akadékoskodók

(Olvasni meg nem tanult kalandozók meneküljetek! :-)

Ami keservessé tette számomra a nyelvvel való szellemi építkezést és vizsgálódást, de még a játszadozást is, az az, hogy mindig az akadékoskodóknak fogalmaztam, írtam.

Miért van ez velem?

Talán azért, mert a világ megértésében tett előrelépéseimet mindig is meg kívántam volna osztani másokkal, illetve fogalmazásomat, gondolati tételeimet ilyesmire alkalmassá kívántam tenni.

Ami azon mások zömének viszont valahogy alig-alig kell, és én ezt, ha orromra nem is kötötték,  valahogy kiszagoltam.

Bajosnak és hiábavalónak tűnik így létezésem.

Az első baj, hogy az ilyen megértéseket közvetítő közlést azok, akik belebotlanak, kihívásnak veszik, különösen, ha próbára teszi követési képességüket, ha legkisebb jelét veszik, hogy megmérettetik általa szellemi kapacitásuk. Már pedig a konyhanyelv zsonglőrjeinek, bizony, gondot fog okozni mindig is a magamfajta aszketikus észjárás követése.

A konyhanyelv zsonglőrök nem is tudják - hát persze hogy nem! - hogy az ő elméjük nem az akadémiai érvényű felfedezések útjain halad, aminek én viszont - reményeimtől feltüzelve - a bűvöletében élek. Miért? Talán mert távoli, bár számomra nem feltétlenül kijáró menedéket remélek benne. Na, nem az akadémikusok iránti bűvöletről van szó, azok engem nem érdekelnek.

Engem azok érdekelnek, akiknél, remélhetően, egészen kicsivel többet értek a világ kerekeinek forgásából. (hangsúly a reményen!) Közben meg, személyemben talán csak képzelgés-képes vak remél vezetni képzeletszegény világtalanokat, akik, sejtvén, hogy a másik is vak, akadékoskodnak, persze.

Az akadékoskodók - lássanak bár a két szemükkel - épp azért oly akadékoskodók talán, mert egyetlen igaznak mondható valóságismereti kép érvényességében hisznek, aminek nincsenek ugyan (még) birtokában, de lehetségesnek tűnik - leginkább lexikális igyekezettel - a birtokába jutni. Amikor tehát észreveszik, hogy más valaki más szamárságokat mond a világ dolgainak mivoltát s a dolgok összefüggéseit illetően, mint ami a konvencionális művelődés útjára tévedt szamarak által kínáltatik - s hát még, ha a szabványos történelmi minták iránti illetlen revíziót is megszagolják! - próbálják, a maguk szabványosított elkötelezettségét védelmezendő, szétgondolni azokat az ő szemükben éppen hogy nagyon is akadékoskodó másféle gondolatokat.

Nincs könnyű dolguk az akadékoskodóknak. A szellemi súrlódások eredményes kezelése - pro és kontra - különleges szakszótárat és logikai gyakorlottságot igényel. Fel nem szerelkezvén ilyesmivel, a konyhafilozófiai akadékoskodók - hogy konyhájukat hosszabb időre el ne kelljen hagyni - egyetlen kikezdhető ponttal is beérik, remélvén, hogy ama pont támadása által szellemi kártyavár dől majd halomba.

Legképletesebb kifejezése annak, hogy az akadékoskodók mire törnek, az, hogy próbálnak a kákán is csomót találni. S mert a káka itt valójában nem a természet, hanem az elme gyermeke, igencsak elvont dolog, így nagyon is könnyen tételezhetők a csomók, annál is inkább, mert verbális szempontból a legfényesebb érvelések útja is nagyon rögös.

Elvileg jogos tehát a szellemi kákán csomót keresni, s igen hosszadalmas aztán e csomók nemlétezését gondolatilag levezetni.

Ám még ha fáradhatatlan is az érvelés és ellenérvelés, elég akár csak egyetlen szón is mást érteni, mint amit amaz ért, és már elindultunk észrevétlenül egy útelágazáson, amin aztán, bármily logikusan lépkedünk is, egymástól egyre távolabb jutunk.

Az akadékoskodóknak írni, jobbító elszántsággal bár, s makacs akadékoskodással tételezni, mondatról mondatra haladván, a fenyegető félreértések lehetőségét, s kivédő értelmezési kerülőket tenni, s még ezeknek a kivédő értelmezéseknek a félreérthetőségére is kitérni, nincs ennél fárasztóbb csomósítása a kákának.

És én ezt csinálom, ím már hosszú évtizedek óta.

Akadékoskodva piszkálom szerteszét a magam elé gondolt, olcsó boldogságra pont passzentos olcsó gondolkodást, minek ártó nyomait az életben itt-ott, mindenütt kiszagolni vélem.

Minek?

Minek erőlködöm, ahelyett, hogy rigmusokat faragnék magam is, ahelyett, hogy közérthető és eleven tettekre ösztönző malacságokon törném a fejemet?

Vagy ahelyett, hogy csak írnék és írnék - ceruza, papír filléres dolgok! - s nem gondolnék senkire, csak a létezéssel szemben talált önmagamra.

Boldogok azok, kik értő maguknak írnak, s nem ama értetlenkedő millióknak.

Hát még milyen boldogok lehetnek, ha - értik, nem értik - elefántcsont-tornyoltságuk dacára mégis habzsolja betűiket ama milliókból szinte mindenik!

Nos, ennek titka elmekerekeim leghevesebb pörgetése mellett is kifürkészhetetlen maradt. Talán azért, mert a távoli múlt ama pontjából, hová az igéző szólás iránti bizalom vetül, kései születésem által, és mert gondolataim útján magamat innen oda visszavetíteni dehogy is akarom - értelemszerűen - ki lettem taszítva.

Ah értelem, már megint!

                                                                                          D-Vektor

Állítólag a malacok csak simán okosak.

                                                                                          Pesövé Ofszi