2018. március 27., kedd

ültess egy fát!


Fogy az életem. Ideje kicsit gondolkodni a létemet körülvevő bonyodalmakon!

Próbálom megérteni, például, mit is értsek neoliberális társadalmon.
Talán:
Koldulástól a terrorfenyegetésig változó erő- és érdekbehatások nyomán, nomádra hajazó humán elvek mentén multikulturális biodíszleteivé leszünk egymásnak.
Konkrétabban: az u.n. Nyugati civilizáció korábban érvényes történelmi képének és kollektív értékeinek érvénytelenítése, minimum karanténba tétele, mondhatni, az érvényes  múlt lenullázása, új civilizációs múlt indítása, anélkül, hogy e lenullázó törekvés az egyéb civilizációk saját történelmi képére, annak tűzzel vassal való érvényben tartására is kiterjedne, vagyis meglehet, akaratlanul, de következésképpen e civilizációknak a hagyományok és összetartó evidenciák terén meggyengített Nyugati civilizáció főlé kerekítése.

Próbálom megérteni, mit is értsek filozófián.
Talán:
Az ember, mint olyan kozmikus helyzetének rendszerbe foglalása. Gyakorlatilag: kozmikus helyzetünk megítélése jogának számos-számtalan egyéni kisajátítási kísérlete, szigorúan az emberiség nevében. Még újabban annak vizsgálata, hogy a kozmoszba vetett embernek mi köze van a saját agyához.

Próbálom megérteni, mi is történik most a 2018-as parlamenti választások apropóján.
Talán:
Napok óta összehangolatlanul váltják lefelé a kormányt az ellenzéki (horror-koalíciós) erők, mint kacsa a nokedlit, Krisztus a vargát, tyúk a töreket, Szent Pál az oláhokat, macska a forró kását. Mindennek - remélhetően - 2018. április 8.-án lesz vége.

Míg itt süketeltem, a szomszád asszony kint, a körfolyosó végén elültetett egy fát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése