2012. július 5., csütörtök

A hőségre való tekintettel...


…azt álmodtam az éjjel, hogy a genfi gyorsítóban fény sebességre pörgettek egy hokedlit, majd hasonló sebességgel szembe lőttek vele egy adag cvekedlit. A találkozás pillanata előtt másfél ősrobbanásnyival kiugrott a hokedliből egy eddig sosem látott, apró, bozontos valami  - erről azonnal bozonnak nevezték el, és a teremtő hangján azt kiáltotta: „Ezt azért nem!” Valamivel később, a világ előrehaladott helyzetére tekintettel, kissé körülményesen angolul is hozzá tette: „ My god, this is not supposed to have!”
Csaknem ezekkel a történésekkel egy időben felbukkant a tihanyi rév közelében egy lexus motorral hajtott apakomp, s nem sokkal később több hortobágyi csárdában bizonyos frissen főzött ősleves volt kapható.
A genfi CERN  tiltakozást jelentett be a médiában, mert szerintük valaki megpiszkálta a projektet, ugyanis a kvark-gluon-plazma „levest" csak a nagy hadronütköztetőben (LHC) ólomionokkal végzett kísérlettel lehetséges előállítani.
Persze a hortobágyi érdekeltségek is nyilatkoztak, mi szerint a magyar „ősleves" megelőzte a genfit, és annak jobb megismerésétől azt remélik a szakácsok, hogy többet megtudhatunk a természet alapvető kölcsönhatásainak azon egyikéről, amely összetartja az emberiséget.
Nekem sült a bőr a pofámról, de a’sszem, csak a szörnyű hőség miatt, mert igen magasan járt már a nap, amikor arra ébredtem, hogy ezek a dolgok történtek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése