Tanult ismerősöm felhívott a minap, hogy mit szólok a fogatlan teoretikusok párbeszédéhez, amivel felhívják a Daily Today No Gallery oldalaira tévedők szíves figyelmét egy bizonyos, általuk felkapott üregibékára, aminek tudatosan teljesen más a hangzókészlete, mint bármelyik szirti poszátának. Ez az üregi béka nemcsak ügyesen ugrál és brekeg, nem bizony, mert ez brekegésével mintegy idézőjelbe teszi önmaga brekegését, miközben a legtöbb szirti poszáta csak bambán és elavultan dalolgat.
Teoretikusaink összegzésképpen megelőlegeznek egy nagyhorderejű paradigma váltást a brekegés terén. Felvetésük fényesítése végett hivatkoznak Sigmund Freudra, akinek fejlődéselmélete úgy is értelmezhető, hogy eljön a nap, amikor a modern közösségi terekben a brekegés egészen más interferenciákat fog kiváltani, mint hajdan a templomokban.
Utána néztem ennek az eszmefuttatásnak az említett szájton, ahol az onlány publikálgat, és miután magam arra a következtetésre jutottam, hogy a homo sapiens története nem is az édenkerttel, hanem a nyakatekerttel kezdődött, ím így válaszolok most ismerősömnek:
Te tudod, bébi, hogy szükséged van-e arra, hogy számodra zöldfülűek valóságszemléleti vagy társadalomszemléleti attitűdöket közvetítsenek.
Média hangosan oda lehet terelni a figyelmet valamely kiválasztott üregibéka vagy szirtiposzáta konvencióktól eltérő viselkedésére is, persze. Lehet aztán agyalni irreleváns mentális áttételekről, lehet saját farkukat a végtelenben kergető nézeti felvetéseket kínálni, az elmét tesztelhetetlen konzekvenciákba csavarodni hagyni.
Egy példával intenélek: Fukuyama egyszer csak aszonta, hogy a történelemnek vége. Aztán később, hogy mégse. Pedig közben odakint nem történt semmi más, csak ami az előzményekből következett.
Bármin lehet köszörülni az elmét, Bármire lehet, mint viselkedési televényre teóriákkal rátapadni. A Bármi pedig, ha van kis esze, örülni fog és vérszemet kap. Visszaigazolja a felsejlő irányt, és még nagyobb hévvel ontja sajátmagából relevánsként magasztalt akármilyenségeit.
Csak hát lelked mi hasznára oktrojálnak ilyesmiket ikszipszilonok neked, saját elme-kozmoszodba vetettnek - és nem te valami más akármit őnekik éppen?
Gondolkodj ezen! Esetleg vedd fel a virtuális kesztyűt! Törd fel elméd parlagát magad!
Vagy ha nem, hát nem. Akkor köszönd akárkiknek, hogy tompácska ambícióid dacára, még ha megnyugtatóan nem is érzed magad, legalább zajlik valami körötted: szellemi nyájmeleg remegteti a távoli levegőt. Míg bámulod azt, összetévesztheted magadat valakivel, aki nem is unatkozik - annyira.
Utolsó lehetőség: Lehet az üregibéka maga a szirtiposzáta. Az egyik a sok közül, az akármelyik. És a másik majd szól magától, ha tetszik, hogy amaz dalol.
