Kiállításra készülünk. Fényes papír? Kicsit berzenkedtem. A jóságos producer beszerzett valahonnan egy doboz művész-papírnak mondható csodát.
Megvallom, megrémített a próbanyomat, s arra sarkallt, hogy utána gondoljak, mi is a fotónak, mint kópiaként megmutatkozónak az anyaga. Berzenkedésemet látva, producerem utólag, valahogy előrebocsátólag megjegyezte, hogy a fotósok ki nem állhatják a matt papírt.
Persze, ugyan mi okból és mióta? Mióta már tudják, hogy a képzőművészet nem a látszatoktól az, ami?
Ám valóban van némi zavaró abban, ahogyan a matt nyomtatás feketés tónusai a valóságról referálnak, ahogy elnyelik a rájuk eső pillantást.
Ezen agyaltam kicsit, hogy miért. A klasszikus analóg fotónak a hordozója az u.n. szemcsézet. Ez gyakran jól kivehető a képen, ám ha a lé nem mozdította el az információ hordozókat az előhívódás kocsonyás állapotában, akkor nem zavar, sőt!
Kézenfekvő lenne azt gondolnunk, hogy a fotó kép fizikai hordozója a szemcsézet. Ám a szemcsézet ugyancsak nem materiális valóságban, hanem csupán virtuálisan jelenik meg a kópián, miképp a kép is. Úgy, mint a virtualitás egy másik vetülete.
Mindaddig, amíg valaminek az ábrázolt mását keresi szemünk a kópián, nem játszik szerepet a kép fizikai hordozója, mint matéria. Különösen nem, mint a mi virtuális médiumunk esztétikailag megformálható anyaga.
Amikor a felszín játékát vagy a festéket a maga fizikai valóságában megpillantjuk a papíron, visszahőkölünk a virtualitásból, és a fotónak, a maga eredendő értelmében vége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése