a meglátások születése

Ma hallottam a Kultikonban, hogy a Szépművészeti Múzeum új fotótémával rukkol elő: a fotóművészet születéséről nyílik kiállítás. Ennek kapcsán néhány fotográfus is megszólalt a Duna televízióban, és "érdekes meglátások" röppentek el.
Haris László a technika fontosságát hangsúlyozva az irodalmat nevezte a művészetek legrangosabbikának, mondván, hogy annak a technikája az írni-ovasni tudás. Kérdeném, akkor a nyelv maga micsodája is az irodalomnak? Na és a festészetben mi alapon is különböztetjük meg Rembrandtot a szobafestőtől, mert ugye a technika itt is ott is az ecset.
Vancsó Zoltán pedig, aki ismerten mély vonzalmat érez saját alkotásai iránt, a fotó egyik kivételes specifikumáról, a bemozdulásról (naná, természetesen az ő új kísérletezései kapcsán) azt bátorkodta kijelenteni, hogy olyan képek jönnek létre általa, mint amilyet a festők festenek.
Én most bekómálok ezektől, azaz megyek aludni. Akinek a fenti magvas kijelentésekről semmi további nem jut eszébe, tegyen maga is úgy.
Hátha holnap okosabban ébredünk :-))

itt a tavasz!

Itt a tavasz! Tele a város kipufogással.

művészbánat

Most kaptam Németországból a szomorú hírt.

Ebben a büdös, agyonkapitalizálódott világban,(amihez egyébként nálunk most a mi hajdani szocialistáink remélnek legjobban érteni) ilyesféle dolgok állják útját annak, hogy a zene, ami tulajdonképpen az emberi szellem által létrehozott mesterséges természet, mindenkié lehessen. Itt történetesen annak állják útját, hogy egy vizuális művész idézhessen egy zeneművész szellemiségéből.

IDŐ s ZÉ avagy izé

Időd lejárt! - sziszegte egy hang, de nem lehetett tudni, honnan jön. Nem a tévékészülékből, az biztos, hiszen rút fehérzajjal épp most ért véget az adás.

Z. agya szinte megbénult egy pillanatra. Rémület rohanta meg, aztán képzelete lángoló seprűjével próbálta mozgásba hozni a körötte megfagyott időt.

Az idő kibúvót keresett:

- Seprő és nem seprű!

Z. megtorpant egy pillanatra, de aztán átlátott ezen a szitán, s még nagyobb hadonászásba kezdett.

- Seprűm kotnyele üsse orrát dolgaidba! - rivallt tollával a papírra, s az idő félig már relációvá enyészett, mire eszébe jutott egy gyengécske riposzt:

- Ahhoz is én szolgálok, hogy amit írsz, olvasható legyen.

- Ha akarom, csak kóvályogsz előre-hátra szótagok során, tudod: indul a kutya a tyuk aludni... haszontalan játszadozás, de amikor dögkútba hull az ártatlan ember, Te bezzeg nem fordulsz vissza vele, holott megtehetnéd!

- Na jó! Nézd a tévét és ne síránkozz! - pördült egyet maga körül az idő, ám hiába: a bemondók már lemosták a sminket, a technikus biciklijén hazafelé tekert, ki-ki a maga módján beintett neki.

Állt az idő tehetetlenül.

- Téged akkor most átugorlak, hiszen csak irkálásaim által létezel - zördült Z., de ugrani képtelen volt, gondolata nem folyt többé eszéből, mert az idő ekkorra már észbekapott.

Még egy lehetősége maradt, élt is vele: mély alvásba menekült.

- Na jó, elmédnek nem múlok kicsit, de itt leszek, baszki - morogta az idő. - Felébredsz te még! Bámulod majd lábszáradon az elősejlő, tegnap még elképzelhetetlen visszereket. Aludj csak! De azt ne hidd már, hogy legfőbb ajándékomnak, az életérzésnek eltékozlását büntetlenül megúszhatod!

Szólt az idő, s mert a párnahuzat alól motoszkálást hallott, lesújtott.

Megütötte a gutát.

Z. Másnap vidáman ébredt. Hétkor már sercegett tolla a papíron. Valami olyasmiről firkált, hogy van-e halál a halál után.

Az idő meg csak bámult és bámult, kezében... bocs, periódusában! - a világmindenségből frissen elcsórt frászkarikával.

Ezzel itt már nem sokat kezdhet.

zzzz

A FÉNY titkai

Ez év március 22-én kiállítást nyílt a Tripont Galériában (Thán Károly utca 17.) a LightAcademy világítás oktató tanfolyam végzett hallgatóinak fotóiból, melyeken zömében a fénnyel, mint fotográfiai fenoménnel való találkozásaikról adnak számot.

Történetesen a profi fotótechnikát forgalmazó TRIPONT cég 22. születésnapja is március 22-re esik, s kiderült, hogy a tulajdonos Tóth Béla  ím már hatodik ixen túlra csúszott éveinek száma is épp e napon növekszik további eggyel. :-))

A megnyitón jelen volt GÖELEVEN is, aki a tanfolyamon végzett egyik növendék, Raffay Beáta Édua igen szimpatikus felvételének lehetséges további megvágása kérdésébe rögtön bele is ütötte az orrát.

Hogy eltereljük GÖELEVEN figyelmét a kényes kérdésekről, megpróbáltunk lábra menni.













 A Lightacademy-n végzett hallgatók száma mára megközelítette a kétszázat.

Világhaiku haikuvilág

A tenger világa címmel japán-magyar kiállítás nyílt az Erzsébetvárosi Közösségi Házban. NACUISI BANJA japán költő, a Világ Haiku Szövetség igazgatója tengermélyi lények előtt tisztelgő haikuihoz Pápai Éva képzőművész készített akvarell illusztrációkat.

A közönség Banja haikukat hallgathatott japán, angol és magyar nyelven.

A látszólag - és haikuiból ítélve is - gyermeki lelkű Banja örvendezve hallgatja saját haikuit.










A megnyitón a Magyarországi Japán Tea Egyesület URASENKE* teaművészetet oktató és népszerűsítő teaiskolája mutatta be a japán teafőzés szertartását.

Rajzó-Kontor Kornélia celebrálja egy csésze tea elkészültét

Kóstoló, sajnos, csak az illusztris vendégeknek jutott.
Képünkön balra Őexcellenciája Ito Tecuo nagykövet








Belekukkantottam az egyik kézbe vehető haiku kiadványba és a következő meglepő kép fogadott:

Aki megmondja, hogy a japán sorban hol a Frankfurt szó, az már ugyancsak tud japánul :-)











Ennek nyomán a következő homályos gondolatokkal távoztam:

Az ízlelést, ami az italokban rejlő érték befogadásához kell, a természet eredendően adja. A látvány esztétikai sajátosságai is szembeötlenek mindenkinek (legfeljebb nem értékeli).

A nyelvet nem a természet adta nekünk, ezért a befogadása tanulás nélkül lehetetlen. Ahány földrész, annyi útja a valóság fogalmi leképezésének és a valósághoz való viszonyunk nyelvi gyakorlatának. Nincs formai azonosság, nincs a formateremtő költők számára hiteles átjárás a nyugati világ és a Távol-Kelet nyelvei között. Csak az értékek meghitelezése és a baráti gesztus az egyetlen út a költő számára. Bár kérdezősködtem kicsit, ezen az esten is homályba veszett, hogy a haiku 5-7-5-ös szótagrendje miért lett kötelező forma nálunk, nyugaton, mikor a japánok lám, a haikuikat egyetlen egyenes sorban nyomtatják.

Aki ennél több hiteleset tud a dologról, az majd írjon!

*

Chadō, Sadō, Chanoyu －　茶道・茶の湯

A teaművészet - japánul Chadō - a tea készítésének, felszolgálásának, s elfogyasztásának egy olyan szisztematikus módszere, melyben számos művészet és filozófia egyesül, ötvöződik egymással.
A chadō eredetének, történetének áttekintése, valamint lényegének tömör ismertetése előtt mindenképp elengedhetetlen egyfajta elhatárolásba, választóvonalak meghúzásába kezdeni. Szükségszerű a zöldtea hétköznapi értelembe vett fogyasztásának és a teakészítés - felszolgálás - elfogyasztás művészi keretekbe foglalt formájának elkülönítése, azok tiszta elhatárolása. Egyesületünk az Urasenke teakultúra, azaz a művészet hirdetésével foglalkozik. Értelemszerűen így a továbbiakban a tea szó alatt nem annak a hétköznapi fogyasztását értjük, hanem arról, mint művészetről írunk, beszélünk. Arról a művészetről, melyben az évszázadok során számos japán tradicionális művészeti ág fonódott össze, mely kapcsolódó művészeti ágaknak (azoknak a teaművészet részét képező elemeiből) így idővel kialakult egy-egy sajátos, a teaművészet szabályainak megfelelő „változata", formája.
elérhetőség: urasenke.hu
 

Már a Masat is!

Fotózik is a Masat-1 -  szökken szemembe a címzetes hír a hajnali metró újságból.

Aztán: "A kis műholdat tervező és megépítő műegyetemi csapat eddig eltitkolta, hogy kamerát is szereltek a szerkezetbe."

Ennyi.

Ennyi? Ez bizony égető kérdések, vagy ha úgy tetszik, a világos beszéd elmaszatolása.

Mert ha így áll a dolog, akkor nem az a kérdés, hogy eggyel több már megint, aki kattintgat, hanem, hogy ez az egyetemi szinten képzett Masat-1 művésznek tekinti-e magát, és mennyit remélhet az nka-tól.

a zöldség méltóságos ágya

A múltkor állatmesével próbálkoztam, de többen beírtak a panaszkönyvükbe, mi szerint már az első két szó is ( azt hiszem, a hol voltra céloztak) annyira unalmas volt, hogy nem voltak képesek továbbolvasni.
Most tehát valami újjal próbálkozom. Növénymese.

- Én vagyok a liliom - lelkendezett a liliom, midőn a zöldségágyásba tévedt hagymából fejecskéjét végre a nap felé emelte.

- Hahaha! Hallottátok? Ő a liliom, ez a hagyma itten. Persze, mi meg mind orchideák vagyunk.

- De én tényleg az vagyok, csak ti még nem láttatok...

- Halljátok, micsoda szemtelen gyom ez? Mi nem láttunk... Mi! Mit nem láttunk mi, te kis szarházi?

Elkezdték csépelni.

- Én tudom, mi ez - tolakodott előre egy öreg parajfű. -Láttam egyszer a tévében. Ez a kaktusz.

Röhögés rázta a tépett liliom köré tódult zöldségeket.

- Hallod, te liliom, most lebuktál, most kaktúszul ejtünk téged! Na, ha nem akarsz további nagy pofont, halljuk, valld meg, mi vagy te, na?

- Kaktusz - válaszolta a liliom.

- Mi? Hülyének nézel minket? Parajfű csak viccelt. Életében nem látott még tévét. Igaz, mi sem - és fertelmesen röhögtek.

- Na, halljuk, mi vagy te, ha liliom nem vagy!

- Kaktusz - válaszolta a liliom.

- Ez tényleg kaktusz, én is láttam a tévében - kontrázott a karalábé.

- Úgy, tehát tényleg kaktusz. És akkor kaktusz, mondd csak, miért hazudtad nekünk, hogy liliom vagy? - ismét nekiestek.

Amikor elengedték, tépett szirmai szanaszét hevertek.

- Tudjuk, tudjuk, mi csak bunkó zöldségek vagyunk, de azt ne hidd, hogy nekünk akármit be lehet adni - tiport még egyet rajta a répa.

- Nekünk mindegy, felőlünk lehetsz te a liliom is, csak ne hazudjál, értetted?

- Értetted? - ordította a fekete retek, mert a liliom késlekedett a válasszal.

- Te, ez még mindig nem érti. Még próbál hazudni megint, látom a szemén, figyelitek? - nyomult oda a zellergumó is.

Újra nekiestek.

- Állj! Agyonveritek! Sőt, talán már ki is nyiffant - sopánkodott a zöldhagyma.

A liliom valóban nem mozdult többé.

- Igen, kinyiffant. Gyerekek, ezt azért nem kellett volna.

- Nekem mindegy, érted? - hőbörgött a fekete retek. - Felőlem élhet az ilyen, én nem vagyok rasszista. Felőlem azt csinál, amit akar, csak ne hazudja, hogy ő a kaktusz, ha egyszer a levendula, értitek? Micsoda? Ja, a liliom, igen... a franc tudja már... Már én is zöldségeket beszélek, mert úgy összekavart a szemétje. Mondtam, hogy szarok rá, felőlem a jázmin is lehet. Én aztán tényleg nem vagyok idegengyűlölő, csak nekem ne hazudjon.

Utcakövet felszedni, jó ügyekért, dicséretes dolog, de nem sok hozzáértést igényel.
Lerakni, az már igen! Lerakni már úgy kell, ívesen, szépen, ahogy a csillag megy az égen.

Lerakás

Felszedés

Ez pedig itt a felszedők lerakása.

KIÁLTVÁNY

Ma, nyomban, hogy rám köszöntött a reggel, a következő kiáltvánnyal fordultam magamhoz:

Ha magyarnak érzem magam,

fékezzem és szűkítsem fogyasztói csapongásomat!

Ha az áru vonalkódja 87-tel kezdődik, tegyem vissza a polcra,

mert mint az interneten olvasám, az az áru a hiperrassz uszításban fürdő Hollandiából származik,

ahol lefasisztázzák a magyarokat. Engem is, persze!

Hogy mi a hiperrassz?

Virtuális, inverz etnomix. Minden rassz fölé tör. Mindent üldöz, ami történelmi identitással azonosítja magát.

Látszólag van rá oka.

Nos, ismerem én is a népem nevéhez ragadt szégyenteljes dolgokat.

Ám azonban, mint minden náció, egyedeiben az enyém is megújul, figyel, tanul, gondolkodik, s joga, sőt, méltóságbeli kötelessége is, hogy a maga útján jusson előre.

Nem hátra, előre! Egy értő és toleráns, korszerű jövőbe.

Le a fasisztákkal és le a hiperrasszal!

Én anyám arcát hordom és őrzöm magamon.

És van nagyon sok másfajta barátom.

Számtalan sorstársam, ellenlábasom köröskörül, ki mind-mind e csodálatos nyelven beszél, magyarul.

És így, együtt, efféle szövevényességben akarok másokkal egy élet- és érdekközösségbe tartozni.

Békében élni.
Éljen a nemzeti identitás!

Hogy mi az? Hát ez az!

Meg kéne már beszélni közös dolgainkat!

D-Vektor

Ennyi a kiáltvány.

Most figyelem, hogy hogyan reagálok.

Mert miként bennetek sem, nem bízom ám én már magamban sem úgy, mint régen. 

Pesövé Ofszi