Tegnap bekukkantottam a Dráva utcában a DUNA galériába, mert nagy képek sorakoztak a falon. Rögtön ráismertem a lombok tömbösen összefogott tónusairól, láttam, kiről van szó: az idős Markóról, a Karcsiról. Mostanában úgy csinál, mintha fotózna, s kinek van kis stílusérzéke, látja nyomban, hogy Chocholt utánozza nagyon.
Nézem az egyik képét, szép erdőmélyi ősz, annyira harmonikus, békés színekkel, amit csak ő tud. Látom a címet: Erdő, részlet. Hát igen, új korszak, régen ilyen részletezések nem voltak nála. Fotóban így megy. Na de az ő fotója mégis, ez a kép attól még mesés!
Hajolok közelebb, mert én sem most jöttem a falvédőről, s hát mintha látnám az ecsetvonásokat! Aztán másik kép elé állok: Táj gémeskúttal, és olyan markóiasan dől a horizont. Ilyet akkor csinál az ember, ha folyton ferdén tartja az ecsetet. Ez ő! Csak már újítani akar. Olvastam is valahol, hogy mostanában fotózgat.
Csalódik nyilván, az idilli tájban idilli életnek nyoma sincs ma már. És hát fotóban, ott nem csalhat az ember!
Azért valahogy mégis furcsa ez. Az idős Markó fotózna tényleg? Ja, mert hogy ez most más festőknél is divat! De mégis gyanús.
Engem akárki ne verjen át, nekem festő a szomszédom, a Lajta Gábor. Közel hajolni nem esik nehezemre, ha kell.
Hajolok, s hát látom én, hogy ez a sok kép valójában mind-mind festve van!
Ha volna kalapom, megemelném :)
VálaszTörlésJános, hiszen van, én még meg is örökítettelek benne...szóval emelgesd csak nyugodtan ! ;))
VálaszTörlésKutyuskám, ezt jól megcsavartad, így hát tényleg le azzal a kalappal ! :)