GÓL

Míly bonyolult az emberi valóság!

S míly bonyolult annak szemlélete is!

Itt van például a gól.

Nincs könnyű gól, meg nehéz gól.

Gól objektíve nem létezik. Isten se gondolta volna, hogy gól.

A gólt nem beengedik, miként a brazilok gondolják, amikor kapnak egyet. A gól egy bizonyos helyzet, ami előáll.

Nem, Kedves Brazilok, nem gólt enged be a kapus, mert a gól nem jön, a gól nem közelít. Csak a labda jön, kerek pofája nem egyébtől torzul, csak egy lövésnek nevezett rúgástól, és az események eme stádiumában semmi köze még a gólhoz, még ha azt a rúgást ama gólnak nevezett fejlemény elérésének szándéka váltotta is ki.

A gólt rúgják, ezt mondhatjuk leginkább a fociban, ha már kicsit csúsztatni akarunk. Rúgják, hiszen gól sosem áll elő, ha nem történt egy rúgás - na jó, akadékosok! - esetleg fejelés, de ez utóbbi nem annyira emblematikus mozzanat a fociban, hiszen a fociban a labda rúgása teng túl.

Visszavetítve, összegző emlékezéseink során mondhatjuk persze: aztán jött a gól, ami tönkretette Barbosa életét, de ez nem a labdával kapcsolatos történést jelöli, hanem a beállt fejleményt: jött, eljött vagyis bekövetkezett egy ténnyé lett helyzet, a gól, s ezzel valószínűvé lett és aztán pár perc múlva véglegessé a brazil vereség ténye.

A kapus dolga és lehetősége csakis a védés. A kapujában beállt gólt persze neki s rajta keresztül a csapatának könyvelik el, de leginkább az ő lelkére szárítják rá.

Pedig az, hogy hibát követett el, csak feltételezés. A kapus nem védhet ki mindent, hiszen védési esélyét véletlenszerűségek ostromolják. A labda például nem puskagolyó. A labda kóvályog ellőtt állapotában. Az ellőtt labda hirtelen irányt válthat a véletlenszerűen vagy szándékosan útjába került objektumokon is, a kapu előtt kavargó támadók és védők testrészein, és gyakorta nincs az a fizikai képesség, amivel e változásokat le lehetne reagálni, következményeit számításba vehetné a kapus.

Nos, mi - precizitásra törekedvén - így látjuk a gólt, hogy mi a fene is az. Igen, ilyen körülményesen gondolkodunk, s így távolodunk el aztán a világtól, mert a világ, az emberi világ nem akar másképp, csak lazán és képletesen beszélni, a legtöbb ember nem a fizikai vagy logikai történéseket kívánja beazonosítani, hanem örömének, bánatának okait. A nyereségét vagy a veszteségét akarja felismerni és lereagálni.

Az 1950-es braziliai foci világbajnokságon beszedett döntő gól után Barbosát, a kapust egész hátra lévő élete során a brazilok megvetése sújtotta, mondván, hogy „beengedett egy könnyű gólt.”

Aki fentebb figyelt, már tudhatja, mennyire pongyola beszéd ez. Könnyű gól, beengedés!

Na de ki az, aki figyel ránk? A tömegek igazából mindig is az érzelmeikkel voltak és lesznek elfoglalva, amíg csak élünk.

Meg azután is.

focivébé

Foci vébé van. Ráadásul Maradona kontinensén, Pelé hazájában. Gyakorta kapom magam azon, hogy abbahagytam a fotók fúrás-faragását, és már megint a tévé előtt ülök. Irtó sok perc egy meccs, ám kevés a gól. Pár nappal ezelőtt - még a csoport körmérkőzések szakaszában - hiábavalón szomjazván a gólt, kezdtem tűnődni azon, hogy ebből a párezer egymást szaggató focistából, aki ilyenkor a tévé kamerák előtt megfordul, hányan is lehetnek, akik nekem rokonaim.

Kiderült, hogy egy sem.

Hát akkor meg? Mért nézem én ezeket? Néznek ők engem valaha is? Miben vagyok én érdekelt? Mi volna itt a biznisz, vagy akár csak a lúdtalpasok által besöpörhető gyógypedagógiai haszon?

Az nyilvánvaló, hogy elhatalmasodott a fociban az egymásnak ártó testbeszéd. A gentlemens-futballnak - hogy úgy mondjam - lőttek. Azon kívül ezek a mai focisták elvégezték már az élet összes haldoklásművészeti főiskoláját. Mindenki tudja ezt. Annyit kifigyeltem még magamtól is, hogy a felső testükhöz képest rövid lábúaknak előnyös ez a játék. Alacsonyan van a súlypontjuk, nehezebben borulnak fel (én pont nem ilyen vagyok.) A Messi félék a hórihorgasok által követhetetlenül tudnak irányt váltani. Robben meg, amellett, hogy szélsebesen pörgeti a lábait, még ügyesen csal is. Közelről mutatta a visszajátszás, amikor kijavította a hasraesését, ami először centikkel a tizenhatos vonalon kívülre sikerült. Azt a bíró akkor nem ette meg, de később bekajált egy másikat, ami a szegény mexikóiak számára végzetesnek bizonyult.

A morális problémák felbosszantanak. Na persze, mi a morál? Valami kölcsönösségi viszony az együtt élők, az egy fajtához tartozók, az egy kultúrába születettek körén belül. A modell többféle is lehet, mindig a kölcsönös érvényen van a hangsúly. Világerkölcs viszont nincs, talán elképzelhetetlen, mivel az emberiség kultúrája nem egynemű. Szerintem a rasszok összeférhetetlenségének legfőbb akadálya erkölcsi természetű.

A foci bírók is eltérő morális mintát követnek. Van, ki mindkét oldalon pártolja a durva játékot, a másik meg a sárga lap kifogyhatatlanságában bízik inkább.

Az egyenes kieséses szakaszban már a bennem lakozó filozófust is kénytelen voltam segítségül hívni, hogy ennyi idegen, egymást számomra hiábavalón tipró ember között ne unatkozzak.

Gól az, ugye - és az egész játék erre megy ki - amikor a labda teljes terjedelmével belül kerül a kapu gólvonalán. Ugyanez a teljes-terjedelmesség a kritérium a pályaszéleken is.

Na de gondoljuk csak meg: mi a focilabda? Felfújt, gömbölyű bőrzsák, ami rugalmasan enged a rugdosásnak, alakja folyvást változik. Súlya nem nagy, így aztán kóvályog is a lövés, mint gólyahogyishívják a levegőben.

Ráadásul a mozgásban lévő tárgy éppen valamikori pontosabb holléte a legnagyobb elmék számára is tisztázhatatlannak bizonyult. Ott van Heisenberg, például, aki, ha jól tudom, nem is volt leigazolva sehol. Ő az, aki kis kerülővel arra célzott, hogy vagy a labda sebessége vagy a helye egyszerre meg nem határozható. Vagyis a foci pillanatnyi kiterjedése emberi eszközökkel mérhetetlen, ráadásul a mérés maga, illetve a megállapítás befolyással van a tárgyra. A sólyomszemnek becézett pillanatszimulátor emberi eszköz, ugye. Miért higgyek benne? Nem vallás ez, kérem szépen!

E súlyos megfontolások tegnap oda vezettek, hogy kicsit befeküdtem az ágyba a meccs alatt. A fél szememet is becsuktam, mert a tévém nem háromdé, ugyebár.

Arra ébredtem aztán, hogy összefoglalják még egyszer a legfontosabb kapura lövéseket, hogy visszapergetik, min mesterkedtek kilencven plusz harminc percen át azok a vadidegen fiúk.

Gyorsan bekapcsolódtam. Ez szerencsés megoldásnak bizonyult. Pont az utolsó lövésig tartott ki a türelmem. Ez az utolsó lövés, hál istennek - és állítólag, a bíró szerint - gól is volt egyben.

Ma úgy tervezem, hogy kicsivel még többet alszom, mert a szemem már védett korban van, és majd a Hír-TV-ben meghallgatom, ki győzött.

Hétvégére, amikor a döntő lesz, legyártok egy vudubabát. Van itt néhány kiszuperált kötőtű. Megpóróbálok személyesen beavatkozni.

Nem, nem árulom el, melyik oldalon. A hírekből majd megtudjátok.