Konferencia a kritikáról, de mi a pi ?

Pettendi Szabó Péter rávallóan jókedélyű vizuális szösszenése hívta fel figyelmünket a facebookon, hogy nyilvános konferenciát szervezett Horányi Attila tanár úr a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICA) Magyar Tagozata nevében, az Új Budapest Galériában - (a Bálnában) a KRITIKÁRÓL.

Horányi Attila, aki mellesleg  - saját szemfülünkkel voltunk tanúi - azt sem tudja konszenzusra érett formába csomagolni, definiálni, hogy mi volna a kép, a kép mint korszakalkotó entitás, most mekkora fába vágta a fejét! Ha persze a fentebb említett elbizonytalanodást a tanár úr kellőnél is túlságosabb olvasottságának tudjuk be, akár kalapot is emelhetünk előtte, hiszen bennünket is bizonytalanságba kergetne az ilyesmi.  Mindenesetre bátor tett, hogy most olyan szellemi bonyodalom körüljárására mozgósít, mint a KRITIKA!

Az esemény híre alatt bedobott Horányi Attila néhány tucat ajzó szót arról, hogy mi mindenre terjedhet ki egy ilyen eszme- illetve szócsere. Megütötte a mi szemünket is - kiknek még vérében is kritika csörgedez - ez a szóhalmaz, amihez a tanár úr okos óvatossággal hozzá tette, hogy legalább ugyanennyi ide vágó aspektust nem említ most, s beígérte a konferencia későbbi eszkalációját.

A szó és kérdéshalmaznak meglehetett a várt hatása, mert úgyszólván nyomban hírül kaptuk, hogy a nagy érdeklődés "következtében" megtelt az Új Budapest Galériában rendelkezésre álló hely (a félig-meddig folyvást üresen tátongó Bálnában! :-) így a regisztrációt le kellett zárni, s aki  nem tudott vagy elfelejtett regisztrálni, az majd a konferencia hangfelvételével vigasztalódhat, amit néhány hét múlva közzétesznek.

Be kell látnunk, a tematika bonyolult, hiszen a kritika teóriája ma nem kis mértékben a mind forrongóbb társadalmi-tudati állapotok allergikus pontjára, a múlttól való, megfontolatlan, de minden áron való menekülésre mutat. De legalább ekkora bonyodalmat okoz civilizációs céljaink tisztázatlansága is, viszonyunk egymáshoz és létezésünk vélt értelméhez.

Lám, a szótárakban fellelhető KRITIKA szócikkek is csak esetleírásokkal érzékeltethetik a fogalom társadalmi aurájának úgyszólván tisztázhatatlan körvonalait.

Na persze! A társadalmi lét és élet ugyanis maga a társadalmi lét és tudat permanens kritikája, szóval a visszacsatolások mérhetetlenül bonyolult visszacsatolása.

Nos, így kívül rekedten megjegyeznénk itt és most, hogy az emberi elme minden problémát maga generál magának, tehát érdemes néha zenesen reagálni.

Itt van például a PI (hétköznapi szóval illetve a háromegésztizennégy.) A PI az az elméleti mód vagy gyakorlati eset,  amikor a különösség iránti érzék nélkül való elme látványosan belezuhan az általa létregondolt geometriai szakadékba, és csak esik és esik, míg el nem fárad, bele nem pusztul, vagy esetleg meg nem jön az esze, és azt nem mondja végre: Álljon már meg a menet, hiszen egyszer élünk! Vagy ennyit se mond, csupán annyit hallat: Hahaha...

Mert csakugyan: ha egy két végénél összeragasztott madzagot zsebre teszünk, akkor tulajdonképpen egy összegyűrt kör lapul a zsebünkben. Minden madzagban ott rejlik a kör-potenciál, az értésnek felkínálkozó véges-végtelen ámokfutás csodás pályája. Zsebükben az összeragasztott madzaggal sokan káromolják a teremtőt, mert ezzel a bután kitalált szájjal nem sikerülhet azt a puha és mindenre kész madzagot szép kerekre fújni - csak mert nem tudunk egy pontból, egyszerre minden irányba fújni, miként tud még a legostobább robbanás is!

Az egyszerre bosszantó-boldogító, az elnagyolásra ördögien bújtó PI-től persze megszabadulhatunk,  ha a kör két átellenes (micsoda hülye szó ez is!) pontját nem egyenessel, hanem körívvel kötjük össze (átkör). Ekkor a kör osztva átkör = 2.

Na de má megbocsá', mi az a 2 (kettő) is - nélkülünk? Tudta jól a teremtő, hogy nélkülünk semmi, de semmi értelme nem lesz ennek a hatalmas uniketyerének.

Ha lezárásul most megkérdeznénk még, tud-e a kör a PI-ről, a kör álmélkodva visszakérdezne:

- Micsoda? Átmérő? Hányszor van meg bennem? Bennem ugyan nincs, esetleg rajtam belül vagy még inkább kívül. És ugyan mi közöm hozzá? Neki, persze, a ti átmérőtöknek lehet köze hozzám, de nekem hozzá semmi közöm, Isten a megmondhatója.

És nem lehetséges, hogy tényleg?

Persze ez is megint agyalás. Ide nekünk a művészettel!

Bizonyos David Macdonald ifjú zenész ötven tizedesig lekottázta a PI értékét úgy, hogy a billentyűk sorát számsorként tekintette. Jobb kezével szólaltatta meg a PI soron következő tört értékét, bal kezével pedig harmóniákat illesztett hozzá. Így lett a dologból zene.

Hát igen, az ember és a bal keze! Ebben áll a nagy titok :-)

https://librarius.hu/2016/06/08/david-macdonald/

reggeli

Ma kedvencem, a csipkével kivert palacsinta volt reggelire, amin át oly szépen besüt a re... a délelőtti* Nap a számba.

* csacsi vagyok! Már majdnem reggeli napot írtam, amiről azt se tudom, hogy néz ki. (Hihi... haha... :-)

A KÖLTÉSZET NAPJÁRA

Köszöntőnk Hajdú Gabriella fotójának felhasználásával készült
____________________________________________________________

Másnap:

Postunkban közzétettünk egy elrejtvényt: két színtiszta taktikai álhibát Fodor Ákos versében.
Egyetlen helyes megfejtés érkezett, Havassy Gergelytől:

nincs rossz fű. Nincs szél,
ami ne jól fújna. Nincs
hamis madárfütty

sic!

Hétvégi mesénk

Volt egyszer egy szegény ember, aki népes családjával a nagyváros egyik bérházának utcáról nyíló szükséglakásában tengette életét. Így ment volna ez örökké, ám hogy, hogy nem, egy napon lottószelvényt vett ez a szegény ember, és mit ad isten, bizony, ötöse lett.

A kihúzott számok ezek voltak: 1, 5, 13, 19, 78. Az 1 a vásárolt lottószelvények számából ugrott be, a többi meg a lottóhúzás napja okán - 1978. május 13. - igencsak kézenfekvő volt.

Mivel tudottan ugyanarra a kerékre jár a szegény emberek esze (de hiszen éppen ezért szegények), szerte az országban szinte mindenki nyert, aki lottózott azon a héten. A szegény ember házában lakók közül csak annak volt négyese vagy hármasa, akinek több szelvényre is futotta, vagy aki rosszul tudta, hogy hányadikán lesz a húzás.

Egész története óta akkor fizetett legkevesebbet az ötös lottó. Na de ötös volt az mégis, a semmihez képest szép összeg ütötte a nyertes markát. Ennyi húszezrest együtt a mi szegény emberünk életében még sosem látott.

Törte is a fejét, mit kezdjen azzal a sok pénzzel. Családja körében esténként hosszan ment a tanakodás. Végül úgy döntöttek, hogy boltot nyitnak a hajdani üzlethelyiségben, ahol eddig éltek. Napestig ötleteltek, mi legyen a cégtáblára írva, aztán a szegény ember feleségének az a nagy ötlete támadt, hogy legyen vállalkozásuk és egyben boltjuk neve VEGYESBOLT.  Be is adták az önkormányzathoz a kérvényeket, ahogy kell. Elkészíttették nyomban a cégtáblát, rajta szép piros betűkkel: VEGYESBOLT.

Igen ám, csak hogy  hamarosan kapott a már nem annyira szegény ember egy papírt a hivataltól, hogy ez a bolt név már foglalt, és mellékeltek egy hosszú lajstromot, hogy mi minden kombináció létezik már úgyszintén. Volt VEGYESBOLTOM, ATEVEGYESBOLTOD, VEGYESBOLTUNK, VEGYESÁRUK BOLTJA, VEGYESEZABOLT, VEGYESKE, MILYENBOLTHÁTVEGYES!, NAGYONVEGYESBOLT, még a VEGYESBÓT is eszébe jutott már valakinek, és így tovább.

Na most aztán mi legyen, hiszen a cégtábla már kész volt. Végül a szegény ember legkisebbik fia úgy gondolta, járjanak túl mindenki eszén, és az ő boltjuk hallgasson a VEGYESBÖLT névre, mert akkor csak két pontot kell még odafesteni és kész.

Úgy is lett. Megkapták hamarosan az engedélyt a vállalkozásra, vásároltak száz kiló lisztet a nagykereskedésben, és indításként beszereztek még mindenféle egyéb áruból egyet-egyet: szitát, vállfát, evőeszközt, ecetet, felfújható nyuszikát, cigit, metszőollót, kutyapórázt, baltát, gyufát, még egy transzformerré hajtogatható úritököt is.

Az arra tévedt járókelők azonban nem jutottak el az üzlet ajtajáig, nem értették ugyanis, hogy mi lehet az a vegyesbölt. Annyit tűnődtek ezen, hogy belefáradtak, elgémberedett nyakkal hazatámolyogtak, az idősebbek még ágynak is estek kis időre a nagy gondolkodástól.

A  szegény ember sem értette igazán, mi történik. Rájött aztán az ő nagyobbik fia, hogy sorsukon csak a jó marketing változtathat. Kiírták hát a cégtábla alá ezt a reklámversikét: Nincs jobb mint a vegyesbölt, sokat vesz de alig költ.

Így már özönlöttek nyomban a vásárlók, és ahogy mondani szokás, otthagyták a gatyájukat is. Na de ki bánja már azt, hiszen boldogan éltek, míg meg nem haltak.