a Zene napja

Kicsit elkésve beágyazom ide a zene ünnepe alkalmából tegnap alkotott s a YouTube-on hallható művemet. A kép csak afféle placeholder, majd készül egy audiovizuális mű, ha meglesz, kicserélem.




annnyira izgulok, hogy milyen volt... P.O.

Tiszta dilis ez a Pesövé Ofszi, hát mi csináltuk. Ma is olyan, amikor akkor volt :-))   D-Vektor

egyébként nem tett jót az mp3 lebutítás ennek a kozmikus szövetnek (D-Vektor)
...de legalább nem lopják el. Hehe... (P.O.:-)

esküvő-fotó

Másodunokahúgom vagy kicsodám (sosem voltam nagy híve a rokonkodásnak) fia esküdött szombaton. Ott voltam persze, nem is egyedül, lévén, hogy valami fotósféle volnék; ott voltunk a hatalmas fehér ablakokon beeső délutáni fényben GÖELEVENnel. Volt sok hosszú, prédikációval kibélelt mozdulatlan perc, amikor GÖ elemében, sőt, elevenében érzi magát, és kapkodtunk, persze, kapkodtunk az elkaphatatlan után is, mert mi már csak ilyenek vagyunk.

Ez a kedves rokonom (öregedő csatrogánynak mondaná a pártatlan szemlélő) tűkön ült, alig hogy kiheverte az esküvői vacsorát, alig hogy rácsukta a szekrényajtót csipkerózsika álmába visszaszenderített mesés angol kalapjára (az utolsó gyerek is elkelt végre) eljött méretes külső pufferével a képekért.

Nem haza ment azonban vele, hanem beállított az én önmaga iránt ugyancsak mérhetetlen mód kíváncsi feleségemhez, a zeneiskolába, és kitárgyalták a dolgokat.

Hogy ilyen szörnyű képeket őróluk még életükben nem csináltak. Puff.

Ez már a reggeli krónika, amikor a kávézásnál vetélkedünk, hogy ki hányig dolgozott az éjszakában, egyéni rekordját döntögetve.

Tévedés ne essék, az ifjú párról nagyon aranyosak a képek, hangulatos a templom is, kifejező az örömapa videózó figurája, sőt még a templom előtt ismeretlen kórtól éppen lépcsőre sújtott elsőlányról is micsoda jó közelik készültek (!), de róluk, kettőjükről csakis borzalmak.

Hallgatván ezt az elfogulatlannak alig nevezhető ócsárolást, ismét igazat kellett adnunk magunknak abban, hogy egy ideje mind inkább lábra megyünk.

Úgy hogy most egyetlen képet teszünk közzé az esküvői eseményről:

ismeretlen - és ezért elfogulatlan - résztvevőt ábrázol a kép, félrehúzódva szerényen a tágas református templom tizenvalahanyadik padsorában.

Ez van. Lesse a násznépek kegyeit a Herbstrudi, őt legalább megfizetik érte! 

GÖ keszthelyi kalandjai

Kedden úgy döntöttem, nem halogatom tovább a vélhetően UFOk hátrahagyta dunántúli temető feltérképezését. Nagy reményekre jogosítottak G 11 fedőnevű fáradhatatlan cserkésztársam (időben beszereztem pótakkumulátort :-) sajátos képességei. (Ezeket, sajnos, messze felülmúlják képtelenségei, de azokat jó stratégiai érzékkel kezdem beépíteni szemléletembe.)

Visszatértem tehát egy hajdani kudarcba fulladt invázió tavaly fellelt színhelyére.

Csak gyalog közelíthető meg a tájvédelmi körzet mélyén fekvő terület, ahol huszonnégy, egyenként 12 méter átmérőjű körben megkeményedett a talaj, mintha betonból volna. Ez a húsz szabályos kör felület az idők során lesüllyedt, és most kielemezhetetlen összetételű víz-féle áll benne. E rejtélyes rendeltetésű köröktől északra, négyszer hat sorban emelkednek a sírépítmények, melyekről felfedezésük idején már hírt adtam e hasábon. A kataklizma, mely az ismeretlenek tömeges pusztulásához vezethetett, összedöntött egy hatalmas építményt, aminek feltehetőleg az volt a rendeltetése, hogy az ismeretlenek eltájolták magukat.

A világ minderről semmit sem tud, a turisták a közeli gyógyvízben poshadnak, mintha nem is hazánk egyik legkülönösebb titka bizsergetné tőlük pár száz méterre a láp fölött tenyésző elvadult bozótot.

