Fészek Galéria november 2

BENI a Mennyben

2016. október 17-én elhunyt kedves barátom és szomszédom, Beni Hasszán Xerxes, a festő macskája.
1995 elején, törzskönyvezett afrikai ősök leszármazottjaként látta meg a napvilágot. rendkívül okos volt, és egész életében megőrizte bizalmát a közeledő ember iránt. Gyakran meglátogatott, szép nyugodtan bejárta tágas lakásunkat, hogy felleljen valahol, és lábamhoz dörgölőzhessen. Fel is ugorhatott, ha kedve úgy tartotta, mert rendkívül tapintatos volt. Ő hívta fel az azóta már szintén elhunyt másik szomszéd macska, Mao figyelmét a kilincs jelentőségére. Huszadik évének kezdetétől gyorsan romlott fizikai állapota, de mindhalálig ápolta a kapcsolatot ismerőseivel.

Az ifjú Beni

Az érett, okos férfiú

Egy MAOE fotókiállítás címszerepében

Hazatérés a kerti csavargásból avagy Beni a kilincs bűvöletében

Beni udvariasan várja, hogy elfogyasszam a virslimet.

Az azóta már szintén elhunyt GÖELEVEN felvétele az öregedő Beniről

Utolsó találkozásaink egyike

Beni már a Mennyországban van. Mennyország ugyan nincs, legalább is eddig nem volt, de jó baráthoz illően kifohászkodtam neki egyet az Úrnál :-)

 







  

Még mindig nem

Még mindig nem Market a Market.

Bezárt az ArtMarket. A kitartó galériák itt voltak megint. Azt remélik, művészet-seregszemléből egyszer végre művészet-piaccá lesz az ArtMarket, ahogy neve is ígéri. A műtárgy vásárlás azonban - a fotó terén ez egészen bizonyos - sehogy sem akar beindulni. Sereglenek a kíváncsi, művészetre fogékony látogatók, de van-e Magyarországon a műtárgybirtoklásnak kiforrott kultúrája? Arra bizony, láthatóan még várni kell. A kereskedelmi kínálat kevés, sem a szerény, sem az impozáns árak nem hatnak érték-evidenciaként. Az így értett magyar valóság megváltoztatása céljából valamiféle más, ügyes konfrontálódásra is szükség lenne. Mesélni kéne tán úton-útfélen az embereknek, hogy mi az a műtárgy.

Az ArtMarket utolsó percei 2016-ban

Ez a Market persze a művészetükből élők és a műkereskedők szempontja. A népek inkább a művel, mint a műtárggyal állnak szemben. Az igazán elhivatottak pedig így is, úgy is alkotnak és kiállítanak. Mint korábban minden évben, 2016-ban is jócskán láthattunk elegánsan installált és lazán falra rajzszögezett műveket. A kiállítók fele térdíszítő design elemnek kínálja képeit, a másik fele meg a múltat kínálgatja inkább bennfentes gyűjtőknek. A művészeti seregszemlék látogatója szívesen von tetszikeiből és nemtetszikeiből mérleget, aztán megy a dolgára. Mert hétfőn már meló vagy legalább is olyasmi vár rá megint.

Az amerikai Gideon Mendel sorozata összedrótozott képsarkaival inkább csak bemutatkozás benyomását kelti.

Lapzárta után érkezett Hajdú Gabriella két érdekes lövése az ArtMarket műtárgyak különös életéről:

A Random stand egyik érdekes darabja

A kép előtti üveglap a néző viszonylatában mindig eleven, a maga tükröződéseit könnyű legondolni a képről. A fotó ezt az elevenséget befagyasztja, s többé nem tudni, mi tartozik a képhez.
A ArtMarket egyik legérdekesebb intermediális darabját látjuk itt a maga lefényképezhetetlenségében.

Pár nagy bumm

Megnyílt október elsején a 63. Vásárhelyi Őszi Tárlat. Hódmezővásárhely szülötte, Lázár János miniszter köszöntő beszédében a művészeti ősz jól felismerhető, domináns fuvallatára célozva az expresszív realizmus kifejezéssel illette az idén felvonultatottak fő törekvéseit. Mindamellett felszólított a Tornyai János hátrahagyta témalátói örökségnek, a NAGY SÖMMInek lankadatlan szeretetére.

Éljen a szabadság, éljen a művészet szabadsága! - tette hozzá Szurcsik József képzőművész.

Hagyományosan önálló kiállítással mutatkoznak be az előző évi tárlaton kitűntetett művészek a Tornyai János Múzeumban. Kiemelkedőnek találtuk az idei három bemutatkozó közül Gaál József Perszóna című arc-sorozatát.

Ugyancsak október elsejére esett a MANK által korszerűsített hódmezővásárhelyi művésztelep és a Virág utcai alkotóház ünnepélyes bemutatása, amiről nekünk Vásárhely iránti vonzalmaink okán szívügyünk röviden referálni.

Összkomfortos lett a Virág utcai alkotóház

Valamit valamiért: a korszerűsítés vesztese, a kissé tépett kert.

Az alkotóház most használatba vett pincetermét Rapcsák Katalin alkotóház vezető téglagyűjteményéből rakott lábazat díszíti. Képünk előterében a jellegzetes, de még kipróbálásra váró "művészasztal."

Az alkotóház megnyitását bevezető ünnepélyes szalagvágás adja apropóját találós kérdésünknek: hányfelé kell vágni 3 prominens ollós személy esetén a megnyitószalagot?










Gaál József képzőművész kiállításán lőtt néhány fotónk érzékelteti, milyen ösztönös felismerések felé tereli a nézőt a Perszóna című arcsorozat:

Arcképei előtt a művész, Gaál József maga

Egy festmény az Őszi Tárlatról, annak illusztrálására, hogy Lázár János expresszív realizmus kifejezése mire céloz: László Dániel: Csillagkapu - fiam a mosógépet fedezi fel.









Két kép a nap gazdag eseményeit összegző társaséletről a mártélyi alkotóház előtt:

Megtiszteltetéstől félájult celeb az egyik művész Impalájában.










Miközben e sok élménytől elbódulva már otthon, Budapesten békésen aludtunk, hazánk belső terroristái virtuális avagy mímikus (phantommim) robbantást hajtottak végre a pesti, VII. kerületi Klauzál tér egyik sarkán. Még nem tudni, megsérült-e valaki vagy valami.

BAT

Batman tépelődik

Pillanat

avagy a szélmalomharc értelme

Ahogy évtizedeken, sőt, ím már évszázadokon át fotózgatunk, lassan homályba vész ama szó eredendő értelme, hogy pillanat.

A stockholmi pillanat-pályázatkiírás (Capture the Moment) Baudelaire idézettel indít, ami azonban koránt sem a pillanatról szól. Amiről Baudelaire szólt, az lényegében a látás és a kifejezés (nyilván nem csupán képi kifejezés) magasabb képességéről szól. És helyesen idéztetik ez most, mert e nélkül a történések bármely mozzanatának zársebességi megragadása értéktelen volna.

A fotografálás kezdeti, pillanat iránti tehetetlenségét kiküszöbölni igyekvő kémiai kísérletezések és műszaki fejlesztések, pontosabban a képrögzítő emulzió kezdettől gyorsulva csökkenő fény-falánksága az idő folyamából kiragadott, egyre szűkülőbb pillanatra terelte figyelmünket. Lassan közelébe férkőztünk egy lehetőségnek, ami a lényegek megragadásának kezdettől adott képességéhez újfajta módon társul: Megtörténtük tényét hitelt érdemlően megörökíteni tudni a történések változásukban megmutatkozó, ám gyakran - a látás tehetetlenségei okán - szinte megpillanthatatlan, a lélek és értelem számára azonban fontos lényegét; bizonyos antropomorf vagy szociálisan értelmezhető csúcspontokat az események alakulásában, melyek az ember pszichés-tudati reflektálása nélkül valószínűleg nem is léteznek.

Mert például, egy dolog, entitás materiális elrendezettsége a fellépő erők hatására nem úgy változik valami más elrendezettségi állapottá, ahogyan a ház az ember szeme láttára, a célirányos emberi figyelem valamint az érzelmi asszociációk számára és az értelem tükrözésében összedől. A rajtunk kívül álló valóságot működtető törvényszerűségek teljesen közönyösen viseltetnek irántunk és szempontjaink iránt. Minden entitás csak a szakadatlan változás valamely stádiumában áll fenn, múlik ez által minden, amire az ember figyelme irányul (kivéve talán egyet :-)

Tagadhatatlan azonban: fontos, különleges és bravúros "megörökítési" lehetőségek birtokába jutottunk a fotótechnika fejlődése által.

