Szíven ütött. Hát csakugyan, árvult bokraink közt már megint nem lengedez a zafír?
Így hervadok egyszer majd én is el, zörgőn, megfakultan.
Sorstársnak éreztem ezt a levelet.
Gyűrött felszínére próbáltam életet lehelni.
Ám a sárga, ami volt itthon nekem, valahogy hazugságnak hatott.
Akkor legyen bánat-lila!
Tetszett határozottan. Kezdett a dolog jungosulni. Már szinte zseni volt.
De ő valahogy már nem akarta.
Csúnyán akart szép maradni.
Tegyem el? Itt porosodjon?
Kidobtam.
Hát ne lehessen már engem zsarolni...
dekadens csimpaszkodással untatni legszebb alkotó virágkoromban!
Good photos, a greeting from Spain.
VálaszTörlés