BUDAFOK

A Klauzál Gábor Budafok-Tétény Művelődési Központ nyilvános fotópályázatot hirdetett.

Itt adom be, mert nekem így olcsóbb :-) Azt sem szeretném, ha valami pártbizottság megmondaná, hogy jók a képeim, a fotókör meg nem hinné el :-)

A pályázati kódex etikai kívánalmai szerint ünnepélyesen kijelentem, hogy semmiben nem tagadtam meg a természetemet.

Budafok

Bezárult kör

Budafok

Gyümöl-

csöskerti

hogyis-

hívják 

Budafok

 gyeplőn

Budafok

Gyümölcs

és bokeh

Budafok

Semmi

szob-orr

Budafok

Úton-

állásom

Budafok

Hosszú lefolyó

Budafok

Villanydrótba

ütköző

vadászrepülő

Budafok

Sírontúli

villanykaró

Budafok

Gelógiai

artikuláció

Budafoki

 balerina

Budafok

Önanzix

Pillanat

avagy a szélmalomharc értelme

Ahogy évtizedeken, sőt, ím már évszázadokon át fotózgatunk, lassan homályba vész ama szó eredendő értelme, hogy pillanat.

A stockholmi pillanat-pályázatkiírás (Capture the Moment) Baudelaire idézettel indít, ami azonban koránt sem a pillanatról szól. Amiről Baudelaire szólt, az lényegében a látás és a kifejezés (nyilván nem csupán képi kifejezés) magasabb képességéről szól. És helyesen idéztetik ez most, mert e nélkül a történések bármely mozzanatának zársebességi megragadása értéktelen volna.

A fotografálás kezdeti, pillanat iránti tehetetlenségét kiküszöbölni igyekvő kémiai kísérletezések és műszaki fejlesztések, pontosabban a képrögzítő emulzió kezdettől gyorsulva csökkenő fény-falánksága az idő folyamából kiragadott, egyre szűkülőbb pillanatra terelte figyelmünket. Lassan közelébe férkőztünk egy lehetőségnek, ami a lényegek megragadásának kezdettől adott képességéhez újfajta módon társul: Megtörténtük tényét hitelt érdemlően megörökíteni tudni a történések változásukban megmutatkozó, ám gyakran - a látás tehetetlenségei okán - szinte megpillanthatatlan, a lélek és értelem számára azonban fontos lényegét; bizonyos antropomorf vagy szociálisan értelmezhető csúcspontokat az események alakulásában, melyek az ember pszichés-tudati reflektálása nélkül valószínűleg nem is léteznek.

Mert például, egy dolog, entitás materiális elrendezettsége a fellépő erők hatására nem úgy változik valami más elrendezettségi állapottá, ahogyan a ház az ember szeme láttára, a célirányos emberi figyelem valamint az érzelmi asszociációk számára és az értelem tükrözésében összedől. A rajtunk kívül álló valóságot működtető törvényszerűségek teljesen közönyösen viseltetnek irántunk és szempontjaink iránt. Minden entitás csak a szakadatlan változás valamely stádiumában áll fenn, múlik ez által minden, amire az ember figyelme irányul (kivéve talán egyet :-)

Tagadhatatlan azonban: fontos, különleges és bravúros "megörökítési" lehetőségek birtokába jutottunk a fotótechnika fejlődése által.

Az ember, persze, eredendően nem a villámgyors változások alanya és tárgyaként kötődik a környező valósághoz, hanem a környezetével együtt létezőként. Azaz nagy mértékben az ismétlődő, a tartósan ismétlődő pillanatokban, másként közelítve: a maradandóságukban fontos állapotokban keresi létezése eredendő értelmének emlékezetébe vésendő bizonyosságait.

És a mai fotográfiában a múlékony-pillanat-csúcsteljesítmények mellett váltig léteznek is a maradandó pillanat iránti lényeglátás csúcsteljesítményei. Ezekről azonban a kommunikáció egymás elébe vágós tülekedéseinek terepén szeretünk megfeledkezni. Rohanó életérzéseink közepette nem elég sportosak az örökkévalóság mutatványai.

Vagyis: furcsa lenne most fontos, ám csak tartós ismétlődésükben megragadható pillanatok még oly lényeglátó ábrázolásait beküldeni erre a stockholmi pályázatra, holott a kiírás szavai szerint ez nincs kizárva.

Na de ez van - ma.

A lényegi pillanatba való beletrafálás valóban sokat hoz vizuális konyhánkra.

És még mindig rangosabb lehetőség ez, ha a pályáztatások terepén körbetekintünk, mint bizonyos más kommunikációs jelenségek. Mint például a vállalati/intézményi önreklám értékű lájk-vetélkedtetések, ahol a zsűriben az egyetlen alkotó szaktekintélyre 6 PR menedzser és hivatali feljebbvaló esik.

Ott vannak aztán az olvasókat vagy fotografálókat egymásnak közvetítő kulturális ál missziók is, ahol az alkotói érdemeket a puszta publikálással honorálják, ami pedig - a publikáció megjelentetése - nem önzetlen, ugye, így vagy úgy mindig valaki(k) létkövetelményeiről, előbb-utóbb így-úgy forintosítható hasznáról szól.

Egyre több olyan pályázatba botlik a szem, ahol egy harmadik "lényegi" cél uralkodik: bizonyos ideológiai, politikailag célirányos gondolatok képi illusztrálása céljából buzdítanak bennünket, válogatatlan hangyasereget (profikat is, na már miért ne!?), hogy összehordjuk a válogató szem elé a tematikailag célzott képi információk és formációk válogatatlan hegyeit.

Olyan pályázat, hogy alkoss valami Baudelaire-nek tetszőt ( a zsűriben kizárólag Baudelaire inkarnációi!) egyre ritkábban kerül szemünk elé.

Összeomlásnak indult szélmalom a maga pillanatnyi helyzetében, Santorini szigetén, félúton Emporio felé.

Pusztulása az építéssel előállt célszerű erőviszonyok lassú változásának, bizonyos kiszámíthatatlan időpillanatokban bekövetkező moccanások sorozatának mentén halad végkifejlete felé.

Csupán mellemmel a pusztuló szélmalom félig bedőlt őrlőkövének nyomódva tudtam feljutni a kerékhez. E kis erőhatás is elég lehetett volna, hogy a hatalmas kőkerék moccanjon egyet, s akkor...

Tudtam ezt, nagyon is, s hátborzongató volt ilyen szorosan négyszemközt lenni a valószínűséggel. Hatalmas megkönnyebbülés volt végül ismét a szabadban.

Ja igen, hogy az egész minek is volt, mi gyakorlati haszonnal járt... Hát igen, jogos.

Ámde lényegében mégis életem pár meghatározó pillanatával lettem gazdagabb:

nem futok el, nem csinálom magam össze mindjárt e permanens pusztulásban.

Ásó és Capa

Nem áskálódunk! Pusztán csak a következetes gondolatrendszer-építésre ösztökélés szándékával vetjük fel az alábbiakat:

Miközben a rotációs kapa kezd belefulladni az elszikesedő (így látszik meg úgy látszik) fotószakmai anyaföldbe, megjelent  egy másik fotópályázati felhívás.

A Capa nagydíj zsűrije ellen lázongóknak - elnagyolt igazuktól vagy mégoly jó szándékú tévedéseiktől függetlenül - érdemes volna elgondolkodni azon, hogy rástartolnának-e erre, és ha nem, akkor miért nem, és érdemes lenne utána gondolni annak, hogy elhatárolódása érveit ki-ki hova, miféle valós-vélt értékekhez horgonyozza?

Nemzetközi Magyar Fotópályázat 2016

A Magyar Fotóművészek Világszövetsége fotópályázatot és

kiállítás sorozatot rendez a magyar és a határainkon túl élő és alkotó, magukat magyar nemzetiségűnek valló fotográfusok részére. A tárlat célja bemutatni és népszerűsíteni mindazon magyar alkotók munkásságát, akik a Kárpát-medencében, vagy azon is túl, gazdagítják az egyetemes fotókultúrát, ugyanakkor művészeti tevékenységükkel kapcsolatokat teremtenek a különböző országok, népek és kultúrák között.

Életkortól és foglalkozástól függetlenül, bárki részt vehet a pályázaton, aki magyar állampolgár, vagy magyar nemzetiségűnek vallja magát, bárhol is él a nagyvilágban

A pályázat témája kötetlen.

Az alkotói szabadságot semmilyen formában nem korlátozzuk.

Aranyesély

Az aranyesély árfolyama

Nem, nem aranyeső, hanem aranyesély! Jelen esetben aranyesőt nem mondhatunk, de ha mondhatnánk is, az árfolyamot illetően hozzá kellene tennünk, hogy meghatározóan az esély van áruba bocsátva.

A szóban forgó arany FIAP keménységű/puhaságú, és a Perlensis Kft. az ő most közzé tett fotópályázati kiírásában az alábbiak szerint forintosítja az e típusú arany esélyét:

1 esély 3900 forint, 2 esély 5200 forint, 3 esély pedig 6100 forint.

Kicsit drága, tekintettel arra, hogy régen valamikor nem csupán az esélyt, hanem rögvest a FIAP aranyat, esztétikai érdemekre tekintettel, ingyen adták.

Ezúttal összesen 3 arany fog hullani, a többi csak ezüst és bronz.

A nyertes fotók kiállítási kópiáinak költségeit viszont a kiíró fedezi, ami persze egyre meghatározóbb tétel az elegánsabb fotóművészeti mutatkozás területén, és a kiírás megfontolói nyilván erre tekintettel osztottak-szoroztak.

Nehéz a fotóamatőrök boldogulása. Nem elég, hogy manapság egy igényes amatőrnek többszázezer forintot kell leperkálnia per lens, most még az aranymedál megkaparintásának puszta esélyéért is fizetnie kell.

És főképp a védtelen gyengébbek szívják majd a fogukat.

redundancia

Itt van ez a Hamdan fotópályázati képenyag, ami e-küldeményként köröz mostanában levelező partnerek között, s témái összességében felettébb nagy elevenséget mutat...

...de ne vágjunk szavaink elébe!

Ott kezdenénk, hogy a történések csiklandozzák a fényképezgető ember ujja begyét. Ám a történéseknek általában nincs olyan formai értelmük, ami vizuális értékét tekintve ne válhatna kérdésessé a síkba transzponáláskor. Nehéz történéseket fényképezni. A történések fotón igen gyakran (háttér)információk közvetítéséből merítik értelmüket (pl. hogy bankár úszik a vízben, nem pedig akárki.) A magára adó elhivatott fotográfus ilyesmi nélkül oda se lőne.

Mire is volna jó az?

Egy ok csak ez, amiért az események fotografálásához, bármennyire profik legyenek is a fotógépek előbb-utóbb, mindig is lényeglátás kell, legyen bár a fotográfus amatőr vagy hivatásos.

Ami a hivatásosokat illeti, a történések fotóriporteri megragadása lényegében nem tartozik a művészeti tettek körébe. Egyszerűen azért, mert a művész figyelem a létezés más, irracionális szintjeire irányul.

A jól felszerelt kocafotós bezzeg odalő (nagy has a víz fölött!) még mielőtt gondolkodna, hiszen ő fényképezés által élvezkedik, előszeretettel vadászgat formai poénekre.

Na persze, a riporter is közvetíthet művészi gondolatokat - ami formai eszközök nélkül nem lehetséges - de nem munkaköri tevékenysége lényegeként, hanem mellesleg. Vagyis, amit általában hivatása értelmében jól csinál, az nem művész-ambíciók mentén lesz jó, értékes.

Minden művészeti kifejezési formának van megformálható anyaga, akkor is, ha ez az anyag sokszor virtuális, mint például a szépírás, a fotózás vagy a filmezés esetében. Ezt a formai szférát manapság divatos lett - talán mert könnyűvé vált -  piszkálni.

Az eseményekről referáló fotóriport nem ilyen formai ügyeskedésen alapul (World Press Photo etika!) más értékekre tör. Mindamellett a riport kép emocionális hatása is fokozatmentes skálán helyezkedik el a tényszerű közlés és a befogadói (nézői) psziché katartikus érintése között. Már csak amiatt is, hogy katarzist, mint lélekformáló hatást nem kizárólag művészeti tettek válthatnak ki. Igen gyakran az emberi lét antagonisztikus - és fotón rögzíthető - ellentmondásai is katartikusan hatnak, például, amikor a véletlen események, mondjuk,  kioltják annak az életét, aki nélkül nem tudunk élni, vagy amikor egy növény soha nem látott egyszeri drámát/harmóniát sugárzó szirmokat bont, vagy a deszkába vert pókhálós szeg éji ellenfényes derengésben, hogy, hogy nem, galaktikus látszatokkal kacérkodik.

Hogy a művészettel lényegi viszonyban nem álló riporteri munkában szüksége van bizonyos formaesztétikai hozzáadott értékre, ez azért van és volt mindig is, mert minden vizuális kommunikációs gesztus természetes segédeszköze a vizuális harmónia. (Néha akár inverz, azaz, hiánya folytán megidézett formában.) A vizuál-esztétikai rend ugyanis pszichés úton motiválja a nézőt a befogadásra, legyen a befogadás tárgya művészeti sugallat vagy csupán történések tényének közvetítése.

A szemmel nehezen követhető képi összefüggések fárasztják az idegeket, a figyelem vezetése vagy szétzilálása, a hangsúlyok felszólító jellegű megjelenítése és a kompozíciós rend nem közömbös szempontok a befogadásnál. A formai rend motiválja a nézőt, hogy a felkínált látványnak - általában a felkínált egyéb látványok tengerében - figyelmet szenteljen. A látás általi befogadás pszichikai ágya tehát a formai rend, ami segít átlátni, könnyen észrevenni a látnivaló lényegét.

A Hamdan fotóverseny összesereglett képanyaga, kiválván a képek esetleg hajdan fennállt rendeltetésének hatóköréből, imponáló, nagyon attraktív formai jegyeket mutat. Nagyon is nézhető. Csak valahogy....

A fotóriporterek főképp szociális, politikai, környezet-tudatossági és más civilizációs kontextusban, közelebbről az ilyen vonatkozású történések, emberi tettek, fejlemények terén keresik informáló, közvetítő szerepüket. A riporterek esztétikai, érzéki megismerő szempontból számtalan mások vagy akár önmaguk által máshol, máskor is elmondott vizuális élményt ismételnek, új háttér kontextus okán ismétlik kompozíciós leleményeiket, pusztán azért, mert az élet is ismétli folyvást magát. Veszélyesen kavarog a sokaság, mindenütt vannak elsodort, félretaszított emberek, gyakran tipikusak a reakciók, egymáshoz hasonlóan drámaiak a rossz véletlenek stb. A riporter elkezdi formailag ismételgetni magát, hacsak nincs születetten érzékenyítve az ember és közösségi viszonyainak mélyebb érvényű jellemzése iránt.

Az ügyes riporter levadássza az emberi közösségek történéseit, azok legkifejezőbb vagy esetleg adott szempontoknak leginkább kedvező pillanatait. Ha nem fontos eseményekre, akkor vizuális vagy esetleg közéleti kuriozitásra, egzotikumra, emblematikus tettekre vadászik.

Az amatőrök szaktudással jól felszerelt fényképezőgépeiktől nekibátorodva mind nagyobb számban bukkannak fel hasonló szerepkörökben. Kéretlenül is, önmaguk becsvágyainak, na meg mintautánzó készetetéseiknek nyomában. Ilyenformán a Hamdan képözön is lehet amatőrök és hivatásosok munkája.

Ráadásul ugyanazok a viszonylatok kínálkoznak az amatőrnek is ember és ember, ember és környezete között, amelyek a riportert foglalkoztatják. Témák, melyek megközelíthetőek pusztán a széptevéses szándékával is.  A széptevés ugyanis formai természetű, és a jó fényképezőgéppel sokféle módon, viszonylag könnyen lehet ennek hódolni, akár csak egy nézőpont vagy a közelítés mértékének megválasztásával, ami kikapcsol vagy éppen bekapcsol/hangsúlyoz látványbeli tényezőket.

A fotográfusok valóság leíró tevékenysége mind inkább globális és párhuzamos. Mindenki utazik, s mindenki eljuthat akárhová. Millióan kapják lencsevégre ugyanúgy ugyanazt a látványértékű dolgot, az élővilág szereplőit, a környezeti állapotokat, a képződményeket és jelenségeket, a személyesen még sosem látottat, vagy a szemnek akárhányszor kínálkozót.

Összeállt pályázati képanyagok sajátos vonása, hogy az egyéni lövések és a hasonló varázseszközöknek köszönhető formai turbózások kölcsönösen kioltják egymás felfedező értékét. A befogadó szeme előtt - visszatekintő publikációkban, válogató prezentációkban, szájtok sokaságának felületén - hatalmas konglomerátummá keverednek az egyedi erények, talán mert, ha volt is, nyoma vész az eredeti kommunikációs kontextusnak. Első pillantásra ilyen benyomást kelt ez a Hamdan képanyag is.

Fontos különbség azonban nem csupán képanyag és képanyag, hanem befogadói közelítés és közelítés között is lehet.

Bátran állítjuk mégis, hogy a Hamdan képi benyomás sugároz valamiféle képi redundanciát. Sugároz a felszínével valamit, csak hogy általában ugyanazt és ugyanazt, semmi újat.

Mivel a világhálón keringő, esztétikailag „felfedező” amatőr fotók az érvelő képi szólalás (sajtó, tévé) fórumaival nincsenek kapcsolatban, hanem csak belevillannak a cybertérbe, közülük egyik sem mondhat többet a nézőnek, mint amit a fotógép kidobott magából. Így van ez, akár rendezett a képi szerkezet, akár nem. Ritkán akad közöttük feledhetetlen fotó, olyan, amely sejthetően az érzéki megismerés különösségét hordozza magában, amely új útra terelheti gondolkodásunkat, mert közvetíteni képes bizonyos, racionálisan tovább nem adható, ésszel le nem tudható felismerést.

A redundanciának köszönhetően mondhatjuk, a világ szépészeti, vagy ha tetszik, turisztikai ábrázolásának özönével szemben kezdünk ( na jó, csak mi, ti talán nem :-) csömörbe torkollni.

A nemzetközi fotóversenyek általában nem közvetítenek a valóságról semmiféle célzatos korképet. Ha mégis, mind gyakrabban valamiféle ideológiai terelés vagy kereskedelmi névérték szolgálatában állnak. Szomoríthatná ez az embert, de nem szomorkodunk.

Elkerülni a redundanciát egyrészt olyan fotókkal lehetséges, ahol a közlés lényege átterelődik formai síkra (pl. Sopronyi Gyula André Kertész ösztöndíj beszámolója (Capa Központ), másrészt a vizuális elemhez társuló, egyéb matériájú, gondolatilag innovatív felvetésekkel - zene, szöveg, tárgyi környezet hozzáadásával.

A formai sík az, ahol leginkább felbukkanhat a különösség, amire romlatlan elmével és lélekkel alighanem mindannyian fogékonyak vagyunk. Dominál ez tehát a Hamdan képanyagban is, csak picit redundánsan.

Ami a másik, az intermediális lehetőséget illeti, az ilyesmivel próbálkozó fotóversenyek általában sántítanak, a multimédiális kiterjesztés, például, legtöbbször ambivalens érzést kelt, mert a képek bemutatásánál jóval szerteágazóbb feltételeket a rendező, a kurátor általában nem uralja (hangos fotónak nincs hangja, mert zavarná a másik hangos fotót stb. )

Ami a megkaparintható érdemeket (plecsni) illeti, az érdemek legtöbbször belterjesek: a résztvevők véletlenszerűen kialakult összességének, és beadványaik jelen összességének viszonylatában dőlhet el, hogy ki jut elismeréshez. Ez persze mindegy nekünk.

Mind e fentiek okán lehet az, hogy furcsa, ambivalens viszonyulás fogja el az embert, amikor bepillant a Szaud-arábiai sejk, bizonyos Hamdan nevével fémjelzett fotóverseny képanyagába.

Egészében kijelenthető, hogy egy rakás redundáns környezeti jellegzetesség tolul szemünk elé, a szegénységtől tárgyak egzotikus formáján át a civilizáltság más voltának nyilvánvaló jeleiig, s mindegy, hogy profik vagy amatőrök gépéből kikerült ki. Mintha mindenen az ügyes elkapás és a széptevés, ugyanaz az esztétikai turbózás foga rágna, a turbószaturáció meg a HDR kompresszió.

Ez azonban csak az ambivalencia egyik oldala.

Hogy a földi környezetünk milyen, tudhatjuk már fotók közkézen keringő milliárdjaiból.

Az ember talán az egyetlen, amit nem lehet végérvényesen és kimerítőn lefényképezni, mert az ember minden kultúrában, minden élethelyzetben, szinte minden pillanatban a maga másmilyen valóságát mutatja, és mi, néző-emberek beleéljük magunkat az ő helyzetébe. Fűvel-fával, hegyekkel és házfalakkal ritkábban esik ez meg. A többi lényeg, a többi trófea - táj, sportesemény, egzotikus környezet és építési kultúra képi felmutatása - még akár ha HDR szuperbőrt húztak is rá, mind inkább redundáns képi beszéd: ismereteink terepén újat nem nyújtó, fölösleges minőségi közlés.

Ennek meggondolása nyomán furcsa lelkiismeret furdalása támad a nézőnek, mikor ezt a gyorsan átfutott, hatalmas Hamdan képanyagot képzeletében visszapergeti.

És csakugyan: egyetlen fotó sem akad itt, ami ne emberábrázolás volna! Az előtérben vagy a távlat mélyén akár, mindenütt ott a cselekvő ember, a látványnak értelmet adó emberi elevenség, az emberi különösség. Turista-szemnek való világ ez, amiben azonban naivan és boldogan nyüzsög az élet. Jó észrevenni ezt.

A redundáns felfedezések versenye is szolgálhat, bizony, sokak örömére. Csak hát, ahogy írja a fotográfia a maga történetét, s kutatja a maga mimindenrevalóságát, mind többen akadnak a fotografálók tengerében olyanok, akiknek könyökén kezd kijönni annak látványa, ami bárki számára lefényképezhető.  A kor tanult élvonalában sodródók meg már egyenesen undorodnak attól, ami másokra esetleg még az esztétikai felfedezés zsigerileg megunhatatlan érzésével hat, akik ismét és ismét képesek közelíteni úgy, mintha a világ nem is változna.

Sok tanulatlan lúd itt-ott még legyőzi a tanult disznókat! Csak az is igaz, hogy sok lúdnak mind több média-fecske látvány-spekuláns igyekszik elrontani a nyarát :-)

Jó azoknak, akik még átlátnak a formán, akár ha az éppen rossz is. Jó azoknak, akik folyvást a megpillantásos élvezkedés szempont nélküli tengerszemében lubickolnak, és örülnek, jégetnek egzotikus külsőségek láttán. Vagy sírni és kacagni tudnak fáradhatatlanul számukra ismeretlen emberek helyzetén, szokásain. Átnyúlnak a kép felszínén és lelkükkel szólongatnak másokat.

Jó azoknak, akik még sosem gondoltak azzal, redundáns látvány, mi is volna az, csak fotóznak, fotóznak és fotóznak, mert szeretnek fotózni.

Haj, régi idők! Hiszen ilyenek voltunk valaha mi is.

Csak aztán, sajnos, megjött az eszünk :-))

Mi a pálya?

Hanyagoltuk sokáig a témát, pedig a fotópályázatok mind több szót érdemelnek.

A gyakorlatias ész furcsa kihívás előtt találja magát, ha a verbális gátlástalanság meg a szavak eredendő értelmének kiforgatása okán belemerül holmi etimologizálásba, mert ugyan már, kinek kell az!?

Pálya.

Sípálya, vasúti pálya. Pályamunkás.

Életpálya.

Pályán vagyunk. Na, mi a pálya? A pálya szélén. Elpályázok innen.

Kétségtelenül tágra nyitott értelmezési terep.

Pályázat.

Ez utóbbinak valamiféle elfajzott rokonaként mutatkozik újabban a fotópályázat (nem mintha az irodalmiak zöme nem efféle volna.)

Pályázz, vagyis kattintgass, mutatkozz! Nyüzsögj nekünk!

Emberhangyák! Hordjátok össze nekünk, amire szükségünk van! Virágok, állatok, épületek, hungarikumok, képi szimbólumok, érdekes helyszínek, hangulatok.

Legfőbbként került a pályáztatók látóterébe mostanában, mint virtuális gyűjteni való, a puszta like.

A kreatív eszközök tömegcikké válása okán sokmilliárd amatőr és dilettáns várja ugrásra készen, hogy szerepelhessen. Mostanában olyan árat kell fizetni ezért, ami virtuális, és éppen ezért van is nekünk dögivel, a lájk, a tetszéskattintás, ami a kiíró oldalán tömegességében hat, a keresettség, ismertség, marketing ígéretesség indikátorául szolgál.

A tömegeket beindító koncepció gyakorta ügyetlen tákolmány.

Itt van mostanában épp a Tamron fotópályázata, minek nyakatekert tematikai magvát nyomban az első szélnek kiáltás után módosítani kellett, mert számtalan félreértésnek engedett utat, és mert azt a látszatot kelthette volna, hogy a fotózás formaesztétikájához esetleg valamennyit konyítani kéne.

A korrekció után körülbelül így parodizálhatnánk a megmaradt lényeget: montírozzatok össze, amit akartok, csak lett légyen szükséges objektív is hozzá, de már szinte ez se fontos, csak nyomuljatok körénk, hemzsegjetek, lájkoljatok!

A koncepcionális kötöttség igazából nyűg, ha az kell a kiírónak, hogy nyüzsgés legyen termékei körül. Márpedig az kell.

A pályázat kiírók legtöbbször megengedik, hogy ezekben a lájkos nyüzsgedelmekben profi fotósok is részt vehessenek. Micsoda megtiszteltetés!

Agyalunk, hogy pályamunkánk egyben a szakmai tudás diadala is legyen, a győztes meg majd haveri lájkhalmazok számszerűségeinek csúcsáról röhög ránk diadallal. Tök mindegy, milyen a fotója. Akinek a legtöbb megmozdítható ismerőse, helyesebben lájkosa (régebben csókosa) van, az nyer.

Na jó, néha akadnak kivételek.

Mi az olvasata a lájkos pályáztatásnak?

Ne kiválni akarj, hanem tartozz a tömeghez, minél szorosabban! Vegyülj el, még mielőtt kiváltál volna! Hallasd egereddel az elvegyülés legpopulárisabb hangját: like! Akkor automatikusan jár neked a látszat, mintha kiváltál volna.

A kollektív lét fogyasztói arculatának szereplői mind cinikusabb fintorral tekintenek a kultúra értelmére. A kreativitásnak - benne a művészetnek - eredendő értelméről meg már hallani sem akarnak.

József Attila? Csak dumált, hogy elvegyült aztán meg kivált volna.

Nem is volt még internet, és nem is volt fényképezőgépe.

kreativitásról

Bocs Macsa!

macsak ennyi:

http://www.fotoklikk.hu/cikk/dozvald-janos-fotomuvesz-gondolatai-kreativitasrol-think-tank-fotopalyazat-apropojan

Képünkön, ami a Think Tank fotópályázat díjátadásán készült, Eifert János zsűri elnök bátran szemébe mondja a kevés híján több díjra is érdemesült Tulok Andrásnak, hogy képe akár még jobb is lehetett volna.

EME TŐR

Idén is megrendezik az Alföldi Fotószalont Szentesen. Szinte lázba hoz, amit a felhívásban olvasok:

Zsűrizésre felkértük Balla András (Esztergom), Kincses Károly (Budapest) és Szamódy Zsolt Olaf (Tatabánya) fotóművészeket, így valószínűleg nagyon jó képeket fognak kiválasztani az Önök beküldött alkotásaiból a kiállításra.

Hurrá, küldhetünk hát akármit, mert ez a hármas tényleg csodákra képes!

Tatabánya - Budapest - Esztergom! Teremtőm, ha jól látom, ez szinte a Bermuda háromszög! 

Lám, érlelődik a Nagy Kibontakozás és egyben a Kortárs Fotóművészet alkonya.

Van ebben az egészben valami szentes. Többé nem bakít el bennünket a Fekete fény! Baán is csak hallgasson! Szívébe dőf ama tőr, eme három pengéjű.

Éljen!

akinek teccik valami, ezen a számon telefonálhat: 12067008-01331892-00100004

Valószínűleg ezt küldöm be:

Friedmann Bandi találkozása Faludy Györggyel.

Istenem, ha ebből valami nagyon jót kiválasztanának!

Fények az éjszakában

Az éjszaka fényei címmel fotópályázatot írt ki a Facebookon a LED LENSER lámpák kizárólagos magyarországi forgalmazója, a Kapacitás Kft.
Mivel mi (D-Vektor, Pesövé Ofszi, Dozvald János és GÖELEVEN) egyáltalán nem tudtunk a dologról, a profi kategóriában az első díjat Szilágyi Lenke nyerhette meg, a második díjat pedig Gáti György.
A díj az elsőnek: nem csekélyebb érték, mint egy Panasonic DMC-GF5KEG-K cserélhető optikás fényképezőgép volt, a második díj pedig egy 80-100 000 forint piaci értékű LED-LENSER kézilámpa.

Képünkön a szomorú valóság

















Hogy miért szomorú:
A dolog érdekessége, hogy Szilágyi Lenke - a lámpa iránti vonzalmai okán - második helyezett szeretett volna lenni, Gáti György pedig - ahogy mi ismerjük - első.

Ám az álmok egy Pesövé Ofszi féle villámbeavatkozással még valóra válhatnak:

Illetve, mint végső lehetőség szóba jöhet még...

 ...a vagyonegyesítés

Gáti
kipróbálja
nyere- ményét














(s mert hogy úgy jártunk ahogy, a képek felhasználásával kapcsolatban most aztán minden jog fenntartva!)

Kik azok a PROFIK?

 Fúrja az oldalunkat, kik is azok a profik, akik kiadvány nyomtatási felbontású pályaműveikkel "veszik a merszet", hogy megküzdjenek a tehetségesnél tehetségesebb amatőrökkel, annak reményében persze, - és ez azért nem semmi! - hogy egyszer majd talán viszontláthatják fotóikat valami online magazinban.

 

Pályázat tehetséges amatőr és profi fotósok számára

Az Itt és Most Egyesület tehetséggondozó pályázatot hirdet tehetséges amatőr és profi fotósok számára! A pályázat célja: Tehetséges fotósok karrierjének támogatása.
Pályaművek:
A programban minimum 2000*1500 Pixels, maximum 5 MB méretű képekkel lehet pályázni az alábbi témákban:
- zöld technológiák - természetközeli életmód - természet
- a természet és az ember - utazás - család - Bolygónk - az Univerzum - építészet - művészetek (zene, film, képzőművészetek, design, színház) - természettudományok - belső világunk
Fejlődés- és fejlesztésorientált hangulatú, pozitív képeket várunk.
Legalább 3 kép, illetve fényképes önéletrajz benyújtása szükséges a sikeres pályázáshoz. Előnyt jelent, ha a pályázó magyar és angol nyelven is benyújtja pályamunkáját.
Pályázók köre: Amatőr és profi fotósok.
Benyújtás módja: Elektronikus úton: az ittesmost.egyesulet@gmail.com e-mail címre tömörített file formájában.
Benyújtás határideje: 2011. március 31.
Elbírálás: A pályaművek elbírálását egyesületünk nemzetközi partnerszervezete által felállított szakértői bizottság végzi.

A pályázat díjazása: Akiknek pályaművét a legsikeresebbnek ítéli a bíráló bizottság, lehetőségük nyílik majd egy nemzetközi szintéren havi rendszerességgel megjelenő online magazinban megjelentetni képeiket a későbbiekben.