A Budapest Galéria nagyon nem ilyen. A meditáció tárgyául szánt óriás printek valamelyikét innen, ebből az óriási térből minimum haza kéne vinnünk, hogy elmélyült kontaktusba kerülhessünk vele, ám látni némelyiken, hogy már annyiszor, de annyiszor haza lett víve: a padlóra terítve is alig képes egészben maradni.
Ilyen profán adottságok mellett a magunkfajta, asszociáló erőért nem a szomszédba járó ember elméje ezer fals, profán nyomon lódulhat előre. D-Vektor hamar megunja ezt, és húzza a csíkot. Egyedül én maradok, mert engem olyan fából faragtak. Mintavételezéssel múlatom magamat.
Háromnegyed hatkor surrogni kezdenek a Galéria hatalmas ablakainak zárófüggönyei, elfehérítve az addig feketén és a tatarozási állványzatoktól zavarosan idebámuló kozmikus teljességet. Sokatmondón fésülködnek a teremőrök.
- Na, sikerült valamit meditálni? - zárószavazza le jelenlétemet a kedves asszony, akit érkeztünkkor szándékainkba beavattunk.
- Nem volt kapásom.
- Jöjjön holnap is, kicsit korábban.
Értek én a szóból, pont hatkor távozom, elvileg dolgavégezetlenül.
Később aztán otthonos zugainkban mégiscsak bekattan ez-az, amivel látogatásunk emlékhelyét kicsempézhetjük.
ICA! Csakugyan, mi is lett Icával, azóta, hogy utoljára hazakísértem Pilisvörösvárra?
Hodályvilágításban a Galéria fő meditációs tere
Balla kegkisebb műtárgyának installációs megoldása. Tanulhatna tőle a MAOE fotótagozata.
Meditációs objektum. A padlóra terírve is alig tud egészben maradni.
A teremőr teddy sapija a meditáció elmélyült stádiumában
Az esti száguldozástól félig már begolyózott friss hó a képen látható színhelyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése