2019. június 29., szombat

Reggeli mese


az 
a q.a.! hát már megint nincs itthon só! apropóján





A kisfiú  a boltból jövet át akarta ugrani a tócsát, lökő lába azonban megcsúszott hátra, és ő pofá... bocs!, arcocskájával bele a pocsolyába. A zacskó felszakadt, és só ömlött a vízbe.
- Tenger! - örvendeztek a sókristályok. - Hullámok, újra tenger!
- Tenger! Emlékszem, tenger! - szopta némán az oldódó kristályokat a váratlan energiáktól bizsergő pocsolya.
A kisfiú fiatal volt még és jó. Csak jajdult egyet a történtek összegzése képpen, nem terelte vétkes ijedelmét szutykos jelzőkbe ágyazott, magasságos relációkba. Már látta előre, ahogy anyukája szánakozón elmosolyodik, lehúzza róla a sáros ruhát, és odateszi a pont erre váró mosóteknőbe.

2019. június 25., kedd

30évesa...

a rendszerváltás. Sokaknak azonban csak valami rencerváltás vót. Más sokaknak meg csak jelbeszédváltás.

1988. május elseje. Beszólás a dísztribünön lévőknek.










1989











1991. május 1. Új szelek fújnak a felvonulás téri dísztribün alatt.










1991. május Városliget. Volna baloldali kiút?









