2014. január 31., péntek

Móser alulnézetből



Számos témában státuszunk alulnézeti, minek is tagadnánk!
Itt van például ez is. Még sosem voltunk Móser Zoltán fotókiállításon. Bár régóta ismerjük a fotóművészet terén jegyzett fontos neveket, az e név mögötti tevékenykedés valahogy elkülönült, távol maradt a számunkra figyelemre méltó színterektől. Láthattuk fotóit kulturális periodikák oldalain, ahol a szövegen van a hangsúly, s az illusztrációk minősége, a vizuális minőség sokszor jóval kevésbé fontos és fényes, mint a szövegé, inkább csak folthatási elem, még ha az alkotó neve vagy a képek témája ranggal bír is. Az ilyen fórumokon szinte mindig lefedi a vizuális szempontokat egyfajta ortodox szerkesztői buzgalom, illetve esztétikai belterjesség. Úgy tűnt, a Móser fotó, ami ilyen környezetben szemünk elé került, nem is a világ érzéki felfedezéséről szól, hanem az u.n. nemzeti kulturális köztudat valamiféle szolgálatáról.
Kicsit felkaptuk a fejünket, amikor aztán egyszer csak Prima Primisszima művészeti díjra jelölve találkoztunk Móser Zoltán nevével. E mindenféle szempontból nagy becsértékű fórum előtt – mi közünk hozzá, de szinte biztosra vesszük – hatalmas lobbizás folyhat, hogy megvezessék – na jó, csak kisegítsék! - a jószándékú, de a művészettől távol berendezett agyféltekéjű gazdasági mágnások szemét. Egyébként is, a lobbizás mára igen fejlett (dörzsölt, csiszolt) tevékenységi ága lett a társadalmi értékek rangsorolásának.
A következő meglepetés az úgyszólván tegnap gründolt, az állam égisze alatt felragyogó Magyar Művészeti Akadémia tagjainak lajstroma felől ért bennünket: Móser Zoltán volt alighanem az első, akit a fotóművészeti régió zászlaja alatt akadémiai taggá választottak.
A mostani Móser kiállításnak a kissé fura elrendezésű, de elegáns, nagykörúti Forrás Galéria adott teret. A cím: Befejezett képek néhányakban esetleg rossz remineszcenciákat ébreszt, amiért egy pár évvel ezelőtti nyomdai kiadvány okolható.
Haris László fotóművész, akadémiai tag megnyitó beszédében jól elhelyezte a móseri idolt. Móser élete egy, a nemzeti kultúra értékeinek kutatásában, kulturális tudnivalóink fáradhatatlan publikálásában eltöltött élet, melyhez kezdettől társult a lefényképezés szenvedélye.
A fél évszázadot átölelő hatalmas életműből összeválogatott tárlat anyagának ismeretében azt kell mondanunk: a művészet specifikus lényege felől - s egyben alulnézetünkből - közelítve Móser Zoltán nem több mint műkedvelő. Hiányzik belőle a látás eredetisége, márpedig ez – innen, alulnézetünkből különösen – a művészet elengedhetetlen velejárójának tűnik. Szemléltető példának sok nevet említhetnénk Eiferttől Benkőig. Hiányzik a szuverén formateremtés tehetsége, a bátorság meg az a vizuális intelligencia, ami sok egyéb jelesek mellett, mondjuk, Balla Demeter, Gáti György, Kerekes Gábor vagy Féner Tamás, esetleg Czigány Ákos látását jellemzi (hogy ne csak öregeket említsünk.)
Móser képeinek decens ám érdektelen az esztétikai szerkezete, kulturális langyosvíz. Nem dilettáns, nem is amatőr az ő attitűdje, ezeknél azért több, kétségtelen. Ám a móseri fotó - kevés kivétellel - szépségét és figyelemre méltó voltát csupán a lefényképezett materiális struktúrák, tárgyak és objektumok szépségéből és figyelemre méltó voltából meríti. Mondhatnánk: a kulturálisan már garantált értékek felszínén való odaadó legelészés ez.
A kiállítást azonban, ami installálás tekintetében sem túl korszerű, ám az elmozdíthatatlan környezeti adottságok miatt helyenként még akár anakronisztikusan pöffeszkedőnek is tűnhet, trendi kötelességtudatból sok neves művészünk (mindenek előtt talán az akadémiai társak sora) megtisztelte azzal, hogy jelen volt a megnyitón.
Szépséges hangjával feltűnően emelte a galéria termeinek fényét Zádori Mária akadémia tag is.

Összefoglalva alulnézetünket: érdemei elismerése mellett helyénvalóbb lett volna Mósernek inkább egy tudományos akadémiai széket adni, egy speciális, inter-média-diszciplináris  különpáholyt.
A művészet* – helyes esetben, eredeti küldetése szerint – nem a civilizációs értékek tetszetős leltározása, nem is ideológiák esztétikai szolgálata, hanem ennél sokkal előbbre való dolog: a ráción túli valóság érzéki felfedezése. A kulturális értékek még oly jószándékú fotográfiai gondozása sem tesz valakit fotóművésszé.


* definiciónk a messzi múltból hagyományozódott (ősi) emberi törekvések funkcionális elemzésén alapul.


Móser Zoltán és Haris László alulnézetünkből
















Móser fotók helyenként már pöffeszkedőnek tűnő installációban

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése