2013. szeptember 17., kedd

futók

Ha az emberi tényezőt tekintjük, minden hely érdekes. Még ez az unalmasnak és üresnek ható Simontornya is. Már beszámoltunk róla, hogy kedvenc futónövényünket, amit a Sió csatornán átívelő vasúti híd közelében találtunk, leszaggatta valaki, mire visszatértünk a nemes céllal, hogy még annál is jobban lefényképezzük, mint ahogy elsőre sikerült.













Felfedeztük, hogy a bátor futónövény tövét már korábban megtépázta valaki. Nyomozásba kezdtünk, mi féreg foga rág itt. Két híd emelkedik egymás mellett a Sió fölött, a vasúté és az autóúté, az ezek alatt elterülő bozótosban csapásokra leltünk. A horgászokon kívül, kik asszonyukkal a szálkás kárászokat rágcsálják estelente, megfordulnak itt egyéb számkivetett lények is. A vasúti híd lábazatán egyiküknek különös nyomára leltünk:


A szociális státuszjelek sajátos keveréke ez itt, az elvadult helyszínt tekintve. Magyarul: "Ez az én játszóterem"
Vajon büszkeség vagy fájdalom  és elégedetlenség sugárzik ebből a feliratból?
Nos, ami a futónövények és futóbolondok sorsát illeti, vagy egy lépéssel közelebb kerültünk a megoldáshoz vagy pedig eggyel messzebb. De ne csüggedjünk, a nyomozás még folytatódik!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése