Régóta lesem a fotózás megbokrosodott világát, hogy egy ilyen látványt elkaphassak, de nekem nem kínálta fel az élet. Nagyon erős telével készült fotó ez, valószínűleg kivágás is, ráadásul, de az üzenete ronthatatlan: az ember bírni vágyik valamit, az alkotás, itt talán csak a megörökítés mágiáját.
Az üzenő nem válogathatott, nem keresgélhette legjobb nézőszögét: most vagy soha! Na és sántít az üzenet igazsága is, persze! Legtöbben ugyanis csak mohón nyúlkálnak, élményt birtokba venni, ritka látványról, irigyelt celebről, édesdedségekről képmást rabolni akarnak, megnemesülni dehogy is, gőzük sincs a mágiáról. És itt mégis ez a sok-sok kéz felmagasztosul, mert azt látom, hogy az ember apró varázseszközével áttört léte korlátain.
Hát igen, ez kép, barátaim! Az élesség-minősége határeset, a mélységélessége a technika és a geometria közös lehetőségeinek korlátaitól kényszeres, de a képelemek viszonya sűrített, homogén, jelkép értékű, a képi realitás mágikus.
Egy szikrányi művészet, s ami vicces: nem kizárt, hogy művész nélkül.
Hát hogy van ez?
Lehet, hogy csak én vagyok túl eufóriás ma reggel, a fotográfia napjának verőfényes reggelén?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése