségbe tömörülve akár nonprofit alapon is üzemeltethetnék ezt a
közösen összedobott pénzhegyet - hiszen végül is egymás között fizetgetjük
ki azt -, akkor mindnyájuk zsebében maradhatna az az összeg, amelyet ma ezen
a szivattyún keresztül kivisznek az országból."

És akkor most kérdem én, idealistánál is idealistább D-Vektor: nem irreális idealizmus-e ez, azt megelőlegezni (lásd az utolsó bekezdést!) hogy a magyar autósok mind egy szálig egymás iránti tisztelettel kezelnék majd ezt a hatalmas vagyont?
Úgy hogy ne ültessük már a Bogarat a fülembe! :-))

ENGEM ÜLDÖZNEK (de szerintem téged is)

Óvatosságra nevelt a tapasztalás. Könnyítő kérdéssel indítok, hogy olcsóbb szórakozást hajszoló olvasóim ne unatkozzanak alábbi fejtegetéseim során:
Hány lába van együtt a péknek és a póknak?
És míg egyesek gondolkodnak (futnak számológépért), elmondanám, hogy

ENGEM ÜLDÖZNEK
Az ítélkezés fölötti hatalma tudatában gyanakvó elme (továbbiakban IFHáTéGYE) tehetetlen a figyelmét elkerült veszélyes történésekkel szemben. Ezért kell neki a tanú.
A tanú, ami néha nincs.
Gyakran direkt nincs persze. A stratégiát, például, megtudhatja mindenki, de ha jól konspirálunk, csak egy ember mondhatja el egy másik embernek, tehát úgy terjed az információ, hogy senki ne jusson a tanú státuszába.
Persze az IFHáTéGYE sem egészen hülye: e láncban nagy károkat tesznek a besúgó személyek, kiket a hatalom - a stratégiák veszélyeztetettjeként - jó előre megvásárolt magának.
Amikor tanú nincs és besúgó sem került a láncba, olyankor a tanúval egyenértékű a hitelt érdemlő személy (továbbiakban HÉSZ), aki e megtisztelő státuszban - bárminemű másság iránti puszta üldözésvágyból akár - tényeket tételez, nem egyszer kohol. (Nem, nem céhával!)
Ez annyit tesz, hogy bizonyos ítélkezések dolgában, ínséges pillanatokban a tanúvallomással egyenlő rangra emelkedik valamely hitelt érdemlő személy elfogult képzelődése. HÉSZnek hisznek.
Ez az emberi viszonyokat fertőző szövevényes rosszaság akkor keserít el legjobban, amikor
ENGEM ÜLDÖZNEK.
Ennyi. Aki még mindig nem találta meg számológépét, már ne keresse:
10

kis-rablósdi, kis-fasizmus, kis-rasszizmus, kis-vörösterror FŐPRÓBA

Bocs, ha túlságosan próbára teszem blog-híveim terhelhetőségét.
Tegnap este a néptelennek nem mondható villamos megállóban körém állt három férfi, olyan harminc körüliek, s közülük a legtermetesebb igen gyakorlott hanglejtéssel így szól hozzám: "Uram, önnek most velünk kell jönnie!"
Én ugyan sehova! - válaszoltam, és kisodródtam közülük a peron népesebb vége felé. Egyikük parancsoló hangját még a hátamnak szegezte, ennek hanglejtését már le kell kottáznom, ime:



Felismertem: ez a nagyvilági formaságokba bújtatott alantas fenyegetés. A tettvágytól türelmetlenül toporgó ősgonoszság úri hangja. A zsigerből hatalmaskodók hangja, akik hanglejtésükkel - ezúttal éppen - államrend-védelmi jogosultságot imitálnak.
Mindama szörnyűség, ami emberből ember iránt valaha kitört, s kijózanult történelmi összegzések idején bűnbánón a messzi múltba űzni véltük, itt van velünk, s csak kibontakozásra vár. Újra születik, itt ődöng utcáinkon társadalmilag haszontalanul, gonosz, erőfölényes kis csapatokba verődve, hogy valami okkal majd szabadjára engedje zsigeri késztetéseit, a veleszületettet, a más ember megalázásából fakadó perverz örömöt.
Itt ődöng közöttünk, háromig sem számol, s ha jogalapja még nincs, várja, hogy megbízza valaki, hogy ideológiák védernyője alatt, a smasszer lét nélkülözhetetlen mivoltának tudatában kiélhesse alantas ösztöneit. Ezek a kis, egymást farkasító csordák azok, melyek aztán holmi koncepciókhoz a vérgőzös őrület hangulatát kölcsönzik, hogy árkaiban meg ne fenekeljék a humanizmusra nevelt, tétova indulat.

Történelmi bűnbánásaink álszentek. Minden természettől olyan, amilyen, a zsigeri gonoszság az ember volt természetes talapzata, fajtától és kultúrától függetlenül. Senki hatalom bírója nem siet azt, ki itt, alant rekedt, innen, ebből a bicska szorongató, aszociális és álcivilizált mocsárból kiemelni. Sőt, a hatalmon lévők a vak, nyers erőt minden időkben, mindenütt készséggel fogadják szolgálatukba.
Ráhatni, nevelni esetleg lehetne, persze, még kis korban, de akinek ez hatalmában áll, nem törődik azzal.
Zsigernek eszmékkel, nagy ügyekkel persze semmi dolga, eszmék, ügyek nem kellenek neki, csak ürügyek, hogy a szocializáltság gyeplőjét levethesse.
Ha ezek itt a villamos peronon úgy akarják, elvonszolnak egy mellékutcába - olyan kafkaian, s ugyan ki tett volna ellene? - s tesznek velem, erőtlen vén szivarral mindazt, amiben kedvüket lelik.
Nyugi! Béke idő van! A címbeli fogalmazás csak ijesztgetés. Ez, ami történt, még csak próbálkozás, még nem hatalmasodott el utcink fölött az uszítás. Ez a "velünk kell jönnie" még nem valami legrosszabbnak főpróbája volt. Talán csak tesztelték magukat, teszteltek engem, mert hogy más ötletük, más jogosítványuk még nem volt.

Benkő nézés-színházából jövet

Benkő Imre Lét-tér kiállítás megnyitóján (Cultiris Galéria - Örkény István Könyvesbolt) felolvasta helyben rögtönzött, témába vágó versét egy látogató. "Évezredek tisztaságát öli a nyugati lét... és mégis leülsz, befordulsz, benn mozdul a csend, a fény..." satöbbi, satöbbi. Nagy tapsot kapott.
Milyen ügyes, gondoltam, míg Benkő Indiai képeit nézegettem, nekem is valahogy így kéne megpróbálnom érvényesülni, szép dolgokat írni, azt a pár tucat mélységes szót műbe komponálni, újra és újra.
Kevés időre elterelte erről figyelmemet a gumis műhely előtt készült fotó, ahol négy tekintet veri bilincsbe pillantásomat a különös-zord és letisztultan képbe fogott abroncs hegyek előtt.
Négy férfi tekintet, egyik sem olyan, mint a másik, pillantások különös kvartettje, együttes játéka ez, tulajdonképpen egy benkőien elénk emelt pillantás-színház, egyetlen hallgatag s valahogy mégis zenés színdarabnak egyetlen nekünk megütött akkordja, bartóki őszinteségű nézés-zene a kamerán túli rohanó világba. Nem engedi könnyen elfordulni a tekintetet.
Valahogy mégiscsak megszabadultam, s most vonulok vissza, a Nagy Vershez nélkülözhetetlen ihlető magányt keresve. Persze a világ nem így van berendezve. Mindenek előtt át kell jutnom a lármás Nyugati téri aluljárón, ahol épp kihangosítja magát egy Jézus iránt hitetleneket térítő dalnok. Különös távolkeleti férfi arc, kis vakarcs nőcske orgonál mögötte. A férfi két dal között magas wattszámmal rabul ejtett hallgatói közé vegyül, karolgat, bátorít. Erősen ázsiai az akcentusa, de a dalok magyarul szólnak. Lelassítok, meg is állok kicsit.
Látóteremben felsziporkázik egy-egy kurva, aztán lemond rólam, kihúny, és tűnik a képből.
Vonul a férfi ismét a mikrofonhoz, s már kergeti a kísérő azt a néhány, gyorsan unható, édesded akkordot. Valaki kap egy kisebb pofont hátul, nekem balra. Hat óra előtt vagyunk, ezren tülekednek. Kilúgozott ihlettel lódulok tovább, mentve, ami még menthető.
De a hangulat már oda. D-Vektor, ezt elpuskáztuk! Pedig micsoda verset írhattunk volna, ha húzódik itt Benkőtől hazáig egy csendes alagút, melynek végén ott vár ebül felejtett, hűséges ceruzánk. Szikrázó ihlettel körmölhetnénk a sorokat, többé már nem a fióknak, persze, hisz lesz még efféle jó kiállítása másnak is, ahol fényes szóra szomjas emberek tolongnak, s minket majd színük elé kerítenek, mert nincs annál szebb, nincs szívbe markolóbb, mint lét és lélek, fény meg efféle lenyűgöző szavak szép csokorba szedve.

