Már megint egy fotókiállítás, ezúttal az Erzsébetvárosi Közösségi Házban.
Megint egy alkotó közösség: F8 - bátor kis csapat. Bátrn felvonulnak. Hogy minek, ez itt-ott még kérdés. Fotózni már mindenik tud. Gombnyomásra állnak elő technikailag kielégítő kópiák. (ja, ezt már ötször mondtam!... :-)
De miért is nézzem?
Na jó: mert bátrak! Az egyik nem fél a romos sötét szobákban, a másik nem fél utánozni a korai Kerekes Gábort, a harmadik avantgard bátorsággal telefirkálja paszpartúit, a negyedik oly közel merészkedik a témához, hogy - mint Horváth Dávid is említé megnyitó beszédében - félő, hogy belekaphat a tyúk a lencsébe, az ötödik lomóival bátran telehinti koppanásig a falakat stb.,stb.
Az utolsó - rejtély. Hagyja, hogy emezek teleaggassák a nagy terem falát, a magáéit meg kirakja a folyosóra. Igaz, itt testközelben vannak, és meg is áll, akinek van szeme. Mert ezek nemcsak bátor, de jó fotók. Vagy csak a folyosó teszi? Ravasz! Igaz, Tamási Gábor más korosztály, mint a csoport zöme. Foglalkozásként fotografál.
A többiek sem annyira teenagerek persze. Nem pukkasztják a polgárt képeikkel, de szalonozni sem kívánnak. Hova sorolhatók tehát?
Elgondolkodtatott a megnyitás attitűdje, Horváth Dávidé. Sorra veszi az alkotókat? Mindenkit letol kicsit, s mindenkihez van egy-két építő szava? Nagymenők kiállításait nem így szokás megnyitni. Őket bármi áron méltatni kell.
Ezek nyolcan tehát alighanem ama... na, olcsó ránézés amatőrt mondani!... ezek nyolcan alighanem ama feléhez tartoznak a magyar fotográfiának, akik még hallhatnak a szóra, akik nem oskolázták magukat a bámész plebsz fölébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése