Haikufélék

A Fészekben bemutatott Haikufélék Daguerre sírjára című kiállításomat az előírtaknak megfelelően bezártam. Igen érzékletes videó összeállítást alkotott róla azonban örökös munkatársam, Hajdú Gabriella. Videója megtekinthető a YouTube-on:

https://www.youtube.com/watch?v=8dWwuIM9QSU

Voltam a búsban

Újabb egy hetet pergettem el életemből a hőn szeretett Hódmezővásárhelyen a MAOE fotóművészeti tagozatának a várossal kötött, és már15 éve tartó, szakadatlan együttműködése keretében. Ezúttal  a város tornyait vettem szemügyre. Közelítésem nonkonvencionális. Cipőm orrán a szép zöld folt az optika tréfálkozása

 Megfordultam a főtér félig elherdált bankintézeti épületének bús kupolájában, ahol most a galamb az úr.

 Az unásig nézett bús magyar táj után figyelmemre serkentően hatott a bús magyar kút megpillantása.

Tegnapelőtt a bús galambokban gazdag banki kupolában - midőn alulról szagoltam Vajda János lukkameráját - ehhez volt szerencsém, csak nem ennyire elegáns kiszerelésben. Nyugi! Rögvest vettem egy zuhanyt!

Haikufélék

Május 10.-én megnyílt a kiállításom a Fészek Klub Herman termében.

Molnár Évával, a Fészek galériák tiszteletbeli és örökös kurátorával Erős Péter e-tévé kamerája előtt megnyitjuk a kiállítást.

Leborulok a camera obscura nagysága előtt, melyben 1959 őszén fordultunk meg először Molnár Évával

Kisebb részlet a Herman terem köríve mentén mélységben elrendezett haikufélék sorából

Herbst Rudolf fotóművész felvételeiből készült kollázs, melyen megmutatom a haikuírás végtelen messzeségéből vissza vezető kiutat.

A fotókat Herbst Rudolf készítette, szíves engedelmével bátorkodtam közzétenni blogomban

Még egy kis játék kínálkozik a kiállítással kapcsolatban:

Melyik a helyes válasz?
A képen
1. Macesz gombócok, 2. vulkáni tufagöröngyök vagy 3. képkeretek
láthatóak.
Aki figyelt a kiállításomra, tudja nyomban. :-)

Éjjen májuselseje

De most komolyan: ÉLJEN!

A politikai jelszavak gyorsan rottyanó szellemi sűrítmények, sematikus pozitívumokkal vagy negatívumokkal fűszerezett kollektív-akarati pirulák, amit ideológiailag fontos alkalmakkor a nép bevesz. Lévén, hogy a tömegek terelgetése és butítása időnként nélkülözhetetlen a hatalom birtoklásához, a jelszó karrierje örök.

A motorikus óbégatás-gerjesztők egyik formai sajátja a sémákkal való fogalmazás. Éljen és virágozzék...! Le a...! Előre a... úton! E jelszó-nyalókáknak megvannak a jelentéstani sajátságaik. Előre...! = menj kedvünkre, ne törődj vele hová, akárhová!, Éljen...! = ne hagyjuk kimúlni!...(és itt - az egyetlen május elsejét kivéve - valami életképtelen dolog megnevezése következik.)

A jelszó-dömping kisebb-nagyobb politikai kétségbeesés megnyilatkozása. Lehet ez egyféle fentről sugalmazott, a nép szájából elhangzani hiába is remélt hűségnyilatkozat. Lehet felhívás egyfajta cselekvésértékű de minden kellemetlen konkrétumot nélkülöző eszmei sürgésforgásra.

A politikailag hatékony jelszóban tetszőlegesen irányítható energiák rejlenek. Úgy mozgósít, hogy nem derül ki belőle, pontosan mit kell csinálni, úgy parancsol, hogy nem tudni pontosan, kire mutat, így egyrészt kialakul egy bizonyos mentális pantomim, egyfajta, "nagy dolgok készülnek" féle közérzet, egyfajta "húdekurvajóhangosakvagyunkbameg" féle ősöröm, egyfajta "hamieccerelkezdünkakarni" féle kollektivizáló öntudat, melyet a karmesterek kegyes mosolya és a nagy hangerő hitelesít, másrészt az efféle jelszavak elhintenek a tudat hátsó traktusában egyfajta rettegést, éreztetvén: van valami tennivalód, amivel valakinek, tán egyenesen a hazádnak tartozol. Mi lenne az? Találj választ magadnak, az a fontos, hogy buzogj, s a kívánt irányba: buzdítóidért és ne ellenük. Az efféle jelszó állandó tevékenységre sarkall, mert nem lévén világos, hogy konkrétan mire szólít fel, sosem tudhatod, eleget tettél-e már neki.

A május elsejei szocialista jelszavaknak létezett egy kicsiny csoportja, ezek elkerülhetetlenül szóltak valamiről, ugyanis taktikai okokból elvileg meglévőnek igyekeztek feltüntetni olyasmit, amit a politika egész konkrétan megígért, de igazából sosem váltott valóra (pl. jólétben való egyenlőség.)

Lesz ez valaha is másképp? 

1988 május elseje. Egy jelszó visszaköp a dísztribünről integetők szemébe.

Két év múlva a dísztribün

és a dísztribün alatti bunker

1991-ben a nép elindult a baloldali kiúton

2014 május 1-én. Semmi éljen. Civil jelszavak születőben.

2017 május 1. Forma 1 bemutató okán úttorlasz a jobboldali kiúton.

A szocializmusba visszaküldött munkatársunk a következő érdekes adalékot hozta témánkhoz:

kis kavics

Már hónapok óta gondolom, hogy félre kéne rúgnom azt a kis fehér kavicsot, amit séta közben mindig ott látok az ösvény mellett. Csak úgy, könnyedén, játékosan, esetleg sasszézva picit, ahogy a lendülő lábat követve csusszan a másik talp is előre.

Múlt hónap közepén megint szemembe ötlött a kis kavics, talán most még fehérebb volt a hosszú esőzésektől ázott napok után. Gondoltam is, na, most kéne félre rúgni, amikor a legfehérebb, de persze csak könnyedén, játékosan, ahogy már rég óta tervezem.

Még múlt hét végén is azon tűnődtem, hogy egyszer már tényleg elrúghatnám az ösvény mellől, csak úgy, spontán mód, be a fűbe. Esetleg hozzá tenném, hogy tatamm, vagy valami ilyesmit. Még mondtam is, na, majd visszafelé jövet, de aztán, ahogy sétáltam visszafelé, azt súgta egy hang: minek? Mert ugye, ott van és kész. Bár maga a mozdulat is kedves tud lenni, de ha eddig megvoltam nélküle...

Múlt hét elején aztán tényleg félrerúgtam volna, csak színes műanyag szalaggal el volt zárva az ösvény. Építkezés van, mondta az ott ácsorgó ember. Rendes út lesz itt hamarosan, egészen a téeszig.

Hát igen, előző nap kellett volna odébb pöccintenem azt a kis szarost, ahogy akartam is. Ezért mondom, ha gondolsz valamit, csináld meg nyomban!

Ma aztán megint arra sétáltam, gondoltam, nézzük meg, mi lett kedvenc útvonalamból. És tessék, már betonjárda van! Nézegetem, milyen sima, és az egyik ponton látok ám benne egy kis kavicsot. Csak nem? Fehér és pont akkora. Teremtőm, ez lesz az! Már beépült, tessék! Ott lesz még kétszáz év múlva is, hacsak nem jön egy háború. Ott fog virítani félrerúghatatlanul, én meg majd megyek a lecsóba.

Azért mondom, csináljuk meg, amit szeretnénk, csináljuk, amíg nem késő! Egyszer élünk. Nehogy már egyszer se!

Éljen április 5!

Ma reggel megint magamra szavaztam.

De sokáig ez így már nem mehet.

Mint hazámon a szél, fülemen átjár a logosz, amelyik csak akar.

Hogy is lesz ez?

Április ötről szóljon az ének!...

Eleddig szépen nyomomban voltam,

de hű társam, ÉN lassacskán elmarad

tam tam dobszóra dobok egy hátast.

Nézem a lábat:

nagyon magam alatt vagyok.

Még intek, aztán már csak legyintek.

Április ötről szóljon az ének,

ki mentét elszaba, dúlva zengje a nép,

férctorkán harsogva zúg-zág a szélnek

elszabadítónk hő sinevét.

Eredj csak, én már nem tudlak követni.

Hazámon átjár a szél.

Felkent királyom

velem a padlót,

századok könnyét így mosta le.

S most jönnek még ezek is.

Menő lesz ez jövőnek.

A sinevét majd még ki kell találni...

Na és szov dzset...

majd csinálni kell egy olyat is.

De hát itt vannak a mi világra szóló mérnökeink.

pártpolitikai életfa

Számok

Mi maradandót, tényleg maradandót alkothat az ember? Szerszámok, miként a  velük megmunkált matériák is végül porrá hullanak. Gondolatot hordozó, érzelmet keltő formák értéküket vesztik, mert nem találnak értésre. Költőket, szóképeikkel, papírt, festőket, vásznakat, képzelet szülte képeket, szobrászok formált kőveit, az építőket falaikkal, ha nem az entrópia hordja szét, akkor majd az örökös újat akarás. Elkopnak, kitörlődnek, feledésbe merülnek a nevek, mintaértéküket vesztik a leghatalmasabbak is. Rendszerekről, kultúrákról lefoszlik az erőszakolt akarás, kifordul eredendő értelméből az irány tartó múltra emlékezés, a hagyomány.

Bár mese van, minden múlandó az ember körül.

Egyedül a számok maradnak. Minden idők legnagyobb leleményével, a számolással menekül, menekítheti magát az ember legtovább. Amikor aztán áldozatul esvén egy kozmikus kataklizmának, már poszthumán ember, egyetlen briliáns agyi gagyi sem lesz a világban, azt mondja talán a teremtő: "Számok, nocsak, az újrateremtés szerszáma! Nem rossz! Ezek tudtak valamit, pedig ki tételezte volna. Na, de akkor, ha volt, lesz még végtelen sok ilyen. Talán különb is."

ültess egy fát!

Fogy az életem. Ideje kicsit gondolkodni a létemet körülvevő bonyodalmakon!

Próbálom megérteni, például, mit is értsek neoliberális társadalmon.

Talán:

Koldulástól a terrorfenyegetésig változó erő- és érdekbehatások nyomán, nomádra hajazó humán elvek mentén multikulturális biodíszleteivé leszünk egymásnak.

Konkrétabban: az u.n. Nyugati civilizáció korábban érvényes történelmi képének és kollektív értékeinek érvénytelenítése, minimum karanténba tétele, mondhatni, az érvényes  múlt lenullázása, új civilizációs múlt indítása, anélkül, hogy e lenullázó törekvés az egyéb civilizációk saját történelmi képére, annak tűzzel vassal való érvényben tartására is kiterjedne, vagyis meglehet, akaratlanul, de következésképpen e civilizációknak a hagyományok és összetartó evidenciák terén meggyengített Nyugati civilizáció főlé kerekítése.

Próbálom megérteni, mit is értsek filozófián.

Talán:

Az ember, mint olyan kozmikus helyzetének rendszerbe foglalása. Gyakorlatilag: kozmikus helyzetünk megítélése jogának számos-számtalan egyéni kisajátítási kísérlete, szigorúan az emberiség nevében. Még újabban annak vizsgálata, hogy a kozmoszba vetett embernek mi köze van a saját agyához.

Próbálom megérteni, mi is történik most a 2018-as parlamenti választások apropóján.

Talán:

Napok óta összehangolatlanul váltják lefelé a kormányt az ellenzéki (horror-koalíciós) erők, mint kacsa a nokedlit, Krisztus a vargát, tyúk a töreket, Szent Pál az oláhokat, macska a forró kását. Mindennek - remélhetően - 2018. április 8.-án lesz vége.

Míg itt süketeltem, a szomszád asszony kint, a körfolyosó végén elültetett egy fát.

Heti hoax

Juncker és Soros beledrondít a magyar belpolitikába ?

A válaszási kampány tisztaságát manipuláló ellenséges drónok a Nyugati Pályaudvar felett

Stephen Hawking emlékére

Kis Gyufaszál!

Ha minden csillag kihunyna az égen, akkor a Te szelíd fényed teríthetné be a kozmoszt, s tőled való volna minden test árnyékvetése.

Bár jéggé fagyva ennek örülni már aligha tudnánk.

De mégis, jó arra gondolni, hogy az utolsó készség, fénnyel oszlatni tudni a sötétséget, itt lapul a zsebünkben.