HATALMI NYOMÁS

Jó ez a blogozás! Blogdog magányomban megoszthatom magammal, amit eszem kereke őrölt. Ha újságcikkben tenném ugyanezt, már mindenki rajtam röhögne.
Itt van például ez a HATALMINYOMÁS, ami az éj sötétjében világosodott meg nekem.
Ami a mindenkori közélet demokratizmusát illeti, jellegzetesen alacsony vagy magas nyomású hatalmi viszonyokról beszélhetünk.
A társadalomban fennálló hatalmi nyomás valós mértéke attól függ, hogy valamely adott pillanatban, korszakos állapotok között hány alulról érkező szóval illetett ember fújja fel magát nyomban hatalma tudatától.
Mondhatok példázatot ilyen korszakokra, hogy értsem magam is, miről van szó.
A kádári idők első fele különösen! Amikor nem lehetett a rendőrtől megkérdezni, hogy hány óra van, mert nyomban kérte a személyazonossági igazolványt, azzal a céllal természetesen, hogy majd valami büntethető hiányosságra lel benne. Bosszúból, hogy a polgár őt... ŐT valamire használni merészelte volna.
Ma viszont, ha megkérdi az ember, hány óra, a rendőr két órát is előhúz készségesen, nem ritkán azért, hogy az egyiket eladja nekünk.


Ezredforduló eleje. Feleségem erősen hezitál, megkérdezze-e, hány óra.

fetrengés könyvvel záróvonalon

még mindig EGYPÁRT!

Kis szöszmötölő csengetést hallottam este. Kinézek, s hát apró lányka kaparássza ajtónkat. Nézett ártatlanul. Kérdém, mi tetszik. Ajánló cédulákat gyűjt. És mit kezd vele, kérdezék váltig, mert ő csak kedvesen totyorgott. Csak gyűjtjük, mert kell. Na de kinek, leányka, könyörgök, kinek kell? - húzám elő utolsó harapófogómat. Az LMP-nek.
Veszített szegény. Várakozott még egy ajánló szelvény asztalunkon, de más névre volt kitöltve. Mondtam, ez a helyzet, ki-ki odaadta már a magáét.
Elment a lányka dolgavégezetlenül, s ahogy magamra maradtam, belém nyilallt a súlyos felismerés: MI MÉG MINDIG EGYPÁRT RENDSZERBEN GONDOLKODUNK!
Igen. Mindannyiunknak egyetlen egy ajánló cédulája van, s csak egyetlen egy pártra szavazhatunk. Azt pedig a véletlenre bízzuk, hogy mások mást akarása folytán koalíció vagy mi sül ki belőle.
Holott már réges-rég koalícióban kéne gondolkodnunk, mert a tejlhatalmak sorba becsődölnek itt. Blöffökké fonnyadnak az országjobbító nagy ígéretek. A hatalmi szerepre kínálkozók nem kis mértékben buták, szemtelenek, még tolvajok is gyakorta, és könnyen válik belőlük úrhatnám, pökhendi élősködő. A gyeplőt kívánják, a kiváltságos bakot, s csóró országunk szekerével jókat rodeóznak nekünk, miközben mi a lelátón négy éven át demokratikusan kussolunk. Ellensúly kéne mindenikük nagy mellire, több is, hogy maguktól el ne szálljanak.
Miért ne gondolkodhatnék én eleve koalícióban, miért ne célozhatnék meg egy politikai mixtúrát bajainkra, a kínálatok ismeretében? Lenne, mondjuk, három ajánló szelvényem, amit háromféle irányba kellene kitöltenem, s beixelhetnék a választáson is három párt nevet, s voksomból kettő elveszne, ha csak egyet ixelek. Könnyebb szívvel adnék akkor egy szelvényt az LMP-nek, mert bár abban, hogy a politika lényegében más lehetne, mint ami, már rég nem hiszek, mert szólamuk fülemnek csak csúsztatás, de azért tetszene, ha a magam koktélos akarata a közélet ízében visszaköszönne, ha az uralom nem lenne fenékig tejfel, ha még több szögletű lenne az ülésterem, hol a hataloméhesek egymástól sarokba szorulnak.