Kilencvenes évek. Közelg a megvilágosodás








2005. Fent már szinte mindent szabad
2019. Jogok és teljes szabadság

2019. június 14., péntek

2019. június 4., kedd

Rahedliszer ötven





Megjelent a közeli Sparban a Sziget Fesztivál emblémájával vonzerősített, kisdobozos  Dreher Gold sör már-már hihetetlennek mondható, 139 forintos egységáron. Vettem nyomban egy rahedlivel. Nézem aztán otthon a számlát: 189 forintot számláztak dobozonként. Rahedliszer 50 forint, hát igen, az már szép sokra rúgott. Többet is elkótyavetyéltem én már, de a kereskedelmi morál jó híre volt itt veszélyben. Gondoltam hát, megyek vissza máris. Na, semmi ajtóval házba rontás, csak szót váltunk kedvesen.
Röppent máris fölém a múzsám, s mondá: nem lesz az jó! Te meg a kedves megszólalás, nehéz elképzelni egy ilyen jelenetet.
Ellenkeztem, hiszen mindenkit megillet a jövőbeli kedvesség vélelmének joga.
Mire a múzsám:
- Na persze, eredj csak, de gondold végig előre, hogyan is lesz az adjonisten, hogy az üzletvezető is úgy érezze, jár neked is a kedves fogadjisten.
A múzsa az múzsa, kötélnek álltam, s futtomban ekként emlékeztem máris: Beütötte a kedves D-Vektornak a rahedliszer 189-et az a kedves pénztáros nő, holott ott volt az a kedves ártábla a 139 forintról.
Még mindig ott volt csakugyan: 139 forint. Az üzletvezető, mogorván ugyan, de leadminisztrálta a gépi tévedés következményeit, aláíratott D-Vektorral ezt-azt,  és máris visszaperkálta a pénzt.
A pénztárosnő - ritka véletlen - , éppen unatkozott kicsit kasszafülkéjében. D-Vektor - Pesövé Ofszi súgásának engedve - széles mosollyal közelébe perdült.
- Kegyed aztán  szép árakat ütögetett be nekem az imént. (Óvatosságból még nem toldotta hozzá a micsinálmaestét.)
- Na, nézd csak - mosolygott a nő - hogy átment maga arctalan vásárlóból szívélyes  bajkeverőbe! Mutassa csak, melyik lábával kelt máma!
- Ezzel, ni, a ballal, de csakis a jobbal jöhettem egy ilyen kedves hölgy színe előtti szépnapunkolásra.
- Akkor mit beütöttézik itt, édes úr? Én nem ütök be árakat.
- Tudom, tudom, számítógépes árkezelés van, maga csak az olvasófej elé tolja az árukódot, és a fej hozzárendeli a számítógép agyába korábban marketing-stratégiailag betáplált árat, és akkor nyomtatás közben hozzá adódik... 
- Hallod Mica, mit pofázik itt ez a bal lábbal kelt ürge? - kiáltott át a másik kasszában dolgozó hölgyhöz az én kedves pénztárosom. - Azt hittem, lesz fél perc nyugalmam.
- Hívd a Misit! Az ürge biztos részeg.
Ám a bevásárló tér utca felőli oldalán ekkor már csilingelve tárult fel a csiki-csuki üvegajtók legszélesebbike, s tolták rajta befelé a helyi zeneiskola isteni szerencsével, azaz, kormányzati támogatással szerzett Steinway zongoráját. A kerületi tévé legjobb fogdmegjei eldobták álcázó vásárló kosaraikat, és kapcsolták a fényt, amennyi csak belefért, a zeneiskola gyermekkórusa pedig rázendített a "Míly drága vagy nekem" kezdetű zsoltárra.
A pénztáros által riasztott üzletvezető nő csodálkozva ejtette ki kezéből a raktárból előparancsolt vasvillát. A felvágottas pultos ember is köpenye zsebébe csúsztatta védőöltözet értékű üvegszemét, hogy jobban lássa, mi a fene veszi itt kezdetét.
Mihelyst lecsengett a zsoltár, előpattant a tévé moderátor (az öregasszonyok nyomban felismerték, s máris híre ment, hogy ma alighanem ingyen van minden.) A moderátor széles mozdulattal hátrafelé terelte a tekinteteket, ahol három spárolósan öltözött kisgyerek várakozott hatalmas dobozokkal. A pénztárosnő kapott egy Yamaha villanyzongorát bontakozó tehetségű gyermekének, a férje számára két karton arannyal kivert fesztiválsört, ő maga pedig, ki elálló lélegzettel csak annyit tudott kinyögni: miért nem mondta, hogy kandikamera, máris visszakapta gyöngyházzal fényesített réges-régi mosolyát, s csak állt ott könnyezve.
- Ölelje meg! - kiáltott oda az adásrendező asszisztense. A rendező közbe vágott:
- De előbb az üzletvezető nő kérje vissza, hogy most adhassa majd át ünnepélyesen a rahedliszer ötven forintot!
A bevásárlók felujjongtak. D-Vektor szeme könnybe lábadt: Ezek ismerik az én József Attila parafrázisomat, csakis arra célozhattak ezzel a visszaadja, hogy újra kapja ötlettel!
Az üzletvezető nő eme összefüggésekről semmit sem tudván visszavette, és aztán széles mosollyal átadta a pénzt, s nyomban kapott egy  tejszínhabonnyal töltött Gucci táskát.
A felvágottas pultos ember üvegszeme is könnybe lábadt valahol. Kivette volna, hogy megtörölje, de nem találta.
A pénztárosnő suta mosollyal megölelte még D-Vektort, miközben a reflektorok sorra szemet húnytak.
Fél perc sem telt el, s már elhúztak a tévések. A zongora farával kicsit nekivágódott a türelmetlen szárnyasajtónak, de aztán szerencsésen visszamenekült a körzeti zeneiskolába.
- Na, jóvan! Most aztán menjen!
- A fenébe? - kérdezte Pesövé Ofszi, a virtuális lélektakaritónő, ki ott téblábolt a megilletődött D-Vektor mögött.
- Nem, nem, csak haza! S jöjjön máskor is! Szeretettel várjuk - mosolygott az üzletvezető nő. - Remélem, felfogta, hogy a Spar részéről kis flashmob volt ez az egész. Maga sem járt rosszul, ott vannak a sörök.
A felvágottas pultos ember lehetett az egyetlen, aki alighanem rajtavesztett ezen az egészen: váltig nem találta az üvegszemét. Kieshetett a zsebéből az utolsó nagy kavargásban. Talán egy kíváncsi kutya acsarog majd rá a telepre kerülő szemétben.
- Nem baj - vigasztalta a bolt vezetője - most már úgyis hamarosan zárunk. Mosolyogj, próbáld eltalálni, amennyit kérnek, hiszen látod, mindenki mosolyog.

2019. június 3., hétfő

A fotó tehetetlensége




Néha tehetetlen, igen. Itt van például ez az eset, amikor képtelen referálni arról a bűzről, amit némely SZÉP dolog magából lehelni képes. Megkísérelhetnénk áttételes képi utalást ilyesmire, például, esetleg egy vécékagylóba vetett virágcsokorral, vagy gusztustalan kinézetű, bűzre asszociáltató pépes dolgokba mártással, de ez inkább csak egy szépségnek ártani akaró, otromba beavatkozóra terelné a figyelmet, mert a fotót néző ember, ha képileg közvetített "élmény" hátterében kutakodik, ritkán képzelődik szinesztézikusan (magyarul: összeérzőn), vizuális figyelmét legkevésbé tereli holmi szaglások lehetséges orgiája felé. Nekem meg  - a magam reggelizős valóságában - itt van ez a névnapot köszöntő ajándékcsokor a maga rettenetesen illatos valóságában.