Engem rendkívüli mértékben felvillanyoz az ilyesmi. Úgy tűnt azonban, hogy GÖ ELEVENnek inkább a turisztika  a kedvelt területe, ilyesmire van idomítva.

Rögtön lecsapott a tóparti városban uralkodó - az idegenforgalmi szezon kezdetét tekintve vakmerő - körülményekre.

Megvallom, engem is lenyűgözött a vendéglátó vállalkozó hihetetlen optimizmusa, ahogy kirakta vendégcsalogató bútorait a térdig feltúrt főtéren.

Nem, ezek még nem a marslakók.
Ez csupán egy városlakó szelektív érdeklődésének szép példája.

Te, ez az igazi téma! - próbál eltéríteni GÖELEVEN. - Ötven év múlva már senki sem fogja tudni, hogy mi az a tüzifa, és akkor Te majd...

Ezt én, magamtól vettem észre.
Láthatóan Keszthelyen is érvényre léptek holmi új KRESz szabályok.
Ez például egy behajlítani tilos tábla.

GÖELEVEN sikeres kísérlete, hogy eltereljen a nagy témától - egy pillanatra. Döglött vakond a kerékpár út mentén. Halála oka, láthatóan : fűbe harapott.













Tulajdonképpen az UFO sírokat akartam fotografálni, csak ez a komisz GÖELEVEN folyton eltereli a figyelmemet. Végül aztán mégis sikerült odajutni.

A titokzatos körök

Az űrből is jól látszik, de senkit nem érdekel, mert azt hiszik, hogy elhagyott haltenyésztő telep.














GÖELEVENben egyebek mellett azt szeretem, hogy képes alulról szagolni az ibolyát, úgy, hogy közben nincs is semmi baja. De veszélyek rá is leselkednek, nekem már sokat köszönhet.

Egy apró bizonyossága annak, hogy életem kockáztatásával is megvédem GÖELEVENt.












Kezemben tartva futok vele az UFO romok tetejére, hogy lássam, amott nem lopták-e még el a biciklimet, amikor előre lendülő lábam beakad valamiféle fémtekercsbe.
Zúdultam a kökemény épületgerendák közé, és kézfejemet GÖELEVEN vacogó testével magasba tartva szereztem ezt a csúnya horzsolást.

ezen a napon

GÖ megELEVENedik a teáskannában,
amit me reggel nekem kellett tisztára súrolnom

Tévedésből ezen a napon, június 14-én rombolta le a feldühödött párizsi nép a zsarnokság és önkényuralom jelképét, a Bastille-t. Aztán a nép, ahogy a kannasúrolás fáradalmait kiheverte, rájött, hogy nem is ezen a napon, nem júni, hanem júli, július 14-én fogja csak lerombolni.
Na, mindegy, a zsarnokság akkor is zsarnokság :-)))

A valószínűség, a véletlen meg a szükségszerűség

Az étkező asztalunkhoz közel van a bejárati ajtó. Épp reggeliztem, amikor meghallottam azt a szeles motoszkálást. Mint mikor az őszi avar bekavarog a kertből. Csak most nyár van, rezzenetlen, dög meleg a levegő. Talán ettől képzelődik az ember, aki történetesen én vagyok.
A nesz ismétlődött. Olyan mosdmegszerű sustorgásnak tűnt, meg pont a fordítottjának is.
Nyitom az ajtót, s valami ködlik előtte. Valószínűleg rosszul látok a melegtől, gondoltam.
- Nem, nem, ez én vagyok!
- Istenem, már hallucinálok is...!
- Nem, nem, én beszélek hozzád, a valószínűség.
- Nem ismerem!
- Nana! Csak tegezzél bátran, már találkoztunk. Igaz, fél évszázaddal ezelőtt volt, amikor Ágival megtettétek a lóversenyen a hét kettőt oda-vissza.
- Harmincszoros pénz! Azt te voltál? Kár, hogy csak egy tizesünk volt.
- Az is én voltam, meg ez is én vagyok.
- Akkor van szerencsém!
- Nana! Mit eszel? Pont úgy haraptad ki a közepét annak a spanyol uborkának, ahogy a tévé híradóban láttad attól a kérkedő bugristól.
- Spanyol? Én csak magyar árut veszek.
- Mindenki magyart mond, amikor csak a magyart veszik.
- A mutált Coli baktériumra gondolsz? Annak igen kicsi a valószínűsége.
- Engem te ne kicsizzél, amikor meg se mostad!
- Na jó, megmosom...
- Már a szádban van.
- Kiköpöm, látod? Nem tudnál felszívódni?
- Nem én intézem a dolgokat.
- Hanem én - toppant elő a valószínűség mögül a véletlen maga.
- Elég a népbutításból, te semmirekellő! - Csak most láttam, hogy a szükségszerűség is ott settenkedik a valószínűség mögött.
- Tudod kit, anyádat semmirekellőzzed, te nagyokos! - így a véletlen. - Nem hallottál még a dialektikáról, a konstruktív véletlenről? Neumann János játékelmélete... nincs meg neked?
A szükségszerűség igen felbőszült ettől.
- Nem látod, vaksi, hogy mi itt a helyzet? Hogy milyen nagy valószínűségre tettem szert?
- Tettél ám...! A valószínűség csakis a véletlen által teljesül be. De te mindig itt settenkedsz, amikor hirtelen csinálok végre valamit.
- Ez van, látod? - hajolt közelebb a valószínűség enyhén keseregve. - Perc nyugtom sincs ezektől. Amit a véletlen egyetlen pillanat alatt elront, azt a szükségszerűség évszázadok alatt megpróbálja helyrepofozni. Kinek van itt igaza? Ez lenne az alapkoncepció? A teremtő csak hallgat. Hosszú távon talán neki van igaza. Te most bezabálod mosatlanul a spanyol uborkát, a coli mutáns, aki véletlenül az uborkán téblábolt, keserves hasmenések közepette végez veled, de a fiad, tanulván az esetből, tisztaságra neveli az unokádat, aztán az is ezt adja majd tovább, és az ő leszármazottai már genetikusan fognak irtózni a mosatlan uborkától.
- Ez a dolgok gargarizálása - károgott közbe a véletlen.
- Vulgarizálása, te szerencsétlen! Vul-ga-ri-zá-lá-sa. - A szükségszerűség gúnyosan nevetett.
- Én szerencsétlen? De hiszen én vagyok a szerencse, a boldogság, te emberszomorító!
- Népbutítás, ez vagy te! Egy bunkó! - dühöngött tehetetlen mérgében a szükségszerűség.
A bunkó lecsapott. Egymás torkának estek.
Most már láttam, mi itt a helyzet, mitől örvénylik oly ködösen a valószínűség
Visszatértem reggelimhez, megettem az egész uborkát mosatlanul. Intézzék el egymás között.
Mire lenyeltem az utolsó falatot, a sustorgásnak is vége szakadt ajtónk előtt.
Lám, így kell ezt! Kezembe vettem sorsomat. Ezek ott hárman nyomban béna kacsák lettek.

Leves semmi

Iskolai menzáról hordom az ebédet. Pár nap múlva vége a tanévnek. Az etetők elsütötték takarékossági petárdáikat, (betűtésztás karalábékockák répareszelékkel kontra betűtésztás répakockák karalábéreszelékkel stb.) ilyenkor már nincs sok ötletük.

Gyanúsan súlytalan ételhordóval kocogtam haza. Látom aztán, leves semmi. Erről bekattant, hogy a reggeli kávé óta nem ittam folyadékot. Szent isten, kiszáradok! Leves gyanánt bedobtam egy pohár vértesi forrásvizet.

Rizsben gazdag egytálétel, ez következett. És még valamit találtam az egyik üresnek tűnő hengerben: szájharmonika. Nyilván, hogy összezavarják a felháborodásomat.

Megmondom, ronda hangja volt, akár szívtam, akár fújtam. 
Mérgemben találtam egy sört a frizsiderben. Viszont mérgemben elfelejtettem kinyitni. 
Aztán eszembe jutott, hogy régen sem volt sokkal jobb sorom, csak fütyültem rá. 
Erről eszembe jutott az egyik régi fotóm.

Haraszty István ebédel.
Az idő tájt, amikor még nem volt Édeske, csak mindenki más volt édeske, s amikor kormánykörökből még nem igen kerültek barátai. 
Ám ami igaz, igaz: ma sem csinál nagy ügyet a leveséből.





  

 Azé' mondom, maradjunk szerények, akkor esetleg még én is vihetem valamire! :-))) 

GÖELEVEN avagy a fej meg a nyak

Kedvelem tömör fekete testét, ám mindamellett, hogy sok kedves percet szerzett nekem, és néha-néha fontos pillanatokban is hagyta jó irányba megvezetni okos, ám őrületesen tohonya agyát, GÖELEVEN sokat árt a fényképezésemnek.

Lassan megtanulok nem fényképezni. A kiforgatható displaynek fontos előnye, hogy padlószintről is lehet keresőzni a világot, s mert a fotós maga fényképezéskor nem a téma irányába pillant, úgy, mintha távcsöves puskával le akarna szedni valakit, hanem lefelé tekint, a keresőre, az áldozatok nem szúrják ki olyan könnyen, mi történik. Ez jó.

Nagyon jó az is, hogy az exponálásnak nincs hangja, mert a tükör felcsapódására mindenki odakapja a fejét, így még a süket is látja, hogy történik valami. Zajt nem tűrő eseményeket - koncertet például - lehet GÖELEVENnel diszkréten fotózni.

Jónak találom azt is, hogy gyenge világításban, 1600 ISO magasába állítva megfoghatók vele a történések. A szín már kicsit gyanús, de a történések megvannak

GÖELEVEN fixoptikás - nincs szenzort elkoszoló csere-bere. Főleg az élmény megörökítésére konstruálták. Nagy a mélységélesség. Ez jó, amikor nem a vizuális szöveten van a hangsúly, viszont ha azon volna, hát GÖELEVEN nemcsak makacskodik, nemcsak hasra ütve választ értékeket, de tehetetlen is.

A fénymérést úgy tekinti, mint valósidejű helytállást az átlagolás frontján. Fogalma sincs, éppen miről van szó, de állítgat bőszen, ahogy a gyárban tanulta. 

Sajnos, a displayen nincs optikai korrekció. Szemüveges embernek elég vaktában kell komponálni. Elbillen a vízszintes, le-lemaradnak dolgok a képszéleken, szóval a legtöbb felvételt utólag újra kell komponálni - már a képkivágás értelmében.

GÖELEVEN az ő tohonya agya miatt (cégünk gonosz leckéje legdrágább gépeinkre tojó ügyfeleinknek) nem alkalmas az esszenciális pillanatok megragadására. Egyesek előre felkészülést, élesség előzetes megragadását, illetve előre exponálást javasolnak megoldásként, ám az élet telis-tele van olyan pillanatokkal, amelyekből nem következik, hogy mit hoz a következő pillanat (például, hogy egy megnyitó beszédét tartó ürge mikor pillant majd fel huszadmásodpercre abból a kurva papírból.)

Gö eleven, ha benyelt egy képet, hosszan csócsálja, "busy", s mutatja is, mi sikerült, és ezalatt, persze, nista fényképezés.

Ha változtatni látom szükségesnek a látószöget (zoom), akkor GÖELEVEN olyan lesz rögtön, mint a nagycsarnoki zöldségkereskedők. "Majd én adok...!" Könyörögni kell neki.  Majd ő zoomol, csak kérjem meg egy félreérthetetlen, neki tetsző hosszúságú gombnyomással, és akkor ő némi gondolkodás után nekiveselkedik, és előre kiismerhetetlen szűkig lódul a látószöggel. Ha kicsit visszavennék ebből, akkor megint gombnyomásos felkérőlevelet kell írnom, hogy méltóztassék nyitni kicsit a látószögön. Ezalatt már a csiga is lemászott a sündisznóról. Semmi hirtelen odacsavarás és puff! Csak nem képzelem?

Fekete teste telis-tele van különféle rendeltetésű gombokkal, melyekhez ha hozzáérsz kicsit, őfelsége már nem csinál semmit, csak hallgat, mint a kukas, s várja, hogy feloldódjék az ellentmondás. És így tovább, és így tovább.

GÖELEVEN egyik legnagyobb disznósága, hogy a felvétel belső struktúráját megcsócsálja. Akkor is, ha raw fájlt fényképezünk. A kép szövete mélyén mindenféle dobozolt tömörítés-handabandákat hoz létre, ami miatt utólag alig hangolható a képminőség. A raw-ban értendő árnyaltabb tónusskála ellenére a fényekben, fent könyörtelenül kilukad, ha ő úgy gondolja, és hangolhatatlan vak felületeket hagy hátra.

 Kezdetben próbáltam beállításokkal idomítani, de körülbelül az volt a válasz: "Ja, maga fényképezni szeretne? Hát akkor miért nem vesz egy rendes gépet?"  Ezt kérdezi tőlem ez a kis hülye százhúszezerért.