JÁCCUNK!

Most, hogy a Kétfarkú Kutya kezébe vette kerületünk szellemi felvirágoztatását, utcáinkat járva egyre több olcsó játékot találok hülye gyerekeknek. Itt van például ez!

Na, ki tudja, mi a mondat vége?

kultúra

Jankovics Marcell visszatért az NKA bizottságának élére. A szombati rádió-interjúban természetesen szóba hozta kultúra-felfogását, amivel én (na, mi!) kezdettől vitatkozunk. Bár hisszük, hogy Jankovics Marcell szemlélete kifejezetten pozitív hatást gyakorol az NKA működésére, felfogását mégis kritikával illetnénk, ugyanis ő valahányszor sajnálattal jegyzi meg, hogy a kultúra az utolsó több mint száz év fejleményei nyomán alapból felépítménnyé lett.
Mi, épp a kultúra megújítása irányti törekvések mellett érvelve, azt valljuk, hogy a kultúra sosem volt alap, mindig is felépítmény volt, vagyis a civilizáció primer jelensége mellett szekunder képződmény.
Bár fentiekből következően mi is tágan értelmezzük a kultúrát, a Jankovics által képviselt és minduntalan hangoztatott tágabb kultúra-értelmezés hatótere jelentősen eltér a miénkétől.
Bővebben lásd: GONDOLKODOM/ KULTÚRA illetve CIVILIZÁCIÓ
(Ezzel persze nem a hajdani kultuszminiszter - Bozóki vagy hogy hívták - kiáltványba foglalt szamárságaihoz csatlakozunk! :-))

parla

Törvénykezik a parlament a sajtószabadságról, illetve (hehe) a sajtószabadság szabályozásáról.
Agyrém! A fogalmak nincsenek újragondolva (nyilvánosság, sajtó, informálás joga, kommunikáció, vélemény nyilvánítás, szólás szabadság stb.) és kornak megfelelően definiálva. Így ki-ki elkavarja a szart egymás mellett a törvény-előkészítő vitában.
A nemzeti szempont (és érdek) is folyton a levegőben van (FIDESZ lózung) és senki nem inti őket, hogy a nemzeti szempontok a pártpolitikai és parlamentáris fölött állnak, tehát nem a politikusok konca ez, nem a politikusok meglátása, akarata, hanem a nemzet egészéé lenne mérvadó ilyen kérdésekben, vagyis a nem politikusi értelmiségnek is bele kellene szólni abba, hogy milyen útra térüljenek a nemzet érdekei, miként az alkotmány módosításában is elkerülhetetlen lenne a velük való konszenzus.
Egyetlen szórakoztató volt: láttam felszólalni a szánalmasan károgó Lendvai nyanyát.
L.Simon meg tiszta Orson Welles. Kicsit aggódom érte. Én, a senki.