Szunnyadozunk vagy huszan a háziorvosi váróteremben, amikor megszólal a csengő, nyílik a bejárati ajtó, és becsoszog egy igencsak öreg anyóka, keréken guruló, tömött bevásárló zsákjával. Leül, még inkább elterül a padon, piheg, apró arca fölött ejtőernyőnyi beret sapka. Közepesen hosszú nyúlszőr bundáját le sem veti. Nem kérdezi, ki után következik. Üldögél már vagy tíz perce, amikor néhány érthetetlen szót gagyogva feláll, megy a bejárathoz, s eltűnik kocsistól, ahogy érkezett.
Miután sorra kerültem, s nyafogtam egy sort, a postára tartok csekkjeimmel, és látom ám, hogy az öreg anyóka ott csücsül, karja alá szorítva tömött csomagja fogóját.
Most értem meg: kutya baja, csak fárasztja a cipekedés, ezért leül itt-ott, pihen kicsit. Erre visz az út hazafelé. Nem szégyellős, mindent számon tart s használatba vesz, ami kényelmére kínálkozik.
A dörzsdölt öregkor jutalma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése