Űrpisztoly

A szomszéd gyerek vergődik az udvarban éppen. Kert az egyébként, nem is akármilyen, tele egzotikus fákkal, de neki csak udvar.

Vergődik a gyerek faltól falig, célozgat mindenre foncsorát vesztett űrpisztolyával.

Szülei vagy másfél millióval lógnak a háznak, a közös költségek be nem fizetése okán. Csak apukájának van állása, anyukájának most nincs, emiatt van ez az egész, hogy még egy rendes űrfegyverre sem telik, nem hogy közös költségre.

Nekem 1970 óta nincs állásom, és most 2020-at írunk. Már nem is lesz tehát. Státusz, ha kínálkozott is néha, nem ért annyit, hogy megalkudjak ezzel-azzal, basáskodó, nagypofájú ügyeskedőkkel és megalkuvókkal. Talán, ha erőszakosabb, nagyobb pofájú lettem volna náluk.

Folyvást magam felé fordítottam hát űrpisztolyomat. Ki vagyok luggatva rendesen, így viszont most szépen átfúj rajtam az értelem szele.

Értem ezt a vergődést is a házfalak között, nagyon is értem.

A városka erdős, folyós széle, ahol felnőttem, a gyermeki kalandozás körbefalazhatatlan terepe volt. Megtanultam, hogyan kell boldogan csavarogni. Máig hat az a tudás, ha nekilódulok.

Csak társ, ki-mi a boldog kalandozáshoz nélkülözhetetlen, hetven felett mind ritkábban akad.

Ennek a szomszéd gyereknek viszont már tíz évesen sincs.

Mi lesz így vele? Legtöbb, ami történhet, talál majd egy állást. Esetleg gyorsan egy kicsivel többet fizető másikat is. És így tovább.

És a közös költséget esetleg majd ő sem fizeti. Mert a virtuális űrhajó igen sokba fog kerülni, amivel majd gyermeke, kitörve a kopár házfalak közül, a neten jókat csavaroghat.

Mobil-art_szelíd mágia

Az autonóm világértelmező, 1967-ben született művész, Hegyes Sándor megérkezett - ha jól számolom - negyedik megnyilatkozásmódjához.

Először pályája első szakaszában találkoztam vele, amikor képértékeléseket írtam a fotovilag.hu számára. A kép előterében két tornacipőt ábrázoló, sárga napernyős strand fotója volt az első olyan műve, amire máig emlékszem. Azt a fotót a még rövidre vágott körmű művészi látás valamiféle sajátos sugallata lengte be.

Évekkel később a Bárka színház valamelyik összevisszaság benyomását keltő színterén mutatkozott be vad és zavaros élethelyzetet sejtető, szuverén alkotói eszköztárával,  szomorító montázsaival és layeres kollázsaival. Az őt érteni remélő prókátorai kásás látványvilágról, határterületen mozgásról és hasonló divatminőségekről beszéltek. Hegyes Sándor akkor azt vallotta, hogy " a tagadás s teremtés, a saját minőség létrehozásának alapja." Fő hatáseleme az ember - nő és férfi (ez utóbbi leginkább ő maga) deprimáló léthelyzeteit ábrázoló látványok ilyen-olyan "koszfilterek" és fröcskölések alá temetése volt. Érzékileg hiteles elégedetlenség- és konfliktus-ábrázolás volt akkori sorozata. Szinte minden képe dühös elméről (lélekről?) árulkodott.   

Ő maga is rákontrázott erre: "Képeimmel nincs célom, és üzenni sem akarok semmit."

Az efféle megnyilatkozás sosem szokott egészen igaz lenni, és Hegyes Sándort sem fegyveresek kényszerítették arra, hogy kiállítson. Van valamije, talán a veleszületett szuperérzékenységgel terhelt, más világba illő habitus, amit muszáj megmutatnia. A kiállítás címe is kétségtelenül kifelé terelte a befogadó figyelmét konszolidált világunkból: "Bóbita egy szemét különben..."

Jó pár évvel később újabb meghívó érkezett  baráti menedzserétől Kátai Lászlótól. Hegyes Sándor ezúttal a camera obscura és a nemeseljárások iránti szenvedélyével mutatkozott be. A megnyitón nem tudtam jelen lenni, utólag, megnyugtató egyedüllétben vehettem szemügyre az  új "korszak" bemutatkozó sorozatát. A kiállított képek számából és az installáció akkurátus fegyelméből valamint a felvállalt méretekből és a sejthető költségekből kitetszett, hogy ama zabolátlan kollázsvilág eltűnt ugyan, de a megmutatkozás és formába öntés iránti szenvedély és meg nem alkuvás váltig jelen van Hegyes Sándor alkotói habitusában.

A negyedik alkotói megnyilatkozásra ismét jó pár évet kellett várni. Néhány napja, februál 13-án  nyílt meg az ATELIERS PRO ARTS Horánszky utca 5 alatti kiállítóterében az ugyancsak nagyszabású M-lék/Memory leak című kiállítás, ami meglepő fordulattal a mobil-art kategóriájába sorolandó.

A látványt úgy minősíteném: szelíd tónusok megragadó mágiája.

Az alkotóval még a megnyitó előtt készült villáminterjúmból és a menedzserénél való kérdezősködésből kiderült, hogy Hegyes Sándor mint eddig mindig is, kiállítása költségét maga viseli, támogatók után nem kilincsel, alkotóközösségekhez nem tartozik, és bár ez a mostani bemutatkozása megállapodottságot sejtet, váltig csakis új és új alkotói korszakokban látja jövőbeli létezése értelmét.

Hegyes Sándor informatikát oktató tanár. Mint hírlik, művész-vívódásai során felnevelt két lánya végre megérkezett az önálló életbe. Engem pedig bizonyos mértékig még mindig elfogad, holott a művész életről, mint szenvedélyes elköteleződésről fele annyit sem tudok, mint ő. 

Szelíd tónusok mágiája. 
Maganmra ismerek








 

Művészet valósidejű ábrázolása

Lábra mentem,
avagy
az X-generáció érdeklődést mutat

Ha már lábra mentem,
magamat sem tagadhatom meg.
Kommunikációs kamra a kiállítótér padlózatában.

Buliég

Az utca mifelénk nagyon fotogén. Kenyérért menet elbűvöli az embert a szombat délelőtti váratlan verőfény. Kétgyermekes család sétál el mellettem. Kicsit megtorpannak, nézik, amint mobilommal közelítem a bulinegyedi éjszaka tetszetős maradványait.
- és már mehet is a fészbukra... - szól a családapa.
Hallgatok. Ennél okosabbat ma délelőtt én sem tudnék mondani. A család pedig felszabadultan indul tovább, mint kik okosból tekintenek a világra.

a buliég kékje