MINDENKI ÁLLAT

Azt álmodtam éjjel, hogy a társadalom egy nagy-nagy állatkert, ahol nem csak én egyedül vagyok állat, hanem mindenki más is.

Én, természetesen, a szívemnek oly kedves Tom voltam, feleségem pedig Jerry, aki szeretni valón és feltartóztathatatlanul szemtelenkedett velem.

De a többi állat is mind-mind nagyon kedves volt: gyarló, bumfordi, ijedező, kedvesen vicsorgó, nem pedig szánalmasan gőgös, vérgőzősen hiú, becsvágyaktól elvakult meg minden, mint amilyenek az életben vagytok, és senki nem hepciáskodott, hogy ő ugyan nem állat, kikéri magának.

Az utca telis-tele volt keresztül-kasul ugrabugráló ürgékkel, a rendőr járőr is két jól megtermett kenguru volt, a parkolóőr piros zacskóival lajhárként csüngött a fáról. A presszók tömve voltak turbékoló mosómedvével, csicsergő verebekkel.

Az Orbán és a Gyurcsány is micsoda két kedves állat volt! EUfóriásan marakodtak valami koncon, nagy seggberúgásokat váltva, olyan chaplinesen, békülésbe torkolló, múlékony indulattal.

Mindannyian kedvesen szaglásztunk, motoztunk egymás körül, csodáltuk egymás tollát, bundáját, másmilyenségét, és néha jópofán játszottuk az eszünket.

Ügyvédek bégettek a bírósági folyosókon, a bírók belefeledkezve csapkodták bojtos-kalapácsos farkukkal az igazságszolgáltatás asztalán tébláboló legyeket.

Urbán Tamás szeretettől eltelt szívvel denevérként röpködött köröttem: Jó lesz így? Ilyesmire gondoltál, Dozikám?

Szmrecsányi Dorka, mint lapuló muflon, Faragó Gyöngyi, mint elefánt bébi bujkált a városligeti éjszakában. Tóth Józsi is egy teljesen megjuhászodott Füles volt a Hétholdas Pagonyból.

Aztán reggel felébredtem, és láttam, hogy persze csak én vagyok állat, egy micsoda hülye állat egyedül! És amikor meghallottam a naccsága károgó lármáját az előszoba felől, hogy már megint ki volt az az áááállat, és hogy-hogy már megint így meg úgy, amikor százszor megmondta, akkor a filmből jól ismert rémült pofával, ahogy már annyiszor tettem, belapultam a legközelebbi falmélyedésbe.