Vers magam főzte kávéval

Maradj otthon, igen,

de elméddel indulj el egy jövőbeli, okosabb hazába!

Ma van a költészet napja, ami most innen, karanténomból gondolatok közvetítésére sarkall.

Kölcsey Himnusza nekem egy önvereséges szép sopánkodás, most már ugyancsak ideje múlt irányultsággal. De remek erkeli foglalatban, és tudjuk, ilyesmi kell a népnek!

Viszont a legcsodálatosabb hozzánk szóló, nemzetmegtartó verset, amit valaha olvastam, szintén ő  írta, KÖLCSEY FERENC

mert úgy látom, hogy a HUSZT , amikor olvassuk, nem annyira a romantikus és időmértékében is veretes költészeti hagyományainkat idézi, hanem máig hatóan mind inkább az értelmes jövő lehetőségéről szól.

Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!

1831

A legtöbb hazafiasan buzgó ész mindebből az utolsó sort vési be, és zengeti irányadóan. De mi az irány? Érdekes mód, a legtöbb hazafiasan buzgó ész átugorja az irányadó lényeget, ami az utolsó előtti sorban olvasható. A bölcs Kölcsey szerint a jelenkort nem a magyar múlttal kell összevetni, hogy a "hass, alkoss, gyarapíts" buzgalma értelmes mederbe ömöljék, hanem a jövővel.

Hogy mik volnának jövőképes erőforrásaink a mában, hogy miként fessen az a jövő, hogyan foglaljon közös és szorosan összetartó identitásba minket, hát azon e napon és mostanában adódjék idő filózni!

Ébresztő, Magatokban Magyarként Hívő Emberek!