Számok

Mi maradandót, tényleg maradandót alkothat az ember? Szerszámok, miként a  velük megmunkált matériák is végül porrá hullanak. Gondolatot hordozó, érzelmet keltő formák értéküket vesztik, mert nem találnak értésre. Költőket, szóképeikkel, papírt, festőket, vásznakat, képzelet szülte képeket, szobrászok formált kőveit, az építőket falaikkal, ha nem az entrópia hordja szét, akkor majd az örökös újat akarás. Elkopnak, kitörlődnek, feledésbe merülnek a nevek, mintaértéküket vesztik a leghatalmasabbak is. Rendszerekről, kultúrákról lefoszlik az erőszakolt akarás, kifordul eredendő értelméből az irány tartó múltra emlékezés, a hagyomány.

Bár mese van, minden múlandó az ember körül.

Egyedül a számok maradnak. Minden idők legnagyobb leleményével, a számolással menekül, menekítheti magát az ember legtovább. Amikor aztán áldozatul esvén egy kozmikus kataklizmának, már poszthumán ember, egyetlen briliáns agyi gagyi sem lesz a világban, azt mondja talán a teremtő: "Számok, nocsak, az újrateremtés szerszáma! Nem rossz! Ezek tudtak valamit, pedig ki tételezte volna. Na, de akkor, ha volt, lesz még végtelen sok ilyen. Talán különb is."