Az egyetlen igazi előnye, hogy nem nagy a váz. (Maga biztos könyvet csinál vagy az újságtól van, csak nem képzeli..., engem ugyan ne fényképezzen! Fizet maga nekem?) Az emberek GÖELEVENRE kevésbé hederítenek.

Mostanában sétálni viszem, mert látom, azt szereti.

Vasárnap kimentünk a Soroksári útra. Ráküldtem a maradandóságra, úgy általában. Városszociográfia. Fény volt elég, nem kellett az érzékenységgel küszködnie. Hagytam, csináljon, amit tud. Ilyenkor kellemes meglepetéseket szerezni nekem.

Persze, amilyen gyagya, képes azt hinni, hogy az a sok jó kép csakis az ő érdeme. Kétségtelen, technikailag ő a fej, ha lassú is. Viszont én vagyok a nyak. Már Haraszty Édeske is megmondta, hogy a nyak nélkül az az okos fej sosem jönne rá, hol a lényeg, hogy hogyan kell áttérni a szezonról a fazonra. 

A négyszög négyszögesítése.

GÖELEVEN nagyon oda volt ettől a felvételtől, de elárulom, utólag én vettem ki belőle a hordót.

Fellövés előtt.


Na, ilyen varázslásokra GÖELEVEN nagyon alkalmas, mert nem megy bele por, nem kell folyton retusálni a képfelületet.

Konditerem erkélye.

Hehe... GÖELEVEN ilyen témát magától soha észre nem venne.

Ott áll egy faszent.

Itt is én voltam a nyak, mert a széles és forgalmas úttest közepéről esett jó nézőpont, és a beszari GÖELEVEN folyton a hátulról ránk rontó autókkal akarta elfoglalni magát.

No-drog futárok

Ha az esemény hemzsegés, akkor GÖELEVEN persze elemében van, mert a hemzsegés az ötödmásodperccel később is hemzsegés.

Édes és hamvas kettes

Bár GÖELEVEN a diszkrét finomságokat magától sosem veszi észre, becsületére legyen mondva, megcsípi, ha a jó fényben nő a mélységélesség.

Csillagokat láttam

Na, főleg a melegtől! Lehetett vagy 28 fok a műteremben, és fűtött még a tévé is, amikor vasárnap kora hajnalban hozta a közjegyző a csillagos borítékot.
Ekkor már tudtuk, hogy a zsűri az Appril együttest tekinti a Csillag Születik győztesének. Be kellett látnunk, joggal.
Ám feltámadott a tenger és lesújtott az ő szeretetével, rádióhullámai hátára emelve László Attilát, s korrigálva jelentősen a lényegi képet, amit a fiatal dalnok festett, amikor elénekelte döntős dalát: "Zene nélkül mit érek én."
E népítélet által egyben Szabó Ádám is megtudta, zenével együtt mit ér ő, és az Appril Peroject is csak bámult, mint ki minden akrobatikus ügyessége ellenére jól pofára esett  (ezt Krizbai Tecáról természetesen nem mondanánk, ő azonnal megértéssel fogadta a hírt, de hiszen már dalával megmondta: I will survive... :- )

Képünk azt a pillanatot ábrázolja, amikor megtudtuk, hogy László Attila visz mindent.

Az Opel is csak bámult az ő milliókat érő két szemével

Jön

 Tulajdonképpen már itt is van.
Nyári fesztivál Budapesten az Erzsébet téren és a Szabadság téren.

Hemzseg, kajál, piál, telefonál, zsibong az ifjúság a Szabadság téren.

Az én ifjúságom  sötét tömbként  kísért e vigalom fölött.

Kivágták a rezet

Molnár Antal zenetudós bronzszobra mindent kibír.

Méltósággal tűri a róla elnevezett zeneiskola évvégi vizsgáit.

Kéregriportunkban az énekvizsga néhány kedves figuráját ábrázoltuk*, amint a komor bronztömeg színe előtt kivágják a rezet.

*A kis kütyüvel elkapni bizonyos fontos pillanatokat, hát, mindketten nyögtünk bele, én is meg a Götizenegy. 

(Csak úgy zárójelben említem meg, hogy miközben a villamosmérnöknek készülő Dozvald Ákos félállásban a Molnár Antal Zeneiskola eseményeiről készít video- és hangfelvételeket, a nyitott ablak párkányán tanulmányozza a közelgő vizsgáján aktuális matematikai függvényeket. Mérges pillantással nyugtázza, hogy a fater milyen jól elvan. :-)