- Hol nem voltam, Miféle Hervén?
- Hogyhogy! Te nem ismered Lüszien Ervét? - döbbent volna le ő, mire én:
- Ja, az RV, hallottam valamit! Aki változtatott az LK-n, így lett RV, és asszem, a híres RV optikák feltalálója, amit manapság tévesen VR-nek is szoktak mondani.
Na, ezen hótt egészségesen is kifeküdt volna, az biztos.
Azért jutott eszembe mindez, mert ellátogattam végre a Szépművészetibe. Fotográfiai látásunk egyik nagytiszteletű elődének, Lucien Hervének a kiállítására.
Életműve és annak most látható szelete is nagyszerű, bár a Hervéiség varázsa a hangoztatottnál kevésbé misztikus. Talán pont azért, mert mindazt a látásmódbeli és formai - egyben szemléleti - eredetiséget, amit ő hozott a fotográfiába, időközben bekebeleztük. Ma alapkövetelmény az a rutin, amivel az árnyékok képszerkezeti szerepének hangsúlyt adunk, vagy az a precíz konstruktivitás, amivel a geometrikus rendet érvényre juttatjuk.
Ez persze csupán kettő a hervéi látás legfontosabb tényezői közül. Érdemes észrevenni, hogy a képformátum egészének viszonyát a képépítő elemekhez mennyire merészen kezelte. Nagyon sok négyzetes formátumú felvétele látható a Szépművészetiben, melyek közül nem egy mutat jelentős lépést az asszimetrikus elrendezéssel való kísérletezésben. (Porte de Saint Quen, Párizs, 1947 - hatalmas üres ég egyensúlyozza ki az alanti csekély magasságig hatoló képelemeket, Hajnali Kávé - két domináns fényfolt az egyik átló két végén, stb.) Efféle merész szerkesztésre példa a Le Corbusier marseillei zarándokkápolnájának tetőteraszán készült felvétel. A függőleges és vízszintes betonvonalak képileg asszimetrikus összefűzése jó példa arra, amikor Hervé megőrizve szünteti meg a képformátum szuverenitását. Továbbszárnyalni innen, az Hervéi magaslatról kevesen tudtak, s éppen Gáti Gyuri nem véletlenül viseltetett baráti hevülettel a már csaknem fél évszázada a szklerózisz multiplex börtönében raboskodó mester iránt, mert neki igen nagy affinitása van/volt Hervé vizuális lényegítő filozófiájával azonosulni. Így történhetett meg, hogy éppen a már e fórumon emlegetett Budapest Galéria béli kiállításán jelentős és ímmár színes lépéseket tett, láthatóan tovább a hervéi nyomvonalon.
Míg Boteronál nincs árnyék, s értelemszerűen fényirány sincs, Lucien képi építkezése főképp ebből táplálkozott, a tárgyak árnyékvetéséből, a sötétség karolásából a fénylő formák körül.
Az árnyék, ami jön-megy. Évtizedeken át lakásába zárva is még mindig az árnyék volt az ő leghívebb játszótársa.
A kiállítás kísérő szövegében azt olvashatjuk, hogy a szerkezetet kutatta. Mivel Hervé munkáinak zömét az épületfotografálás tette ki, érdemesnek találnám, hogy magam részéről pontosítsak: Hervé láthatóan a három dimenziós valóság 2D vizuális megfelelésébe átültethető szerkezeti elemeket kereste. Ebben legfőbb támasza az árnyékvetés volt. Ám Hervé szabadon játszott birtokba vett lehetőségeivel. Ilyen formán nem találom igazán érdemi megjegyzésnek, ami a falon áll, hogy "Hervé Le Corbusier épületeiről készített felvételei rámutatnak azokra az elvekre, melyeket az építész művei tolmácsolnak... Objektíve előtt térben és időben, lépésről lépésre tárul fel az építmény egy-egy újabb rétege." A most, itt látható felvételek, melyeken Hervé főleg Le Corbusier 1949 és 1955 között zajló építési munkálatait követi, nem egészen elvekről szólnak. Mai szemmel Hervé fotói nem Le Corbusier munkájának, pontosabban hitvallásának erősítései. A hervéi fotózás inkább PR hasznú tevékenységnek tűnik, abban az időben jóval nagyobb lehetett stílusának felszólító jellege, mint amekkora ma lenne. Hervé ezen együttműködésben fogant képei közül nem kevés tűnik inkább felhőtlen játéknak, mint elvek hangsúlyozásának. Itt látható építészeti fotói gyakran olyan házakról szólnak, melyek nem élhetőek, lásd az épülő ronchampi zarándokkápolna drótháló szövevénye vagy a terhet talicskázó ember zegzugos árnyékvetése pucér lépcsőbetonon.
Ha lakhatónak nem is mutatják, néhol érdekes pszeudo-tereket nyitnak a bevágódó fénynyalábok. Hervét az árnyékok kiharapta különös formák megpillantása éltette. Meg az élettelen felszíneken fellelhető élet. "Célom, hogy megmutassam a dolgok belső szépségét, a jelentéktelenben rejlő szépséget."
A formaiakon túl Hervé életművének legfőbb értéke történeti tényében van. Ma is progresszíven hat, látásra bátorít.
Botero, akinek árnyékhoz bezzeg semmi köze, s emberalakjait a felületes szemlélő kövérnek látja, stílusával Itália előtt tiszteleg: ott fedezte fel, a reneszánszt közvetlenül megelőző századokban azt az erőteljességet sugalló ábrázolást, mely rabul ejtette. Innen töltekezett fel a "tömeg" iránti szenvedélye.
Kerestük a megfelelő szót, hogy a pompás Hervé fotók lépcsőkön és loggiákon utánunk nyomuló hatását leváltsuk,
és megtaláltuk:
DAGADT
A szél például vitorlákat dagaszt, de a vitorlavászon ettől nem lesz dagadt. Botero vitorlavásznai viszont, ha lennének, dagadtak lennének, akárha szélcsendtől lógnak is.
Botero magyar szemmel tekintve egyfajta ál-pszeudo-festő-Füles, kinek ábrázolási szomja úgyszintén heves, és könnyen torkollik paródiákba. Lehet élvezni ezt is, a Boteroét, csak valahogy komolyanvehetetlen. Mert nincsenek se fényei, sem árnyékai, nincs képeinek valósága. Kicsit sem hasonlít senki senkire.
Egy Botero csendélet általunk kanyarintott leírása:
Dagadt fiókos szekrényen, melynek fiókja enyhén kidagad, dagadt abrosz, azon dagadt alma, dagadt narancs, mellettük dagadt pengéjű dagadt kés.
Az egyik Piknik című képén meg: dagadt dombok előtt, dagadt abroszon dagadt gitár, dagadt gyümölcsös kosár, dagadt tányér, dagadt kés. Hátul dagadt dugós üveg, amiben érdekes mód, a dugó bezzeg nem dagadtabb a kelleténél. Na és egy benyúló dagadt férfi kéz, dagadt ujjai közt karcsú cigaretta! Hoppá! Ez már szinte célzatos. Amott a két nő feltehetően akkor Mari meg Juana.
Egyhelyütt előbukkan Botero azon blaszfémikus humora, mely bennünket határozottan emlékeztet :-)) A kép címe: Fürdőszoba a Vatikánban. És teli kádban, állig egyházi pompába öltözve nyúlik el a vízben egy főpap.
Ez a Botero nem gondol ám semmire! Azt ne higgyük má! "Ecsetemmel úgy alkotok, mintha folyton csak gyümölcsöket festenék."
Hehe. Megettük. (már nem a gyümölcsöt, mert az nekünk túl dagadt...)
NO FOTÓ - mondja a teremőr, amikor próbálom visszahelyezni csodálkozástól kihullott kontaktlencsémet.
Nocsak! Már itt tartunk a miniatürizálásban?
Ez a Botero meg csak dagaszt és dagaszt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése