szelídkemping

A tévé még nincs a helyén, de a szelídkempingezők már kanapéjukból gyönyörködnek a zebegényi naplementében. Minden bútort lakókocsijukban hoztak. A Duna vize egyébként arrafelé mostanában felettébb tiszta.

Lelki konverzió

Várván a buszra – már hogy én - szálas férfiú nyomult szorosan elém.

Pár forintot, ha tudna… – dörögte, s fokozván a lelki nyomást olyasféle rendőrösen, mindenhová nézett, csak rám nem.

Elővettem táskámból a mérőszalagot, és koránt sem bátran kihúztam szegycsontjaink között.

- Harmincöt forintot tudok adni – rebegtem, s ő hátrébb ugrott.

- Késő – röppentettem tokjába a szalagot. – Next time.

- Ah, such a fine people I have never seen – játszotta ki az idevágó lapot, de már hiába nyomult, kultúrává szelídült köztünk a jellemolvasztó testközeliség.

A busz is jött, nagy árnyékát terítve ránk, tárta már az ajtót, a végső motívum vörös szőnyegét gördítvén elém.

Fekete zen

Ne kezdj kávézni reggel, amíg nem ittál egy kávét!

Fiksön

           a nyárban eltűnők emlékére:

Bermuda háromszög

Még újságíró volnék, ha pályaszéli obsitosként tengődöm is, füstölgök hát kicsit blogmagamban.

Pásztor Albert volt miskolci rendőrkapitány polgármesternek jelölését tárgyalja a sajtó.

Nem tudom, ostoba, gyáva vagy arcátlan csúsztatások azok, amiket a sajtószereplők fogalmazásából kihallok.

Állítólag olyan országban élünk, ahol a hír szent, a vélemény szabad. Csak hát pontosabban miben különbözik e kettő?

A sajtó fogalmazásaiban összekeveredni tűnik a tény, a vélemény és a politikai körmönfontság.

Olyan Bermuda háromszög-féle ez, ahol eltűnik a logika és az értelem.

Tisztába kéne tenni bizonyos, közéletileg létfontosságú fogalmakat. Az alkotmány persze fütyül az ilyesmire.

Pásztor Albert - többször bejátszott összegző szavai szerint - egy bizonyos esztendő rendőrség által birtokolt tényeit közölte. Befejezett jelenként, adatként hangzott.

A sajtó azonban gátlástalanul átírja most ezt a fogalmazást: körülbelül úgy, mintha Pásztor Albert mindenkorra érvényesnek szánt (rasszizmus-gyanús) véleményét hangoztatta volna, amihez természetesen mi is elvitatnánk a jogát, ha úgy lett volna, de nem úgy volt.

Ne lovagoljunk nem létező lovon!

Politikailag kendőzetlen volt ugyan, ahogy Pásztor Albert egy bizonyos, történetesen cigányokat érintő tényről szólott, de csak a jövő döntheti el, hogy hiba volt-e ez, mert a bűnözés elleni sürgető és egyelőre tehetetlen fellépés terepén szólott, ahol sajnos kevés etnikailag álszentkedni vagy politikailag szépelegni.

Másrészt azért is értelem nélküli dolog cáfolni, hogy közügy-e itt ama politikailag kényesnek minősülő miskolci tény, mert a beteg jelen remélt, egészséges jövője felette kell hogy álljon az önmaga belső feszültségeitől beteg napi politikának, ami itt így-úgy pecsenyét remél sütögetni.

De országunk rendképes jövője felette kell hogy álljon az országrend bontó, parttalan életterepben gondolkodó liberális maszatolásnak is.

Leginkább bosszant, hogy bizonyos újságírók, egyre többen, kiknek - bár már csak virtuálisan - kollégájuk volnék, nem csupán a helyes beszéd dolgában, hanem morálisan is nap mint nap lejáratják magukat.

néma vigyázzbanülés

Érdekességek a Bulinegyedből

Hétfő reggel a Wesselényi utcában.

A hétvégén magát kiordítozó ifjúság némán várja a repülőtéri buszt a járda szélén.





Már visszazártak az életen át tartó mindennapokba. Fegyelmezetten tűrik a köröttük tébláboló, kialvatlan GÖELEVENt :-)

Buddha járat

Nappali érdekességek a Bulinegyedből:

Buddha járat
avagy a charca energiák segítségül hívása

delfióka

Pesövé Ofszi új mesét kotort elő e forró nyári hétvégére.

A delfióka meg az óperenciás tenger

  

Élt nem is olyan régen a szocsi akváriumban egy delfin, akinek csak fél uszonya volt, és talán ezért nagy gonosz hírében állt. Ezt a delfint gyakran vitték el őrei sétáltatni, hogy az akvárium többi lakójának s különösen a delfinismeret híján meggondolatlanul párjául szegődött fiú delfinnek kevéske nyugalmat szerezzenek. Legtöbbször a fekete tengerre vitték ezt a gonosz delfint, hogy a sós vízben evickéljen kicsit, elúszni úgyse tudott volna.

Egy napon aztán, amikor a tengerben pancsolt, titokban szült ott ez a delfin egy gyereket, és nagy gonoszságában azt mondta neki:
- Ez itt az óperenciás tenger, ússz amerre látsz, én is itt születtem. – Azzal otthagyta.

A kis delfinnek, ki hibátlan uszonyait máris vígan próbálgatta, nem tetszett valahogy a víz, talán mert túlságosan fekete volt. Kérdezte is a sütkérező rákokat, hogy mit tudnak erről a tengerről, tényleg óperenciás-e ez.

- Na hát persze, igen, szögről-végről már ugye, kis jóindulattal – hablatyoltak a vén rákok, mert illett okosnak látszani egy ilyen kis maszületett előtt. Valójában fogalmuk sem volt, hiszen nem láttak ezek még óperenciás tengert életükben.

Gyanús volt valahogy a dolog a kis delfinnek, ezért tovább kíváncsiskodott. Tisztelettel megszólította a barakudát is:

- Bara, kuda vü igyotye? Ha az óperenciás tengerre, akkor szívesen önnel mennék.

A barakuda úgy tudta, hogy ez itt maga az óperenciás tenger.

- El vagy te tévedve – szólt oda a tigriscápa. Hát nem emlékszel, hogy mi mindketten az akváriumi szállítmányból estünk ki abban a szörnyű nagy viharban? Ennél a karitlan fekete vacaknál sokkal karibb, sokkal szebb a mi eredeti tengerünk.

- Aha! – mondta révülten a barakuda. – Azért van hát nekem folyton honvágyam.

- Akkor tehát teljesen más az a ti tengeretek, és óperenciás is, ugye – nyomakodott közelebb a kis delfióka.

- Óperenciás…, hát gőzöm sincs mi az – válaszolta a cápa.

Nem tudnak ezek semmit. A kis delfin búsan kiült a tengerpartra. Ahogy ott csüggedten homokozik, meglátja őt egy szirti sas.

- Mit búsulsz arany kis falatom?

- Falatod ám az ingusföldi ürge! Én delfin vagyok, ki az óperenciás tengert keresi.

- Láttam azt. Fentről minden látható. Na persze, a te vacak kis szárnyaiddal…

- Úszva próbálnám én azt elérni, csak tudnám, merre van.

- Hát amarra. Azon a nagy hegyen túl már minden óperenciás.

- Igen, - csatlakozott egy holló - ússzál csak ameddig a szemed ellát, és már ott is vagy.

- De miből ismerem fel?

- Ó – mondta tétován és körülményesen a holló.

- Hülye vagy öcsi? – szólt rá a hollóra egy vén varjú, aki szintén figyelte már egy ideje a beszélgetést. – Az Ó túl tömény. A levegőbe is kell kevés egyéb anyag, hogy az ég ilyen szép kék lehessen. Ó per encia, ez a képlet.

- Magyarul encián – okoskodott közbe a magyar csalogány, aki épp két hetes üdülését töltendő unatkozott a szocsi tengerparton.

- Hiába ábrándoztok – szólt egy vén remeterák kagylójából kikönyökölve. - Azon a mocskos szoroson, amibe a törökök folyvást beleszemetelnek, hal élve még nem jutott át.

- Nana! Úgy vagyok én hal, ahogy te – szájalt a kis delfin. – Én emlős vagyok. Átvágok én minden szoroson, csak hogy az óperenciás tengert elérhessem.

Ha tágabbra akarnátok fűrészelni azt a szorost, – nyomult oda egy barnamedve – éppen most szereztem a szocsi bolhapiacon ezt a tigris fogú kardot. Kipróbálhatnánk.

Erre a kalandra mi is kíváncsiak vagyunk – csatlakozott a barakuda meg a cápa.

Éjszaka indultak, hogy feltűnést ne keltsenek. Recsegett ugyan szörnyen a szoros, amint a medve fűrészelte, de a törökök rá se bagóztak. Azt hitték, a tektonikus lemezek köszörülik egymást a mélyben.

Át is jutott a kis csapat, s másnap reggel nekivágtak a Földközi tengernek.

A medve nagyon sajnálta, hogy nem tud úszni, mert időközben nagyon megszerette ezeket a kedves vizi lényeket. Mintha még könnyet is ejtett volna.

- Ne bőgj! – intette le a sas. – Ez a mi hazánk. Hadd menjenek! Nekem nem hitték el, hogy az óperenciás tenger arra felé van. Bezzeg a varjúnak. Eh, a madár már csak ilyen, le se sza...jnáljuk őket!

Azzal visszarepült a magasba. Ott volt neki a határtalan ég. Igaz, hogy Ó nélkül, de encián kék volt az mindenestül.

 

Vizuális kiáltvány

Mivel GÖELEVENnel együtt a bulinegyed kellős közepén lakunk, új sorozatot indítunk:
Nappali érdekességek a Bulinegyedből címmel.
A Nők Lapjában egekbe magasztalták a bulinegyedet, mint magyar világcsodáját.
Szász Marcell mindenféle értelemben formátlan fotói kísérik a szöveget. Úgy látni, egy szabadjára engedett, hülye okosfényképezőgép lőtt mindent, nem is kellett volna személyes aláírás. Okos, azt jelenti, a szakma gyárilag beépítve. Észt, ízlést, formaérzéket viszont nem adhatnak gyárilag.
Ám mit s hogy lőnénk mi?
Inkább alszunk, nem lövünk.
A nappal számunkra érdekesebb. Nem művészileg, hanem szociográfiailag.

Király utcai kapura kiszegezett vizuális kiáltvány:
öntőforma egy átveréshez.

focivébé

Foci vébé van. Ráadásul Maradona kontinensén, Pelé hazájában. Gyakorta kapom magam azon, hogy abbahagytam a fotók fúrás-faragását, és már megint a tévé előtt ülök. Irtó sok perc egy meccs, ám kevés a gól. Pár nappal ezelőtt - még a csoport körmérkőzések szakaszában - hiábavalón szomjazván a gólt, kezdtem tűnődni azon, hogy ebből a párezer egymást szaggató focistából, aki ilyenkor a tévé kamerák előtt megfordul, hányan is lehetnek, akik nekem rokonaim.

Kiderült, hogy egy sem.

Hát akkor meg? Mért nézem én ezeket? Néznek ők engem valaha is? Miben vagyok én érdekelt? Mi volna itt a biznisz, vagy akár csak a lúdtalpasok által besöpörhető gyógypedagógiai haszon?

Az nyilvánvaló, hogy elhatalmasodott a fociban az egymásnak ártó testbeszéd. A gentlemens-futballnak - hogy úgy mondjam - lőttek. Azon kívül ezek a mai focisták elvégezték már az élet összes haldoklásművészeti főiskoláját. Mindenki tudja ezt. Annyit kifigyeltem még magamtól is, hogy a felső testükhöz képest rövid lábúaknak előnyös ez a játék. Alacsonyan van a súlypontjuk, nehezebben borulnak fel (én pont nem ilyen vagyok.) A Messi félék a hórihorgasok által követhetetlenül tudnak irányt váltani. Robben meg, amellett, hogy szélsebesen pörgeti a lábait, még ügyesen csal is. Közelről mutatta a visszajátszás, amikor kijavította a hasraesését, ami először centikkel a tizenhatos vonalon kívülre sikerült. Azt a bíró akkor nem ette meg, de később bekajált egy másikat, ami a szegény mexikóiak számára végzetesnek bizonyult.

A morális problémák felbosszantanak. Na persze, mi a morál? Valami kölcsönösségi viszony az együtt élők, az egy fajtához tartozók, az egy kultúrába születettek körén belül. A modell többféle is lehet, mindig a kölcsönös érvényen van a hangsúly. Világerkölcs viszont nincs, talán elképzelhetetlen, mivel az emberiség kultúrája nem egynemű. Szerintem a rasszok összeférhetetlenségének legfőbb akadálya erkölcsi természetű.

A foci bírók is eltérő morális mintát követnek. Van, ki mindkét oldalon pártolja a durva játékot, a másik meg a sárga lap kifogyhatatlanságában bízik inkább.

Az egyenes kieséses szakaszban már a bennem lakozó filozófust is kénytelen voltam segítségül hívni, hogy ennyi idegen, egymást számomra hiábavalón tipró ember között ne unatkozzak.

Gól az, ugye - és az egész játék erre megy ki - amikor a labda teljes terjedelmével belül kerül a kapu gólvonalán. Ugyanez a teljes-terjedelmesség a kritérium a pályaszéleken is.

Na de gondoljuk csak meg: mi a focilabda? Felfújt, gömbölyű bőrzsák, ami rugalmasan enged a rugdosásnak, alakja folyvást változik. Súlya nem nagy, így aztán kóvályog is a lövés, mint gólyahogyishívják a levegőben.

Ráadásul a mozgásban lévő tárgy éppen valamikori pontosabb holléte a legnagyobb elmék számára is tisztázhatatlannak bizonyult. Ott van Heisenberg, például, aki, ha jól tudom, nem is volt leigazolva sehol. Ő az, aki kis kerülővel arra célzott, hogy vagy a labda sebessége vagy a helye egyszerre meg nem határozható. Vagyis a foci pillanatnyi kiterjedése emberi eszközökkel mérhetetlen, ráadásul a mérés maga, illetve a megállapítás befolyással van a tárgyra. A sólyomszemnek becézett pillanatszimulátor emberi eszköz, ugye. Miért higgyek benne? Nem vallás ez, kérem szépen!

E súlyos megfontolások tegnap oda vezettek, hogy kicsit befeküdtem az ágyba a meccs alatt. A fél szememet is becsuktam, mert a tévém nem háromdé, ugyebár.

Arra ébredtem aztán, hogy összefoglalják még egyszer a legfontosabb kapura lövéseket, hogy visszapergetik, min mesterkedtek kilencven plusz harminc percen át azok a vadidegen fiúk.

Gyorsan bekapcsolódtam. Ez szerencsés megoldásnak bizonyult. Pont az utolsó lövésig tartott ki a türelmem. Ez az utolsó lövés, hál istennek - és állítólag, a bíró szerint - gól is volt egyben.

Ma úgy tervezem, hogy kicsivel még többet alszom, mert a szemem már védett korban van, és majd a Hír-TV-ben meghallgatom, ki győzött.

Hétvégére, amikor a döntő lesz, legyártok egy vudubabát. Van itt néhány kiszuperált kötőtű. Megpóróbálok személyesen beavatkozni.

Nem, nem árulom el, melyik oldalon. A hírekből majd megtudjátok.