A Teremtőnek, akit nemrég erősítettek meg újabb öt
évre az Atya úristeni posztján, új tervei vannak: energiaellátással mentené a
Földet, és Iker-Úristent hozna létre. Ez előtt azonban még meg kellene oldania
a szíriai krízist.
Jonas Kaufmann, a világ egyik vezető tenoristája az
Atyaúristenével szomszédos szobában gyakorol. Az áriák egy kicsit beragyogják
az Atya-Úristen egyébként nem túl fényes napját. Mostanában Szíria jár a
fejében.
Az arab ország mellett az energiáról és az emberiség jövőjéről
beszélgettünk:
- Közelítünk ahhoz, hogy béke legyen Szíriában?
- A szír kormánynak maradéktalanul végre kellene hajtania a
teremtésben foglaltakat. Nagyon aggaszt, hogy bombázzák Homszot és más területeket.
Ennek véget kell érnie. A teremtő segíti helytartóit mindennemű
politikai és logisztikai támogatással (istencsapása stb.) Ugyanakkor az
ellenállás erőit is teljes együttműködésre kérem. Hadd folytatódjon a politikai
párbeszéd! A szírek eleget szenvedtek már, és túl hosszú ideig. Kilencezer ember
halt meg. Hány életet akarunk még feláldozni? Tízezrek menekültek a szomszédos
országokba.
- Aszad elnöknek a transzcendentális segédcsapatokat be
kellene engednie az országba?
- Amint csak lehetséges. Biztosítani kellene ezeknek az
erőknek a bejutást. Az égiek a vezetőkkel együtt hajlandók cselekedni. Már most
is nyújtunk segítséget a szíriai vörös félholdon keresztül. Elijeszt sokakat,
de ez nem elég. Teljes körű transzcendentális támogatásra van szüksége az
országnak. Az egész világ szkeptikusan figyeli Szíriát. Már korábban is
előfordult, hogy a szadista elnök (ahogy ön mondja: a szad) megszegte ígéretét. Tudom, hogy ő is
frusztrált, nagy nyomás nehezedik a kormányra is a fegyverszünet betartása
érdekében. Ehhez önmegtartóztatásra van szükség.
- Júniusban a világ vezetői találkoznak a hat nap plusz húsz
teremtői csúcson, ahol a téma a fenntartható fejlődés lesz. Rá tudja bírni
őket, hogy végre cselekedjenek?
- Ez egy egyszeri lehetőség az emberiség számára. Kezdettől
használunk erőforrásokat a fellendülés nevében, a szakadatlan forgású Föld
bolygó végső fordulóponthoz érkezett. Ha nem megfelelően és okosan közelítjük
meg ezt a problémát, nagy bajban leszünk. Unokákra hagyjuk a Földet, és ha nem
figyelünk oda, nagyon mostoha körülményeket örökölnek majd. A találkozó
időzítése kulcsfontosságú. Komolyan dolgozom azon, hogy a világ vezetői
eredményeket érjenek el.
- Milyen eredményeket?
- Kulcseredményeket. A legfontosabbak a klímaváltozással és a vízzel
kapcsolatos kérdések. 1,2 milliárd ember nem jut vízhez, és kétmilliárd
embernek nem adatik meg a biztonságos ivóvíz. Ez sok betegséget és egészségügyi
gondot okoz. Egészségügy terén természetesen van még elérendő eredmény bőven,
akárcsak a városiasodás kérdéseiben és az egyenjogúság terén. És ott vannak az
óceánok. Rá kell jöjjek, hogyan tarthatom meg őket egészségben. Nem egyesével,
hanem perspektivikusan kell foglalkoznom ezekkel az ügyekkel. A hat nap plusz húsz teremtői
csúcs eredményei a békére és a stabilitásra is kihatással lesznek. A
fenntartható fejlődés segít elsimítani a feszültséget. A vízhiány és a
felmelegedés feszültséget és bizalmatlanságot okoz. Az emberek harcolni
kezdenek az erőforrásokért.
- Pihenésképp XVI. Benedek pápa zongorázik. Herman Van
Rompuy, az Európai Tanács elnöke haikukat ír. S Ön?
- Időtlen idők óta fáradozom a kozmikus szférában, nem volt
sok időm pihenni, főképp mióta Atyaúristen vagyok. Hálás vagyok fiam és a
szűzanya támogatásáért, mert nem sokat tudtam velük lenni. A múlt évben pár
hétvégét űrlabdáztam és szupernováztam a barátként egyébként nagyon kedves és
készséges Luciferrel, de golfoztam is. Ott lenni a zöldben, a friss levegőn
helytartóim képében, ez aztán isteni! Nekem ez ad energiát.
- Mennyi a hendikepje?
- Végtelen nagy, de a luk mellől tekintve egészen üdvözítő.
- Volt már ideje levonni a teremtés első hat napjának
konzekvenciáit?
- Hát persze! Ahhoz, hogy ebben a munkában sikert érjen el a
teremtő, tudnia kell figyelni.
- Aha!
lejegyezte:
Elizabet (Brawó, Elizabet!)
a metró újságban utazva át-, meg- és feljegyezte: Pesövé Ofszi
Áder lesz az elnök? Csak úgy, simán?
Kik játszanak itten politikai színjátékot nekünk, amire jócskán befizettettek bennünket? Sima dráma ez vagy vígjáték? Tragédia netán?
Comedia del art?
Bizonyára nem véletlen, hogy a dramatikailag mindig kétes értékű népakaratból összeállt ez a kétharmados parlamenti helyzet, a leváltó-erő. A FIDESz-KDNP szövetségnek országra szóló berendezkedési koncepciója még csak lenne, de helyenként tudatlanság-lendületes a forgatókönyv, nemzeti karizmája gyermekes, pártlojális háttér-ügyeskedőktől kikezdett.
Szemben velük a struktív erők. Szerencsés esetben lehetne ez kon- , azaz konstruktív, de nem, ők inkább destruktívak.
És miért?
Az MSzP destruktív mindenek előtt, mert ők az ideológiai köpönyegforgató hatalmi mohóság örökösei (ha nem egyenesen még mindig a hajdani ők maguk azok). Legitimitásuk a rendszerváltás után a korábbról eredő klientúra-struktúra olajozott volta meg a kormányzói rutin alapján látszólag fennállt. Na meg a kiöregedettek régi idők iránti nosztalgiája is kedvezett nekik. Most betlire mennek: minél inkább döcög az ország-kocsi, annál valószínűbb, hogy lebukik a bakról a hajtó.
Itt van most nekünk ez az elnökpuccs hozta válság, amit, ha úgy vesszük, az álszent, tényszajkó hávégéponthu szerkesztő és csapata generált (na, ugyan milyen struktív ambícióktól hajtva?), a botrány, amit az üdvünkre nagy ívben tevő, másszekér toló had olyannyira igyekezett kipattantani.
Lám, a struktív erők most gondolkodás nélkül (na jó, a nélkül szó túlzás, mert a spekuláció nagyon is jelen van itt!) magunkra hagynak bennünket, népfelséget országos válságunkban. Az LMP, ez a másszínház is hallgat. Most, hogy konstruktívan meg kellene szólalnia, átbeszélni hozzánk a hablatyoló hatalom feje felett, amikor ki kellene mondani karizmatikus hangzású neveket, hogy köztudott legyen: igen is van, lenne alternatíva, most bezzeg az egész ellenzék betlire játszik. Nem mond semmiféle nevet, mert hogy - mondják - ez az egész elnökválasztás csak a kétharmad színjátéka. Lenne kit mondania? Vagy azt kellett tán belátniuk, hogy politikailag kétoldalú ez a válság?
Közben aztán a destruktív ellenzék futkos a nagyvilágban, segít lerombolni országa imázsát, hogy egyfajta nemzetközi intervenció után a romok tetejére ülhessen, mintha ilyen, mint ország, haza, nemzet többé nem is létezne, mintha ilyen nem is kéne, hanem csak gyeplő, mintha a mi mostani ellenzékünk beérné hatalmi mutyizásokra alkalmas tereppel is egy szabadjára engedett államkocsin, lovak nélkül is akár, puszta bakkal, ahová fel lehet ülni.
Ki az az Áder János a FIDESz arculatán kívül? A szellemi elit palettáján kicsoda?
Költői kérdés. És senki sem kiált egyetlen nevet sem vele szemben, amivel a FIDESz lelkiismerete megszorongatható lenne?
Bizony, mennyire hiányzik a mi egy-házas parlamenti formációnkból, az önjelöltek palettája mellől egy felsőház, ami irányító szerepet kínálna az ország szellemi krémjének! Ahonnan elnöki pozícióra alkalmas személyiségek nőhetnének ki.
Nincs ilyen nekünk. Nincs államférfiúnk! Tátott szájjal vagy összeszorított fogakkal tűrjük-bámuljuk a gazdasági erőfölénnyel, valóvilágos ambíciókkal előttünk termő, fölénk keveredő kalandorok randalírozásait. Tűrjük, mint a birkák, hogy gumilabda-identitású politikai légtornászok pattogjanak, cirkuszoljanak a fejünk fölött.
(avagy hétvége van, a rencergazda hallgat - húzom kicsit a bizonytalanságtól terhes időt :-)
Ujjaival lazán összekulcsolt két tenyerét térdei között szorongatva ült G. a zsúfolt teraszon, a nyári melegben olvadozó fagylaltos kelyhe előtt, és álnok kis operett dalocskákat dúdolt Z. fülébe, aki a viszontlátás örömére meghívatta magát fagylaltozni. "Élt hajdanán egy hottentotta lány..." stb., stb., ezt az operett betétet dúdolta G.-vel együtt a habzsoló Z.is.
G. némi kétségbeeséssel további dalocskák után kutatott emlékezete Z.-vel közös szegmensében, hogy tovakergesse az életidő tehetetlenségre kárhoztatott, költségekkel terhes fikarcnyi szakaszát, és ekkor hirtelen megérintette a semmi.
G. lelassult a strófácska közepén.
- Te érzékeny lélek vagy, G., többre érdemes, mint ez az alak itten, mint ez a sok tortazabáló, élveteg, semmit hajhászó körötted. Mit óbégatsz itt hülyeségeket? Miért félsz csendben maradni, míg ez a leimoló alak a fagylaltodat bezabálja? Neked jár a semmi. Akarod?
És mire G. bólintott képzeletében, már el is vegyült ez a hang a júniusi áramlatokkal. Vákuumos lett a csekély távolság G. és Z. között. Ostobán hamis lett, majd elhalt az imént felidézett dallamfoszlány Z. fagylalttal bélelt garatában.
G. ponttá zsugorodva látta élettörténetét. Nem volt semmi formája, alakja, kiterjedése. Ez a Z. sem volt benne. Mintha semmi sem történt volna vele egész életében. Illetve azon az oldalán, ahol a fény érte, mégis valami: Valkó tanár úr, aki megint és megint kettest ad magyarból valakinek. Ezt jól ismerte, s eddig ügyes karcolatokkal, pamfletekkel és maga körül szerteszórt belterjes versikékkel mindig kivédte, de most csak egy kurva nagy zuhanást érzett, egy olcsó levitáció félét volt képes tételezni, amit a világot jelentő deszkák fölött ő performál s az élvhajhász, nassoló közönség megengedő vigyorral odalegyint egy pillanatra.
Z. is megakadt régiszépidőzős bugyborgásai közepén, (dalocskájával épp ezeknek remélte G. elejét venni) tekintete elnyílt és már inkább mégsem kért még egy fagylaltot. Látta, hogy G.-t idegen szoftverek rohanják meg, hogy G. egyre homályosul, hogy valami nagy baj van.
Gyorsan felállt, ő már itt sincs, itt sem volt, el sem jött, nem találkozott senkivel. G.-vel? Nem is ismerték egymást. Ő éppen most jött, szabad asztalt keres. Azt a másik kelyhet, meg az övét, ami az asztalon állt, alján színes fagylaltnyomokkal, valaki más, esetleg egy német turista hagyta ott.
A terasz távoli sarkában a zenész kissé fáradt ujjakkal a különbséget zongorázta semmi és valami között.
Megfoghatatlan fenomén gyanánt a pincér hangja lebegett Z. fagylaltos kelyhe fölé:
- Parancsoljon Uram, igen, két fagylalt, ha nem lesz még valami egyéb... - aztán a pincér maga is ott termett.
- Csak azt akartam... Itt az előbb volt még egy Gé. Nem látta?
- Semmit sem láttam, én itt ilyenkor dolgozom, Uram, hordom a lét, a fagyit a maga szolgálatára.
- Lét, ja, persze! És akkor megmondaná, hogy mit jelent, hova hat, például a kiáltás egyedül a puszta létben? ... teljesen egyesegyedül – tette hozzá Z. kétségbe esve, hogy kicsit húzza az időt, mert volt nála persze pénz, de nagyon-nagyon nem szeretett volna fizetni.
A pincér értetlenül hátra csapta állát.
- Semmit, semmit nem jelent - mondta aztán, és előre dőlve várakozott.
Z. kénytelen volt fizetni. A pincér elviharzott, s ő ott maradt egyes-egyedül. Illetve az asztal ketté hasadt, pont középen, túlsó fele eltávolodott. G. fagylaltos kelyhe előtt már egy fedéltelen ült, épp szálkát húzott ki a körme alól, hogy hézagolja az összefüggéseket, hogy azt ne higgye bárki már... hogy őt ez az olvadozó kehely...
Központi Vinyónk - a C - csütörtök este csütörtököt mondott. Eddig is el voltunk szállva, de most aztán végleg (?)
Laptopról nyögjük ezeket a szavakat:
segiccség!!! HELP!!!
D-Vektor
és P.O.
(aki bezzeg most nem vigyorog :-(((((((((
Lám, jajveszékelésünk nem maradt visszhangtalan!
Darányi Zsolt barátunk a következő pompás négysorossal vígasztal nagy bánatunkban:
Volt egyszer, Colt Eszter, nincs Eszter s wincseszter.
Rögeszménkké vált, hogy a zenének nagyjából vége. Kevés kivétellel a zene világát parttól partig meghódította párszáz zseni és tengernyi kutyaütő. Kellettek ők is, már csak, hogy a nagyok nagyságára rá-ráocsudjunk.
Hangszeres hangjátékok nyomulnak a zenélés helyébe. Ezeket, sajnos nem fogja össze a zene bűvös fizikai rendje, mit mondjunk, el is kószál gyakorta még a tehetség is, kiköt az érzéki semmitmondás kietlen pusztaságában. Sok zajgeg, kontrasztblöff vagy éppen tompító monotónia, nyervogás kaparászás tölti meg a hangteret.
Mindegy hol, most azonban történetesen a MŰPÁban. Rácz Zoltán pálcája alatt négy már újnak nem mondható magyar darabot mutatott be az ÚMZE, az újabb Új Magyar Zene Egyesület. Képünkön együtt az egyik legősíbb meg a legutolsó hangkeltő eszköz: hárfa és postai kartondoboz.
Ma reggel hatalmas berregéssel megjöttek a magas nyomású önkormányzati fiúk. Mindent elsöprő locsolkodásba kezdtek turisták és fedéltelenek által rendre telecsinált árkádunk alján.
Eltévesztették a napot, mert nem minden nap jöttek, hanem csak Húsvét vasárnap reggel.
De csitt! Örüljünk, hogy még kedvünkre vannak a tradíciók!
Jövőre is visszavárunk benneteket Fiúk, csak az Isten tartsa meg hivatalában azt a Vattamány urat!
Még el sem ült lelkemben az apámat és nagyszüleimet megörökítő fényképész iránti pocskondiázás vihara (lásd április elsejei bejegyzésemet!), amikor kisebb műelemző tanulmányt zúdított nyakamba művészetelméletileg képzetlen, ám igen tanult barátom, s a képi szerkezet kapcsán, mely fölött én tanult ostobasággal elsiklottam, figyelemre méltó leonardózásba kezdett.
Kértem, küldje el meglátásait alátámasztó vázlatát. Íme:
Barátom, akinek nevét most már illik felfednem - FÜLES született Tóth József fényképész - elragadtatással szólt ama másik fényképész - és a régi fényképész mesterek - tökéletes felkészültségéről.
És tudjátok, feleim szümtükkel, mond ez az én tanult barátom valamit. Mond bizony, olyannyira is, hogy kezdek hajlani arra, talán így fogom megőrizni magam is nagyszüleimet és atyámat emlékezetemben. Ilyen eccerűen és lényegretörően.
_______________________________
Úgy egyébként szeretném felhívni minden olvasóm becses figyelmét, hogy szívesen veszek bármiféle hasonlón bátor észrevételezést, de nem szabad elfeledniök, hogy a BLOGDOGVAGYOK tulajdonképpen egy vicclap.
Nyelvművelő honlapot indított a Bárczi Géza Kiejtési Alapítvány. Az alapító Búvári Márta a honlap első írásai között például aggódva szól a Facebookról (fészbukról) elterjedt lájkolás divatjáról. Mi lesz szép magyar nyelvünkkel?!
Megjegyzem itt, engem nem tölt el ennyi aggodalom. Nem tévesztem szem elől ugyanis, hogy a nyelv két dologból áll: szókészletből és nyelvtani szerkezetből, ami utóbbi leginkább a térben és időben való pozíciók valamint a gondolataink közötti viszony építésére és megjelenítésére (közlésére), tetszés szerint hangolt megítélések kinyilvánítására szolgál. Ez, a nyelv belső természete tükrözi inkább egy nép sajátos gondolkodásának jellegét.
Szerintem a lájkolás, lájkolok, lájkolj nyelvtanilag kifejezetten magyarul van, és addig nincs nagy baj, mert ez lenne a mi nagyobbik kincsünk: a nyelvek között páratlanul álló, érzékletes, toldalékos magyar grammatikai mechanizmusunk.
A magyar nyelvet, miként a többit, nem a nyelvtudósok hozták létre.
A szótárunk csak hadd gazdagodjék akárhonnani szavakkal, úgyis megtalálja a természetes nyelvérzék annak módját, hogyan használja fel a szinonimákat jelentés árnyalatok elkülönítésére!
Nem okolt tehát annyira az ortodox rémület.
Mellékelek egy szép példát, amiből kitetszik, mi a valós helyzet:
Magyar szavak, mégis rögtön láttam, hogy valakinek - odaát, a sötét oldalon - gőze sincs, mennyire nem a szavak teszik a magyar nyelvet! Odapillantottam, és már eszem ágában sem volt lájkolni.
Úgy hogy ne tessen már engem annyira félteni, szájkolom a kacsóját!
