Csak nem szemléletváltás?

Lazítani törekszenek világszerte a karantén szigoróságon.
NOCSAK!

Érték-e még a természetes, azaz, a születéssel szerzett fizikai adottságaink szépsége?

Felülírhat-e ez a külsőség bármiféle belső szépséget?

Oszthatatlan egy-e még az emberi méltóság?

?

De kérdezzünk tovább:

Felülírhatja-e társadalmi érték dolgában a bárminemű, külső vagy belső emberi szépség a közhasznúságot?

Mi köze ma, van-e köze még a 21. századi embernek az ú.n. természetes jogaihoz?

Létezik-e még a felelős cselekvés elsőbbsége a felelőtlen dumálással szemben?

Mi köze az ember szóhasználatában folyvást felbukkanó "természetesen" szónak a természethez, vagy akár csak az ebből származtatni kívánt "evidenshez"? Vajon nem csupán ismeretlen, meg nem konstruált érvek placeholdere, kiváltó szava ez, vagy még annyi sem, hanem csupán szófordulati töltelékszó, ami az értelmes akarás lendítőszavaként épp úgy szolgál, mint a sunyi hátsóérdekek oktrojálásának fárasztószavaként?

Fejre áll-e járványok idején a társadalmunkban kialakult magától értetődések kánonja?

Társadalomban, ugyebár, tudati konszenzusok, felsőbb észszerűségek kontrollálnak bennünket. És ha ez így van, akkor a humanitárius és gazdasági katasztrófát le lehet győzni (felsőbb) szemléletváltással is!

Humán gondolataikkal szinte észrevétlenül sodródtak az ATV szombati civil krízis-beszélgetői e lehetőség felé.

Elegendő a kormányzat fáradozása vagy kevés? Helyes irányba hatnak az erőfeszítések? Nem a társadalom u.n. felsőbb érdekeit, a társadalmi élettér egészének működőképességét és fennmaradását kell-e képviselnie a hatalmi- és még inkább a köz-gondolkodásnak?

Szavaik hátteréből a figyelmes nézőnek előkínálja magát egy, a magát demokratikusnak gondoló társadalmi tudat mélyén lappangó utilitárius elv.

Mert miféle értékrend az, hogy a társadalmi tudat az egyéni élet feltétel nélküli védelmében hajlandó megbénítani a gazdasági és társadalmi létfeltételek mechanizmusait?

Társadalomtudati logikával most észbe kellene kapni, s be kellene áldozni mindent, ami/aki a felsőbb - és egyben jövő-érdekű - prosperitás képességét gyengíti. Az élet a maga esszenciális értelmében majd úgyis megy tovább.

A társadalom hadra fogható erőit nem inkább a társadalom akadozó működési mechanizmusainak fenntartására kell tartalékolni?

Politikusi ésszel könnyű kilyukadni oda, mi szerint hagyni kell, hogy a népesség átfertőződjön, s így szelektálódjon természetes, biológiai életerő alapon. Vagyis, krízis időkben természetes, azaz, biológiai elhullás alapú humán politikát kéne folytatni talán.

Az erős léterejével szolgálja a társadalmi mechanizmusokat, mindenek előtt az akadozó gazdaságot, ne pedig, hagyva azt, a gyengék, sőt, a már haszontalanok megmentésén fáradozzon!

A humanitárius kirakatunk már úgy-ahogy mutatós: ott az új krízis kórház, a rengeteg lélegeztető gép, a milliónyi szájmaszk, meg fertőtlenítőszer.

Nem volna okosabb lazítanunk az izoláltságon?

Mintha ilyen gondolatok készülnének előkavarodni valahonnan, hogy belopják magukat a civil fejekbe.

De ha így, akkor mi lesz itt megint hamarosan - a bulinegyedben?

Oly békés most az utcakép, most, hogy önkormányzati elöljáróink az üzleti világ törtetőivel való permanens bratyizás helyett karantén elrendelésére kényszerültek. Oly kedvesek, oly reményt keltőek ismét az éjszakák az alkohollal, droggal bebaszottak bömbölése, a visítva nyihorászók reggel fél hatig áradó környezetszennye nélkül.

Hm... Mi volna jobb?

Helyesbítek:

Kinek mi volna jobb?

Nanoszenzáció!

      Tudósaink (magyarok naná, hát persze!) szenzációsan felfedezték, hogy a Covid19 vírusnak van ízlése, még hozzá igen sajátos ízlése van! A koronavírus a tüskéit a Tejút perdületével azonos irányba fésüli! (lásd a tudósaink által készített nano fotót!)

Tehát, ha mi fejlett nanotechnikánkkal lehatolunk a vírus nagyságrendjéig, és a mi nanofésűnkkel átfésüljük valamelyik kiválasztott vírus tüskéit az ellenkező irányba, akkor az a vírus annyira elszégyelli magát a többiek előtt, hogy abba azonnal beledöglik. Így haladhatunk aztán a mi pusztán e célra kifejlesztett számítógépes vírusunkkal vírusról vírusra.

A technika dolgozik, miközben mi a tavaszi verőfényben karanteánkat iszogatjuk.

Vigyázat! Az utolsó nem döglik meg, mert neki már nem lesz ki előtt elszégyellnie magát, de nyugi is egyben, mert tudósaink nem ismernek pardont, fáradhatatlanul fertőtlenítenek és agyalnak tovább!

Ózonos Tudóstalanítás Más Karanténokban

Rút hideg a lyuknak mélye,

ha fekete.

A villám itt

- na jó, ama mély fekete

karanténban rekedt anyja,

az ionos potenciál -

csak tüsszögne, dideregne.

Esély se vón' villanásra.

Azért mintha egy beszólás erejéig

kiszólt volna a lyukból az a potenciál:

Ó, mein Sohn! (ejtsd: Ó, Zón!)

Agymaszkot viselsz, vagy mi?

De koronátlan költő vagy te!

Azért majd fertőtlenítsd

a kesztyűt, ha már dudáltál!

Talán elfelejtettük említeni, hogy a villámnak az a potenciális jó édes anyukája egy fekete ikerlyukból kukkantott ki, hogy beszóljon nekünk.

LÁLÁLÁLÁLÁL

Szólalásom pár szakmai meggyőződésen alapul: 

Egyrészt a -hat,-het - mint a valóság kérdéses történései fölött bárki által meglebegtethető módbeli opció - nem emeli jogi ténnyé célzása tárgyát. A -hat,-het csak arra utal, hogy valami megeshet. Ez önmagában nem ok gyászharang kongatására. Az elvileg megtörténhetőt rögtön biztosra venni, rosszhiszemű vélelmezés.

Másrészt az álhír terjesztése mellett talán semmiképpen nem kellene egy sajtószervezetnek védelmezőn kiállnia, mint az alább idézőjelben citált szöveg kapcsán teszi. Vitatható-e, hogy az újságírónak sincs joga álhíreket terjeszteni?

A köztük (alább), mint a figyelmet egy negatív megnyilatkozási kör egyetlen lehetséges részletére terelő mondatelem, személyeskedő ugyan, de a személyeskedésből jogszerűség nem következik.

A szabadság értelmezése nem mehet szembe a szakmai etikával. Az pedig, hogy mi álhír és mi nem, a tények számbavétele mellett tisztázható.

Íme az észrevételem alapjául szolgáló MÚOSZ szakmai közlemény:

Kilenc, a sajtószabadság védelmével foglalkozó nemzetközi szervezet mély aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy egyes kormányok a koronavírus járványt használhatják fel az alapvető jogok elnyomására, és az információ szabad áramlásának a meggátolására. Az Európai Tanács, az Európai Bizottság és az Európai Parlament elnökének írott múlt heti levelükben példaként említették a magyar kormányt , amely „azt kérte (a parlamenttől), hogy határozatlan időre hosszabbítsa meg a veszélyhelyzetet, és adjon felhatalmazást öt évig terjedő szabadságvesztés kiszabására a koronavírusról szóló álhíreket terjesztőkre, köztük újságírókra”.
Miután a felhatalmazási törvényt a Magyar Országgyűlés hétfőn elfogadta, az Európai Újságíró Szövetség (EFJ) újabb felhívást tett közzé, amelyben sürgeti, hogy az Európai Unió lépjen fel a sajtószabadság magyarországi korlátozása ellen. 

Én e posztommal nem politizálok!

Csak mintha itt a magyar nyel kárára történő, rosszhiszeműség alapú ágálás terepén volnánk!

Kedves Egészségem

A XIV. Váci Nemzetközi Diaporáma Fesztiválon,1992-ben nyert trófeám így szolgálja e nehéz időkben Kedves Egészségemet.

Wish you were there

Vásárlók zsúfolt kiránduló vonata a régi szép idők Klauzál téri csarnokában

Most rendelet írja elő, hogy 9 és 12 óra között csak a veszélyeztetett korúak vásárolhatnak. 





Járvány idején kockázatos minden szabály, aminek ellenállás esetén csak testközelből lehet érvényt szerezni. Elég egy aprócska ja,nemtudtam, ami aztán ragad mint a vírus, és már az áru gondolák közti sűrűségben kéne kideríteni, hogy a szabályozás szerint kinek ottléte jogtalan.

A rettegő embernek legtöbb érzéke a káoszhoz van.

Járványtudati attitűdök

Jajajj! Itt ennyien vannak?

(Arra gondol, hogy bárki megfertőzheti, aki a közelébe kerül.)

Jajajj! Itt ennyien vannak?

(Arra gondol, hogy bárkit megfertőzhet, akinek a közelébe kerül.)

Istenem! Ennyien itt?

(Ezt gondolja: Mit vétettem! Miért büntetsz engem!)

A sok pánikló itt van és kész.

(Arra gondol, hogy ezek folyton rettegnek valamitől.)

Mind most, na persze!

(Ezt gondolja: "Sok bunkó proli! De aki a közelembe jön, agyonvágom.")

Ah, mennyi olvasó!

(és arra gondol: "Csak az fertőzhet engemet, ki olvasta összes versemet.")

Jajj, megint ennyien?!

(arra gondol, hogy akkor inkább ma sem eszik.)

Kik ezek itt?

(Azt dörgi a bevásárló kocsit toló feleségének: "Látod? Nem megmondtam, hogy ezeknek nem lesz elég világos, hogy hánytól hányig ki jöhet?!")

Jajj! Ennyi ember a vírusos pénzével!

(Rettegve azt gondolja, hogy nincs kitalálva, hogyan lehet valós időben fertőtleníteni.)

Na persze, hogy itt hemzseg mind!

(Arra gondol, hogy Aristotelész mit gondolna most a dianoetikus erényekről, és ha az axiológusok e helyzetet most nem szociológiai jelenségként vizsgálnák, akkor hogyan.)

Kedveskéim! Kicsit sokan vagyunk!

(Arra gondol, hogy aki most macskaeledelt keres, az csakis jó ember lehet.)

Mi lehet ott!?!

(Arra gondol, hogy inkább látni kéne, mi van ott, de az túl veszélyes.

A szóba jött karakterek:

Az önzetlen, a beszari, az önző, a magányosan élő, az alanyi, a közönyös, az égbe révedő, az élhetetlen, a rend-fertőzött, az éppen dolgozni kénytelen, a filozofikus, az erőszakos, az ügyeskedő.

Közülük az egyik én vagyok :-) P.O.

Egyelőre ennyi. A változatok lajstroma szinte végtelen.

Vers magam főzte kávéval

Maradj otthon, igen,

de elméddel indulj el egy jövőbeli, okosabb hazába!

Ma van a költészet napja, ami most innen, karanténomból gondolatok közvetítésére sarkall.

Kölcsey Himnusza nekem egy önvereséges szép sopánkodás, most már ugyancsak ideje múlt irányultsággal. De remek erkeli foglalatban, és tudjuk, ilyesmi kell a népnek!

Viszont a legcsodálatosabb hozzánk szóló, nemzetmegtartó verset, amit valaha olvastam, szintén ő  írta, KÖLCSEY FERENC

mert úgy látom, hogy a HUSZT , amikor olvassuk, nem annyira a romantikus és időmértékében is veretes költészeti hagyományainkat idézi, hanem máig hatóan mind inkább az értelmes jövő lehetőségéről szól.

Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!

1831

A legtöbb hazafiasan buzgó ész mindebből az utolsó sort vési be, és zengeti irányadóan. De mi az irány? Érdekes mód, a legtöbb hazafiasan buzgó ész átugorja az irányadó lényeget, ami az utolsó előtti sorban olvasható. A bölcs Kölcsey szerint a jelenkort nem a magyar múlttal kell összevetni, hogy a "hass, alkoss, gyarapíts" buzgalma értelmes mederbe ömöljék, hanem a jövővel.

Hogy mik volnának jövőképes erőforrásaink a mában, hogy miként fessen az a jövő, hogyan foglaljon közös és szorosan összetartó identitásba minket, hát azon e napon és mostanában adódjék idő filózni!

Ébresztő, Magatokban Magyarként Hívő Emberek!

Kik azok a szikek?

Fél kilenc sem lehet. 

Védett kor felé tendáló feleségem a számtalan Sherlock Holmes novella egyikét  hallgatja mobilján, önkényesen kijelölt sarki karanténjában, a hárfa és a tévékészülék között.

- Irtó jó! - mondja.

Tudok róla. Most töltötték fel a vírus helyzet miatt, hogy kioltsák az öreglányok mászkálhatnékját.

- Te tudod, kik azok a szikek? - kérdi tőlem hirtelen, a novella egyik mondatára célozva.

- Hát persze! - mondom nyeglén. - Megmutatom. Gyere ki az erkélyre!

Kíváncsian felugrik, pongyolát kerít, és már ott is van.

Alattunk a tágas Blaha Lujza tér. Mindenütt hemzsegnek az emberek, mintha a koronavírusról mit sem hallottak volna. Mintha ott, lent a legártalmatlanabb békeidő honolna.

- Na, látod? Az a sok ember, aki innen egyszerre látszik, mind-mind szik. Kérte Orbán Viktor a tévében, hogy maradjanak otthon, de egytől egyig baszik rá, mind igyekszik valahová, és addig nem nyugszik, míg egy marék vírust be nem kap. Igen, a sziknek szikrányit sem számít, hogy az idő hidegszik vagy melegszik, mindig azt csinálja, ami neki tetszik.

Befut a térre a tömött villamos.

- Látod, hogy mindegyik mekkora hévvel tolakszik? Pedig ez nem is a HÉV, hanem csak a villamos. Na, ezek mind szikek. Azt a dagadt ürgét, aki a villanyoszlopot támasztja, minden nap látom. Bizonyára folyton eszik, mert napról napra csak vastagszik. Ha nem szik volna, soványodna. Ott távolabb, a sárga padon, az az ürge, akiről innen is látszik, hogy sosem mosakszik, minden reggel oda telepszik, és egész délelőtt ott alszik, míg nem az élete lassan elenyészik.

Na és, látod a parkolóban azt az ürgét, aki kézi fúróval igyekszik lefejteni a kerékbilincset a kerekéről? Otthagyta az autóját két parkolóhelyen keresztbe, mert szik, és nincs tekintettel másokra. De most jól rába...farag. A közterületes, aki egész nap itt bóklászik, pont az  ilyenekre vadászik. Már jön is, most mászik elő a fenntartó autójából. Fenyegetőzve hadonászik. Tehát ez is szik meg az is szik. Lássuk, egymással mire viszik!

- És tényleg, jó nagy darab - sikkant élvezettel felségem -  egy grizlivel vetekszik. Látod, tollért kotorászik, és már írja is a csekket.  Emez meg most kinyitotta a nagy pofáját, és úgy látszik, halandzsászik.

- Halandzsázik!

- Nem baj! Nekem ez kifejezetten tetszik - mondja felségem.

- Na látod, mert szeretnéd, ha te is szik volnál.

- Te meg szel.

- Hogyhogy?

- Szemlátomást öregszel.

- Lehet, de a tudásom napról napra gyarapszik.      

- Ez nincs benne a versbe.

- Hogyhogy?

- Csak az, hogy eszik, iszik, öregszik, alszik.

- Ja, tudom! De az öregszik kakukktojás.

- Tudom, mindig is rossz volt a memóriám.

- Menjünk vissza a szobába, mert a vírus láthatatlan, hozza a szél, és ezrével a hajunkba lopakszik. Neked sem ártana lezuhanyozni. Tovább él, aki mosakszik.

- Attól én nagyon ódzkoszom.

- Lebuktál! Ilyen nincs, hogy ódzkoszik! Tehát te csak szeretnél szik lenni. Az ódzkoszom simán hülyeség. Nem tudsz rendesen magyarul.

Harmonikás

A hatos villamoson utaztam, egészen elöl. Hallottam, hogy közelg a tangóharmonikás fiú, akinek vékony figuráját már korábbról ismerem. Zsebemre tapintottam, mint többször már, s ezúttal nem csalódtam, kéznél volt a kétszázasom.

Hamarosan odaért. Gyűrött műanyag pohár volt harmonikája jobb oldali hangdobozára ragasztva. Ahogy nyújtottam felé a pénzt, a zenével fel nem hagyva, harmonikástól felém fordította poharát. Hallva a koppanást, egyetlen pillanatra hideg közönnyel felém nézett. Mintha megvillant volna valamiféle megkeseredett "naazémá!" féle a tekintetében, mint kinek már az össze Combino összes utasa adósa. Örültem, hogy a kontaktus felvétel csak egyetlen villanásig tartott.

Mivel mellettem véget is ért a Combino lassan kígyózó, hosszú folyosója, a fiú máris felhagyott a zenével, összecsatolta a két hangdobozt, lekapott válláról egy fekete esernyővel szimbiózisban tengődő hátizsákot, tenyere felé döntötte a gyűrött poharat, s pár pillanat múlva már el is tűnt a harmonika.

Most kiszáll, irányt vált a szemközti járattal. Így rója útját, míg szomja vagy kedve nem támad kétszázasomat túlélésre költeni. Ő volt momentán a feltűnésre érdemes egyetlen a körúti harmonikások közül, én meg talán az arctalan sokaságból kinyúló egyetlen kéz.

A kétszázast tulajdonképpen a zenének adtam, most éppen a fülbemászónak, ami aztán majd, ahogy az egyiken be, a másikon ki.

Hétvégi képregényünk

az akasztófahumor jegyében

Szombat reggel volt.
Kint magasan állt
a nap vírusos koronája.

Bent szépen maszatolt az egér,
s a grund fája hamarosan már csak
önmaga árnyéka volt.