A focidrukkerek nemzeti identitástudata zsigeri összecsapás alapú és pallérozhatatlan. Berzenkedve nézem - leginkább a tv-híradókban - az efféle megnyilatkozásokat, mert semmiféle átfogó kulturális arculatot nem támogat, tevőlegesen nem karol fel, nem épít társadalmat. Nem kizárólagosan, de leginkább a fociból táplálkozik a lelátók népe magas lánggal lobogó haza-tudata.
A heves odatartozási vonzalomnak a 21. századi jóléti idomultságtól lanyhuló magyar szívek elé például állítható színtere volt a szerdai foci Európa bajnokság német-magyar összecsapása, ahol a kiesés ellen és a továbbjutásért küzdő magyar válogatott játékából csodálatos mitikus erő tört elő. Legendásan kalandozó őseink tetteit juttatta eszünkbe, ahogy hirtelen kirohantak németek által szorongatott térfelükből, lecsaptak és úgyszólván szempillantás alatt gólt vittek be az ellenfél kapujába. Tetteiket egész Németország rettegte.
Igen, ez volt méltó a magyar névhez, még ha nem is vezetett végső győzelemre.
Szép volt e mítoszainkat megidéző, meglepő és heroikus megnyilatkozás. Hirtelen én is érezni kezdtem magamban valami atavisztikus erőt, amihez nevem és világlátásom szerint csak félig-meddig feltételezhető a genetikai jogosultságom. De tegnap este, még ha csak kis időre is, visszaköltözött szívembe a magyar mítoszokban tovább élő, a kollektív identitást erősítő eredet-tudat. Ugyan mi ehhez képest a körénk épített és jól manipulálható történelem?
