A társadalmi harmónia egyik legnagyobb akadálya az
ember a maga hiúságával, mohó becsvágyával, úrhatnámságával.
Hiúság, becsvágy, úrhatnámság, önmagukban véve
életképes adottságok. Ráadásul, az ilyen vonásaiban kiteljesedni képes ember megnyerő
aurát sugároz, szórakoztató, adakozó, kollektív javakat előteremtő, gyakorta
még bölcs is tud lenni – persze mindaddig csupán, amíg nem sérti valami a
hiúságát, nem keresztezi mások becsvágya az övét, vagy nem kíván nála is
nagyobb úr lenni valaki. Milyen kár, hogy társadalmi közösségben ez könnyen
bekövetkezik!
Hiúság, mohó becsvágy, úrhatnámság gyakorta árt,
mert oly hatalmasra képes dagadni, hogy még felismert önnön tudatlansága sem
képes megtorpanásra bírni az embert.
Na de mi az, hogy tudatlanság? Végül is, aki tud jól
álcázottan csalni vagy hazudni, például, tud húsos fazekak körül ügyesen
tülekedni, vagy szociális antagonizmusoktól szorongattatva képes megkaparintani
túlélése feltételeit, az már tud valamit, ugye, amit mások meg egyáltalán nem
tudnak.
Az élet eredendően nem a nemek kollektív létéről
szól. A születetten falánk disznó is – bár egy az ól - lerágja annak fülét, aki
nem törekszik eléggé arra, hogy az ő fülét lerágja.
Így festek ma, na, csak a szaros kis GÖELEVEN szerint.
Ennél akad persze rosszabb is:
Dolmányos varjú galamb tetemén
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése