Azt hiszem, az ember alkotó játéka a kíváncsiságon és a formai leleményen egyensúlyoz. Kíváncsiságon, vagyis kihívást jelentő kérdések feltevésen ( tud-e gurulni a szegletes, ami dehogy is akar gurulni) és formai leleményen, mert kellő tudás híján a formai leleménnyel juthat az ember egyféle válasz közelébe.
A lelemény tehát ahhoz kell, hogy az ember lekerekítse valahogyan a szegletest, azért, hogy - bár nem erre való - a maga módján guruljon.
Ha mindhalálig játszani remélsz, nem érdemes megkomolyodni. A komoly emberek nem kíváncsiak. A komoly ember nem kockáztat, veszíteni semmiképp nem hajlandó, ezért nem is kell neki lelemény. A komoly ember, ha játszótárs toppan elébe, csak miértnemezni tud, számonkérni úgynevezett "ésszerű" minták mentén.
Ne az együgyűségben vagy az otrombaságban keress játszótársat. Ne pengesd a pöcsödet, csak mert valaki unatkozó mástól így láttad.
Ha nincs benned lelemény és kíváncsiság, nem érdemes úgy csinálni, mintha játszanál.
Ha játszol egy gondolattal, akkor az olyan gondolat legyen, ami maga is játszik veled, ahogy a strófa is mondja.
És ha játszótársad is akadt, ha kíváncsisággal hozzá méred magadat, nem szabad félned, hogy alul maradsz a játékban.
Ha nem így van, játékod csak kijátszása másoknak.
HA A BOXGÉP REPÜLNI TUDNA...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése