Szebeni Andrásra emlékezünk

  

A WellPress könyvkiadó megkereste Szebeni Andrást még a kilencvenes évek végén, hogy az új évezredet köszöntő reprezentatív Bécs-Budapest fotóalbumukhoz a Bécset bemutató felvételeket ő készítse el. Szebeninek tetszett a feladat, sokszor kiutazott Bécsbe, és kiváló fotókat készített a város történeti értékeiről és emberi forgatagáról. Fejébe vette eközben, hogy készít egy madártávlati felvételt a kék Duna bécsi hídjairól. A környező hegyekben remélte megtalálni azt a pontot, ahonnan rálátás nyílik, de senki sem tudta, van-e, s ha igen, hol lehet ilyen. Ám ő nem szeretett meghátrálni. Kezdte sorra járni a külső városrészek kocsmáit, és egyszer aztán belebotlott három szomját oltó kéményseprőbe. 

 Hosszas közös iszogatásba merült velük, s alighanem megkedvelték, mert kérdezősködésére egyikük pontosan leírta neki az útvonalat ahhoz a talán egyetlen magasan fekvő erdőnyíláshoz, ahonnan a Duna egészére rálátás nyílik. Szebeni András pedig átvágta magát az erdőn, és mint a kép is mutatja, megtalálta azt a mesés látványt kínáló helyet.

Az epizódot ő mesélte el nekem, amikor bécsi fotóiból készült és az album ünnepélyes bemutatásakor vetítésre került interaktív audiovizuális játékon dolgoztunk.

digitális sírásás

Ismét az alacsony vízállás  miatt riasztottak bennünket.
A médiahírek nyomán ellepték a budai Dunapartot a mobil sírásók.
Az ilyen digitális dolgokban mi is jók vagyunk, rámozdultunk tehát a témára.

Valóban, sírsztélének is elmennek ezek a partra került kövek. A digitális technikának köszönhetően utólag bármilyen szöveg könnyen rájuk véshető.

De itt a kőbe vésett bizonyossága annak, hogy egy temető adta át helyét a Petőfi híd budai hídfőjének.

















Elképesztő, hogy megszabadulván a víz roppant nyomásától mi mindent hozott fel a folyófenék.

Karambol biztos kőkorszakbeli gyermekülés

Oroszlánt hessentő gladiátort ábrázoló dombormű töredéke a római korból

Pleisztocén kori kőlépcső

Abot formázó roncs a késő-szocializmusból

E társadalmilag elenyésző kis csoportnak még nem futotta mobilra. Ők az ősi botos módszerrel kotornak.

Száraz lábbal a mélységben

Átláttam rögtön: most vagy soha, mert ember emlékezet óta nem volt ilyen sekély a Duna. Elszaladtam ama vízállásjelentés szerinti napon a Margit hídhoz, hogy megpillantsam, mi kerül elő a magyar idők előtti mélységekből. A hídláb körüli sziget ilyen hatalmas még sosem volt.

 A vak is látta, hogy a folyóalattjáró félig kilátszik a vízből.

Márszinteszárazlábbal

Zátonyra futott mélyfolyami szörny

Római kori Circulus Vitiosus

Seuso közeli kincs

Mobilos áldozat bemutatás az előbukkant ősi totemoszlop tiszteletére.

A népvándorlás előtt itt állt viking híd egy darabja

Óriáspenge a borotválkozás előtti időkből

Víz alól végre előkerült kabátját szárító galamb

Aztékra hajazó izé

A rekord vízállás alkalmából kitört városi népművészet néhány remeke

Emberemlékezet előtti szirén hárfájának oszlopa

Őskorszaki csók a jövőből itt maradt padon

Szelfintésem e csodálatos alkalomból

















Pesövé Ofszi

REPÜLJ HAJÓM!

Ma van a Duna napja.

Tudhatnám a híradásokból, de én történetesen onnan tudom, hogy Vajda János barátom felkért egy megtisztelő szerepre. Ezen a napon ért fele útjához Baján élő barátjával közös, egész éves játékuk: minden héten feltesznek egy-egy frissen készült fotót a Dunáról, e célra gründolt internetes albumukba. Budapest-Baja távolságból kapcsolódnak tehát egymáshoz a Picasa virtuális találkahelyén, ám ezen a témájuk szempontjából jeles napon, reggel fél kilenckor Vajda János valós kapcsolat felvételre ragadtatta magát, elindított egy kicsi, maga hajtogatta papírhajót Baja felé. Én rögtönöztem rövid, romantikától mentes indító beszédet, így eresztettük útjára a kis színes alkotmányt a Fehér Ház alatti rakodópart hullámtörő kövei közül.

 Rossz szelekkel és vad hullámokkal küzd a virtuális hajóskapitány

A kedvezőtlen szél miatt a Margit hídra vonultunk, ahol egyszerre apelláltunk Szent Margit és Schmitt Pál áldására a hajózásilag nyaktörő vállalkozáshoz. És lám, a kis hajó húsz méter bukfencezés után pont a tal... bocs, fenékre esett! 

  Megnyugtató volt látni, hogyan, míly kedélyesen és gyanútlanul evickél a hullámok hátán tovább, hogy az ország állapotai dacára van esély, mert bő kézből zuhog itt az áldás, van esély, hogy ez a kis vacak elérje Baját, ahol meg Miskolczi Gábor integet - reméljük, hasonló szerencsével - a maga hajója után.

Igenis ott van! Nagyíccs, ha nem hiszed!

Terveik szerint a Tisza Titelnél ömlik a Dunába, s a két kicsi lélekvesztő befut a szent nagy ó... dehogy! Befut a Fekete te... teringettét, dehogy is! Befut a hit fehér vitorláinak szárnyán a barátság magasztos tengerébe.

Én pedig azt tervezem, hogy bár most kivételt tettem, soha többé nem kelek fel senki ember fiának nyolc óra előtt.

Bár nem panaszkodhatom: 

Az eksön után Vajda János közeledik épp a cappuccinoval, sőt, bedobtunk egy-egy konyakot is.

(Pedig már-már kezdtem azt hinni, hogy hátra lévő életemben senki nem fog meghívni soha semmire :-)))