Az ember, persze, eredendően nem a villámgyors változások alanya és tárgyaként kötődik a környező valósághoz, hanem a környezetével együtt létezőként. Azaz nagy mértékben az ismétlődő, a tartósan ismétlődő pillanatokban, másként közelítve: a maradandóságukban fontos állapotokban keresi létezése eredendő értelmének emlékezetébe vésendő bizonyosságait.

És a mai fotográfiában a múlékony-pillanat-csúcsteljesítmények mellett váltig léteznek is a maradandó pillanat iránti lényeglátás csúcsteljesítményei. Ezekről azonban a kommunikáció egymás elébe vágós tülekedéseinek terepén szeretünk megfeledkezni. Rohanó életérzéseink közepette nem elég sportosak az örökkévalóság mutatványai.

Vagyis: furcsa lenne most fontos, ám csak tartós ismétlődésükben megragadható pillanatok még oly lényeglátó ábrázolásait beküldeni erre a stockholmi pályázatra, holott a kiírás szavai szerint ez nincs kizárva.

Na de ez van - ma.

A lényegi pillanatba való beletrafálás valóban sokat hoz vizuális konyhánkra.

És még mindig rangosabb lehetőség ez, ha a pályáztatások terepén körbetekintünk, mint bizonyos más kommunikációs jelenségek. Mint például a vállalati/intézményi önreklám értékű lájk-vetélkedtetések, ahol a zsűriben az egyetlen alkotó szaktekintélyre 6 PR menedzser és hivatali feljebbvaló esik.

Ott vannak aztán az olvasókat vagy fotografálókat egymásnak közvetítő kulturális ál missziók is, ahol az alkotói érdemeket a puszta publikálással honorálják, ami pedig - a publikáció megjelentetése - nem önzetlen, ugye, így vagy úgy mindig valaki(k) létkövetelményeiről, előbb-utóbb így-úgy forintosítható hasznáról szól.

Egyre több olyan pályázatba botlik a szem, ahol egy harmadik "lényegi" cél uralkodik: bizonyos ideológiai, politikailag célirányos gondolatok képi illusztrálása céljából buzdítanak bennünket, válogatatlan hangyasereget (profikat is, na már miért ne!?), hogy összehordjuk a válogató szem elé a tematikailag célzott képi információk és formációk válogatatlan hegyeit.

Olyan pályázat, hogy alkoss valami Baudelaire-nek tetszőt ( a zsűriben kizárólag Baudelaire inkarnációi!) egyre ritkábban kerül szemünk elé.

Összeomlásnak indult szélmalom a maga pillanatnyi helyzetében, Santorini szigetén, félúton Emporio felé.

Pusztulása az építéssel előállt célszerű erőviszonyok lassú változásának, bizonyos kiszámíthatatlan időpillanatokban bekövetkező moccanások sorozatának mentén halad végkifejlete felé.

Csupán mellemmel a pusztuló szélmalom félig bedőlt őrlőkövének nyomódva tudtam feljutni a kerékhez. E kis erőhatás is elég lehetett volna, hogy a hatalmas kőkerék moccanjon egyet, s akkor...

Tudtam ezt, nagyon is, s hátborzongató volt ilyen szorosan négyszemközt lenni a valószínűséggel. Hatalmas megkönnyebbülés volt végül ismét a szabadban.

Ja igen, hogy az egész minek is volt, mi gyakorlati haszonnal járt... Hát igen, jogos.

Ámde lényegében mégis életem pár meghatározó pillanatával lettem gazdagabb:

nem futok el, nem csinálom magam össze mindjárt e permanens pusztulásban.

Útszéli fagyis

Visszamentünk a Vérmezőre, ahol mostanság nem vér folyik. Visszamentünk egy nyalásra, mert először nem volt nálunk a nyelvünk. Citrom és hogyishívják, ez a kedvencünk.Öröm volt látni, a fagyis hogy dolgozik. Még ha nincs is vevő, csak úgy nyomja kifelé útszéli gombócait. Süt a nap, és ez már három napja ott van. Láthatóan csak a szádban olvad el.

Tűnés-maradás

A hazafi még erőszakoskodik,

erőért fohászkodik legalább is,

ám érték-vákuumban már a haza gondolatköre.

A nemzet művészete meg, mint olyan, különösen abban,

lévén, hogy kérdés: jó-e még az elődök tanultsága valamire,

kell-e még visszatekintő vágyálmokat kolorizálni,

egyáltalán, van-e, kell-e itt kollektív identitás,

értékállón gyökeres arculat?

Vagy csak létezés-terep, ennyi kell,

s leleményes és globális gazdasági ragadozás?

Kontraszelektáltak bátor sokasodásban

magukhoz ragadják a szerteszét értelmezett haza

s az újraértelmezett haladás zászlaját.

A honatyák csak bámulják büszkén,

mekkora verbális szélerő borzolja a piros-fehér-zöldet.

A szél, mi feszít, mi kifért valakik torkán,

ködös és savas,

s mintha viharossá lenne,

ám virtuális és így feltartóztathatatlan,

kár lesz öreg szekrényeinkben hagyományos viharkabát után kotorászni,

ha csontjainkon átfú a korszakos változás szele.

Az eredetre tekintő értelem erkölcsi mechanikái olajozatlanul csikorognak.

Ilyesmi se kell.

Mintha válaszút előtt volna csekély zajkeltés értékű életünk.

Miként megtorpanásunk, tűnődésünk is kreatív:

Alternatívája lehet-e ama kérdésnek, hogy

magunk maradásunkért hová menjünk el innen,

az a kérdés, hogy

tűntünkből mikor kéne szerencsével visszatérnünk ide?

Vagy nem visz érdemében sehová sem ez, sem az,

mert már más mindenki is elment mindenhová,

s másrészt nem csak mód, hely sem lesz ide visszatérni.

S akkor pedig vesszünk inkább kérdezés nélkül a semmibe?

Ha így, most még hiányozni fogunk majd magunknak.

szín-póz

Hogy múlik az idő! A MAOE fotóművészeti tagozatának 14. hódmezővásárhelyi workshopjára került sor az idén, szeptember elsején. A kiinduló pont a MANK mártélyi alkotóháza volt.
Irányadóként ezúttal a PATINA fogalma és vizuális megjelenése szolgált.
A szó köznyelvi értelmezése tágas, bár mindenek előtt a még szolgálatra kész tárgyi dolgok felszínén látható, nagy múltat sejtető elváltozásokra céloz.

Plóhn József hódmező- vásárhelyi fényképész kamerájának legkevesebb 125 éves utaztató táskája.



A workshopra több, fotográfiai tevékenységével a régi technikák előtt tisztelgő "nehéz fiú" és "nehéz lány" érkezett.

Rövid egyeztetés a Hédi támasz- ponton

A debreceni Gál András
az ő harmonika kihuzatos fa kamerá- jával. Csillaga éppen felfelé menőben.

Dozvald János küzd a mártélyi holt ágat ellepő növény- zettel.

Az ifjú Soltész Boglárka keresi az obscurá- lisan megfelelő nézőpontot a digitális tanösvé- nyen.

Rapcsák Katalin alkotóház vezető, akinek a hódmező- vásárhelyi művészet összes zugához kulcsa van.





   

hírkép

Igen, hírképben is utazunk!

Tegnap, 2016 augusztus 26,  11óra 47 perc

A Budapest-Szeged InterCity utasai Katonaszállásnál irányt vesznek Kecskemét felé.
Elütött ugyanis az InterCity előtt haladó vonat Valakit Kecskeméten a ceglédi átjárónál.
Aztán, képünk készülte után hamarosan (mit tesz a sajtó jelenléte! :-) kisegítő buszokat küldött a MÁV az InterCityről leterelt utasokért.
Feltehetőleg a gyászos eseménnyel összefüggésben még délután is 40 perceket késtek a Szegedre tartó vonatok. Ennek mi lehetett az oka?
A szájhírkeltők öngyilkosság lehetőségét fontolgatják.
Csak nem az történt, hogy a gázolásba maga a vonat is... bele... Bele se merünk gondolni...