Évezredek
alatt bebizonyosodott, hogy az ember a vele születettekre valamint a külső
ráhatásokra adható válaszok szélsőségeinek egészére tekintettel soha nem lesz
alkalmas a szociális közösséghez nélkülözhetetlen bármiféle rend szerint élni.
Az emberek zöme a boldogulást, az érvényesülést, a javakhoz és lehetőségekhez
való hozzáférést bármi áron vagy akár csak másokra alig tekintettel igyekszik
elérni. Legyen akár a legnaivabb valakiről szó, még a vis maiort is megpróbálja
más valakik válla felé terelni.
Az
óidőkben fogant igazság szemlélet több kisebb, de történelmi jelentőségű
paradigmaváltást ért meg. A birodalmak korából örökölt s a hatalom érdekeitől
vezérelt jog-szemlélet mára igen csak hézagossá lett, mondhatni, jócskán
elavult. Az írott JOG valójában nem a társadalmi közösséget, még kevésbé az azt
összetartó belső humán erőket, sem a legjobb értelemben vett cselekvési
szabadságot és tisztaságot szolgálja, hanem, az emberi tömeget féken tartandó,
csak a hatalmi gyakorlat kívánalmait és érdekeit, az u.n. hierarchikusan hátsó
kijáratos igazságszolgáltatást preferálja. Annak felsőbb lényegét tekintve a
közösséget összetartó legnagyobb erőre, az embert belülről szabályozó erkölcsre
nincs tekintettel, soha nem is volt, pontosabban nem is kívánták képessé tenni
ilyesmire.
A
történelmileg örökölt és gyökerében archaikusbirodalmi JOG lehetne ugyan kicsit
jobb és még jobb, akár az igazság osztás hierarchikus építményének toldozgatása
által is, de a szociális harmónia és a modern valóságszemlélet és szabadság
szükséglet szempontjából érdemlegesen korszerű nem lehet.
Újra
kellene strukturálni a közösségi lét valóságának minden lehetséges esetre
kiterjedő fogalmi leírását és az ahhoz rendelhető rendszabályozást. Egyáltalán
először is tisztázni, azaz egyértelműsíteni az igazság mivoltának
félreérthetetlenül emberszabású definícióját, és demokratikussá tenni az ember
ahhoz való viszonyulását.
Itt
tartunk logikailag, miközben meg nincs az a revíziós igyekezet, az az újra
strukturáltság és fogalmi újraértelmezés, aminek nyomán a közösséget pusztító
emberi rossz jóságra cserélődhetne vagy legalább leleplezhető és időben
semlegesíthető volna.
Elég
szomorú, hogy eme egyszerre potenciális és valós rossz miatt a még oly
egyoldalúan rigorózus JOGra váltig szükség van minden érvényesülésen és
érdekütközéseken alapuló emberi közösségben, mert az ember a rossz feltételei
között rosszá lesz - érts ezen bármi csekélységet!
Olyan
JOGra volna szükség, ami nem bárki által rutinírozható és korrumpálható
igazság-, illetve rend osztó szerszám a más egyébként számtalan féle, akármilyen,
akár jobbítón buzgó, de téveszméktől gyarló emberek kezében.
Eljött
az ideje, hogy a működőképes és tévedhetetlen JOG megszületése érdekében az AI
vágjon bele a külső és belső emberi valóság relációkban végtelenül(?) árnyalt
fogalom-hálózatának leírásába. Mindezt ama cél érdekében, hogy a "törvény
betűje" minden bármi okból előálló, fennálló vitás emberi helyzethez mint
szótári esethez, azaz tényálláshoz automatikus és vitathatatlan jogi megoldást
rendelhessen. Különösen az által, hogy törölje ki e szótár igazság
definíciójából az emberi érdektől, illetve ellenérdektől motiválhatóan
megragadható eseti értelmezéseket - úgy az érdekeltek mint a bíráskodó(k)
részéről.
Nélkülözhetetlen,
hogy végül minden lehetséges, rendtől elhajló emberi helyzethez, mint jogi
tényálláshoz eleve automatikusan rendelődjék verdikt, ítélet, amit az illetékes
személy vagy inkább ego-semleges aktor, a fennforgó tényeset okán az ím már
teháttal társított nagy fogalom rendszerből lehív és ("ítéletként")
kinyilvánítottá tesz.
Irtózatos
nagy, folyvást bővítendő és bővíthető szótárról van szó, amivel a természetes
humán emberi ész nem bírna el. Az legyen itt és most mellékes kérdés, hogy
ebben a végtelenbe bővülő szótárban az ítélkezést szolgáló keresés útja a
Mesterséges Értelem számára logikailag ellentmondás mentesíthető és
tévedhetetlenül járható út volna-e.
Dehumánus
poszthumán JOG-ként tetszik elő ez az egész felvázolt feladat. Na de maga az
ember is a poszthumán jövő felé tekint. Annak hitében íródik itt mindez, hogy
egy ilyen szótár kizárni volna képes bármiféle ember ellenes önkény, galádság,
ártó, akár sátáni fordulat felülkerekedését.
Az
egyik rég óta kézenfekvő nyereség és kívánalom volna az anyagi érdekű ügyvédlés
kiiktatása az igazságszolgáltatási folyamatokból, a másik pedig a tudatképtől
való verbális eltérés indikálására alkalmas chip születéskori vagy későbbi
beültetése, illetve az ennek híján evidenciaként fennálló törvény előtti
hiteltelenség.
Na
de - félre:
ki
volna, ki lehetne egy ilyen fogalomtár gazdája? Fejlődését szponzoráló és
célirányban tartó Gazdi nélkül még egyetlen mesterséges értelmet sem láttunk
kibontakozni. És mi volna az a chipesítő fennhatóság, ami garantáltan
élvezhetné a természetes biológiai élet folytatásában érdekelt emberiség
bizalmát?
Ja
igen! Alapvetően fontos volna az új jogi mechanizmus tévedhetetlensége
érdekében a társadalmi működés egészére kiható hazugság indikátor valamint a
valamilyen legfelsőbb Gonosz iránt elkötelezett átkozódások indikátora is, és
mindezek erkölcsi garanciákkal kontrollált működtetése.
Ennyit
kiindulásul, aztán majd meglátjuk - vagy sem.
