zöldségeink

A szombat reggeli bevásárló forgatagban űzetlen vadként rostokolt kis sámliján hajdan kedvenc zöldségesem. Úgy kell neki, száradjon rá minden, gondoltam vegyes érzések között, hiszen ez az asszony az én egyik kedves játszótársam volt nem is oly rég, a ReneMonaSzeánsz projektben.
Csak hát aztán egy reggel, miután váltig hálatelt szívvel retket vásároltam nála, rá kellett jönnöm, igen, nem vak, aki látja, hogy a zöldséges többé nem a barátom.
A szívem azért még kicsit sajog: csalódni az emberben, ez az, amit nem szeRetek, de tudom, időközben ő is nagyot csalódott valaki másban. Le is fogyott vészesen bele.
Kit anya szült, az mind csalódik végül... csalódásaink - hajdan nyílt mosolyú kortársaim! - lassan körkörös láncolatba állnak: egy csúf napon a kutya sem jön többé gépem elé fotózni. Űzetlen vadként fogok állványom mögött rostokolni valamelyik szombat reggeli digitális forgatagban.