2014. január 9., csütörtök

Interjú a Teremtővel

A szerencsés véletlennek köszönhetően exclusiv témával folytathatjuk eretnek sorozatunkat.



Kiküldött munkatársunk szenzációs felfedezéssel tért vissza ma éjfél után nem sokkal szerkesztőségünkbe:
VILÁGMINDENSÉGÜNK VALÓJÁBAN MOST IS EGY PONTBAN VAN!
Minden, ami az ősrobbanás fejleményének tűnik, az a sok kozmikus jelenség, amiből tudósaink ilyesmire következtetnek, csupán egyfajta sebtében összecsapott bábszínház, hogy kozmoszunk értelemmel bíró szereplőinek és a felsőbb illetékeseknek a figyelmét Teremtőnk elterelje arról, hogy projektjével, amire kölcsönt is felvett, valami baj van. A Teremtő ugyan valóban be akarta robbantani az abszolut fekete piacon beszerzett pontot, ami a vásárlás pillanatában elegendően forrónak tűnt, de valamitől besült a gyutacs.
 - Az sem zárható ki, hogy szabotázs történt - panaszolta a Teremtő munkatársunknak. 


Örökké túlkínálat van a világmindenség piacon, és pont most is, amikor ő, akit eredeti foglalkozása szerint valahogy így nevezhetnénk: létványmester, egy minden eddiginél univerzálisabb, omnipotens típussal szeretett volna betörni.
Tehát, ami most van, az egy sebtében összecsapott pótkozmosz. Ezért van, hogy itt-ott kelleténél rosszabbul mennek a dolgok. Az igazi, ha mégis beindulna, az valami egészen más lenne. Ha a már táguló kozmoszon a szükséges beállítások megtörténtek, mindenekelőtt az igazság-gyutacsnak kell belobbannia, csak azután a szükségszerűségnek, és véletlen nincs is az igazi kozmoszban, legalábbis az eredeti elképzelés szerint. Az igazi kozmosz annyira más lenne, annyival jobb, hogy nem is érdemes ecsetelni. A Teremtő munkatársunk kitartó faggatózásaitól meginogva bevallotta, hogy neki ez az első kozmosza, de állítólag kellő ideig tanulmányozta a piacon fellelhető többi modellt, és az azokon kimutatható hibákat meghaladta, amikor a maga terveit készítette.
Mint szavaiból kiderült, valójában ő is elkövetett egy hibát, amikor ősrobbanás-érett elképzeléseit hóna alá csapva felkereste a legnagyobb kozmosz-ügynökséget, az Uniketyerét, ahol végig ülte a maga idejét a legfőbb menedzser ajtaja előtt, és aztán felkínálta találmányát hasznosításra, hangsúlyozva, hogy modelljében megoldott néhány alapproblémát, amivel a többiek eddig nem boldogultak. Például a már említett igazság-patront szinte mindannyian kifelejtették, amitől a kozmoszok egy idő után befeketednek, és az ócskakozmosz-piacon kötnek ki, és akkor már nincs mit tenni, nem marad más, mint annihilizálni.
A hiba feltehetőleg az volt, hogy Teremtőnk a főmenedzser kérésére néhány napra otthagyta a makettet. Utólag nem zárható ki, hogy belepiszkáltak, mert valakinek rontotta az érdekeltségét, és ott tették bele a sátánt, és kivették viszont az igazságot.
- Így aztán - vallotta meg a Teremtő - már ha beősrobbanna is, félő, hogy nem feltétlenül lesz benne igazi öröm, hacsak...hacsak, - váltott talányosra a Teremtő hangja, munkatársunknak azonban a lapzárta miatt a mondat közepén kellett távoznia.
Illetve az utolsó pillanatban még villámgyorsan történt néhány millió dolog.
Például, munkatársunk, a legkorszerűbb műszerek birtokában bepillanhatott a Teremtő atomjaiba, és a magpozicióból megállapitotta, hogy pillanatnyilag egyfajta plazmaállapotban lebeg, csak globálisan van atomszerkezete, és 490 km/szekundum sebességgel száguld valahová.
E meglepő számértéket tapasztalva meg is kérdezte a Teremtőt, mi a véleménye Einsteinről. A Teremtő rögtön sejtette, kiről lehet szó, de nem volt különösebb véleménye, annyit azonban megengedően hozzátett, hogy kétségtelen, Einsteinnek valamivel kevesebb esze lehetett, mint a többieknek, és ez által könnyebben szinkronba került az alapfrekvenciával.
A Teremtő elárulta még, hogy eljutott be nem robbant modelljével egy hiperkozmikus felfedezéshez, melynek lényege az ezidáig ismert atommag kritikai meghaladása. A klasszikus atommag ugyanis a potenciális töltet hatására (aminek az úgynevezett mozgás, illetve az adott pillanatban fennálló kinetikai vektorhatás köszönhető) nem tolódhat el az atomszerkezetet határoló elektronmező belső peremén túlra, más szóval, az atommag létpotenciális állapotában nem keresztezheti az elektronok pályáját, mert ha ez megtörténik, a szerkezet kifordul, és létrejön az az állapot, amit az értők antianyagnak neveznek. Hogy ezt a veszélyt elkerülje, ebben a be nem indult kozmoszban alkalmazott egy úgynevezett hyperidentitás hatást, mely a struktúráról kópiát készít, és nem engedi, hogy a struktúrák páratlan változásokon essenek át. Ezáltal az antianyag képtelen megtestesülni.
Az emberről magáról az volt Teremtőnk véleménye, hogy felettébb érdekes fejlemény, mert más kozmoszokban, amelyek piacra kerültek, az esszencia fejlődése inkább kristályosodást mutat, ami persze hihetetlenül stabil és szép, de az értelem megmerevedése felettébb unalmas is lehet, ezért szoktak egyébként univerzális periódusonként egyszer úgynevezhető kozmosz-hajigáló versenyt rendezni, amiből a teremtők sikerélményt meríthetnek, ismerkedhetnek egymás elképzeléseivel, és a díjakat is kiíró rendezők az ütközések során tönkrement modellek újragondolását, ezzel pedig a teremtő kedvet ösztönözhetik.
Munkatársunk kitartó kérdezősködésének engedve a Teremtő bavallotta, hogy az ember maga nem volt a tervrajzban, de természetesen benne foglaltatott a potenciálban.
Munkatársunk villámgyorsan megkérdezte még, nem tudna-e a Teremtő átadni egy leírást az eredeti elképzelésről, Nóbel díjasaink esetleg összedugnák a fejüket. A teremtő enyhén rezignált lett, mert szerinte a Nóbel díj, névadóját tekintve, parodisztikus célozgatás az ősrobbanás kitüntetett, ám kozmoszunk esetében kritikával illethető mozzanatára, és egyetlen teremtő sem örül az ilyesminek. Mindamellett elismerte, hogy munkatársunk részéről jószándékú a gondolat, és hajlandóságot mutatott.
Csakhogy, amikor a "leírás" kópiája elhagyta a Teremtő égiszét, a köztes szubsztanciában, még mielőtt relációba került volna a kozmosz törvényszerűségeivel, az irtózatos sebességtől szubatomális elemeire esett szét, amikor pedig a fény sebessége alá lassult, ismeretlen anyaggá materializálódva tüzet fogott és elhamvadva landolt munkatársunk kezében . - Ez van, mondta a Teremtő, és hozzá tette, "hisz Isten nem vagyok..."
Munkatársunk hogyhogyozni kezdett, mire a teremtő kapcsolt, és megjegyezte: én csak ennek a kozmosznak vagyok a teremtője. Ami az Istent, mint a LEHETSÉGES MINDENSÉG ős-szabványának birtokosát illeti, nos, vele én is szeretnék már legalább egyszer négyszemközt lenni, de senki sem tudja, hol kell keresni.
Munkatársunk megjegyzésére, miszerint az Isten valaha közvetlen kapcsolatban állt az emberrel, a teremtő kételkedve csóválta asztrálközegét. - Pasz! - mondta aztán kegyesen.
Munkatársunk kérésére, hogy nem lehetne-e még egy próbát tenni, ami a skicc átadását illeti, nem lehetne-e esetleg igésítve átküldeni, a teremtő rezignáltan megjegyezte:
- Ez van. Még sosem sikerült felsőbb szubsztanciát küldenem a teremtmények szintjére, ez ellentmondás lenne, pedig kétségtelen, hogy belső szemmel új összefüggéseket pillanthatnék meg magam is.
Olvasóinkban bizonyára már jó ideje motoszkál a kíváncsi gondolat, hogy munkatársunk miként kommunikált a Teremtővel. Nos, a Teremtő természetesen beszéli az angol vagy a magyar nyelvet, mint a modellezés elvileg végtelen számú lehetséges kódolásának egyikét. Szerinte az érzékelésnek 1024 féle principiuma lehetséges itt a mi kozmoszunkban, legalábbis az eredeti potenciál szerint. Az érzékelések interferencia hatásaival azonban valójában végtelen számú kódolásra nyílik lehetőség, és ezek bármelyike helyettesítheti a nyelvet. Hat érzékszerv persze kevésre elegendő.
Munkatársunk megkérdezte, hogy mi magunk, emberek tudnánk-e kozmoszt teremteni, nem mintha akarnánk, tette hozzá nagy ravaszul, de erre nem volt szükség, a Teremtő nyíltan válaszolt:
- A kozmosz teremtésének első feltétele az 1 definiálása és függetlenítése minden külső rendszertől. Ha a földi tudósok találtak már valamit ebben a pótkozmoszban, aminek az abszolut értéke 1 lenne, akkor van esély. Az értelmes lények azonban ebben a pótkozmikus rendszerben történeti státuszukból kifolyólag visszafejtésre vannak kárhoztatva, ami sokkal bonyolultabb algoritmust követel, mint amikor teljesen újat teremtünk. Amikor az emberi tudás, ami pillanatnyilag még csak bonyolódik, egyszerűsödni lesz képes, és el fog jutni oda, hogy abszolut 1-et tud elgondolni, akkor lesz az ember a kozmikus teremtés birtokában. Az általam teremtett roppant kozmikus környezet azonban mindvégig nyomasztóan fog hatni az emberi elmére - emelte fel vákuumszintjét a Teremtő. - Én az ember helyében nem vágnék bele. Ha mégis sikerülne, rá fognak döbbenni, hogy teremtésük végkifejlet volt, hogy többé már semmit nem kell, nem érdemes és nem is lehet megismerni.
- Magyarok? Á, a Rubik kocka magyar? Azt hittem, távolkeleti! Ügyes! Csodálom, hogy nem nekem jutott eszembe.
Munkatársunk zavarba esett ettől az olcsó bóktól, és az interjú kezdete óta először kissé hülye kérdésre vetemedett:
- Miért végtelen a kozmosz?
A Teremtő bepöccent.
- Ne haragudjanak már, én ezt az egészet még csak eztán fogom beindítani! Honnan tudják maguk előre, hogy végtelen? Nem erre gondolok itt, amiben maguk szöszmötölnek, mert mondtam, ez csak díszlet, hanem az igazira, ami még be sem ősrobbant. Honnan veszik, hogy az végtelen? Mi?! Már megint az Isten! Már másodszor sejtetik velem, hogy engem felülről fúrnak. Tudom, prototipusnál tekintettel kell lenni az akadékoskodók meggyőzésére is, de mutasson valakit, aki nálam gyorsabban dolgozik. Egyébként, lehet, hogy kidobom ezt az egészet, ha sokat vacakolnak odafent. Ennek rég be kellett volna robbannia. Lehet, persze, hogy akkor maguk emberek most nem is léteznének, de ilyen apróságokra a Teremtő nem lehet tekintettel. Kidobom. Kidobom és kész!
- Teremtő uram! Csak nem gondolja, hogy valamiféle rosszmájú kritika volt a célom! Az Ön végtelen jósága az emberiség előtt sok ezer éve közismert - váltott hangot munkatársunk mindenféle értelemben és irányban leborulva, de a Teremtőnek ekkor már elszállt a türelme, s elképesztően pontos kordinátákkal visszalökte munkatársunkat az innenső relációba, aki ennek köszönheti, hogy hajnali fél egykor kissé összeégetten beesett a szerkesztőség ajtaján.
Szerencsére még a beszélgetés kezdetén névjegyet cseréltek. Ez a Teremtő részéről ismeretlen frekvenciájú kódcsomag volt, amin azonban a szövetségi rejtjelfejtők már dolgoznak.
Tehát még semminek sincs vége.
Szeretnénk emlékeztetni olvasóinkat a fentebb már idézett pillanatra, amikor a teremtő azt mondta: "hacsak...".
Hacsak... innentől szabad a játék az emberi képzeletnek. Szerkesztőségünk kíváncsi lenne rá, mit képzel a kedves olvasó. És várjuk kérdéseiket is, hogy ha kiküldött munkatársunk a Teremtővel valaha még összefut, azokat is feltehesse. Ne feledjék, semmi kvantumbiszbasz és más bonyodalom! Csak minél egyszerűbben, hogy teremtőnk lássa, fejlődőképesek vagyunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése