2012. április 27., péntek

Lapszem le!

avagy
a rencergazdira várva...



A Teremtőnek, akit nemrég erősítettek meg újabb öt évre az Atya úristeni posztján, új tervei vannak: energiaellátással mentené a Földet, és Iker-Úristent hozna létre. Ez előtt azonban még meg kellene oldania a szíriai krízist.

Jonas Kaufmann, a világ egyik vezető tenoristája az Atyaúristenével szomszédos szobában gyakorol. Az áriák egy kicsit beragyogják az Atya-Úristen egyébként nem túl fényes napját. Mostanában Szíria jár a fejében.
Az arab ország mellett az energiáról és az emberiség jövőjéről beszélgettünk:

- Közelítünk ahhoz, hogy béke legyen Szíriában?
- A szír kormánynak maradéktalanul végre kellene hajtania a teremtésben foglaltakat. Nagyon aggaszt, hogy bombázzák Homszot és más területeket. Ennek véget kell érnie. A teremtő segíti helytartóit mindennemű politikai és logisztikai támogatással (istencsapása stb.) Ugyanakkor az ellenállás erőit is teljes együttműködésre kérem. Hadd folytatódjon a politikai párbeszéd! A szírek eleget szenvedtek már, és túl hosszú ideig. Kilencezer ember halt meg. Hány életet akarunk még feláldozni? Tízezrek menekültek a szomszédos országokba.
- Aszad elnöknek a transzcendentális segédcsapatokat be kellene engednie az országba?
- Amint csak lehetséges. Biztosítani kellene ezeknek az erőknek a bejutást. Az égiek a vezetőkkel együtt hajlandók cselekedni. Már most is nyújtunk segítséget a szíriai vörös félholdon keresztül. Elijeszt sokakat, de ez nem elég. Teljes körű transzcendentális támogatásra van szüksége az országnak. Az egész világ szkeptikusan figyeli Szíriát. Már korábban is előfordult, hogy a szadista elnök (ahogy ön mondja: a szad) megszegte ígéretét. Tudom, hogy ő is frusztrált, nagy nyomás nehezedik a kormányra is a fegyverszünet betartása érdekében. Ehhez önmegtartóztatásra van szükség.
- Júniusban a világ vezetői találkoznak a hat nap plusz húsz teremtői csúcson, ahol a téma a fenntartható fejlődés lesz. Rá tudja bírni őket, hogy végre cselekedjenek?
- Ez egy egyszeri lehetőség az emberiség számára. Kezdettől használunk erőforrásokat a fellendülés nevében, a szakadatlan forgású Föld bolygó végső fordulóponthoz érkezett. Ha nem megfelelően és okosan közelítjük meg ezt a problémát, nagy bajban leszünk. Unokákra hagyjuk a Földet, és ha nem figyelünk oda, nagyon mostoha körülményeket örökölnek majd. A találkozó időzítése kulcsfontosságú. Komolyan dolgozom azon, hogy a világ vezetői eredményeket érjenek el.
- Milyen eredményeket?
- Kulcseredményeket. A legfontosabbak a klímaváltozással és a vízzel kapcsolatos kérdések. 1,2 milliárd ember nem jut vízhez, és kétmilliárd embernek nem adatik meg a biztonságos ivóvíz. Ez sok betegséget és egészségügyi gondot okoz. Egészségügy terén természetesen van még elérendő eredmény bőven, akárcsak a városiasodás kérdéseiben és az egyenjogúság terén. És ott vannak az óceánok. Rá kell jöjjek, hogyan tarthatom meg őket egészségben. Nem egyesével, hanem perspektivikusan kell foglalkoznom ezekkel  az ügyekkel. A hat nap plusz húsz teremtői csúcs eredményei a békére és a stabilitásra is kihatással lesznek. A fenntartható fejlődés segít elsimítani a feszültséget. A vízhiány és a felmelegedés feszültséget és bizalmatlanságot okoz. Az emberek harcolni kezdenek az erőforrásokért.
- Pihenésképp XVI. Benedek pápa zongorázik. Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke haikukat ír. S Ön?
- Időtlen idők óta fáradozom a kozmikus szférában, nem volt sok időm pihenni, főképp mióta Atyaúristen vagyok. Hálás vagyok fiam és a szűzanya támogatásáért, mert nem sokat tudtam velük lenni. A múlt évben pár hétvégét űrlabdáztam és szupernováztam a barátként egyébként nagyon kedves és készséges Luciferrel, de golfoztam is. Ott lenni a zöldben, a friss levegőn helytartóim képében, ez aztán isteni! Nekem ez ad energiát.
- Mennyi a hendikepje?
- Végtelen nagy, de a luk mellől tekintve egészen üdvözítő.
- Volt már ideje levonni a teremtés első hat napjának konzekvenciáit?
- Hát persze! Ahhoz, hogy ebben a munkában sikert érjen el a teremtő, tudnia kell figyelni.
- Aha!
                     lejegyezte: Elizabet (Brawó, Elizabet!)
                     a metró újságban utazva át-, meg- és feljegyezte: Pesövé Ofszi


egy golfütés az égen
avagy
végtelen hendikep

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése