2010. augusztus 10., kedd

kultúra

Jankovics Marcell visszatért az NKA bizottságának élére. A szombati rádió-interjúban természetesen szóba hozta kultúra-felfogását, amivel én (na, mi!) kezdettől vitatkozunk. Bár hisszük, hogy Jankovics Marcell szemlélete kifejezetten pozitív hatást gyakorol az NKA működésére, felfogását mégis kritikával illetnénk, ugyanis ő valahányszor sajnálattal jegyzi meg, hogy a kultúra az utolsó több mint száz év fejleményei nyomán alapból felépítménnyé lett.
Mi, épp a kultúra megújítása irányti törekvések mellett érvelve, azt valljuk, hogy a kultúra sosem volt alap, mindig is felépítmény volt, vagyis a civilizáció primer jelensége mellett szekunder képződmény.
Bár fentiekből következően mi is tágan értelmezzük a kultúrát, a Jankovics által képviselt és minduntalan hangoztatott tágabb kultúra-értelmezés hatótere jelentősen eltér a miénkétől.
Bővebben lásd: GONDOLKODOM/ KULTÚRA illetve CIVILIZÁCIÓ
(Ezzel persze nem a hajdani kultuszminiszter - Bozóki vagy hogy hívták - kiáltványba foglalt szamárságaihoz csatlakozunk! :-))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése